Etnológia-antropológia - Revision history

FellegiZsofia: tabs

2022-07-31T16:19:00Z

tabs

FellegiZsofia: first upload

2022-07-31T16:17:17Z

first upload

New page

'''SZ. KRISTÓF Ildikó'''

'''Etnológia - antropológia'''

Etnológia és/vagy antropológia megnevezés alatt a kulturális másság leírásának és értelmezésének tudományos diskurzusát értjük, amely az 1770 és 1830 közötti időszakban nyert Magyarországon is a maiakhoz hasonló – de korántsem előzmények nélküli – formát. Etnológiának és/vagy antropológiának azt a fajta társadalom- és közösségszemléletet nevezzük, amely testközeli (amennyiben lehetséges, aprólékos belső/émikus) megfigyeléseken alapul; holisztikus szemléletű, ugyanakkor távolságtartó ''(detached)''; egyes vonulataiban összehasonlító ''(komparatív)'', s amely a világ társadalmait, kultúráit azok egymás mellettiségében, vagy – például az itt vizsgált korszakban - egymásra épülésében, egymásból következésében szemléli ''(stadialitás)''. Az effajta tudás létrehozásának 20. századi, általában Bronislaw Malinowski lengyel antropológusra (1884-1942) és kortársaira visszavezetett követelménye az ún. terepmunka ''(fieldwork)''. Ez az 1770-1830 közötti időszakban még csak csírájában van jelen: a diskurzus e korai formáiban inkább mint (távoli, Európán kívüli vidékekre való) utazás, útleírás, útibeszámoló, társadalomrajz, „cultúra” leírás stb. jelenik meg.

Ha Magyarországon az 1870-es évek tudománytörténeti fejleményeit alapul véve, és mintegy azokon „keresztül” tekintünk vissza az itt vizsgált korszakra – vagyis azon az időszakon keresztül, amikor a pesti egyetemen megalakult az első Földrajz Tanszék, és Hunfalvy János (1820-1880) geográfus megtartotta az első globális társadalomföldrajzi és egyetemes néprajzi előadásait – két dolgot kell észrevennünk. Egyrészt azt, hogy már Hunfalvy munkássága előtt és leginkább attól függetlenül is létezett egy másik etnológiai/antropológiai tudáshalmaz Magyarországon, másrészt viszont azt, hogy ez a korábbi és önmagában is heterogén tudáshalmaz korántsem folyt bele teljességgel az 1870-es években intézményesülő egyetemes néprajz tudományos diskurzusába. Szétmorzsolódott, eltűnt, átalakult, csak nyomaiban követhető Hunfalvyig. Az effajta tudás és tudás-narratívok halmozódásának a folyamata tehát korántsem lineárisan vezet a 17. század végétől - a legkorábbi, nagyszombati jezsuita másságreprezentációktól - a 18. század végi protestáns útleírás-adaptációkon át Hunfalvy János etnológiai/antropológiai egyetemi előadásaiig. Ugyanakkor, ezek a szétszóródott morzsák, az egyetemes néprajzi tudás és tudás-narratívok korai formái igen nagy jelentőséggel bírnak a felvilágosodás és a romantika időszakában az ismeretek és reprezentációk áramlása, eredete (Göttingen, Párizs, London stb.), recepciója (misszionáriusok és peregrinus lelkészek), adaptációja (kompiláció, fordítás stb.) szempontjából.

   Kutatásaink azt mutatják, hogy az etnológia/antropológia kiemelkedésének, tudományos diskurzussá válásának az 1770-es és az 1830-as évek között, több különböző színtere, lokális kontextusa létezett Magyarországon. Ezek nemcsak területi/geográfiai, hanem felekezeti színterek is voltak egyben. E tudományágak vallásos, politikai és kulturális kontextusokba ágyazódtak, illetve azokból emelkedtek ki. Az itt közölt szövegválogatás ezen kontextusok mindegyikébe betekintést kínál. Referenciaterületeit illetően a legnagyobb részt a nyugati félteke - Amerika, Óceánia, valamint az Arktikum (Grönland és Skandinávia számi vidékei beleszámításával) – őslakos népeire, azok leírására, megjelenítési módjaira vonatkozik.

A katolikus (jezsuita) kontextust Bertalanffi Pál 1757-ben megjelent geográfiájának Amerikáról szóló részlete reprezentálja. A szöveg meglehetősen részletes ismereteket tartalmaz Amerika felfedezéséről és földrajzi fekvéséről, adminisztratív felosztásáról és belső részeiről viszont már kevésbé. Lényeges, hogy tartalmazza azt a jellegzetes, a jezsuita történetírásból származó megkülönböztetést, amely szerint Mexikó és Peru társadalmai/államai „kis királyok” alatt mintegy magasabb rendűnek tekintendők, mint a többi tartomány, ahol – az atyák véleménye szerint - ''„Törvény nélkül vadúl éltek”'' a bennszülöttek. Bertalanffi szövege a progresszív társadalomfejlődés, a stadialitás eszméjének jezsuita változatát népszerűsíti.

'''   ''' A Bertalanffival egykorú korai, református geográfiákat Vetsei Pataki István ''Magyar Geografiá''ja képviseli, ugyancsak 1757-ből. Dél-Amerikáról szóló részlete a korszak geográfiái közül minden bizonnyal a legjobban érzékelteti azt a régies, démonizáló hagyományt, amely Brazília őslakosaival kapcsolatban mind vizuális, mind textuális forrásokban tetten érhető Európában, s Magyarországon is.

   A későbbi, protestáns kötődésű geográfiák közül három olyannak a részleteit mutatjuk be, amelyek ún. ''etnográfiai profil''okat tartalmaznak. Az „etnográfiai profil” valamely nép általános, átfogó leírását jelenti: közelebbről az életmód, s a körülvevő természeti környezet részleteibe nyújt bepillantást. Baranyi László 1796-ban megjelent geográfiája az újonnan felfedezett Csendes-óceáni szigetekről már ilyen leírásokat tartalmaz. Megfigyelhető benne az új-zélandi és tahiti bennszülöttek különválasztása, külön tárgyalása, ami – a James Cook utazásairól szóló irodalom több képviselőjének, például Georg Forster (1754-1794) leírásának nyomán - jellegzetes tudás-narratív hagyományt teremtett Magyarországon is.

   Az említett megkülönböztetés és külön tárgyalás (annak ellenére, hogy mindkét esetben polinéz népekről van szó) tetten érhető Benkő Ferenc nagyenyedi tanító geográfiájában is, amely igazi, kész kis ''etnográfiai profil'' (a kor diskurzusának megfelelően): a szerző saját szavaival élve, ''„természeti és Pólitziai le-írást”'' ad. Ez is közvetlenül Georg Forster ''Tagebuch''-ján (1776-1780) alapul, annak adaptációja.

'''   ''' A korszak protestáns kontextusú geográfiái közül többen is dokumentálhatóan megtalálhatóak a göttingeni egyetem kurzusainak és az univerzitáshoz tartozó ''Naturkabinet'' látogatása során szerzett személyes élmények. Ilyen Benkő Ferenc fentebb említett geográfiája, és ilyenek elsősorban Dobosy Mihály szentesi református lelkész útibeszámoló-adaptációi. Utóbbiak közül a ''Grönlánd históriája'' (1810) három részletét közöljük: az ''Előszó'' egy részletét az útleírás diskurzusának korabeli jelentőségéről, a göttingeni egyetemről és professzoráról, A. H. Heerenről (1760-1842); a testdíszítésről és a ''„természet állapotjában lévő emberről”'', testközeli, aprólékos etnológiai megközelítésben és megfigyelésben; az emberiség korabeli felosztására vonatkozó tudás-narratívot, amely öt rasszt különböztet meg külső, fizikai jegyek alapján, s amely Johann Friedrich Blumenbach (1752-1840) göttingeni orvos, természettudós, antropológus rendszerén alapul.

'''   ''' Mind a katolikus, mind a protestáns geográfiák speciális részét képezi a kanadai inuitokról (eszkimókról) és a skandináviai számikról (lappokról) szóló leírásokból összeállt anyag. Ez ugyancsak tartalmaz a fentiekhez hasonló, rövidebb-hosszabb ''etnográfiai profilokat'' az illető „polaris” (arktikus) népekről. Ezek a „polaris” tudás-narratívok is jócskán magukon viselik a göttingeni egyetem történelemszemléletének és ''Naturkabinet''jének a hatását (Georg Christian Raff, Dobosy Mihály stb.), ugyanakkor korábbi – és más felekezetű (katolikus/jezsuita) - forráselőzményeken is alapulnak.

   Végül, az itt közölt szövegrészletek közül református kontextusból ered ugyan, de a vizsgált korszak második felét/végét és inkább francia és angol szerzők hatásait mutatja a Sárospatakon tanult, majd nyugat-európai tanulmányutat tett Almási Balogh Pál (1794-1867) kéziratos kismonográfiája Ausztrália bennszülötteiről (1835 előtt). Mind a korabeli humánföldrajzi - és koloniális - elképzelések, mind a születőben lévő etnológia/antropológia testközelisége, aprólékos, empirikus szemlélete tetten érhetők benne, anélkül, hogy szerzője valaha is járt volna Ausztráliában. A közölt részlet kiválóan jelzi az ''etnográfiai profil'' diszkurzív követelményeit: a természeti környezet, a lakóhely, a vallás, a szokások és a nyelv szempontjainak megjelenítéseit.

Összefoglalva, az itt közölt szövegrészletek tanúsítják, hogy a 18. század végén a göttingeni globális/univerzális történelemszemléletet és az ott megismert új tudományt, a geográfiát és az etnográfiát ötvöző ''Allgemeine Völkerkundé''t (egyetemes néprajzot) közvetítő munkák adaptálása egy egészen újfajta tudományos diskurzust, és egyben tudományos kánont teremtett. Ehhez a diskurzushoz nemcsak szövegek és képek, hanem a göttingeni egyetem kabinétjének mint sajátos ''„lieu de mémoire”''-nak az ismerete – az ott látott tárgyak emlékezete - is szorosan hozzátartozott. Igen lényeges, hogy a protestáns német tudománymodellek ''nem-osztrák/nem-Habsburg, nem-katolikus'' mintákat szolgáltattak a magyarországi újításra törekvő, reformista tudósoknak. A tudományművelésnek, így az etnológia/antropológia művelésének azonban más útjai is léteztek ekkoriban, nem csak Göttingené. A protestáns felekezeten belül ilyen volt például a humboldtiánusok útja (Párizs, majd Berlin hatása), rajtuk kívül pedig a katolikusoké/jezsuitáké. A Nagyszombat-központú katolikus/jezsuita irányzat az etnológia/antropológia esetében azonban számos egyéb külföldi kapcsolatot is jelez (Franciaország, Peru/Ecuador/Bolívia stb.).

A közölt szövegrészekre vonatkozó fogalmak egyrészt az etnológia/antropológia tárgyának jellegéből fakadóan az '''idegenségélmény''' főfogalmon belül a korszakban leginkább jellemző – és a szövegrészletek által gazdagon dokumentált – másságreprezentációkat jelölik, ami a '''''démonizálás, egzotizálás, összehasonlítás''''' (pl. Benkő Ferenc a polinézek hajviseletét az erdélyi románok hajviseletéhez hasonlítja) alfogalmakkal írható le. A '''tudományosság''' diskurzusa értelemszerűen az '''''útibeszámoló''''', a fent bővebben tárgyalt ''etnográfiai profil'', valamint a '''''geográfia''''' és a '''''historia naturalis''''' narratív műfajaival/beszédmódjaival bővül. A '''testhasználat''' módjait az itt bemutatott geográfiák olyan részletekkel gazdagítják, mint a '''''tisztálkodás, a testdíszítés, a tetoválás, a fej- és hajviselet és a tánc.''''' A '''testfelfogás''' tekintetében az etnológiai/antropológiai anyagban a '''''külső jegyek/fizikai kinézet''''' bizonyul a legpontosabb (Blumenbach és mások azóta megkérdőjelezett nézetei alapján) alfogalomnak. A '''történetiség''' egyrészt a '''''földrajzi felfedezések''''', másrészt a ''stadiális társadalomfejlődés'' formájában van jelen a szövegekben. A '''társadalom''' főfogalomhoz rendeltük - egyegyelőre nem nevezve meg az egyes népeket - az ''Európán kívüli népek, vétek/bűn és büntetés'' alkategóriákat. A '''technológia''' a közölt forrásokban egyrészt a ''növénytermesztés'', másrészt a ''tetoválás'' módozataiban jelenik meg. A '''természeti erőforrások''' főfogalom alá az ''állatok'' és a ''növények'' alkategóriák kerültek. A '''respublica litteraria''' alá az etnológiai/antropológiai anyagban a következők tartoznak: ''tudós társaság, peregrináció'', ''múzeum,'' ''Naturkabinet'', ''adaptálás/fordítás'', míg az '''emberi erőforrások''' alá a ''nyelv,'' a ''vallás,'' az ''életmód'' alfogalmak kerültek. Az '''eszközök''' tekintetében a ''fegyverek, szállító- és közlekedési eszközök'' (pl. csónak), ''ruházat/ruhadarabok, ételkészítés tárgyai, tűzgyújtás tárgyai'' alkategóriák bizonyultak a legrelevánsabbaknak. A '''természetfelfogásnál''' ebben az anyagban a még mindig nagyon népszerű ''klímaelmélet'' jelenik meg, a '''kultúrtáj''' kategóriában pedig a '''''ház/kunyhó, kikötő''''' alfogalmak. Végül, a '''társadalmi''' '''nemek''' főfogalom alá ''külső jegyek, előírásszerű cselekvések és tilalmak'' alkategóriák kerültek.

A fogalomháló szépen visszaadja azt, ami a klasszikus etnológiai/antropológiai diskurzus lényege: alapvető idegenségélmény, nem-európai népek holisztikus célzatú társadalom- és kultúraleírása a természeti környezetbe ágyazottan, függetlenül attól, hogy nem mai értelemben vett terepmunkára épül. Anyagi kultúra- és technológialeírások, szokásszerű cselekvések, rítusok, nyelv: mindez együtt teszi ki a korszakban - az itt idézett szövegrészletekkel is dokumentálhatóan - az ''etnográfiai profil''t.

@@ Line 7: / Line 7: @@
 Ha Magyarországon az 1870-es évek tudománytörténeti fejleményeit alapul véve, és mintegy azokon „keresztül” tekintünk vissza az itt vizsgált korszakra – vagyis azon az időszakon keresztül, amikor a pesti egyetemen megalakult az első Földrajz Tanszék, és Hunfalvy János (1820-1880) geográfus megtartotta az első globális társadalomföldrajzi és egyetemes néprajzi előadásait – két dolgot kell észrevennünk. Egyrészt azt, hogy már Hunfalvy munkássága előtt és leginkább attól függetlenül is létezett egy másik etnológiai/antropológiai tudáshalmaz Magyarországon, másrészt viszont azt, hogy ez a korábbi és önmagában is heterogén tudáshalmaz korántsem folyt bele teljességgel az 1870-es években intézményesülő egyetemes néprajz tudományos diskurzusába. Szétmorzsolódott, eltűnt, átalakult, csak nyomaiban követhető Hunfalvyig. Az effajta tudás és tudás-narratívok halmozódásának a folyamata tehát korántsem lineárisan vezet a 17. század végétől - a legkorábbi, nagyszombati jezsuita másságreprezentációktól - a 18. század végi protestáns útleírás-adaptációkon át Hunfalvy János etnológiai/antropológiai egyetemi előadásaiig. Ugyanakkor, ezek a szétszóródott morzsák, az egyetemes néprajzi tudás és tudás-narratívok korai formái igen nagy jelentőséggel bírnak a felvilágosodás és a romantika időszakában az ismeretek és reprezentációk áramlása, eredete (Göttingen, Párizs, London stb.), recepciója (misszionáriusok és peregrinus lelkészek), adaptációja (kompiláció, fordítás stb.) szempontjából.
-           Kutatásaink azt mutatják, hogy az etnológia/antropológia kiemelkedésének, tudományos diskurzussá válásának az 1770-es és az 1830-as évek között, több különböző színtere, lokális kontextusa létezett Magyarországon. Ezek nemcsak területi/geográfiai, hanem felekezeti színterek is voltak egyben. E tudományágak vallásos, politikai és kulturális kontextusokba ágyazódtak, illetve azokból emelkedtek ki. Az itt közölt szövegválogatás ezen kontextusok mindegyikébe betekintést kínál. Referenciaterületeit illetően a legnagyobb részt a nyugati félteke - Amerika, Óceánia, valamint az Arktikum (Grönland és Skandinávia számi vidékei beleszámításával) – őslakos népeire, azok leírására, megjelenítési módjaira vonatkozik.
+Kutatásaink azt mutatják, hogy az etnológia/antropológia kiemelkedésének, tudományos diskurzussá válásának az 1770-es és az 1830-as évek között, több különböző színtere, lokális kontextusa létezett Magyarországon. Ezek nemcsak területi/geográfiai, hanem felekezeti színterek is voltak egyben. E tudományágak vallásos, politikai és kulturális kontextusokba ágyazódtak, illetve azokból emelkedtek ki. Az itt közölt szövegválogatás ezen kontextusok mindegyikébe betekintést kínál. Referenciaterületeit illetően a legnagyobb részt a nyugati félteke - Amerika, Óceánia, valamint az Arktikum (Grönland és Skandinávia számi vidékei beleszámításával) – őslakos népeire, azok leírására, megjelenítési módjaira vonatkozik.
 A katolikus (jezsuita) kontextust Bertalanffi Pál 1757-ben megjelent geográfiájának Amerikáról szóló részlete reprezentálja. A szöveg meglehetősen részletes ismereteket tartalmaz Amerika felfedezéséről és földrajzi fekvéséről, adminisztratív felosztásáról és belső részeiről viszont már kevésbé. Lényeges, hogy tartalmazza azt a jellegzetes, a jezsuita történetírásból származó megkülönböztetést, amely szerint Mexikó és Peru társadalmai/államai „kis királyok” alatt mintegy magasabb rendűnek tekintendők, mint a többi tartomány, ahol – az atyák véleménye szerint - ''„Törvény nélkül vadúl éltek”'' a bennszülöttek. Bertalanffi szövege a progresszív társadalomfejlődés, a stadialitás eszméjének jezsuita változatát népszerűsíti.
-'''          ''' A Bertalanffival egykorú korai, református geográfiákat Vetsei Pataki István ''Magyar Geografiá''ja képviseli, ugyancsak 1757-ből. Dél-Amerikáról szóló részlete a korszak geográfiái közül minden bizonnyal a legjobban érzékelteti azt a régies, démonizáló hagyományt, amely Brazília őslakosaival kapcsolatban mind vizuális, mind textuális forrásokban tetten érhető Európában, s Magyarországon is.
+A Bertalanffival egykorú korai, református geográfiákat Vetsei Pataki István ''Magyar Geografiá''ja képviseli, ugyancsak 1757-ből. Dél-Amerikáról szóló részlete a korszak geográfiái közül minden bizonnyal a legjobban érzékelteti azt a régies, démonizáló hagyományt, amely Brazília őslakosaival kapcsolatban mind vizuális, mind textuális forrásokban tetten érhető Európában, s Magyarországon is.
-           A későbbi, protestáns kötődésű geográfiák közül három olyannak a részleteit mutatjuk be, amelyek ún. ''etnográfiai profil''okat tartalmaznak. Az „etnográfiai profil” valamely nép általános, átfogó leírását jelenti: közelebbről az életmód, s a körülvevő természeti környezet részleteibe nyújt bepillantást. Baranyi László 1796-ban megjelent geográfiája az újonnan felfedezett Csendes-óceáni szigetekről már ilyen leírásokat tartalmaz. Megfigyelhető benne az új-zélandi és tahiti bennszülöttek különválasztása, külön tárgyalása, ami – a James Cook utazásairól szóló irodalom több képviselőjének, például Georg Forster (1754-1794) leírásának nyomán - jellegzetes tudás-narratív hagyományt teremtett Magyarországon is.
+A későbbi, protestáns kötődésű geográfiák közül három olyannak a részleteit mutatjuk be, amelyek ún. ''etnográfiai profil''okat tartalmaznak. Az „etnográfiai profil” valamely nép általános, átfogó leírását jelenti: közelebbről az életmód, s a körülvevő természeti környezet részleteibe nyújt bepillantást. Baranyi László 1796-ban megjelent geográfiája az újonnan felfedezett Csendes-óceáni szigetekről már ilyen leírásokat tartalmaz. Megfigyelhető benne az új-zélandi és tahiti bennszülöttek különválasztása, külön tárgyalása, ami – a James Cook utazásairól szóló irodalom több képviselőjének, például Georg Forster (1754-1794) leírásának nyomán - jellegzetes tudás-narratív hagyományt teremtett Magyarországon is.
-           Az említett megkülönböztetés és külön tárgyalás (annak ellenére, hogy mindkét esetben polinéz népekről van szó) tetten érhető Benkő Ferenc nagyenyedi tanító geográfiájában is, amely igazi, kész kis ''etnográfiai profil'' (a kor diskurzusának megfelelően): a szerző saját szavaival élve, ''„természeti és Pólitziai le-írást”'' ad. Ez is közvetlenül Georg Forster ''Tagebuch''-ján (1776-1780) alapul, annak adaptációja.
+Az említett megkülönböztetés és külön tárgyalás (annak ellenére, hogy mindkét esetben polinéz népekről van szó) tetten érhető Benkő Ferenc nagyenyedi tanító geográfiájában is, amely igazi, kész kis ''etnográfiai profil'' (a kor diskurzusának megfelelően): a szerző saját szavaival élve, ''„természeti és Pólitziai le-írást”'' ad. Ez is közvetlenül Georg Forster ''Tagebuch''-ján (1776-1780) alapul, annak adaptációja.
-'''          ''' A korszak protestáns kontextusú geográfiái közül többen is dokumentálhatóan megtalálhatóak a göttingeni egyetem kurzusainak és az univerzitáshoz tartozó ''Naturkabinet'' látogatása során szerzett személyes élmények. Ilyen Benkő Ferenc fentebb említett geográfiája, és ilyenek elsősorban Dobosy Mihály szentesi református lelkész útibeszámoló-adaptációi. Utóbbiak közül a ''Grönlánd históriája'' (1810) három részletét közöljük: az ''Előszó'' egy részletét az útleírás diskurzusának korabeli jelentőségéről, a göttingeni egyetemről és professzoráról, A. H. Heerenről (1760-1842); a testdíszítésről és a ''„természet állapotjában lévő emberről”'', testközeli, aprólékos etnológiai megközelítésben és megfigyelésben; az emberiség korabeli felosztására vonatkozó tudás-narratívot, amely öt rasszt különböztet meg külső, fizikai jegyek alapján, s amely Johann Friedrich Blumenbach (1752-1840) göttingeni orvos, természettudós, antropológus rendszerén alapul.
+A korszak protestáns kontextusú geográfiái közül többen is dokumentálhatóan megtalálhatóak a göttingeni egyetem kurzusainak és az univerzitáshoz tartozó ''Naturkabinet'' látogatása során szerzett személyes élmények. Ilyen Benkő Ferenc fentebb említett geográfiája, és ilyenek elsősorban Dobosy Mihály szentesi református lelkész útibeszámoló-adaptációi. Utóbbiak közül a ''Grönlánd históriája'' (1810) három részletét közöljük: az ''Előszó'' egy részletét az útleírás diskurzusának korabeli jelentőségéről, a göttingeni egyetemről és professzoráról, A. H. Heerenről (1760-1842); a testdíszítésről és a ''„természet állapotjában lévő emberről”'', testközeli, aprólékos etnológiai megközelítésben és megfigyelésben; az emberiség korabeli felosztására vonatkozó tudás-narratívot, amely öt rasszt különböztet meg külső, fizikai jegyek alapján, s amely Johann Friedrich Blumenbach (1752-1840) göttingeni orvos, természettudós, antropológus rendszerén alapul.
-'''          ''' Mind a katolikus, mind a protestáns geográfiák speciális részét képezi a kanadai inuitokról (eszkimókról) és a skandináviai számikról (lappokról) szóló leírásokból összeállt anyag. Ez ugyancsak tartalmaz a fentiekhez hasonló, rövidebb-hosszabb ''etnográfiai profilokat'' az illető „polaris” (arktikus) népekről. Ezek a „polaris” tudás-narratívok is jócskán magukon viselik a göttingeni egyetem történelemszemléletének és ''Naturkabinet''jének a hatását (Georg Christian Raff, Dobosy Mihály stb.), ugyanakkor korábbi – és más felekezetű (katolikus/jezsuita) - forráselőzményeken is alapulnak.
+Mind a katolikus, mind a protestáns geográfiák speciális részét képezi a kanadai inuitokról (eszkimókról) és a skandináviai számikról (lappokról) szóló leírásokból összeállt anyag. Ez ugyancsak tartalmaz a fentiekhez hasonló, rövidebb-hosszabb ''etnográfiai profilokat'' az illető „polaris” (arktikus) népekről. Ezek a „polaris” tudás-narratívok is jócskán magukon viselik a göttingeni egyetem történelemszemléletének és ''Naturkabinet''jének a hatását (Georg Christian Raff, Dobosy Mihály stb.), ugyanakkor korábbi – és más felekezetű (katolikus/jezsuita) - forráselőzményeken is alapulnak.
-           Végül, az itt közölt szövegrészletek közül református kontextusból ered ugyan, de a vizsgált korszak második felét/végét és inkább francia és angol szerzők hatásait mutatja a Sárospatakon tanult, majd nyugat-európai tanulmányutat tett Almási Balogh Pál (1794-1867) kéziratos kismonográfiája Ausztrália bennszülötteiről (1835 előtt). Mind a korabeli humánföldrajzi - és koloniális - elképzelések, mind a születőben lévő etnológia/antropológia testközelisége, aprólékos, empirikus szemlélete tetten érhetők benne, anélkül, hogy szerzője valaha is járt volna Ausztráliában. A közölt részlet kiválóan jelzi az ''etnográfiai profil'' diszkurzív követelményeit: a természeti környezet, a lakóhely, a vallás, a szokások és a nyelv szempontjainak megjelenítéseit.
+Végül, az itt közölt szövegrészletek közül református kontextusból ered ugyan, de a vizsgált korszak második felét/végét és inkább francia és angol szerzők hatásait mutatja a Sárospatakon tanult, majd nyugat-európai tanulmányutat tett Almási Balogh Pál (1794-1867) kéziratos kismonográfiája Ausztrália bennszülötteiről (1835 előtt). Mind a korabeli humánföldrajzi - és koloniális - elképzelések, mind a születőben lévő etnológia/antropológia testközelisége, aprólékos, empirikus szemlélete tetten érhetők benne, anélkül, hogy szerzője valaha is járt volna Ausztráliában. A közölt részlet kiválóan jelzi az ''etnográfiai profil'' diszkurzív követelményeit: a természeti környezet, a lakóhely, a vallás, a szokások és a nyelv szempontjainak megjelenítéseit.
 Összefoglalva, az itt közölt szövegrészletek tanúsítják, hogy a 18. század végén a göttingeni globális/univerzális történelemszemléletet és az ott megismert új tudományt, a geográfiát és az etnográfiát ötvöző ''Allgemeine Völkerkundé''t (egyetemes néprajzot) közvetítő munkák adaptálása egy egészen újfajta tudományos diskurzust, és egyben tudományos kánont teremtett. Ehhez a diskurzushoz nemcsak szövegek és képek, hanem a göttingeni egyetem kabinétjének mint sajátos ''„lieu de mémoire”''-nak az ismerete – az ott látott tárgyak emlékezete - is szorosan hozzátartozott. Igen lényeges, hogy a protestáns német tudománymodellek ''nem-osztrák/nem-Habsburg, nem-katolikus'' mintákat szolgáltattak a magyarországi újításra törekvő, reformista tudósoknak. A tudományművelésnek, így az etnológia/antropológia művelésének azonban más útjai is léteztek ekkoriban, nem csak Göttingené. A protestáns felekezeten belül ilyen volt például a humboldtiánusok útja (Párizs, majd Berlin hatása), rajtuk kívül pedig a katolikusoké/jezsuitáké. A Nagyszombat-központú katolikus/jezsuita irányzat az etnológia/antropológia esetében azonban számos egyéb külföldi kapcsolatot is jelez (Franciaország, Peru/Ecuador/Bolívia stb.).