Gerics Pál Quart. Hung. 3727

Quart. Hung. 3727/1

1820. március 19-április 12.

Részletek Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések

Gerics Pál által c. átdolgozott napló kéziratából, a georgikoni tanár brünni gyáripari technológiai tapasztalatairól, továbbá  morvaországi és sziléziai főúri mintagazdaságok tulajdonosaival történt találkozásáról, a regionális termesztési és állattenyésztési gyakorlatról

I. kötet

.

Előszó

Midőn 1818-ban a halhatatlan emlékű gróf Festetics M[éltóságos]. Tolnai Festetics György Őexcellenciája, az általa alapított Georgikon állatorvosi tanító székébe iktatni méltóztatott, mindamellett, hogy orvosi pályám alatt az állatorvoslásra különös fegyelemmel [sic] voltam, soknak híjával érezém mégis magamat, hogy hivatalomnak kelletiképpen megfelelhessek. A Bécsi Cs[ászári]. K[irályi]. Intézetbe vágyódtam tehát tökéletesbülhetés végett. Ez eránt tett esedezésemre nemcsak engedelmet, hanem segétséget is adni önként késznek nyilatkozott, sőt Alfort-ba s Berlinbe küldetésemet is megajánlani kegyeskedett a felejthetetlen Méltóság. Ő azonban tanácsosbnak vélte az 1818/19-ki oskolai esztendőt itthon tölteni, hogy azalatt határom körével is bővebben megismerkedvén, tudományos utamra is kelletiképpen elkészülhessek, de még ezen esztendő folytában

         Multis ille bonis flebilis occiti!

         Nulli flebilior quam mihi!!

örök hálára kötelezett le maga eránt mégis már csak azáltal is, hogy halálos ágyán egyetlen fiának, Méltóságos Gróf Lászlónak, különösen ajánlott. Őnagysága nemcsak boldogult atyja erántam volt szándékát teljesítette, hanem azt nagyobb időre s térre is kiterjeszteni kegyes volt. Így történt, hogy amit óhajtottam, de remélni is csak alig mertem. Európa míveltebb részét 1820 és 25 közt beutazhattam. Még az orvoslásban tett tapasztalásim gyümölcsét megérlelve a haza oltárára tehetem, külföldön tett észrevételeimet egyszerűen, minden szó pipere nélkül feljegyzem, úgy többnyire amint azok naplómba felvétettek, későbbi jegyzékimet csillag alatt különböztetvén meg.

Bécs

Már ötödik hónapja, hogy a Balaton kies vidékét s azzal honomat elhagytam, s Bécsben időztem, rész szerént, hogy egészségemet helyre állitsam, rész szerént hogy teendő utamra jól elkészüljek. Cocius bércein már csak hellyel közzel volt még a télnek nyoma látható; a tavasz nyílani kezdett, s egyszerre – induló parancsoltatik.

         Március 18. csupa készületben tellett el. A Méltóságos Gróf maga is, beteges állapotja ellent nem állván, egész nap én miattam fáradozott. Már éjszaka volt, hogy mint kívánsága szerént elkészültet, magától eleresztett, s más nap útnak indított. „Mitte euntem & nihil ei dixeris” ezek voltak rövid, de fontos szavai, melyeket elbúcsúztomkor hallani szerencsém volt.

Kiindulás

Március 19-én 1820-ban, tiszta tavaszi regvel, de egyszersmind erős hideg széllel hagyám el Bécset egy tiszt társaságában. A tábor vonalon, s a Duna három ágán könnyen átkeltünk, mivel mind a három jég elhordta híd a karfák híjával helyre volt állítva. A Duna ágai közt lévő szigetkéken, kivált am Seitz, majd embermagosságnyira volt még az öszvetorlott jég. Borzasztó volt ennek tekéntete a habzó s zuhogó hullámok közt. A harmadik hídon átkelvén, Jedlersdorfnál két felé válva találtuk az utat, a balról eső Korneuburgon át Cseh- országba, a jobbra levő Morvaországba vezet. Melyik utat kelljen nekünk Morvába szándékozóknak választani? Nem kellett senkit kérdeznünk. A mutató táblák könnyen olvasható betűikkel tüstént eligazítottak. Vajha nálunk is volnának hasonló útmutatók, melyeket dicső II. Józsefünk idejében a németek által történt behozatásuk miatt magyarjaink Németkeresztnek neveztek! Rengeteg erdeinkben vagy az erdőtlen Alföldön jártunkban keltünkben nem kellene annyit tévelyegnünk, mulasztanunk. – Közel érénk Florisdorfot, melyből jobbunkra, a Nagy-Duna bal partján, egy út vonul el Groβ Aspern és Esslingen felé. F[enséges]. Károly Hertzeg hős tetteinek helyszínét nagy jégtáblák borítták még, mint megannyi olvadékony tanúi a Duna árjának. – Volkersdorfban deleltünk. Itt hagyánk el a rónaságot, melyet kiesebb hegyi vidékre cseréltünk fel; noha amott is csinos városnak is beillő falvakon át, vagy mellett utaztunk. Alkonyat volt már, hogy Poisdorfban éjcakára megszállottunk.

20. Poisdorfon túl jobbra esik ama Liechtenstein Herceg váráról és angol kertjéről nevezetes Feldsberg.  Mindamellett, hogy a természet még itt téli köntösében szunnyadozott, oda rándultam volna örömest, ha útitársam hivatalos útja s korlátolt ideje egyenesen előre haladni nem kéntelenített volna. Nickolsburgnál már Morvában voltunk. Az egész város lejtőn van. Pompásnak látszik messziről. Dietrichstein ócska vára s szabad kertje, meg a tűz által födelétőlis meg fosztott két tornya, puszta temploma, a kisebb házak tömege közöl. Az egész környék igen szép s csaknem kerti módon míveltnek látszó. Szőlőhegyekkel is díszes, amit annál kevesebbé vártam, mennél inkább elfogódva voltam a véleményekben, hogy mennél inkább haladandok éjszak felé, annál hidegebb éghajlatra fogok találni, mint otthon a Kárpátok felé. Nem lévén itt állapodásunk. Nikolsburgnak egyéb nevezetességét nem mondhatom, mint hogy Juda ivadéka szembetűnőleg számos. Aszerént ítélve, amint a zsidót s mást láttam, a zsidók számát három annyira lehetne tenni legalábbis, mint a keresztényekét. Nikolsburghoz még két mértföldnyi távulságra tartatik. Mi Muschaun, Mariahilfen, Pokorlitzon, Laazon, Reigern s Mödritzen át, még világossal megérkeztünk Brünnbe, csak Laazon szállottunk ki útközben egy az út mellett levő majornál, mely a seelovitzi uradalomhoz tartozik, s nem rég Albert sachsen-tescheni herceg tulajdonává vált. Itt azonban nyomorúságnál és rendetlenségnél egyebet nem láthatánk, mert egynehány hitvány birkát, melyet a dög még eddig megkémélt, egy ronda akolban szalmán tengődni láthatánk csak. Tehát külföldön is van olyan gazdaság, melyet utánoznunk se nem lehet, se nem kell?! – Pedig én azt gondoltam, noha helytelenül, vicinnus pecus grandius. Tudom, Wittman kormánya alatt a seelowitzi uradalom is rövid idő alatt egészen mássá fog változni.  

21. Brünnben először is André urat, az „Oeconomische Neuigkeiten und Verhandlungen” címü folyóirat szerkesztőjét kerestük fel. Az érdemes öreg szívesen fogadott bennünket, s megmutatván ásvány és gyapjúmustra gyűjteményét, tanulságos gazdasági beszélgetés után ajánlásokat adott a helybeli nevezetességek megtekinthetése végett, s hasonlókat további utamra is ígért. Amazokkal jelenleg élni akarván, mentünkben szemügyre vettük a városnak utunkban eső, vagy legalább távolról észrevehető emlékezetességeit, melyek többnyire a következendőkben öszvepontosithatók:

         Brünn igen kies helyzetű város, java része a belső város, egy elszigetelt hegyen fekszik: magas, régibb ízléssel készült kőházakból áll. Ó-Brünn alább van, apró házakkal (hogyan egyeztethető meg ez a két képzet: Ó-Brünn s Brünnek régibb része? Előttem a nevezet ellentmondásosnak látszott tüstént. Nem lehet útközben antiquaria vizsgálódásba bocsátkoznom; máshol meg időm nem volt volna, mert már holnap tovább menendő valék. A hallottak és látottaknál fogva a két fogalmat úgy egyeztethetém meg, hogy a hegyen levő részt régi erősségnek, a lejjebb esőt pedig a tulajdonképp úgy nevezett Brünn városnak, melynek a hegyen való része csak fellegvár volt, s amelynek most is elég nyomai vannak vettem). Spielberg egy mély völgy által külön vált csúcsos hegy tetején, mely a városból, nekem legalább, jó karban levőnek, s oly magosan valónak látszott, mint maga a belső város, nyugatra esik. Déli oldalán a városnak, vagyis inkább azon hegynek, melyen a belső város fekszik, van egy park, mellyel a brünniek méltán kérkednek. A telek azelőtt elhagyatott vadon pusztaság volt, de ahol a brünniek szorgalma szép ültetvények által igen kellemes mulató, s legalább ünnepeken, munkás polgáraiknak alkalmas pihenő helyet szerzett. Az ültetvények még fiatalok, de látszik, elég célszerűen elrendeltek. Kitünő ékessége az egésznek egy 60 lábnyi magosságú obeliszk, melynek négy szegü talpazatján a következő felírások olvashatók, nevezetesen a kelet éjszaki oldalon: „Franz dem befreier und wiederhersteller, dem Vater des Vaterlandes”. A nyugot-éjszakin „Seinen beharrlichen Bundesgenossen”, a délnyugotin: „Oesterreichs tapferem Heere”, a délkeletin: „Des treuen Maehrens und Schlesiens dank M.D.C.C.C.X.V.” Ezen emlék köröl nevezetes lett a hegyoldalon levő párk is, Ferenc-hegynek – Franzensberg. Ennél fogva alakulása ideje is érthető, valamint alkalma is. Ezen időszakra visszaemlékeztetve lévén, sok múlt s jövendő keresztül ment agyamon, még a távolban kékellő Kárpát bércei kedves honomba vissza nem válaszoltak, édesdeden legeltetém honom felé fordult szemeimet: a csípös levegő hidegségét nem is érzém, még társam andalgásomból fel nem rázott, s tovább menni nem kényszeritett. A Ferenc-hegy alatt pillanték meg egy nagy épületet. Arra intézénk lépteinket, s odaérvén ezen felülírás, mely a külsö kapu felett olvasható vala: „Levamini miserorum Josephus IIdus 1786”, tudtunkra adá, hogy az is II. Józsefünk emberszeretetének emléke. A belső kapu felírás nem olyan egyszerű, de az intézet célját szorosabban billegző, ezen szavakkal: „Vereinigtes Josphinischer Armen- Kranken- Toll- Geburt- und Findel-Haus”. Se időm se kedvem nem volt beljebb menni: vonzódásom volt ilyen intézeteket látni, de magam is beteges valék még, társam is tovább vont kelet felé, a Zwitta és Schwartza partjaira, hol Brünn legnagyobb nevezetességei, a posztó s egyéb gyárai léteznek.

         A posztógyárok közt Offerman és Schöller testvérek posztógyárait s Lettmeyer timár mühelyét tekénténk meg. Offerman maga teljes készséggel vezetett bennünket gyárába, mindent szívesen megmagyarázott, minden kérdésünkre megelégülhetésig felelt. Itt láttam először, hogy használtatik a gyapjúposztó, kasmir, s merinos nevű szövetek készítésére. Először tudni illik a készítendő portéka minéműségéhez képest megválogatott – sortirozott – gyapjú, mely már úgy vétetik a gyapjúkereskedőtől, – in dem Wollklopfereyen –, s nem a termesztőtől, mérséklett melegségű húggyal vegyített vízben megmosatik (die Fabrikwäsche), azután folyóvízben kiöblögettetik, s megszáríttatik. A szárogatás szabad levegőn történik; az arra szánt helyen az udvarnak deszkák rakatnak le; a gyapjú azokon elteríttetik, s hogy azt a szél el ne hordhassa, hálóval beteríttetik; ha a gyapjú megvan száradva, a még tán benne levő gaz, s egyéb rondaság kézzel szedetik ki (plüschen) s festékbe tétetik (Kupper blauen); a festés után többször megöblögettetik, s ismét száraztóra tétetik ki. Ha a gyapjú a száraztótól bekerült, meggyarattatik (schrobeln), megfürtöztetik (locken), előbb csak öregéből, azután szorosabban öszvesodortatik (a merinos- és shawlszövetnek szánt gyapjút kézzel kell fonállá fonni), a szövőszékre kifeszíttetik (schweifen, die Kette machen), azután a szövés véghez vitetik (weben, einschlagen). Ha a portéka a szövőszékről levétetett, megkallóztatik (walken), megkeféltetik (rauchen, weber disteln), megszárogattatik, nyírő asztalokra feszíttetik ki, megnyíretik, s nagy kefékkel megsimíttatik, présbe tétetik, végre meleg vastáblák közbe tételével az úgy nevezett aperture megadatik. Ennyi félén megy által a gyapjú, még kereskedésbe adatik, mint kelme. Mindezen sokféle munka, az egy szárogatást kivéve, különös műszerekkel megy véghez. Ezen műszerek hosszas leírása, még képekkel is világosítva, alig tenné azok mivoltát elegendőképpen érthetővé. De egyéb eránt is nem az ilyen műszerek rajzolgatása lévén utazásom fő célja, elég leszen megjegyeznem, hogy egy nyolc ló erejével felérő gőzműszer teszi a kallókat, gyarató, fürtölő, nyirő, s kefélő mozgonyokat s tartja munkálatban. M[éltóságos]. Gróf Festetics Imre ha Brünnbe megfordult, a birkatenyésztő egyesület sohasem mulasztja el Offerman műhelye meglátogatását. Mi hálaérzettel vevénk búcsut a jó Offermantól, s Schöller testvérekhez menénk, de ez még csak most készült telepedéséhez, s Offermannál többet még azon esetre se mutathatna, ha már mindene rendben volna is. Ezek voltak szavai, melyeket azzal zárt bé, hogy Dürenbe testvérjeihez ajánlást ígért, s tüstént adott is.

         Szerettem volna még Spielbergre is felmenni ha az idő tisztább lett volna estve felé; vagy itt mulatásunk tovább tarthatott volna. Megjegyzek azonban egy ide illő észrevételt, melyet Angliában létemkor olvastam. Egy angol követ – nevéről már nem emlékezem – Ausztrián át Konstantinopolba utazván, a többi közt Spielberget is megtekéntette. Csudálkozott az akkor is volt országos foglyok csekély számán, s nem tarthatta meg magát ezen észrevétel tételétől: vajon lehete az egész Ausztriai Birodalomban egész esztendőt át annyi vétkes, mint magában Londonban csak egy nap? Valóban, aki London számos és nagy kiterjedésü székházait s lakosi sokaságát látta, velem együtt az angol lehetetlenjével fog felelni.

         Estve a játékszínben valánk. Dunst, Kindler és Schaetzl színészek már Pestről isméretesek voltak előttem. Demetriust igen jelesen adták német nyelven, melyen majd minden míveltebb brünni lakos beszél, a csehen kívül. Ez igen kedvelt darabja a brünnieknek, amint mondják, de már igen sokszor adták. Az épület olyan forma nagyságú, mint a budai színház, noha nem oly ízléssel van elrendelve belseje.

         22. Komor, s esős hidegben hagytuk el Brünnt. A Rauschnitz felé vezető postaúton két nevezetesség tűnt szemünkbe, t[udni]. i[llik]. az austerlitzi csatapiac, s II. József császár emlékének szentelt obeliszk. Amaz csak fájdalmas érzést gerjeszthet minden hazafi kebelben. Emez minden jobb embert igaz tiszteletre, s hálára buzdíthat. Józsefünk t[udni].i[llik]. ezen vidéken utaztában 1769-ben augusztus 19-én, a posoritzi uradalom slavikovetzi mezején egy parasztot látott szántani; leszállott kocsijáról, s kivévén az ekeszarvát a szegény paraszt kezéből, maga egy barázdát szánt föld hosszat. A morvai rendek, hogy ezen szép tett emlékét a késő maradékkal is tudassák, ezen ekét az ország háza nagy palotájába helyheztették, s a föld végében, hol őfelsége szántott, egy magas kőobeliszket állíttattak fel a postaút közelében. Ezen emlék romlásnak kezd már indulni, s igen hihető, hogy a morvaiak nem hagyják elenyészni. Mindenesetre fennmarad a valóságos emberbarát emlékezete, nemcsak hálás népei szíveikben, hanem minden érdemet méltánylani tudó s akaró idegenében is. Józsefünk ezen tettén elmélkedvén (mert mit is hagyott volna egyebet tennem a szűntelen szakadó záporeső), lehetetlen volt vissza nem emlékeznem azon intézvényekre, melyek a mezei gazdaságra tétetnek. – Az ókorban, midőn még a mívelődés bölcsőjében volt csak, midőn a fejedelmeknek a vallás hatalmas emelcsőjét [sic] kelle politikájokkal egyesíteni, hogy népeik állandólag megtelepedvén a földmívelés által a polgárisodás alapját megvethessék, s kóbor csoportjaikat vadságokból kivetkeztethessék, akkor minden hely, erdő, mező, hegy, völgy, istenségekkel népesítetett, a földmívelés mennyből küldött isteni adománynak neveztetett; istenek nyitották meg a föld keblét; ők vetették el a magvat; ők vigyáztak érlelésére s megtartására a föld gyümölcsének; ők tétettek az emberi munkák részeseinek, sőt a munkások lajstromán elsőknek tekéntettek. – Prima Ceres sulco glebam dimovit aratro; Prima dedit fruges…

         A régi görögök eleusiuuma hasonlóra mutat a hasonlóra több ünnepek is a régi rómaiaknál. Jelenleg, midőn az ember mívelődése már magasabb fokon áll, nem szükség, hogy a vallás a mezei gazdaságba is avatkozzék, olyan formán legalább, mint a hajdankori pogányoknál: mégis, midőn a fejedelmek, az ország nagyjai, mint megannyi földi istenek a nép szemében, a mezei gazdaság eránt érdeköket jelekkel is nyilvánítják, a durva nép érzékeire nem kevesebb hatást gyakorolnak, mint hajdantan a láthatatlan istenségek. Képzelje valaki csak a kínai császárt, ki után minden históriai emléket meghaladó idő óta, esztendőnként tavasszal egész udvari pompával, zene és éneklés közt a Sien mongtanra – a becsületes földmívelők mezejére – kimegy: ott a mennybelinek bemutatja áldozatját, s a népet nemcsak szóval hanem cselekedettel is buzdítja a földmívelésre. Ugyanis letévén innepélyes öltözetét, egyszerű paraszt köntösben szánt és vet. Utána az ország nagyjai is hasonlót cselekesznek. Vagy lássa a würtembergi királyt, mint veszen részt a hohenheimi oskola munkálkodásiban, mely figyelemmel halgatja Schwerznek még a trágyáról tartott beszédét is. Vagy, mint jelenik meg a bajor király esztendőnként október 19-én a Theresia téren népének közepette, s mint jutalmazza a szorgalmat, mint serkenti a hátrább maradtakat, mint vizsgálja termékeik mutatványit. Vagy Józsefet Napóleon! - - bizony az idegen sem maradhat illetődés nélkül. – Mi már – hála az egeknek! – nem panaszkodhatunk Columellával: sola res rustica, quae sine dubisatione est proxima & quasi  consanguinea sapientiae est, tam discentibus egeat quam magistris. Agricolationis neque doctoris, qui profiterentur, neque discipulos cognovo. Mert hogy egyebeket ne emlétsünk, hazánkban is taníttatik s tanultatik már a mezei gazdaság, s országunk nagyjai mint tekéntik a mezei gazdaságot, szabad legyen tanúságul csak egy emléket felhoznom, melynek egy példánya, a Nemzeti Muzeumban is látható. Értem itt azon emlékpénzt, melyet a halhatatlan emlékü gróf Festetics György ő cs[ászári]. k[irályi]. hercegségének, szeretve tisztelt nádorunknak azon tettét hálálni és örökítni kívánta, hogy 1801-ben augusztus 23-án a georgikoni mezőn szántani, s ezzel a magyar mezei gazdaság eránt való figyelmét nyilvánítani méltóztatott. Az emlétett medaille egyik oldalán kiemelt munkában van őhercegsége igen könnyen is mérhető arcvonásokkal, mint tartja a két ökör által húzott ekét, (…).

23. Vischauban igen nagy készséggel, jól, s még afelett igen mérséklett áron szolgáltak. Ezen a környéken látám, mint ássák a fagyos, s még félig hóval borított földet a szorgalmas lakosok, hihető, komló ültetésre gödröknek, melyeket elkészíteni nem voltak képesek a korábban reájok jött tél miatt. Komló alá gondolom, mert a mező tele volt komlópózna rakásokkal. Ezen a vidéken láttam az első szélmalmot is. A tegnapi havas eső után igen szépen kiderült az idő délre, s noha az olvadó hó s felengedő fagy egy kevéssé alkalmatlankodott, Prosinitzban, a hanákok fővárosában, ahol deleltünk, nagyon mulattató volt reám nézve a heti vásárra bejött hanákok tekéntete, kik térdig érő vörös bugyogóban, hosszú ködményben, s kis, alacson kalapban jártak keltek. Nyelvökből egy szót sem értettem. Romlott cseh nyelvnek mondják. Délután a szép Olmütz mellett kelle elmennünk, mert utitársam passus nélkül lévén Brünnben is sokat kéntelen volt járni kelni, s ez adott nekem több éldeletre időt fél nappal, mint másképp lett volna. Sajnosan esett mégis, hogy Olmütznek tsak külsejével kelle megelégednem; s pedig annyival inkább, hogy a város külseje igen kellemetes. Olmütz valaha Moravia fővárosa volt, de a kormányszék Brünnbe tétetett által azon okból, hogy Brünn nincs annyira kitéve ellenséges megrohanásnak, mint Olmütz, mely egyéberánt újabb korban nevezetessé lett arról is, hogy Lafayette a campoformioi békekötésig itt foglyoskodott, s tán azon erősségben, melyet mi jobbunkra hagytunk. E felett egy magas hegyen ékeskedik Kremsir, az olmützi érsek nyári palotája, mely valaha Norbert hattyú fiai zárdája volt. Hálásra Sternbergben telepedtünk meg. Ez volt utolsó állomásunk Morvában, melyről csak szépet s jót mondhatok tapasztalásomból, az egy laazi majort kivéve. Egyéberánt az ilyen futva tett útról csak felületes lehet az ítélet; s ítélni csak annyiban bátorkodom róla, mennyiben az egész kellemetes benyomást hagyott elmémben, ha az országot közelebbről megismérni elég, s alkalmas időm nem volt is. Teleke nagymértékben míveltnek, városai, s falvai csinosoknak, vagyonosságra mutatóknak, s lakosai jószívüeknek látszottak előttem.

24. Sternberget s omladék várát korán regvel hagytuk el. Tüstént kezdődött a vontató, melyen gyalogoltunk a kocsi után, még a hózivatar a kocsiban menedéket keresni nem kéntelenített. Különös tünemény volt előttem a zöldellő fenyves alatt a hóval lepett telek. Soká már unalmassá kezdett lenni, midőn egyszerre

Szilézia

róna teleke a sűrű fenyves szélén előttünk kifejlett. Úgy látszott az erdőből kiértemkor, mintha a perkátai csúcsról a magyar Alföld tűnt volna szemembe! Hónak már itt nyoma sem volt, a szél is csak alig lengedezett. Troppaut csakhamar elértük. Első dolgunk volt Hilveti urat felkeresni. Vele már Bécsben ismérkedtünk meg. Alig kell említenem, hogy az értelmes mezei gazda első tekéntettel megismérhető benne.

25. Útitársam hivatalos dolgát végzé Hilvetivel, s velök én is eljártam Lihnovszky Hertzeg majorjait. Szűntelen változó idővel kelle küszködnünk, s igen átfázva tértünk vissza Troppauba.

27. Grétzbe mentünk őhercegségéhez tisztelkedni. Igen szíves fogadtatást találtunk. A hercegné különösen örült, hogy magyarokat láthatott, maga is magyar lévén – született gróf Zichy –, s megmutatta kabinetje ékességét. M[éltóságos]. gróf Zichy, Magyar Királyi Kamara elnökének, boldogult hitvese képét. Az érzéketlen vásznon annyi élet, annyi jeles erény volt kifejezve, amennyit ecsettel csak lehete azon sok közül, melyekkel életében tündöklött a magyar szépek felett. A hercegi lak igen kiesen fekszik egy magas hegy oromzatán, mely elölről elszigetelve látszik, s kétfelül regényesen övedzi előtte egy-egy sor hegy az előtte elnyúló tágas völgyet, melynek végében van a fejőte, egy Pistorius szerént készült pálinkaégetővel egyetemben. A fejőte 86 darab berni fajta tehenekből áll, melyek az udvar szükségére tartatnak. Az istálló pompás.  Boltra készült. Itt láttam két ökröt kamotba fogva, amit Hilveti legjobbnak tart azért, hogy a legyek ellen jobban védelmezheti magát a marha mint akármi más majorban. Be örömest tovább időztem volna ezen kies vidéken, ha a herceg lovait a fázódástól kémélni nem kellett volna. Könnyen beszánkáztunk Troppauba! Másnap

28. Groβherlitzbe rándultunk ki gróf Vrbna Dominik jószágára, hol úti társam alig végzé hivatalos dolgát, midőn a jó házi úr barátságos ebéddel fogadott, mellyen gróf Wallis, s gróf Locateti Ferdinánd huszár tisztek is jelen voltak Troppauból. Ebéd utánn megmutata a házi úr a gazdaság egy részét, amint azt a rossz idő miatt látni lehetett. Az egész egy angol párkot képez annyira, hogy a vándor mindég kertben véli magát lenni. Pompás épületei vannak, igen egyszerűen és cél erányosan, jeles fejőtéje van, s isméretes birka tenyésztése; de igen nevezetes az adó is, mely esztendőnként 9800 pengőre megy. Éppen harmada a jövedelemnek. Útitársammal Troppauba visszajövén, ő holmiját rendbe szedte, s délután haza felé indult. Egy darabig elkésértem Bregáts groβherlitzi inspektorral egyetemben. Tőle megválván egyedül maradtam Troppauban. Böhmet látogattam meg ez nap Trassler Brünni könyvtáros ajánlásával, kinél a francia guillotinnak mintáját láttam. Egy asztal forma állásból két fa oszlop emelkedik fel. Ezen oszlopok közt nyúlik el egy deres forma pad, melyre a vesztendő lefekszik hasra, s derekára egy vas abroncs szoríttatik. Feje csak kis részben esik az oszlop közé. Nyaka éppen középre, úgyhogy a fenn függő szántó vas forma bárd egy zsineggel megrántatván, egyenesen az ember nyaka fölé eshessék, s azt rézsutos élével súlyával kettészeghesse. Böhme igen nyájas ember. Banke Antal gróf Laris inspektorához adott Carwinbe egy ajánló levelet.

30. Úti levelemet látomásoztatván (sic) Krischanowitzre mentem ki, ahol több napokig maradandó valék, még Hilveti úr odajöhet. De az eső annyira megáztatott magánosan tett első utamban, hogy Kuchelnán meg kelle állapodnom, s ruhámat megszárogatnom.

31. Krizsanovetzen van Lichnovszky hertzegnek egy vadász kastélya, egy emeletre hollandus ízlésre építve, közepette egy kis angolkertnek, melynek sűrű bokrai közt fészkelő fülemilék hangicsálása, nyögdelése kellemes regvelt hozott, de amely nemsokára egész nap tartó esőzés által igen komorrá vált. Első dolgom volt a birkaaklot megtekénteni. Az épület igen egyszerű, pompa nélküli, a kastélytól kevés távolságnak keletnek fekszik, éjszaktól dél felé hosszat nyúlva, az épület közép magossága, egészen zárt, mint egyéb marhaistálló. Az ajtók mind nyugat felül vannak, az ablakok keleti és nyugoti oldalon. Kívölről a nyugoti oldalon két ölnyi tér van falhosszat elcserényelve, a cserény mellett belülről hosszat nyúlik az itatóvályú, melybe az udvar közepén levő csigás kúttól rejtek csatornán vezettetik a víz. Ezen ismérkedés azért történt, hogy a teleknek kevés esete lévén, az udvar többnyire sáros, s ha itatáshoz a birkák az udvaron sárban gázolni kénteleníttetnének, a sántaság meg nem szüntethetne. Most pedig a cserényen belül lévén az itató hely, amely apró göbéccsel van meghordva, s az udvar színénél magosabbra töltve, őhercegsége juhai a sártiprástól, s annál fogva a sántaságtól is mentek. Az épület belseje meglepő volt reám nézve, beléptemkor nem azért, mintha az épület különös alkotású volna, mert az igenis közönséges módon készült, gerendákra és deszkapadlásra; hanem azért, mert 1.) a mestergerendákról 3-4 ölnyi távolságra köteleken láttam felfüggesztve a kősót oly magosságra, hogy a birka azt könnyen felérhesse, s a mikor tetszik, nyalhassa. 2.) Minden kor s nemű birkát, kost, anyát, bárányt egyvelegeset együtt lenni tapasztaltam. 3.) A bemenethez átellenben egy különös rekeszben három anyát hat báránnyal találtam. Az első pontot ami illeti, a sózásra nézve éppen fukarkodnak, minthogy azt az állat egészségére nézve szintoly szükséges fűszernek tartják, mint a jónemü szénát vagy más hasonló jó takarmányt. Kőben adják, hogy akkor nyalhasson amikor, s annyit, amennyit ösztönöknél fogva nekik tetszik. Nem tartanak attól, hogy a hívtelen cseléd eltulajdonítsa a sót; azért van a tisztség vigyázó szeme mindjárt az ablaknak által ellenében. Ezen bánás a sóval méginkább különösnek tetszett előttem, midőn hallám, hogy Borussiának nincs kősava, hanem azt mind Angliából hozatják. Minden gazda megmondja előre, hogy mennyi sóra van szüksége esztendő által; s a kormány aszerént rendelkezik. Hát miért nem hozatnak kősót a közel Krakkóból, Lengyel- vagy Magyarországból? Miért inkább olyan távolról? Kérdém. A felelet az volt, hogy ez a közelebbi só drágább, minden fontja egy krajcárral, s széthordása tengelyen, s annál fogva költségesebben történne meg. Ez az oka, hogy ezen a vidékenis kevés a magyar bor, legközönségesebb s legoltsóbb a bordeaux-i, melynek vizen való szállítása olyan távolságra sem esik annyiba, mint itt közelleten a magyar bor tengelyen való szállítása. A só igen földes, s előttem igen szokatlan veres téglya színü lévén, bátor voltam azt mondani, hogy az emlétett drágább só sokkal jobb s jutalmassabb lehet, mert nincs annyi idegen rész közte. Azt vevém válaszul, hogy ez a veres só is szintoly erős, s ha nem  oly tiszta is, mint a mienk féle, ezt mégis jobban szeretik, mint a mienket olcsóbb voltáért. – A minden kor és nemű birkák együttlételét ami illeti, arra nézve azt tudatták velem, hogy ők, az úsztatás idejét kivéve, mindig elletnek, azért csak decemberben veszik le a kosokat, hogy májusban ne legyen ellő vagy nagyon pocakos birkájok; mivel pedig mindenkor egyeránt jól tartatnak, jó erőben lévén két esztendőben egy-egy anya háromszor bárányozik, s pedig a buja táplálás miatt, meg a só ösztöne miatt (?) sok van, mely egyszerre kettőt ellik, s így két esztendő alatt egy anya hat bárányt nevel. Olyan volt a három utolsó, melyet az ajtó által ellenében láttam, s így a harmadik pont alatti különösség is meg volt előttem fejtve. Az etető sráglya leírását szükségtelenné teszi az 1. alatti kép.

1a Aprilis. Gyönyörü szép tavaszi idő volt ezen napon. A kastély körül a fülemülék egyre erősen hangicsáltak. A mezőn a pacsirták hangosan cserikeltek. Honom felé a sudettek azaz láncként kékellettek. A nap kellemetes melegen sütött; mi kellett még, hogy Oberamtman Kudlikkal örömest menjek ki a szántóföldre? Az Odera mellett eddig rétnek használt telek feltöretett már az idén szántás által, ekével most a föld megkevertetett, keverő ekével – Ruhrmachine. Áll ez egy egyenesen lefüggő s élével előre fordított késből, s egy háromszegből, mely három darab deszkából van összeillesztve, s a gerendelyről olyan formán lefüggesztve, hogy egyik szeglete a kés vagy csoroszlya foka felé áll. Ha az eszköz mozgásba tétetik, a kés élével előre, a háromsezg felfelé túrja a földet élével, két lapos oldalával pedig széjjel. A keverő eszköz pedig keresztbe húzatik az eke által készült barázdák felett, hogy a föld egyerányosabban felmunkálva légyen. Ezen munka után a telek megboronáltatik. Az itteni boronák kicsinyek, formájokra nézve négyszegűek, mekkoraságokra nézve minden oldalról három lábnyiak, fából készültek, de vasfogasak. A fogak in quicuncem állanak, egy lábnyi távolságra egymástól. Három ilyen borona láncoltatik öszve, úgyhogy egy széltében kettő vétetik két ló után elölről, s egy hátulról, amint mind ezt a 2. képre nézve egy tekéntettel könnyű megérteni. Ezen boronázás által nemcsak elegyengettetik a föld, hanem a tarack is – triticum repens – öszve sodortatik, amint szántó vassal már felszaggattak. Ha a borona sok tarackot felszedett, a barázda végén a boronafogak közül kiszedetik, s hogy ki ne gyökerezhessen, a dűlőn megégettetik. Azonban erre ritkán van szükség, mert a szegény emberek önként mennek az uraság földére, a tarackot s egyéb gazt öszve gereblélik, haza hordják, megszárasztják, s tüzelésre használják (ezek már jobban tudnák betsülni a dűlt fát, mint a somogyi parasztjaink, csak találnának valahol!). Boronálás után a vetők jöttek elő; azok után ismét a boronálók. S így a gabonavetésnek vége lett. De alig történt ez meg, az egész napi rekkenő meg érlelte az esőt, s a szép nap égi háborúval, dörgéssel, villámlással, s nagy záporral végződött.

2. Húsvét napja lévén, a dél előtti időt részént templomban tölténk. Ezen napon az eső miatt a háztól nem távozhatván, csak az aklot, az istállót, meg a kertet vizsgáltam meg. Az akolról már tegnap szólék. Az istállóban a dolgos lovakon kívül nevezetes három csődör, egy fekete tüzes arabs, a híres Turkmainatti faja, legszebb, legjelesebb. Egy hidegvérű mecklenburgi szürke, angol vér, ez is szép, de nem oly becses. Mind a kettő kocsi lovak tenyésztésére használtatik. A harmadik egy fejér török fajta ló, dolgos lovak szaporítására. Szaporaságáról azt mondják: nicht zum umbringen. A kert, mely a kastély körül van, egy négyszegű kőfallal kerített szűk téren, angol ízléssel készült; festéses jelenetet benne nem kell keresni, mert a sűrűen tömött fáknak s bokroknak leginkább az oltalom falak elfedése volt fő cél. A konyhakert nagy; a treillageok, szintúgy mint  a melegház, pusztulnak s nem ujíttatnak meg; a mostani herceg nem akar reá költeni. A citram [sic] fák mind földbe vannak ásva, s eddig igen jól tenyésztek; aucuba japonica, s a verbena trifilla is, s melynél nagyobbat is nem egykönnyen láthatni. Magassága kilenc lábnyi, átmérője a tövénél féllábnyi.

3. Borult volt az idő, s esővel fenyegetett. Kimentünk mégis Borutin felé, hogy a márga s gyeptőzeg – turfa – gödröket meglássuk, de a sok esőzés s onnét származott vízállások miatt Kudlik nem tartotta tanácsosnak a továbbhaladást, s így kéntelenek voltunk ismét Krischanovitzre visszatérni, anélkül hogy kitűzött célunkat elértük volna. Óhajtám, hogy dologtevő napon jöhetnék ki ezen helyre midőn az ásást, s a tőzeggel való bánást is láthatnám egyszersmind. Azonban a mostani nagy dologidőben, amit a szűntelen való esőzés még inkább szűkké tesz, nem is remélhetem, hogy kívánságom teljesülhessen; mert a minden órán várt Hilveti megérkeztével én is továbbhaladok.

4. A folyvásti esőzés miatt a tisztek kinn nem foglalatoskodhatván, idejök egy részét velem megosztották, s az etetés rendét, módját, amiért már előbb is megkértem volt őket, közlötték, úgyhogy azt felejgyezhettem. Ezen tekéntetben a hallottak s tapasztaltak a következendőkben pontosíttathatnak öszve, nevezetesen A) A birkákra nézve 1º) regvel – öt óra tájban kapnak szalmát. 2º) későbben szénát. 10 óra tájban itatóra hajtatnak. 3º) Egy óra tájban nyers kolompér adatik elejbök, apróra vagdalva. Két óra tájban ismét itatás. 4º Széna vagy borsószalma, s a bárányoknak zab. 5º Estvére ismét szalma adatik elejbök. Minden nemű takarmány sráglyából történik, melynek formáját az 1 alatt ábrázolat elő adja. Az itatásról már feljebb szólottam. A kolompér aprítás olyan eszközzel történik, mint a Georgikonban. Ami illeti B) A szarvasmarhákat, azok 1º) regvel négy órakor kapnak szalmát, azután 2º) szecskával s polyvával kevert kolompért, mintegy hat óra tájban. Ezen takarmány megemésztése alatt meg is fejetnek. 3º) 9 óra tájban megitatják őket. Azután 4º) vágott szalmát kapnak polyvával keverve. 5º) Négy óra tájban ismét megitattatnak a kútnál, ahol, ha különössen ellenséges idő nincs, egy darab ideig kinn hagyatnak azután. 6º) Kolompér vágott szalmával, s polyvával keverve adatik elejbök, s még ezt eszik, megfejetnek, végre 7º) Széles szalma vettetik elejbök éjcakára. A takarmány mennyiséget ami illeti, az nem megy bizonyos mérték szerént. Adatik annyi, amennyit megemésztenek. Ez nekem igen különösnek tetszett, kivált a zabra nézve, de amelyet nyilvánítván, azt kaptam feleletül, hogy különböző idejiek lévén a bárányok, egyerányosan ki nem lehet adni a zabot fő számra: hol több kell, hol kevesebb. Ami kiadatik, azt mindég feljegyzi az ellenőr, Nossek, s hogy pazarlás ne történjen, arra Kopisnak kell ügyelni.

5. Lichtenbergen vannak egyesítve az eladásra szánt juhok. Állások s tartások ezeknek is olyan, mint a krischanovitzi. 20 darab eladni való birkaborjú [sic] is áll itt, melyek vágott szalmával s polyvával kevert kolompérral tartatnak. A gabona itt nem nyomtattatik, hanem csépeltetik. A cséplők a gabona 16-od részét kapják, egyebet semmit. Lichtenberg emelt helyen lévén, nagyon szép a major körül való kilátás, különösen a kárpáti hegyláncra, a jablunkai szoros felé. Ha a Kárpát köd lepelbe borult, szép időt jövendölnek a sziléziaik; ha tiszta, szép azúrkék, s a köd a hegyek felett van, esőt jelent. Az ezen majorhoz tartozó földeken, több helyen láttam magas trágyakupacokat, ami előttem különösnek tetszett. Ennek az okát adták, hogy télen a cselédet sokszor nem tudják alkalmatosan foglalkodtatni, minthogy a trágyát kihordatják velök, amely a szűk major udvarban úgyis csak akadály. Hasonló helyzetű az ofschützi major is, ahol egy sereg anyabirka van. Emlékezetesnek látszott nekem ezen helyeken azon körülmény, hogy itt még az idén nem szántottak, mivel mindeddig igen nedves a telek, mindamellett is, hogy emeltebb s lejtősebb hely, itt még szántani sem lehetett tavaszi alá, holott Krischanowitzen csaknem véget értek már a tavaszi vetésben. Oka ennek az, hogy a Lichtenberg s Ofschütz telekének alsóbb rétege – subsolum –  agyag, Krischanowitzé pedig homok és göbécs. Itt a víz elszivároghat, s a telek fölös nedvességétől előbb megszabadulhat, mint amott, ahol az alsó réteg csupa agyag. – Haza menet az Odera melléki fachinazást [sic] tekénténk meg. Az Odera itt nem nagyobb mint a Körös Nagyváradnál, s szintoly kártékony.

6. A termésváltozást jegyzem fel, melyek a krischanowitzi uradalomhoz tartoznak:

I. A krischanowitzi major 9 szakaszai úgy míveltetnek hogy 1º) Kolompér termesztetik erősen megtrágyázott földben; 2º) Árpa veres lóherrel; 3º)  & 4º) a lóher meghagyatik részént zöld takarmánynak, részént szénának. 5º) Rozs és fejér lóher, 6º) a lóher meghagyatik legelőnek, 7º) búza. 8º) Hüvelykes vetemény fél trágyában. 9º) Rozs.

II. A lichtenbergi földek két szakaszra vannak elosztva, s a következő termésváltozás szerént míveltetnek: 1º) Hüvelkes veteményes egész trágyában. 2º) Búza fejér lóherrel. 3º) Juhlegelő. 4º) & 5 juhlegelő. 6º) Rozs. 7º) Zab. – Ezen két szakaszokon kívül, melyek a majortól távolabb esnek, van öt kis szakasz közeleten, melyekben 1º) egész trágyával kapálni való vetemények termesztetnek, 2º) árpa veres lóherrel, 3º)  és 4º) lóher. 5º) Rozs.

III. Roskanban 8 szakaszokra vannak a földek osztva ezen termésváltoztatással: 1º) Kolompér egész trágyában. 2º) Árpa veres lóherrel. 3º) & 4º) lóher. 5º) Búza. 6º) Borsó féltrágyában. 7º) Rozs. 8º) Zab.

IV. Borotinban 12 szakaszok vannak: 1º)kolompér egész trágyában 2º) árpa veres lóherrel 3º)  lóher 4º) búza 5º) borsó 6º) rozs 7º) zab 8º) márgázás és hüvelykes vetemények 9º) búza lóherrel 10º) lóher.

V. Ugyanilyen a termésváltozás Hilvetihofnál is.

7. A grabowkai uradalom 18 kisebb-nagyobb tavat számlál, melyek mind mesterségesen készültek a középkorban, s az Odera vizével elárasztatván három esztendőig halastó gyanánt használtatni szoktak. Minden negyedik esztendőben leeresztetik rólok a víz, s akkor földmívelés alá vétetik a telek. Ezen ága a mezei gazdaságnak új lévén még előttem, illett, hogy különösen is figyelmezzek, annyival is inkább, hogy azt igen jövedelmesnek lenni hallottam. Mint készítették el kezdetben a halastavakat, egész bizonyossággal nem tudhatni, mert mindezen tavak már ember emlékezetét meghaladó időben készültek. Ki lehetett azonban venni, hogy a tavak partjai mind agyagos neműek. Mindenesetre bizonyosnak látszik az, hogy ezen nagy töltéseknek a földét azon telekről hordották öszve, melyen most a tó vagyon.  Hogy a tó fenekét előbb mívelni kellett, mint azt vízzel elárasztották, mert a terméketlen földön a halak sem díszlettek volna, az bizonyos; de nem tudhatni, hogy a régiek mint mívelték, s mit míveltek. Most nem készítenek új tavakat, hanem csak a meglevőket használják, ha közeleten népes helységek nincsenek; mert az ilyen helyeken halastavakat tartani a kormány nem engedi meg, minthogy nyáron által az ilyes tavak kigőzölögése egészségtelen az emberre nézve. Az emlétett 18 tó nem mind egyforma nagyságú, s mélységű; hárma legsikerebb, s legkisebb, úgyhogy mélysége ezeknek alig van valamivel több félölnyinél, kiterjedése mintegy félholdnyinál. A többiek mind nagyobbak, s mélyebbek egy holdtól négyig, s két-harmad, fél ölnyi mélységűek. A töltés mindeniknél, kivált a nagyobbaknál igen erős, úgyhogy tetején mindeniknek kocsin is járni lehetne. Lejtőssége mindenik oldalról 45º körül lehet, s be van az egész gyöpösödve, s kaszáló gyanánt használtatik. Minden töltésen van függőlegesen vágva két üreg, melyek zuggókkal [sic] becsinálva, hogy a zuggó tábla fölső széle két lábnyival alacsonyabb, mint a töltés teteje, hogy zápor idején vagy hóolvadáskor se emelkedhessen feljebb kelletinél a vizének szine. Azonban, hogy a tó feles vizének kitakarodásakor a halak ki ne mehessenek, a zuggó táblájának felső része, két lábnyi magas sűrű rostéllal – Rechen – van ellátva. A két zuggó közt a tó fenekén árok van hosszat húzva, hogy midőn a tó vize leeresztetik, a halak ne a posványban maradjanak, a hol még előbb megromlanának, mint ki halásztathatnának, hanem az árokban a hol víz is marad, gyülhessenek öszve. A felyebb érintett három apróbb tavak ívásra és tenyésztetésre használtatnak, minthogy a halak csak sikér vízben ívnak. Minden ilyen ívó-tón (tán így lehetne megmagyarosítani a Streich vagy Leichteich szavat, mellyel az ilyen tavakat nevezik, amely szóra még eddig tán nem is volt nekünk magyaroknak szükségünk, minthogy hazánkban rendes szeléd halászat tudtomra legalább nincs is)  15 darab nagy halat számlálnak, t[udni]. i[llik]. 10 ikrást Streich fische – s 5 tejest – Milchner –, de minthogy a magló halak betételekor könnyen meghibásodhatnak, sőt el is vesznek a vizen kinnlétel, s faggatás következésében, öt anyával és két apával többet szoktak betenni, legalábbis. Az ívó tó többnyire ősszel rakatik meg, midőn az öreg halak kihalásztatnak, de néha megtörténik, hogy erős télben fenékig befagy az ívó tó, s a magnak hagyott halak is elvesznek. Ilyenkor tavasszal kell ismét az elveszetteket kipótolni. – A többi nagyobb tavak oskola – Schulteich, vagy Streckteich – és hizlaló – Satz-Haupt vagy Gewächsteich – ra oszlanak. Amazokból többnyire tavasszal rakják át az ívótóból a szaporaságot, de midőn a tél sanyarúsága miatt tavaszra elvesznek, ami azonban ritkábban történik, ősszel, s ugyanakkor rakják az esztendős nevendékeket is a fő tavakba, ahol addig tartatnak, még el adhatják. – Halászatkor lajtokba rakatnak a halak, egy-egy lajtba olyan számmal, hogy mindenik szabadon mozoghasson a vízben; úgy teszik át azután vagy más tavakba, vagy kereskedésbe adják. Hogy az apró halak el ne vesszenek, a kifolyásnál minden tó alatt van egy kis besövényezett tavacska, melyben a lefolyó vízzel kimenő halak feltartóztatnak. A halak nemei közt a compó, de még inkább a ponty becsültetik s tenyésztetik inkább, de ezek mellett kárászt, s csukát is vallamelyest, azon okból, hogy a halak egyik ellenségét, a békákat elpusztítják, s még békát találnak, addig az apró halakat nem bántják; azután pedig halemésztőkké válnak, s ezen utolsó ok miatt a többi közt nem is tenyésztik; különös tóban pedig azért nem, hogy tiszta vizek ritkán van; s ha az volna, inkább pisztrángot – salmo fario – tenyésztenének. – A lecsapolt telekben többnyire lóhert szoknak [sic] vetni valamely gabonanemmel, mely learattatván, a lóher szénának száríttatik meg. Negyedik esztendőben ismét halastóvá fordítandó; ami minekelőtte megtörténne, az árok kitisztíttatik, s a kihordott gaz trágya gyanánt a földekre kihordatik, vigyáznak azonban az árok tisztogatáskor arra is, hogy minden termő földet ki ne hordjanak, mert másképp ezen elmulasztásnak a halakra nézve káros következése lenne. Meg kell még jegyeznem, hogy a grabowkai majorbelieket nagyobb részént hideglelésben találtam; akik attól mentek voltak is, kivétel nélkül is mind halaványok voltak. A halakon is tapasztaltak már himlőt, de a mi különös a birkákon még nem. – Grabowkában tirolis fajú tehenek vannak, s berni bikával hágattatnak. A borjak közt láttam egyet, mely nem schweitzer apjára, hanem tirolis anyjára fajzott. A majoron kívül van egy jókora halom, melyet Schwedenbergnek hívnak. Azt mondják, hogy a svédekkel volt háborús időkből való, s a rege szerént úgy támadott, hogy egy nagy tisztjöket eltemetni akarván a katonaság, mindenik egy marok földet vetett a holttest fölé. A papotniki majorban szamarak tenyésztetnek, s öreg ürü birkák tartatnak. Velikonban tartatnak a nevendék csikók, s mürzthaler tehenek. Egy deszka metsző van ezen majorban, s alatta birka úsztató, amelynek rajzolatát, s  bővebb leirását a 3. képpel adom elő, az egész munka végén.

8. Proskauban s Rudersvaldon emlékezetes a kolompér tartásmód. Nagy mértékben termesztetvén itt a kolompér, a pincében vagy vermekben nem lehet annak elegendő helyet adni. Azért szabad mezőn kéntelenek azt kitartani, valamely emeltebb helyen t[udni]. i[llik]., ahol az esővíz vagy hólé meg nem állhat, a szárazon felszedett, vagy megfuvakodott kolompért nagy határba rakják, azután szalmával, s jó földdel befödik, hogy mindazonáltal a kolompér halomnak tetejébe egy kéve zsuppot helyheztetnek, vékonyabb végét a szalma szálaknak alá felé fordítván, vastagabb véget pedig felfelé, emezt a szalma fedél felett elszélesztvén, emezt pedig egy gúzzsal öszvekötvén. Ha a szalmafedél földdel jól vastagnn betakartatott, a zsúpnak a kötésen felül való része szabadon hagyatik. Ezen majorban is tartatik egy ürü sereg.

9. Ofschützben a kolompér sírhalom forma, s nem csúcsos garmadákban tartatik; ittis szinte szalmával födetik be a kolompér először, azutánn meg földel teréttetik be jó vastgonn, s a halom körül árok vonatik, hogy az esső vagy hó lév a kolompér halom alá ne vehesse magát. A termésváltozás ezen majornál a következendő: 1º egész trágyában kolompér, 2º árpa lóherrel, 3º–4º lóher, 5º rozs, 6º zab, 7º búza, ez a belső szakaszokon. A külső szakaszokban ez a termésváltozás: 1º zab és lóher, 2º juh legelő, 3º & 4º ugyanaz. Mindezen majorokban az épületeknek se elrendelések, se alkotásokra nézve nincs különösségek, hasonlók lévén a Krischanowitzihez. Pompás azonban a Lichnovetzi major, s még inkább a Hilveti Hof, a melly rendes négy épületből áll. A világ négy része ellenében mindegyik szabadon áll. A bejárás négy felül van azon helyekenn, hová a szegletei esnének, ha az épületek öszve függők volnának. Itt falak helyett tölgyfa tserény s kapu van, olajos fekete festékel bekenve. Az épületek pompássak, s kelletinél magosabbak. Egyébb eránt elrendelések belölről ollyan, millyent a krischanowitzi akolról megjegyzettem. Ezen majorban van a juhoknak törzsök serege, mely, a Hilveti mondása szerént, 1801-ben hozatott Haugvitz által Spanyolországból, több aláírók számára. De ezen sereg megérkeztekor koszos, s igen hitvány volt. A költséget sokallották több aláírók, annyival is inkább, hogy egészségbeli állapotjok is megmaradások eránt kétséget támasztott. Többen az aláírók közül tehát lemondottak a vételről. Ezek közül vett meg a boldogult herceg 40 anyát és 2 kost, kigyógyíttatta azokat s rólok tovább tenyésztett, olly formán, hogy ezen 42 darab spanyol juhból törzsök sereget alkotott, ezeket magok közt párosította, a szaporaságból eredett kosokkal az előbbeni nyájait nemesítette, de a nemesített falkákból eredett kos bárányokat kiheréltette. Ez azon híres nyáj eredete, melyből nemcsak a sziléziaik s morvák, csehek, hanem sok magyar gazdák is szerzettek törzsöknyájat. Nemére nézve a gyapjú amint tudva van, electorál vagyis escuriál féle. Igen finom, de többnyire ritkás, noha néhány darabok olyan tömöttek, hogy ilyen finomságú gyapjúban tömöttebb már alig kívánhatni. Ezen fajta igen zsíros gyapjat hordoz, amely miatt az állatok, ha gyapjok kinyőlt egy kevéssé, szurkos feketék. A törzsöknyáj 16000 pengő forinton vétetett.

10. Végre megérkezett a régen várt Hilveti, Bregátz, groβherlitzi inspektor társaságában, ki a lichtenbergi majorban urasága számára birkákat vásárlott. Ebéd felett előkerült a többi közt a brünni utolsó gyűlése a birkatenyésztésre ügyelő egyesületnek, melyen jelen volt Moreau, híres klagenfurti posztógyáros is, s előmutatott a maga gyárában készült szöveteket erdeti spanyol gyapjú ból. Báró Geisler, Salm és még három sziléziai uraság – kiket Hilveti úr nem nevezett meg, gyapjából készülteket, s azokkal báró Ehrenfels megcáfolta. A spanyol gyapjúból készült posztó igen erős – Kerntuch – volt  ha a gyapjúszálakat felborzazta, szintoly fényes maradt minden gyapjúszál, ami az itteni gyapjúból készülttel nem történt. Ezek kellemesebb tapintásúak voltak, de távul sem oly tartósságot ígérők, mint az igazi spanyol gyapjúból  készült posztó. – Ebéd után teljesült kivánságom, s a borutini márga s gyeptőzek [sic] gödröket megláthatám, de munkások nélkül! – – Hilveti azt mondá, hogy szarvas fejet s szarvat, a csontokat egészen ép állapotban, s magyarót [sic] találtak a tőzek gödörben. A magyaró héjjal is, noha egészen épek voltak, belül mégis mind üresen találtattak. A márga alkotó részei közt 20-30 percentre becsülte Hilveti úr a mészföld mennyiségét, ami igen hihető is volt a conchiliák sokaságánál fogva is. Ezen márgát nem stak az uradalom használja agyagossabb telkei termékenyíttésére, hanem a szomszéd uraságoknak is adnak el.

11. Hilveti úr haza ment, Bregátzal egyetemben; én meg gróf Láris jószágára Deutsch Leuthenbe. Itt öszvejövék Banke Antal úrral, ki nálamnál kevéssel későbben érkezett meg. Inspektori tiszte szerént a hágó kosokat egyéb majorokra kiosztandó. Először is a régi majorba – alte Schäferey – mentünk. Itt 200 hágó kosok állottak, mellyeket Banke másnap át vizsgálni, s a többi majorokra kiosztani szándékozott. A gyapjú igen finom, de a juhok nem oly buján tartottak mint Lichnowsky hercegnél. Az épület egésze fából van, s nagyon rozzant már, úgyhogy megtompolni kellett. Az etető sráglyák Remiás elsőbb képzete szerént készültek: igen öszveszerkéztettek [sic], drágák, s mégsem célszerűek. Magok sem ajánlják. Innét neeradi tóra mentünk, mely most lecsapoltatván felszántatik, s három esztendeig  mívelés alá tétetik, 1500 holdra terjed. A neeradi majorban két egymásnak ellenben által levő istállóban van 140 darab fejös tehény. A felsőben 70 darab buga (Kolbige vagy Kolben-Schweyzerey) igen különös volt előttem annyi szarvatlan marhát látni egyszerre. Banke azt mondja, hogy mindezen 70 tehén egy olyan bikától származott, mely noha szarvas fajtától eredett, mégis nem tudni mi okból, szarv nélkül nőlt [sic] fel. A másik istállóban szintannyi szarvas tehén van, melyeknek mindenik szarva végére egy fa golyóbis van szurkolva, hogy történhető döfésük annál kevesebbé kártékony legyen. Mind a két istállóbeli marha anyjuk tirolisi, apjuk svájci származék. Az istállóknak mindenike igen pompás nagy kőépület. Középen megy hosszat egy széles folyosó, mely a két sorban álló jászolokat egymástól elválasztja. A tehenek fejjel vannak az istálló közepe felé, s hogy a jászolba ne hághassanak, a tehenek feje felett jászol hosszat lécek vannak a jászol mellett felnyúló oszlopokhoz szegezve. A velök való bánás olyan forma, mint Lichnowskyéknál. A két tehénistálló közt az udvar közepén van egy sertvés hidas, mely úgy van készülve, hogy egyik oldalon a gané kitakaríttathatik, egy azon végre hagyott kis ablakon, másfelül az eledel beadathatik hosszan nyúló vályújokba. Az aljok rostély formára van készítve két lábnyi magasságra a föld színétől. A sertvések andalúziai fajták, fekete sima szőrüek, s lekonyult fülüek. Azért tartatnak, hogy az író s savó haszonra fordíttathassék. Télen ezen tápláló szereken kívül kolompért is kapnak, nyáron pedig ahelyett legelőre eresztetnek.

fol. 4-34

Quart. Hung. 3727/1

1820. április 27-május 7.

Részletek Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések

Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, a georgikoni tanár porosz főúri mintagazdaságok tulajdonosaival történt megismerkedéséről, az alkalmazott vetésfrogóról és a juhtenyésztási, állatorvoslási gyakorlatról

27. Eckersdorfba vettem utamat, még onnét hazul hozott ajánlással egy néhai oskola társoktól az ifju gróf Magnisoknak. Az öreg grófnak, ki a mezei gazdaságot nagy szenvedéllyel, de egyszersmind értelemmel s óhajtott sikerrel üzte, csak jó emlékezete volt még fenn. Az ifjak a fővárosban tartózkodtak. Az öreg grófné egy áldott jó lélek, kihez csak magához volt szabad udvari mestere vagy nevelője nélkül menni a mostani burkus királynak, csak maga volt otthon, 8 élő leányai közül csak egygyel, Báró Faynéval, ki éppen látogatásra jött haza. Studer inspektorja se lévén itthon, Melchick Józsefnek hagyta meg, hogy kerestesse fel az Inspectort, s addig is vezetne körül a kertben vagy a majorban. Először a kertet tekéntettük meg, mely nagy kiterjedésű, angol ízlésre készült, amire igen alkalmatos, már csak annál fogva is, hogy a telek igen változó. Nagy benyomást tett azon kép, mely előttem kifejlett, midőn a nagy út fölé vetett hídra állottam. Szép a Belvederéről is; az omladékok, a barlangok, a gazdag övegházak, s a remetelak, nemcsak a parkban, hanem azon kívül is, valóságos remetelak s kápolna, melyet a grófi ház tart. A mostan élő remete magyarországi fi, pozsonyi születés, de mégsem magyar, mert egy szót sem tud magyarul, hanem tót. Varga legény volt valaha. Ruhát s kosztot kap a grófi háznál, mégis többnyire zarándokoskodik, s koldulgat. Rómából már kétszer fordult meg, s annyit koldult öszve, hogy a kápolna elejbe egy nagy kőkeresztet emeltethetett. Noha regvel volt még, máris részeg volt, midőn vele öszvekerültem. – Az udvari fejőte 701 darab marhából áll. Kisebb része tiszta schweitzer, a többi mürzthali tehenektől s schweitzer bikától származott. Az új pálinka égető Pistorius szerént készült, s csak a múlt januáriusban állíttatott fel. A bárányok állása is itt van. A szántóföldön nagyon szaporán vetettek borsót a hofwyli műszerrel, melyet Studer egyszerüsbétett [sic] is. Studert itt találtuk. Nem kellett tőle kérdezni, hová való születés. Egész valója, nyelve, beszéde mindjárt elárulta, hogy helvéciai, s valamint a boldogult gróf, úgy ő is Fellenberg növendéke. Ki vezetett Mildevorverckbe [sic].  Mentünkben láttuk a meszezőket, mint locsolják meg az oltatlan meszet mindaddig, még az önként [sic] porrá nem vál, s akkor lapáttal a lóherre szórják. A gabona alá úgy meszeztek, hogy az oltatlan meszet pár hamuval s trágyával öszvekeverték, oly mennyiségben, hogy ezen két utolsóból két annyi vétetett, mint a mészből. Ezen keveréket azután a szántóföldön elterétették s alá szántották. A major legfelemeltebb helyén van két zárt pajta, de egymástól távul építve a történhető tüzi veszedelem miatt. Az egyiken ezen felirás olvasható: ex omnibus rebus, quibus aliquid acquiritus (?), nil est agricultura melius, nil iucundius, nil homine, nil libero dignius Cicero 1816. A másikon ez: Dieser Flur trotz Krieg und Nässe erhöhte fruhtbarkeit ist der Lohn sechs jähriger Nachahmung deines Hofwyler Vorbildes weiser durch Wort und That wohlthätig wirkender Emmanuel Fellenberg, 1816. Az istállóban 58 darab mürzthali tehén van egy schweitzer bikával egyetemben, mellyel a magok faja béli helyett meghágatni fognak ezután. A birka számos. Az öreg gróf csak 3000 darabot vett által, s annyira szaporította, hogy háromszor annyit hagyott fiainak. Gróf Antalnak van most 8000, testvérjének 3000. A fajta különös t[udni]. i[llik]. magyar anyajuhoknak sléziai kosok által nemesített, nem olyan finom ugyan, mint a szász gyapjú, de mégis nagyon becses s keresett. Azért, hogy nagyobb testű egyéb birkáknál, s több gyapjút is ád. A kosok 2 ½ esztendős korokban eresztetnek meg, s csak éjcakán 25 vagy leg feljebb 30 anyát adván egynek egynek. Száz közé kettő adatik csak egyszerre, egy különös rekeszbe másik éjjel ismét más kettő, harmadik éjjel ismét amazok, negyediken emezek. Naponnand legelőre bocsájtatnak. Az ellés januáriusban kezdődik. A bárányok indigóval jegyeztetnek meg, a kos és anya billeggel. Szemet soha sem kapnak a birkák, hanem szénát és kolompért, meg legelőt, amely hol puszta parrag legelő, hol mesterséges. Az erdőbe sohasem engedtetnek menni, még ott is, ahol nem fenyves, hanem más – Laubholz – erdő van. – A földmívelésnél fő tekéntettel volt a boldogult a takarmánytermesztésre, hogy mennél több marhát tarthasson. A hegyi legelőt feltöretvén, először zabot, azután kolompért, azután árpát fejér lóherrel, spanyol lóherrel, lucernával, zabbal – avena elatior – s pelyhes cirokkal – holeus lamatus – vegyest. Következendő esztendőben egyszer megkaszáltatta, s azóta legelőnek van hagyva állandólag. Máshol a földmívelés a régi hármas nyomás alapján van, de úgy, hogy azon szakaszban, mely ugar alá esne, fele veres lóherrel, fele kolompérral vettetik be. A többi két táblának egyike tavaszi, a másik őszi alá míveltetik. Egy ilyen tábla vízfakadásos lévén mindamellett, hogy igen meredek, rejtek csatornákat csináltak a föld alatt keresztül-kasul, a hofwyli példa szerént, s most rajta az erdő szélen legszebb vetés van. Erre céloz az egyik csűr német felírása. Az erdő nagyobb része meredek bérceken van, s más mívelés alá nem is vehető teleken. Minthogy szekérrel nem járhatni az ilyen meredek helyeken, a levágott fa leeregettetik a hegyoldalon Neisse folyamába, s leúszik vartáig [sic], ahol a folyam ágyába keresztül tett cserény (Kechen) segétségével fogatik fel a leúszott fa – Floβholz. Itt kiszedetik, de távol sem annyi mennyi leeregettetett, mert tolvajlás által sok elvész belőle mind amellett is, hogy erős a tilalom, s nagy a büntetés. – Haza jövet megtekénténk egy mesterséges omladékot, melyet az öreg grófné, a boldogult itthon nem létében, egy kis nevendék fenyves leg felemeltebb helyén, régi vár alakban készíttetett, de belül pompás vadásztanyává varázsolt. A fák még akkor fiatalabbak lévén, a kastély ellenében át az erdőből nagyon kitűnt, s haza jötte első regvelén kellemetesen lepte meg a későn estve jött házi urat, s a jó grófnénak ez volt célja. De ezen épület most igazi omladék, mert belsejét a franciák rablották ki. A menkőfogó vezetőjét a parasztok lopták el. A menkő belesújtott, s nagyon megrongálta. A kastély belseje igen pompás, egyszerű, de mégis igen nemes ízléssel készült, külsejéhez, kivált a kápolna stukatúr művével, meg a koncert szoba körül fejér márvány oszlopzatával. Midőn az öreg grófné előtt ezen szép jószág látásán érzett örömömet kifejezém, nem sejdítém, hogy igen érzékeny húrt érdeklek: szeléd ábrázatja elkomorodott, s azt mondá, hátrább van az mióta férjem elhagyott bennünket! Egyet sóhajtott, s könnyek csordultak szemeiből. Jó leánya igen ügyesen más tárgyra fordítá a szót. – Én másnap

28. Eckersdorfot elhagyván, Reichenauba,  s

29. Schweidnitzon át Fürstensteinba utaztam. Gróf Hochberg, kihez az Anhalt Kötheni herceg által voltam ajánlva, Breslau melletti jószágán volt. A tisztek sem lévén itthon, a parkot jártam meg, noha lankadt állapotom inkább nyugságot kívánni látzott, azonban a regényes és festői tájak új életet hoztak belém, elannyira, hogy nap lealkonyodtával érvén vissza a fogadó előtt levő belvederre, mintegy újra születettnek vélem magamat, holott innét kiindulván tűnődtem magamban, továbbhaladjak-é vagy csak itt pihenjek. A tudni s látni vágyás győzött, s íme mely varázs ereje volt reám a szép kerti alkotványnak! Opitz, az itteni kormányzó tiszt megjövén az alatt, Pusch úr ajánlásával hozzá mentem. Nem gazdát, hanem játékos frátert találtam benne. Első volt a kártya, amivel kínált, ezt nem akarván elfogadni, billiárddal kínált meg, s punccsal a vendégfogadóban, de kitetszett, hogy nyerni, s magát traktáltatni kívánta. Elmenék hát, ahova vezetett, de ez fogadóm lévén, a billiárdba létemkor vacsorát rendeltem két személyre, s őtet mással hagytam játszani. Gyanúm megvalósodott. A játéknak civakodás lett vége. Másnap

30. Amint vacsoránál öszvebeszéltünk, elmentem Opitzhoz. 38 fajta honi tehenet, egy sereg két nyíretű birkát, s néhány szép, de nem legjobb gondviselés alatt lévő számos lovakat mutatott; minthogy a gróf a plessi csődörökkel szok [sic] hágatni, fajtájok a mondottakból érthető. Opitz azutánn Paskauba vitt el Töltschhöz. Ez már igazi gazda. Nemcsak nem fordította más tárgyra a beszédet, midőn én gazdasági tárgyról akarék értekezni, hanem elemében látszott lenni, hogy olyanról beszélhet. Szép tirolis fajta marhája van. A kosok csehnei [sic] majorban állanak, s onnét osztatnak ki egyéb jószágokra. Általjában a tenyésztés itt is alacson fokon áll. Azonban a földmívelés igen példás. A termesztés módja bőven le lévén a Mögelini Annalokban írva, fölösnek találom arról itt értekezni. Csak azt jegyzem meg, hogy Töltsch volt a többi Hochberg-féle tisztek mestere is. Estére visszajövénk Fürstensteinba. Másnap

1. Mai. Regvel igaz havas zivatar volt. A tüdővészben szenvedő Opitzot nem mertem megkésérteni. Elmentem hát a várba, melynél eddig urasághoz illő épületet ilyent nem láttam. A vár egy rendes négyszeget ábrázol, a hátulsó rész közepéből emelkedik fel egy magas torony, igen szép lehet a kilátás az egész vidékre. Én nem láthaték egyebet hó pelyheknél. Tiszta időben mondják meglátni Boroszlót is, mely ide 8 mértföld. Az épület egyéberánt újabb kori – a mostani gróf míve – lévén igen rendes, teremei [sic] újabb ízlés szerént rendeltek, bútorzottak, s ékesítettek. Nagyrészt vesz ebben különösen a fürstensteini táj festése, sok kisebb nagyobb, s sok egyforma darabokban. Azon hegyet, melyen a vár fekszik, egy szörnyű mély völgy övedzi délről és keletről (ha borult időben jól orinetálhattam magamat), a többi részen nagy tér, mező nyílik, ama felett egy híd vezet a várba, midőn a mély völgyben folyó patak zuhogását alig venni észre. Sűrű erdő borítja mind a vár hegyét, mind az ellenben által levőt, de kellemetes sétányok vannak alkotva, angol módra az egész erdőben. Minden természetesnek tetszett, pedig vajmi sok volt itt a mesterségnek tennivalója. A sok változatosságok, zuhatagok, parkos díszétvények [sic] közt csak a ritterburgot említem, mely noha nem régiség, az ókor mégis remekileg van utánozva. Omladványa csalódásig mohos régiségnek látszik. A tömlöc maga kettős falával, belsejében leásott nagy törzsökeivel azokon függő durva láncaival, szűk, s csak rémítőt mutató vasalt abalakaival, még az ököljog korába idéz vissza. A kápolna, a fegyvertár, etc. a középkorba. Az újabb időkből csak egy emlék gerjeszté fel figyelmemet: s ez a II. Fridrich tábori ágya. A parkot téli köntösben, de mégis bájolónak találtam. Minden nagy és nagyszerű benne, távol minden Lilliputiádától, mely az úgy nevezett angol kertekben csak nem mindennapi, s csak unalmat inkább, mint kellemetes mulatságot okozó. Hogy az idő felderült, Opitzcal Christinau s Liebichau nevű majorokba kimentem. Szép mívelt földeket, nem olyan marhákat láttam. – Ez minden, amit itt láthatni, mondá Opitz, hogy nála leszállottunk. Megköszöntem szívességét, fáradozását, s mondám, hogy mindjárt Buchwaldba indulok. Buchwaldba? Kérdé, s tán Waldbrunnba is? (Ez egy ferdőhely Buchwaldhoz közel). Nem tudom még; azonban meglehet, hogy oda is kirándulok. Oda elmenjen! Én is társ leszek. (Ő azt gondolá, hogy a schweidnitzi kocsi, mely hozott, még itt van, mert itt uradalmi lovakon kívül más nincs kapható, s remélé, hogy azzal az én költségemen vissza is jöhet). De hogy az apostolok utazása módjáról szólék, nem akart többé se Waldbrunnról, se Buchwaldról nem akart tudni. Én azonban még aznap Fürstensteinban maradtam. Búcsúmat vevém azonban, mert Opitz uram társaságától menekedni akartam.

2. Neustadtból Neisseig tett utamban megtanultam, hogy nem vagyok képes, olyan nehéz táskát hordozni, mint amilyen az enyim. Egy kalauzt vettem fel, ki útmutatóm s egyszersmind terhe hordóm volt. Magam, vándorbotomat s könyvemet tartva kezemben, ballagék utána. Landeshutot értem el vele. Itt Flegel, egy schmiedebergi kalmár önként ajánlkozott magával vinni, s pedig – ingyen. Amin pedig csudálkoznom kellett, mivel Neisseben pénzért se vett fel kocsijára senki is. Flegel elvitt bezzeg kozák lovain! De megbántam csakhamar; mert midőn abban a görbe országban lejtőnek is sebesen hajtott, minden pillanatban veszettnek tartám magamat. Ő bátorított, így szokott ő mindég járni azt mondja, mégsem dűlt fel mégis soha. Nekem választásom már nem volt, amit a sors reám mért, azon meg kelle nyugodnom. Kalauzomat visszaeresztém, s nem érzém magamat képesnek terhével hegyeken mászkálni. Épen s szerencsésen vitt házához, ahol minden csinos, s takaros volt. Legjobban tetszett azonban a szép háziaszszony, ki alig szállhaték le a kocsiról, átkarolt s megcsókolt. Nem tudtam honnét jutok ezen szerencséhez, hogy engem mindjárt első meglátáskor egy szép kisasszony – amint véltem – idegen létemre is csókkal s öleléssel fogadjon, s ami még legkülönösbnek, atyja – véleményem szerént legalább – jelenlétében s jóváhagyásával. De csak hamar lehullott a hályog szemeimről. Midőn a kisasszonynak vélt háziasszony kis Fritz fiát előszólítja, a Herr Vater Justáv (Gustav) üdvözlésére. Engem t[udni]. i[llik]. ura közeli rokonának tartott, kit már régóta látni kívánt, most azt gondolta, hogy az ura azt hozta meg. Mégis házi innep kerekedett. A jó embereknek eszébe sem jutott kérdezni, ki vagyok, s honnét jövök? Vagy hová megyek? Mégis mint jóbarátot vagy atyafit igaz jószívüséggel fogadtak. A kocsibér eránti kérdés szinte fájt nekik. Menekedni igyekeztem mégis közülök, mihelyest illendőséggel lehetett, s Buchwaldon tovább folytattam utamat. Azonban minekelőtte Buchwaldról szólanék, meg kell jegyeznem, hogy Schmiedeberg takaros kis városka, s előttem feltűnő különössége az volt, hogy majd minden ház menkőfogóval van ellátva. Igen nyomorult viskó az, melyen ez hiányzik. Midőn ennek oka miatt kérdezősködtem, csakhamar kielégítő választ kaptam. Schmiedeberg a legmagasb hegy lábánál fekszik, mely az óriási hegyek láncában van, a Schneekoppe tövében, t[udni]. i[llik]. ennek teteje most is havas. Midőn a tegnap s ma esett hó is már elolvadt, úgyhogy az egész vidéken semmi havat se látni, mint ezen hegy tetején. Pünkösd előtt ritkán enyészik el; olykor egész esztendőn át sem. Ha elenyészett is, mikor a lápban eső esik, odafenn havaz, s nem ritkaság, hogy a kepéket egészen elfödi a hó, derék aratás tájban. De az ilyen hónak mindjárt vége van, mihelyst a nap sütni kezd. Télen is gyakori a mennydörgés, s villámlás, s ím ezért szükségesek itt a menkőfogók. A hegy tetején két tó lenni mondatik, melynek mélysége feneketlen, azért is, de hogy a hegy igen meredek, s az időjárás hertelen változó, igen veszedelmes a feljárás.

Buchwaldba menet egy különös történet adta elő magát. Előttem ment egy mesterlegény forma utas. Valami két puskalövésnyi távolságra, utána egy más tisztességesebb öltözetűt láttam, ki úgy tetszett ha az előtte sietőt űzőbe vette volna. Egyszer csak azt veszem észre, hogy az első a tóba ugrik, s az ellenkező partra úszik; emez meg áll a parton, s emerre figyel. Elérvén őtet, megvalósulva tapasztaltam, amit schmiedebergi kalauzom gyanított. A vízbe ugrott egy csavargó volt, emez pedig rendőrbiztos. Vele együtt a fogadó felé ballagtam. Ő, úgy látszott, azt vélé, hogy mást vehet űzőbe. Úti levelemet renden találta. De nemsokára elváltam tőle, mert André úr ajánlólevelével bejelentetvén magamat őxcellenciájánál, vándortáskám kastélyba vitetett, s magam előeresztettem.

Itt is jó helyen valék ismét. A grófné igen szívesen fogadott. Ő férje holta óta, örökös gyászban él itt. Atyafi árvák nevelésével, a mezei gazdasággal, s a tudományokkal foglalatoskodva. Különös kedvelője a botanikának. Egyéberánt ő amerikai születés. Atyja tudni illik, General Riedesel, a braunschweigi herceg szolgálatjából angol szolgálatba állott, s éjszaki Amerikába költözött családostól, a zendülők ellen küzdendő. Ezen idő alatt született leánya, ki Európába visszatérvén, utóbb Minister Reden neje lett. André úrral levelezésben volt, gazdaságbeli dolgaira nézve, s most is az általam hozott ajánlólevélben egy feleletet vett a bárányok megmerevedése eránt, mely végett engem is megkérdezett. De csekélyebb volt még akkor tapasztalásom, hogysem kielégítőleg felelhettem volna. Most tán André úr is bizonyosan megnyugtathatólag felelhetne, ha még élne, de én is, ha kérdeztetném. Azonban ez majd más munkámban lesz majd feljegyezve, ha az Isten életemnek kedvezend.

3. Az egész buchwaldi birtok egy igen kellemetes angol párk. Maga a Minister Reden rendezte el, igen helyes ízléssel. A telek már természettől igen sok változatokkal bír, a mester nagy költségekkel járult hozzá, s igen ügyesen tette kellemetessé. Ha Fürstensteinban minden nagy és nagyszerű, zordon inkább, Buchwaldhoz hasonlítva, amely mindenhol mosolygó, s nyájas. Kellemeit elszámlálni nem vagyok képes. Olvasóim csak úgy szerezhetnének fogalmat, ha azt voltaképpen lerajzolhatnám. Soha sem aluszik ki emlékemből azon kép, mellyet Kinászt omladékánál láttam, a Schneekoppe ellenében, hol a burkus koronaörökös, mint vezetőm, Gottlieb Gläser inspektor mondá, majd egy fertály óráig szinte magán kívül ragadtatott! A halászháznál, Reden temetőjénél, a vigyázó toronynál – Warte –, mely egy nagy katlanból látszik kiemelkedni, tetszőleg kivülről paraszt munka, mely már pusztulásnak indult, de belül igen is tartósnak, s úrilag elrendeltnek mutatkozik. Innét látni még az egész buchwaldi teleket, Waldbrunn táját, az alul színnel, felül havas tetővel díszeskedő Schneekoppet, etc.

A földmívelés egészen kerti mód üzetik, három felé. A) Buchwaldban hét szakaszban ily termés változással: 1.) trágyában kolmpér, 2.) árpa lóherrel, 3.) lóher, 4.) lóher kaszálni azután legelőnek vagy pedig búza, 5.) hüvelykes vetemények, 6.) búza vagy közönségesebben rozs, 7.) len. B) Birkbergen a) kis szakaszok bizonyos megállapított termésváltozás alatt nincsenek, hanem a szükséghez képest majd ezzel, majd mással míveltetnek. b) A nagy szakaszok nyolc osztályban míveltetnek úgy, hogy 1.) trágyában kolompér vagy répa, káposzta, 2.) zab lóherrel, 3.) lóher, 4.) legelő, 5.) búza, 7.) hüvelykes teremény [sic], 8.) rozs. C) Pfaffengrundban 1.) trágyában kolompér, káposzta, vagy répa, 2.) zab lóherrel, 3.) lóher, 4.) búza termesztetik. A kastélyudvarban vannak a marhák, különösen szép a schwaitzeria. A birkaakol szörnyű magas, templomnak gondoltam volna inkább, minthogy fala 13 rőf [1 rőf – 77, 75 cm] magosságú; 1000 darab birkára készült, de felényi szám ha van telelésre. Gyapjú vevőjök eddig angolok voltak, Rowland t[udni]. i[llik]. és Osborne. (…) Ajánló levelekkel ellátva

4. Rohnstokba utaztam, ahol a nevemet a kancellária tábláján felirva találám, mert Töltsch tudatá az itteni tiszttel, hogy e hónap negyedikén estvére szándékozom idejönni, amit szinte felírva találtam a nevem mellett. A föld itt is igen szépen míveltetik, az egész táblán nem látni ekenyomot, ha a föld elvetve van. Egyéb eránt Rohnstockra nézve is az a megjegyzésem, amint feljebb gróf Hochberg jószágaira nézve általjában vettem.

6. Auszt rohnstocki Amtmann elküldött Batzdorfba, báró Richthofen Landrathhoz. Nagy nevet szerzett magának úgyis mint gazda, úgyis mint gazdasági író. Igen szívesen fogadott. A földmívelés nála is igen jeles, majoronként következő termésváltozással:

A) A batzdorfi majornál 1.) trágyában kolompér, káposzta, 2.) árpa lóherrel, 3.) lóher, 4.) búza, többnyire mésszel, 5.) zab, 6.) keverék trágyában, 7.) lóher, 8.) téli búza, aratás után felszántatván, 9.) borsó alá, s 10) téli rozs alá.

B) Groβ- és Kleinrosenben 1.) kolompér trágyában, 2.) árpa lóherrel, 3.) lóher, 4.) téli búza mésszel.

C) Beersdorfban 1.) trágyában kolompér, 2.) árpa lóherrel, 3.) lóher, 4.) téli búza vagy téli rozs, 5.) téli búza után zab, 6.) téli rozs után téli búza.

D) Csernikauban és Adelsbachban 1.) trágyában kolompér, 2.) borsó, 3.) téli búza, 4.) árpa lóherrel, 5.) lóher, 6.) téli rozs.

E) Kohlhöhében 1.) kolompér trágyában, 2.) búza, 3.) kolompér, 4.) árpa lóherrel, 5.) & 6.) lóher, 7.) rozs, 8.) borsó, 9.) rozs, 10.) zab.

F) Gutsdorfban 1.) parlag s trágyázás, 2.) búza lóherrel, 3.) & 4.) lóher, 5.) búza vagy rozs, 6.) borsó, 7.) rozs, 8.) zab, 9.) ugar s trágyázás, 10.) búza 11.) kolompér, 12.) árpa lóherrel, 13.) lóher, 14.) rozs, 15.) zab, 16.) ugar.

G) Damsdorfban a B és C szerént foly két majorban a gazdaság. – Ezen termésváltoztatási rend ezelőtt tíz esztendővel kezdődött. A tenyésztést ami illeti, szép szász eredetű nyája van Barzdorfban, a rochsburgi fajból, és Gutsdorfban Nordmanntól vettek Dessauból. Ezen utolsó fajtabelieken nagyon pusztyt a még nevénél fogva is isméretlen betegség, melyet Traberkrankheitnek neveznek, amely eránt nemsokára prés alá jön a Landrathnak egy munkája. A birkatartás itt igen különös. Richthofen úr már több esztendők óta nem égetett kolompér pálinkát azon okból, hogy igen nagy adó van az égetésre vetve. Azért a kolompért 48 óráig erjedezni engedi, olyan formán, mintha égetéshez kellene készülni, s azutánn vízzel meggyengétvén az igy erjedzett kolompért, naponként három pintet adott minden birkájának; 30 pintet szarvas marháinak, melyek schweitzer bikával nemesíttettek. Valamint maga az uraság tanult, s mívelt ember, tisztjei is tudományos emberek, különösen Schliebener, ki a sléziai gazdasági társaságnak tagja is. Igen jeles ember az ifjú báró Richthofen is, ki is éppen atyjánál lévén ittlétemkor, kikérte, hogy hálásra ő hozzá menjek […]ra. Kivitt magával.

7. Prechtelshof mellette van Katzbachnak, melynek táján esett az erről nevezetes híres csata. Annak következésében az ifjú bárónak mindene leégett. Szépen felépült azóta mindene, birkái még szebbek, mint az atyjáéi, ő nem ád erjedt kolompért birkáinak, mert ő azt igen buja, s ingerlő takarmánynak tartja. s ezért is az ő gyapja finomabb, úgy mond, mint az atyjáéi. Még nem állapított meg semmi bizonyos termésváltoztatást. Még délelőtt elmentem Panthenbe, hol az ifjú Thaer volt felügyelő a királyi törzsökseregekre. Lieutenant úrnak nevezték. Moncey, Murat, Malmaison s Rambouillet fajtákat különböztetnek, az előbbeni birtokosok, kiktől elfoglaltattak, s helyek nevétől, honnan vétettek. Mind szép escuriál féle gyapjút hozók, de szeréntem a Moncey faj mégis a többit felülmúlja. A gyapjúmustrák tartója, midőn öszvetéve van, könyvnek látszik; de ha felnyittatik, hosszat lehet húzni, mint egy vég posztót. A fenn nevezett birkák mind járvány sántaságban szenvedtek meghozatásokkor, s innét messze terjesztették ezen nyavalyát. Azért nem is tekéntetett ezen intézet jótékonynak az országra nézve, még végre Block úr ki nem gyógyította. De most is igen idegenek a birkás gazdák innét szerezni törzsöknyájat, félvén a rossztól, amely nem is létez már. Szarvasmarhájok honi fajta. – A termésváltozás három féle Panthenben. A jóféle földben, melyben a lóher díszlik, 1º kolompér termesztetik trágyában, 2º árpa lóherrel, 3º lóher, 4º búza, 5º borsó, 6º keverék, 7º téli gabona. – A középszerű földben 1º kolompér trágyában, 2º zab lóherrel, 3º lóher, 4º téli vetés trágyában, 5º téli vetés. Rossz homokos teleken: 1-5 legelő, 6º árpa vagy zab fejér lóherrel s fűmaggal. – Özöne van itt a sok gazdaságbéli folyóírásnak, s egyéb gazdaságbeli munkáknak; mégsem igen kedves tárgy a mezei gazdaságról való beszéd. Thaer György eleinte igen feszes, utóbb mégis igen nyájas volt erántam. Mégis Liegnitzbe siettem vissza éjcakára, ahol Kausch úrral remélék találkozhatni, de ő fájdalmamra nem volt otthon, s nem tudatott, mikor jövend meg. 

fol. 48-61

Quart. Hung. 3727/1

1820. május 16-május 27.

Részletek Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések

Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, különös tekintettel a georgikoni tanárnak Drezda kiemelkedő személyiségeivel történt megismerkedéséről,  valamint Reuss zu Köstritz hercegének juhtartási gyakorlatáról

Május

16. Drezdában az ujvárosnak az Elbére néző, Bécs városáról nevezett nagy fogadóban virradtam fel. Kellemesb képet még nem láttam eddigi utamban ablakomból szállásomnak. A széles folyó, a rajta levő szép kőhíd, melyhez hasonlíthatót eddig nem láttam. A sok vitorlás hajó, milyenek honomban eddig csak a Balatonon láthatók, a nagy katholika templom, a Brühl kertje, a bástya hársosa, a szép házak s fölötte a Mária temploma kúpja, egy sajátszerű egészet állítottak szemem elejbe, melytől csak sokára, s nehezen tudám elvonni magamat. De el kelle mégis végre, s dolgom után látni. Tegnap a kapunál elvették utazó levelemet, s helyette tartózkodhatási biztosítványt – Aufenthaltcharte – nyerék. Ládámat a postára ideküldvén előre, azután kívánék legelőszöris látni; azután pénzemhez. Amott nemcsak sokat várakoznom, de még elég gorombaságot is tűrnöm kellett. A mívelt szászoknál most is közmondásban van még a postahivatalbeliek gorombasága, ha tán ezen címzet ma már nem mindenikre illik is. Pénzemet azonban Kaskell úr, teljes készséggel, s egész udvariassággal kezemhez szolgáltatta, minden lerovat nélkül, s azzal a figyelmeztetéssel, hogy legjobb porosz pénzben venni ki azon sommát, melyre meghiteleztettem, mivel a közéletben nem szász pénz forog, hanem porosz pénz, amely amannál belső becsére nézve alábbvaló lévén, feladással jár. Ezekkel rendben lévén, Borott Tódor urat, a zittaui szíves evangélikus lelkész fiát kerestem fel. Amit jó atyja meghagyásából tenni nem akartam, ő tenni kényszerített, t[udni] i[llik]. nála venni lakásomat. Elhagyám hát a szép fogadót, s az óváros nagy piacára nyúló harmadik utca második szegletházába szállottam – alte Markt Webergasse, zweyter Eck, rechts. Az ostraui major, mely Friedrich külváros éjszak-nyugati szélén fekszik, volt első gondom. De már itt is későn jártam. A birkák már meg voltak nyírve. Használni akarták a nyíretésre alkalmatos időt. Nem áll tehát az, hogy a szászok május második felében nyíretik meg a birkájokat, amint nálunk hallatott, hanem ha alkalmatos idő van az úsztatásra, május első felében is teljesítik.

17. Hihetővé tétetett előttem, hogy tán már minden királyi nyájak megnyírettek már, más birtokosok nyájait igyekeztem megtekénteni, s ha lehet még gyapjokban látni. Legközelebb volt Drezdához a kliphauseni jószág, melynek nyája Szászország leghíresebbjei közé számláltatott, s melynek tulajdonosához Buchwaldból volt gróf Reden ministernétől ajánlásom. A herceg nem volt otthon. Tisztje azonban jól fogadott, s tudtomra adta, hogy őhercegsége május 26-ra váratik haza, s mindjárt megérkezte után való napon fog az úsztatás megtörténni. Addig tehát máshol is megfordulni eltökélettem. A híres Rochsburg volt jelenleg utam fő célja. Annál fogva

18.  Freibergnek vettem utamat. Itt mindjárt a kapunál meglátomásozták útilevelemet. Egy szegény mesterlegényt, ki az alatt még én várakoztam, bejött volt, börtönbe vitetett, s miért, hogy szennyes, s egy kevéssé szakadozott volt vándorlevele. Velem sem ceremóniáztak semmit, de nem is gorombáskodtak. A kaputól megszabadulván, a csillag fogadóba szállottam. Első volt Lampadius, kit felkerestem. Nem találván otthon, a nagy templomba menék, hogy Werner sírkövét lássam. A nagy ember, ki 1817. jún[ius]. 30-án Drezdában múlt ki e világból, az ország költségén hozatott szomorú halotti pompával Freibergbe. Tetemei a főtemplom sírboltjába tétetett le, s testvér húga Petrich híres drezdai szobrász által készíttetett egy jeles halotti emléket, mely a kórus alatt állíttatott fel, s a nagyhírü Böttiger által leíratott, s rézmetszésben közönségessé tétetett. Baráti Drezda közelében, a freibergi út mellett, hogy granitzbértz s bazalt oszlopcsoportozatból állítottak egy emléket. Werner emlékén kívül emlékezetesek a szász hercegek emlékei is, a templom épittetőjétől – Herzog Heinrich der Fromme, ki Freibergben soká lakott is, s ugyanott 1541-ben megis holt. Egész Johann Georg IV választófejedelemig 1694. Ezek közt legemlékezetesebb Móricé, kinek képe természeti nagyságban alabástromból van készítve, mellette tartatik páncélja, s egész hadi öltözete, melyet a sievershauseni csatában viselt. Móric neve egész isméretes  a reformáció históriájában, valamint Abraham Gottlob Werneré az ásvány s bányászat tudományában. – Ismét szállásomra visszamenvén, hallván, hogy Lampadius úr keresett, alig mondatott ez, már ismét másodszor megjelent a fogadóban, utánam kérdezősködvén. Elvezetett az itteni bányász akadémia épületébe s dolgozó műhelyébe. Nem szükség említenem sok találmányait, melyek a tudós világ előtt úgyis elég isméretesek. Csak egy készítményét hozom fel, mely eléggé megmutatja maga, hogy mi hátra vagyunk még az elementumok tudományában, melyet nemrég tudós hazánkfia, Kerekes – kiről Lampadius egész tisztelettel emlékezett – feszegetett volt. Lampadius, t[udni]. i[llik]. öszveolvasztott több különbféle egyes, s öszvetett ásványtesteket, s minden iparkodása ellenére sem volt képes ez napig felbontani – chemia [sic] analizálni – ahonnét világos, hogyha mi oly testeket sem tudunk felbontani, melyekről bizonyosan tudjuk, hogy nem egyszerűek, nem elemes testek, hanem öszvetettek, s pedig magunk által öszvetettek, minél kevesebbé állíthatjuk azt más testről, hogy egyszerűek, elemek, csupánn annál fogva, hogy azokat feloszlatni nem tudjuk, alkotó részeire. Lampadius úr egészen hódol Kerekes nézeteinek, s én is meggyőződésemnél fogva. Örömest megismérkedtetett Köhler bányászinspektor úrral, kinek felvigyázata alatt van az Akadémia ásványgyűjteménye. Ez többől áll 100 000 darabnál, mind Werner szerezménye. Az angolok 50 000 tallért ajánlottak érte önként, de a honját minden felett szerető Werner 40 000-ért az Akadémiának engedte át, úgyhogy az egyetlen leány testvérje holta után az egész somma az Akadémiára szálljon vissza. Addig pedig a kamatot húga húzhassa. A gyűjtemény Oryctognosia s Geognostica szakaszra osztva, Wernernek maga alkotta rende szerént van elsorozva. Arcképe Kügelgen által remekül festve, díszesíti ezen gyűjteményt.

Lampadius ajánlatára Bergcommissionsrath Weiss látott el egy irománnyal, melynél fogva Schiffner Amalgamir Meister Halzbrückben az ércekkel való bánást elmutogathatta. Búcsút vevék az értem annyit fáradozott Lampadiustól, kit valóban munkásnak nevezhetni, amint én nevezni bátor is voltam, midőn műhelye rendetlenségéért mentegetődzött. Jele ez mondám, hogy az eszközök szűntelen használatban vannak. Meg vagyok győződve, ha itt minden a maga helyén szoros rendben állana, kyanometerje, photometerje, hygrometerje, magnetometerje, extractorja, swefel alcoholja, wodanja, megannyi becses eredeti munkája nem született volna! Némán hajlongott erre, de nem volt érzéketlen a nem hízelgésből, hanem érdemei méltatásából erdett szavakra.

Halsbrücke egy óra járásnyira esik Freibergtől éjszakra. Egy csatornán – Khur-Prinzen canal – hordatnak öszve csónakok segétségével minden aknákból az ásványok s egy emelő műszerrel 20 rőfnyi magosságra emeltetnek fel 50-60 mázsaszámra a műhely térére. Ott kiöntetnek, megválogattatnak, s csoportokra halmoztatnak. Minden csoport különösen öszvetöretik, megmosatik, azután megőröltetik, a malomból az amalgamir werkre vitetik, de csak az, mely próba alkalmával kevesebb rézzel s ólommal vegyült ezüstöt mutat, s 6-8 lat [1 bánya vagy bécsi lat – 1,750 dkg] tiszta ezüstöt ígér egy mázsa [1 mázsa – 56 kg] porból. Azonban minekelőtte az eleven kénesővel öszvevegyíttetnék az így elkészült por egy tized résznyi konyha sóval öszvevegyíttetik, s 3-4 mázsás halmokra hányatik; ha a por elég száraz, kemencékbe vettetik, melyekben 3-4 óráig veres melegre perkeltetik, vasgereblyék által szűntelen forgattatván. A perkelés véget ér, ha kénkőnek nyoma nem látszik már, t[udni]. i[llik]. a sósavany egyesül a földdel, s a nemtelen ércekkel, a soda a kénkőnek azon részével, mely a perkelés alatt el nem repült. Ezen munka alatt az ezüst tisztábban szabadul ki. A kemencéből kihúzott por megrostáltatik. A darabos részek ismét megőröltetnek, s kemencébe hányatnak, ha már mint előbb, sóval ismét öszve kevertettek. A rostán áteresztett porhoz 10/100 rész eleven kéneső, 3/100 víz, és néhány darab vaslemez, hogy a perkelés alatt készült sósavas ezüst feloszoljon, s a sósavas higany képzése meggátoltasson. Ezen keverék készítése 20 hordóban történik, melyekbe a rostán áthullott por eresztetett, s melyek négy sorban forognak tengelyeken, oly sbességgel hogy egy percre 12 fordulat számíttatik. A hordók forgása 16-18 óráig tart, mely idő alatt az emlétett keverék, mely a hordók üregét ¾ részre töltötte el, kénkásává, Quickberg amalgámává változik. Ami ha megtörtént, a hordók vízzel töltetnek tele, s még egy kevés ideig forgattatnak, hogy a kénkása elváljon s leüllepedhessen. A hordók tartaléka favállukba eresztetik, mellyekből ismét a hüttő edényekbe foly által; ha meghült az, bőrzsákokba fogatik fel. Ezekből az eleven kéneső átnyomatik, a maradék vasedényekben tűz fölé tétetik. Megmelegülvén ismét, a kéneső az ezüstről elvál, a kürtőbe felrepül, de abban az eleven kéneső gőz felfogatik, öszvesüríttetik, s híggá válván edényekbe gyűjtetik, a tiszta ezüst a vas edény fenekén maradván. Ha réz van közte, attól megtisztíttatik, rafináltatik. Ím ennyi munkával történik csak az amalgamáció, az ásvány kitisztítása! – Hát még az ásványoknak felkeresése, bányászi mód a föld gyomrából a föld színére hordása?! – Az ezüst és egyéb ércbányák a kormány sajátságához tartoznak a szászoknál is. Azonban a fölség engedelmével szabad egyes embernek szintúgy mint társaságoknak bányászkodni, s pedig nemcsak a magok telekén, hanem a másokén is, kivévén ha a telek be volna vetve, vagy épület volna rajta. Ha merény nem sikerül, mindent tartoznak előbbeni állapotjába visszaállítani. Ellenkező esetben a bányászhivatallal fennálló törvényekhez képest egyezkedni. (…) Más bányák, egyesek vagy társulatok által, hogy mennél többnek bizonyos kereset biztosíttasson, a kormány azon okból nemcsak maga tart növendékeket, hanem alattvalóinak s idegeneknek is, megengedi a tanulást, s bányászati gyakorlást. Most mintegy 300-ra megy a tanulók száma, kik mái napon miattam Lampadius úrtól fél órával rövidebb leckét kaptak a szokottnál. A mi selmeci bányász oskolánkat is  meglátogatják némelyek. Köhler inspektor úr is volt ott látogatásképpen.

Megválván a szász bányászat ezen középpontjától Chemnitz felé tartottam Rochsburgnak, de ma már Höhenél tovább nem érhettem. Itt ezen falucskában estvéledtem el, elfáradva is voltam, s a vidék olyannak mutatkozott, melyet világosnak látni vágytam. Azonban a fogadó nem volt ínyem szerént, nem azért mintha falusi fogadóval meg nem elégedtem volna, hanem azért, mivel midőn szállást kértem, az adaték tudtomra, hogy nem fogok egész éjjel alhatni a tomboló s zajongó sokaság miatt, mely most itt Kirmesszt (Kirchmesse) tart. Mennék a tiszteletes urhoz, az majd befogad éjjeli szállásra. Mi jó lélek szól ebből a fogadósból! – gondolám magamban. Elmegyek azon házba. (…) Uram! Ki hinné?! Az az ember, kinek első meglátása annyi bizodalmat öntött belém, ki könyörületességet, irgalmat hirdet, ki legalább egy becsületes magyar fertály óráig kérdezősködött tőlem, kiigazít, s vissza a fogadóba, ahonnét jövék. Reménkedésem nem használt. Végre azt mondja, nem szabad. Éppen ma hirdettem ki újra a parancsot, hogy idegenent senki, semmi szín alatt befogadni ne merészeljen egyéb, mint a korcsmáros. (…)

20 Örömmel haladék hát Chemnitzen, Hartmannsdorfon, Burgstädtchenen át Rochsburgba. A szép vidék mindinkább kettőztette volna örömömet, ha lábam a göcsörtös mellékutakon csupa seb, s hólyaggal el nem tellett volna. A rochsburgi vár közelében szép külsejével kénálkozott egy emeletes épület. Megörültem, hogy fogadó cégért pillanték meg rajta. A fogadósné éppen a ház előtt volt kisdedét ringatva ölében. Kérdez kit keresek? Én szállást keresek először; s ha azt találtam, mondám, akkor majd meg fogja tudni kit keresek. – Ó Uram! Maga tán azt gondolja, hogy ez a szép külsejű ház valami nagy vendégfogadó? (Hotel, ez volt kifejezése, amellyel a szászok városi nagy fogadóik közönségesen neveztetnek valami additamentummal p[éldának]. o[káért]. Hotel de Wienne, Hotel zur Stadt Wien). Ezen uram igen csalatkozik. Ez csak egy nyomorult szegény falusi korcsma (eine elende arme Dorfschenke), emögött a szép magas fal mögött, mely egy emeletes palotára mutat, csak egy alatsony kunyhó van, melyben a konyhán kívül egy ivószoba van. Magunk számára egy kis szűk alvókamara. Ez minden. Azonban tessék bemenni, s meggyőződni. Elhűltem a látottakon. Az ivószoba nem nagy volt, de fülledt, büdös, a bor s dohányfüsttől. A benyíló kicsiny, csak egy ágy, egy kis asztal, s két szék. Három ember csak egymást taszigálva fordulhatott meg benne, ezen kevés bútorral anyira tele volt. – Egy lépéssel tovább menni? Még a gondolat is kín volt előttem! – Szólani mit tudtam volna? A jó lélek szánakozva nézett reám! Tessék leülni, látom fáradt, s nyugalomra van szüksége. Könnyel teltek fel szemei. Én nem szólhaték. Leültem egészen elérzékenyülve. Ha megelégszik ilyen hitvány szállással, szívesen átengedem. Mi majd valahol meghúzzuk magunkat éjcakára. Ha izzadsága szünetkezik, tessék venni egy kis lábvizet, majd az megszíjja lábait, s fogja tapasztalni, hogy megfrissül, most azonban könnyen megártana. Azzal kiment, mert új ivók, de kandik is jöttek. Ki hinné? Uradalmi tisztek! – Igen szerettem, hogy alkalmatlankodásoktól megmentett háziasszonyom, maga után betévén az ajtót. Örömest maradtam magamra hagyva, gondolatimban merengni, szenvedni. A jöttek nemsokára eltávoztak. Az asszony belépett, s kérdi, behozhatja-é a lábvizet? Intek, s egy szóval kérem. Azzal kifordult, kisdedjét letévén csakhamar egy sajtár vízzel bejön, cipőmhöz kap. Nem volt erőm ellenkezni, lehúzza kapcámat, s elszörnyed. A másik lábamat önként átengedém. A fájdalom könnyeket sajtolt ki szememből, hogy elrejtsem, az asztalra keresztben tett karomra borulék. A lankadtság miatt csakhamar elszunnyadtam. Az asszony kivitte véres kaptzámat, kidörgölé, s megszárítá. Az égető nap sugarai ezt hamar megtevék. Mire felébredtem, jó bort, kenyeret, s sajtot hozott elejbém. Kapcám talpát, engedelem kérés után, erősen megfaggyúzta, s szinét belül fordítván: így tessék felhúzni, most csak próbára, azonban ajánlanám, ezt mindenkor cselekedni, ha gyalog tetszik utazni. Meg fogja látni, soha sem törik fel a lába. Látom, nem sokat utazott még gyalog, nem lehet ebben tapasztalása. – Szinte újraszülöttnek látszottam, most már hát megmondom kit keresek, az asszony elmosolyodott midőn az uraság s a tisztek után kérdezősködtem. Majd elvezetem a várba az inspektorhoz, úgymond. Az uraság nem lakik itten. Inspector Pappsdorfot a várban feltaláltam, fogadósom kalauzolása mellett. Kérésemre elvezetett a törzsöknyájhoz – Stammschäferey –, ez meglepő s szokatlan látomány volt előttem, nem azért hogy télen-nyáron aklon tartatik, mert hiszen Block úrnál már ilyent láték, hanem az akol meg a birkák nagysága. Az akol tulajdonképpen csak félszer, de úgy van alkotva, hogy az esztergye mintegy két ölnyire kiáll az oszlopokon kívül. Az épület nem lévén magas, csak a lemenő nap sugarai süthetnek be, máskor mindég árnyékban lehetnek. Az oszlopközök csak sráglyákkal lévén bezárva, mindég friss levegőben vannak. Nagyságokat igen sajnálom, hogy meg nem mértem, de mértékemet Drezdában hagyám, hogy kalauz nélkül is mennél könnyebb terhével s költséggel tehessem meg ezen kirándulást. Azonban hozzávetve annyit mondhatok, hogy egy jó araszttal is nagyobbnak látszottak előttem, mint az eddig látott spanyol birkák. Gyapjokat nem vizsgálhattam, mert már ezek is meg voltak nyírve. Azonban amennyire kivenni lehete, igen finomnak, de ritkának látszott. Sziléziában láttam ugyan már rochsburgi eredetűeket, de azok már nem voltak meg eredetiségökben, testök nagysága legalább nem volt szembetűnő s hihető annál fogva, hogy gyapjok is megváltozott. (…)

         26.     Ellátván magamat némely utamra legszükségesb holmikkal, korán regvel a wildorfi úton Kliphausen felé ballagtam. Utamban egy sereg nyíretlen nyájat látván közel a nagy úthoz legelni, megtekéntém azt. Elcsudálkoztam, hogy Saxoniában is látni olyan durva gyapjú birkákat, milyen most már nálunk a parasztoknál is alig látni. Kérdém a birkást, kié ez a nyáj? Hátam megül hallok feleletet. Az enyim, úgy mond a tulajdonos. Én Hauptmann Mintwitz vagyok; itt van egy kis jószágom, úgy mond, hogy tetszenek birkáim? &c. Egy darab ideig elbeszélgeténk. Mintwitz úr igen emberséges embernek látszott, de honjának mezei gazdaságában oly járatlan, hogy alig hitethettem volna el magammal eddig azt, hogy a mívelt Szászhonban is van peregrinus im Israel. Ezzel némileg könnyebbült keblem, midőn hazám ellen támasztott vádokra visszagondoltam. Ami nélkül ezen tapasztalást érintetlen hagytam volna. Kliphausenben most otthon találtam a herceget, ki Prinz Heinrich der 63te, Fürst von Reuss, Plauen und Kliphausen-nek írja magát. A birkáit ma áztatta be. Minekelőtte ezen munkát előadjam, szükség megjegyeznem az úsztató alkotását. A birkaúsztatás egy kis patakban történik, mely Wilsdorfnál ered, s onnét éjszaknak, Kliphausen felé foly, s minekutána több apró malmokat hajtott volna, mintegy két óra járásnyi földet hosszat folyván az Elbe vizébe ömlik. A patak nem nagy, mert akárhol is könnyű volna átugorni, ha többnyire meredek nem volna a partja. Vize azonban sohasem apad ki. Ennek az ágyában, amint a réten keresztülfolya, s ahol a part alacsonyabb mintegy három ölnni hosszúságra cövekek veretnek le a víz ágyában két sorban, oly távolságra egymástól, hogy két birka könnyen elférhessen egymás mellett. De ezzel a patak ágya egész szélessége is elfoglaltatik. A cövekek köze alatt, azaz a víz fenekénél, s mind a két oldalon, azaz a cövekek mellékén kideszkáztatik, hogy se a víz fenekétől, se a partról föld ne keveredhessen a víz közé, s zavarossá tétetvén a mosásra alkalmatlanná legyen. Alulról keresztben is a patak ágya, mintegy háromlábnyi magosságra, hogy az eldeszkázott helyben a vizet bizonyos magosságra fel lehessen tartani, már most 18 ember sorba áll egy lépésnyi távolságra egymástól; az eldeszkázott árokba a birkák a keresztben készült deszkázatnál, vagyis zuggónál hányatnak a vízbe, s azokat a sorban álló emberek egymás kezéhez tolják, lebuktatván egyszersmind mindenike a birkát, az utolsó pedig a vízből kiveszi, s a partra szállítja. Az áztatás ím ebből állott. A herceg csak a munka vége felé jött le az úsztatóhoz, lóháton, s a rétet rendelvén nekik bevett szokás szerint ideigleni legelőül, haza felé ballagtunk. A herceg paripája kantárszíját bal karjára öltvén, jobbjával az én balomat tartván. A jó hercegné – született Stollberg – félesztendős kis princét szorítva szívéhez, elejbénk jött, a munka véghezmentét, s tálaltathatást kérdezvén. Takaros ebédünk után, Sir John Sinclair gazdasági munkáját hozta elő a herceg, meg Tessier munkájának német fordittását. Ezeket elküldötte szállásomra íróeszközökkel, s néhány ív papirossal. Megmutatta passusát, mellyel gróf Hohenthal társaságában Magyarországba utazott egész Ürményig. Bécstől t[udni]. i[llik]. becsülte azt, hogy olyan kémélő volt a Pozsony vármegyei hatóság személye iránt, hogy neve kitételével megelégedett, a többit az úgy nevezett személy signaturát, görbe vonásokkal elhúzta. Mutatta franciaországbani utazásában tett észrevételeit, különösen Rambouillet eránt. (…) Megosztotta velem az onnét hozott gyapjúmustráját, mely igen szép. Általam a többi szerzettekkel, s még szerzendőkkel. a georgikoni múzeum számára küldendőt.

         27. Az úsztatás olyan formán történt meg, mint tegnap az áztatás, azzal a különbséggel mégis, hogy az utolsó a folyás ellen úszott birkát megmosogatta, s a partra kitévén, gyapját lesimogatta. Minekutána az egész nyáj átment az úsztatáson, egy óra mulva ismét át kellett valamennyinek menni az úsztatónn, szinte most is folyás ellenében. Ez megtörténvén, a cipős s kapcás juhász kötő eszközét vevé elő, s kötögetve legelteté nyájait. A deszkák s cövekek pedig a Wilsbach ágyából felszedettek, megszáraztattak, s jövendőbeli használatra eltétettek.

fol. 83-97v

      

Quart. Hung. 3727/1

1820. június 21 -július 7.

Részletek Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések

Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, különös tekintettel Szászország gazdasági lehetőségeire, Lipcse áruforgalmazási és a gyapjúértékesítési gyakorlatára

Kevés hely van a világon, mely a kereskedésre, tudományokra, jeles történetekre nézve, annyi jelentőséggel bírna, mint Lipcse, s tán lehetne állítani, hogy pár nélkül áll a maga nemében az egész világon. A tengertől, hajókázható nagy víztől távul; ha újabb időben javultak is utai, mégis inkább rosszaknak (lám Zehrennél az történt velem, ami soha, és sehol), mint különösen jókkal bír, kiterjedése, s eránylag népesedése csekély; nem dicsekedhetik se maga, se környéke se valami nevezetes kézmű, vagy gyár vagy valamely különös termesztménnyel; s mindamellett, mióta Saxonia eldaraboltatott, s kereskedése tetemesen megcsökkent, mégis nem országos, hanem világkereskedéssel bír. Nem fogja-e majd a német vasútrendszer, ha csakugyan létesülhet, a kereskedés fő erányzatát inkább Berlin felé fordítani, ahol t[udni]. i[llik]. több út öszvepontosuland. A népség több, s tán a vagyon is, mint afféle székes városban, tetemesebb? Csak a jövendő fogja megmutathatni. Nekem legalább, akármit, s mennyit beszélnek effelett a dologhoz értők, mind e minapig megfejthetetlen maradt. Amit hallék, erre nézve, s tapasztalhaték, a következendőkre szoríthatni. Lipcse, noha sok kedvezéseket tapasztalt a kormány részéről, mégis emelkedésének nagyobb részét más kormányok hibáinak köszöni. Eleven példa volt erre ittlétem ideje, hogy csak a legújabbakat említsem. Borussia el akará rontani Lipcse gyapjúkereskedését, s hogy azt annál bizonyosabban eszközölhesse, egy pompás utat vont Merseburgtól fogva Naumburgig, több millióba kerülőt, s mi lett a következése? Naumburgban június 25-én kezdődött a vásár, melyet különösen gyapjúvásárrá akart a porosz kormány tenni, s hogy Lipcse felé ne kelljen a szokott úton kerülni, azért készült költséges út, melynél se jobbat, se szebbet nem láttam egész míveltebb Európát bejártamban. Éppen ezalatt az idő alatt fordultam meg rajta, s Lipcsében is voltam. De az egész úton Weiβenfelstől fogva Merseburgig egy lelket se láttam. Ellenben a Brühl Lipcse belvárosának legtágasabb, s leghosszabb utcája, melyben laktam, tele volt gyapjús szekerekkel, elannyira, hogy nemcsak a lipcsei gyapjúvásár meg nem rontatott a poroszok által, hanem még inkább a Naumburgban tartandó is Lipcsében volt. S miért történt ez? 1.) Azért, hogy az útvám nagy, hogy a kormány az útra tett költség kamatját esztendőnként bevehesse. 2.) Hogy sokféle szorító rendszabások vannak, melyek vásárosokat arra bírják, hogy vagy más útra kerülnek, ha rosszabbra is, de amire nagy büntetés van, vagy pedig nem is mennek Naumburgba, hanem máshová. A porosz kormány itt többszörösen csalatkozott. 1.) Mert az útra költött tőke kamatjának felét se veszi be, többet beveendő, ha oly magas vámját felére legalább leszállítja, mert akkor sokan fognak járni. 2.) Mert szorongatván a kereskedést csupa kamarai tekéntetből, se a kamarát nem tölti úgy mint számolá, se a naumburgiak tőkéjöket, melyeket jó remény fejében épületjökbe öltek, kelletiképpen kamatolni nem engedi. 3.) Mivel elleneinek, kit éppen lenyomni akart, ellenkezőleg, emelkedést szerez. A szász kormány azonban nem zaklatódott mindeddig a kereskedésen, s az ezen oldalt illető törvényhozásnak az a jó oldala van, amit Colbert-től kívántak a kereskedők s gyárosok, midőn kérdezné tőlök, mit kellene tenni a gyárok s kereskedés nagyobb virágoztatására. Azt a feleletet kapta: laissez nous faire.

         Mennyire menjen Lipcse kereskedése? Kitetszik vagy csak ezen kevés észrevételekből is. Lipcse katonákon, tanulókon, s idegeneken kívül 33 000 lakost számlál. Ezek közt 200 nagykereskedő, s 300 kisebb (Krämer) van. Mégis esztendőnként megfordít 60 000 000 tallért. Egyetlen egy váltóház fordít legalább 3-4 000 000-t! A feljebb kitett sommába azonban nem kell bele tudni a könyvkereskedést, mert ezen ág maga fordít legalább 5 000 000 tallért! S midőn más ága a kereskedésnek többé vagy kevesebbé, ha egyszer nem, máskor csökkenik, a könyvkereskedés növőben van esztendőnként, amint növőben az olvasó s muzsikakedvelő közönség száma. A portékák terhe, melyeknek körülbelüli értéke feljebb említtetett, esztendőnént meghaladni mondatik 400 000 mázsa számot. – A kereskedés leginkább űzetik kelettel, nyugattal, és éjszakkal. Legnevezetesebb ága már elejétől fogva az itteni kereskedésnek, a szőrös-prém-bundabőr, a nyersgyapjú, s szőr, meg a kikészített bőr; újabb üdőben ehhez járultak különösen a pamutkelmék, nevezetesen Angliából. A selyemfélék, melyek azelőtt jelesb ágát vették a kereskedésnek, Franciország részéről, a felemelt behozatali vámok miatt tetemesen csökkent, noha másrészről a porosz Rajna melléki gyárak gyarapultával emelkedett. Nagy ága a kereskedésnek a sok angol, francia, s német csecse-becse, órák, üvegek, divatáruk, fényűzési cikkek, melyekkel terhe pénzt adnak a keletiek kivált, hogy egyformaságban tespedő honi készítményeik helyett újabb meg újabb félékkel láthassák el fényűző dúzsaikat. A portékát, melyet nem régi jó ismerősök vesznek, többnyire kész fizetésért adatnak el. – Feljebb emlétém, hogy a gyapjú egyik fő ágát teszi a gyapjúkereskedésnek Lipcsében. Ezen ág engem is közelebbről érdekelvén, igyekeztem a gyapjúkereskedőkkel is öszveköttetésbe jönni. Grasi, Speck, Campe, s Köhler urak teljes készséggel s megelőző szívességgel viseltettek erántam. Köhler urat első helyen említem, noha utolsó volt a nevezettek közt, vele való isméretségem, s ajánlás nélküli, de egy részént éppen annál fogva becsesebb. Ő a hallei kapun kívül Pfaffendorfban tartja lakását, s gyapjútárát, de van comptoirja a belvárosban is – Ritterstrasse. Ebédre a heilbronni fogadóba szokott járni, ahol én is szállva voltam. Az asztalnál többször öszvejövénk. Távulabb esvén valamennyire tőlem, csak néhány közömbös szókat váltánk. Egyszer éppen szomszédom leve. Élénkebb beszélgetés fejlődött ki nemsokára köztünk, s nemcsak ebéd felett, hanem ebéd után is tartó. A tárgy különbféle volt, de Köhler úr mindenben jártasnak mutatta magát, amiről szó volt. Végre a gyapjú is előfordult. Meghívott önként, s többszöri vele lételemet mindég tanulságosnak, s igazi éldeletnek mondhatom, s reá visszaemlékeznem csak hálával lehet. Ezt csak példájául hozom fel annak, minő megelőző szívességgel vannak Lipcse lakosai az idegenek eránt is. Nem lévén olyan hiú, azt vélni, hogy csak csekély személyem eránt lettek volna olyan kitűnő szívességgel. Campe úr szintúgy, mint Grassi a Grimai külvárosban laknak, s comptoirt szinte tartanak a belső városban. Campe nagy kerttel bír, mely angol ízlésre van készülve, a belvederei Apolló képével s egy kis kerti mulatóházzal díszesitve. Képtára legjelesebb az egész városban. Van szép ásvány gyüjteménye is. Londonban is tart gyapjúraktárt s comptoirt. Ez a legvagyonosabb gyapjúkereskedők egyike. Köhler úr tudományos mívelése azonban mindeniké felett kitűnő. Ennek tanúságául elég legyen felhoznom, hogy ő talált fel egy eriometrumot – gyapjúmérőt –, mely a praktikus életben valamennyi közt leginkább használható. Speck úr a Pleissenburgban tartja lakását, raktárját, comptoirját, de vele keveset lehettem, mert amidőn isméretségébe jutottam, éppen indulóban volt Hamburgba. Több órákat tölték ezen urak válogató és tisztító intézetében. – Wollklopferey und Sortiranstalt. Haszontalan törekedés volna az itt tapasztaltakat leírni akarni, mert 1.) a gyapjúról azóta öszvegyűlt észrevételek tudományos rendszerbe szedettek, úgyhogy az már egy nagy kiterjedésű tudománnyá alakult, kivált mióta az öreg Thaer elnöksége alatt éppen itt Lipcsében tartatott ama hires Wollconvent, s gróf Perrault de Jotempsnak a merinókról írt munkája megjelent, s csak Németországban egy esztendőben, három fordítása adatott. 2.) Mivel a gyapjú kezelése, vagyis inkább kelletiképpen való kezelhetése a gyapjú isméretét felteszi előre, s az csupa praktikai fogásokból állván, arról voltaképpen való leírást nem is adhatni, csak a következendőket jegyzem meg tehát: 1.) noha a szász gyapjú legbecsesebb átaljában, mégis ezen becset csak az öreg számban levő birkák gyapjáról kell érteni. Mivel a bárányok mindjárt anyjok után nyíretnek meg, a gyapjok igen rövid, s mosatlan jön a kereskedő kezére. Nem úsztatják meg a szászok bárányaikat, csupán kémélés tekéntetéből, mert májusban történvén többnyire az úsztatás, az ilyenkor kivált hertelen változó idő miatt tetemes kárt vallanának a birkás gazdák. 2.) Egész Saxoniában csak az egy rochsburgi nyáj istállóztatik, s ennek hosszú, ernyedt gyapja éppen nem becsültetik, s éppen ezért a lipcsei kereskedők nem is veszik meg. 3.) Édes honom gyapjús gazdái közül, név szerént több isméretes ugyan, nevezet szerént Gróf Hunyady, Gróf Eszterházy, Gróf Festetics, s a helyek közül Ács különösen. Azonban a gyapjú ha egyszer öszveválogatva van, nem megy se a tenyésztő, se annak honja nevén kereskedésbe is, hanem a java szász gyapjúnak kereszteltetik többnyire, a többi sziléziainak, vagy ausztriainak. Ausztriában sokan negretti fajtákat tenyésztvén eleinte, ausztriainak mondatik az, akárhonnét érkezett Lipcsére, s ha elektorális fajta, az bizonyosan szász gyapjú nevet veszen fel, még minekelőtte Britannia felé elindíttatik. S itt hely van, hogy megjegyezzem, mit egy angol posztógyáros mondott, Gloucestershire-ben, ki azt mondván, hogy ő csak szász gyapjúból gyártat, vettem magamnak szabadságot azt az észrevételt tenni, hogy tán van aközött magyar gyapjú is, s még talán a mienk is, minthogy nálunk is számos, s csupán elektorális birkák vannak, s a szász gyapjú árosok megvevén azt, szász gyapjúvá keresztelik, s mint olyat adják el. Az én gyárosom egy darabig gondolkodóban van, s végre így szólal meg: hitvány gyáros az, aki anyagát nem isméri! – Ez tehát elhiszi, hogy a szász gyapjú név alatt neki eladott gyapjú legalább, ha nem minden e név alatt Angliába vitt is, valóságosan Saxoniában termett! 4.) Noha itt is igaznak mondatni hallottam azt, amit már Drezdában hallottam, hogy némely lipcsei kereskedők gyapjúraktárakat tartanak Drezdában, hogy olcsóbb fuvarral mindjárt ott az Elbára, s azzal Hamburgba szállíttathassák gyapjokat. Lipcsében mégis azt hallám, hogy azt a nagyobb kereskedők nem cselekszik. Campe például minden gyapját szekereken viteti Hamburgig, noha nagyobb költséggel, de mégis örömestebb, minthogy szárazon az időt bizonyosabban meghatározhatja, s a megázás ellen a gyapjat jobban oltalmazhatja.

          A vásári czikkelyek közt a porcolán [sic] aktárok különösen felgerjeszték figyelmemet, nem azért, mintha ezek a lipcsei vásárnak valami különös fontosságot adnának, hanem azért, mivel, Sellier et Compagnie nagykereskedő házhoz, kik a városház hosszat elnyúló, következőleg a vásár piacának éjszaki oldalát csaknem egészen elfoglaló porcolánraktárak tulajdonosaihoz ajánlásom volt, s általok azt tudám meg, amit hinni is alig volnék képes, ha oly hiteles kútfőből nem hallottam volna, Sellier úrnak t[udni]. i[llik]. Lipcsében szintúgy, mint Párizsban van porcolán raktára, a sèvres-i gyárból, de itt a sèvres-in kívül Meissenig, s ami igen különös, noha Meissen nagy terhű kocsival is csak két napnyi távolságra van Lipcsétől, mégis a sèvres-i porcolán olyan messziről ide szállítva, sokkal olcsóbb mint a meisseni. Igaz ugyan, hogy a meissenit magok a franciák is jobbnak, s becsesbnek tartják belső értékére nézve, mint a sèvres-it, vagyis közönségesen úgy nevezett párizsit; de minden venni akaró, ki nem, tudja a meisseni porcolánnak tartósabb voltát, mindég előbb nyúl a sévresihez, melly alakjára s rajzolatjára nézve utánzása tsak a Meisseninek, de ollyan utánzása, hogy mind a két tekéntetben sokkal tetzetőssebb a sèvresi a meisseninél. (…) Nekem Lipcse itt most is nagy vásárt tartani látszott, ezen vásárt azokhoz mérvén, melyeket eddig máshol láttam. De midőn maga az igazi lipcsei vásár van, nem a városra vannak szorítva a sátorok és bódék, hanem a környékre is kiterjednek. Az adók, vevők nem mind a városban szállanak, mert annyi nem is szállhat meg, hanem még a távulabb levő falukban is eloszlanak, nem Saxoniából, vagy a szomszéd porosz tartományból, hanem a világnak minden részeiből, s hogy könnyen eligazodhasson minden adó s vevő, s a keresett személyre rátalálhasson, minden vásárkor egy különös „adressbuch” nyomatik. Önként érthető, hogy a lipcsei vásár álló hónapig eltart. Íme ezen gyenge rajzolat érthetővé teheti némiképpen, milyen Lipcse kereskedése!

         Azonban lipcse nemcsak nagyszerű kereskedésére nézve érdemel különös figyelmet, tudományos intézetei által is nagyon kiható. Egyeteme a régiebbek egyike. Egykori t[udni]. i[llik]. az ingolstadi, rostocki, s krakkóival, amelyek mind a prágai egyetem tanítói, s tanulói meghasonlása, s többeknek kiköltözte következésében támadtak, amint valamelyik tanító ebben vagy amabban a városban megtelepedni óhajtott, s amint a kiköltözött tanítványok e vagy ama föld szülötti voltak. Lipcse[i] egyetem a Friedrich a Küzdő által alapíttatott 1409ben, s V. Sándor pápa által megerősíttetett. Elrendelésében valamint az 1348-ban alapult, s 20 000 tanítvánnyal dicsekedhető prágainak mintája a párizsi egyetem volt, úgy a lipcseinek a prágai szolgált előképül. Mint ott, úgy itt is az ifjúság nemzetek szerént osztatott el, azokra nézve, melyek a kormányzásra s az intézet használatára tartoznak, egyenlő jogokkal; a lipcseiek szász, meisseni, bajor, s lengyel honfiakra osztattak. Az ilyen osztályt itt Landsmannschaftnak nevezik, amely nevezetet, felébredvén a franciák elleni harcban a rajoskodó ifjúságban a nemzeti érzés, kiküszöbölni, s helyébe Burschenschaft nevet állítani igyekeztek, s tán nem helytelenül. Mert a különbféle nemzetbeli ifjúság, maga földijével tart öszve, s noha egyenlő a jog mindenikre nézve, mégis sokszor támad a különbféle nemzetbeliek közt súrlódás. Ami elkerülhető valaha, ha egy anya gyermekei közt közfal nem húzatik a Landsmannschaft által. Azonban az ifjúság ezzel nem elégedett meg, hanem szövetkezést akart minden egyetembeli ifjúság egymás közt. Ami megént némüképpen menthető volna, ha a kormányoknak attól nem kellene tartani, hogy a sok tapasztalatlan ifjúság több helyen zavarokat támaszthat, nem annyira veszedelmeseket ugyan, mit egyéb csendes polgároknak alkalmatlanokat, a szüléknek fájdalmasokat s magoknak károsokat. Lipcse azonban korlátban tudott tartani mindég az ifjúságot, s nevezetes kiszökésekről négy század folyta alatt sem tudnak semmit. Oka az, hogy Lipcse polgárai jóllétöket nem ártandó ifjúságnak köszönik, mint több más kisebb egyetemi városok, hanem világszerte ágazó nagy kereskedésöknek. Ezen függetlenségök az ifjúságtól más tekéntetűekké s más hatásúakká teszik őket, úgyhogy sok ifjaknak jobbléte a vagyonos lakosoktól függvén, inkább az ifjúság alkalmaztatja magát a lakosokhoz s minden rendén, békében marad. Több példát hozhatnék fel tulajdon tapasztalásom köréből, ha már az itteni tanulónak külseje is a lakosok viseletmódjához alkalmazott nem volna. Itt nem látni olyan deákos sajátságokat, melyeket más német egyetemeknél feltűnőnek tapasztal az ehhez nem szokott idegen, s az úgy nevezett renommisterey Lipcsében csak megvetést vonna maga után. Ím, ez már elég ok maga is, hogy a dániai korona örökös is ezen egyetemnél tanult, kit oskolatársaival többször láttam együtt, minden külső, a többi közül kitüntető jegy nélkül. Az öreg hős Schwartzenberg maga is itt lévén Hahnemann orvoslása alatt, gyermekei az egyetemnél tanultak, midőn a kormány atyai gondoskodása a külső egyetemekre mehetés végett való engedelmet megtagadta. Azonban nemcsak a lakosokkal való viszonyok, a sok híres tanító is hóditja az ifjúságot. Isméretesebbek ezek a mívelt közönség előtt, hogysem rendre felhozzam csak a nevezetesebbeket is szükségesnek látnám. Én csak a bölcselkedés, s orvosi karbeliekkel kívántam közelebbről ismérkedni. Amazok közül Krug, Gilbert, Pölitz érdeklett leginkább. A velök tett isméretesség igen kellemetes visszaemlékezést, s szívességökért hálaérzést támasztott keblemben. Mind a háromnak igen sok a hallgatója, Krugnak különösen, elannyira, hogy a Platner féle auditoriumot egy oldalról ki kellett bontani, s a mellette levő szobát hozzá foglalni. Aszerént tehát Krug két szobára beszélett. Krug beszéde is, valamint Drezdában Carusé csendes, majd lehetne mondani minden elevenség, s élénkség nélküli volt, igen érthető s világos azonban. Pölitz noha beteges volt, hipochondriája miatt minden nap méregette magát, Karlsbadba készült, mégis sokkal élénkebben beszélt. Nekem azonban mind a három igen lekötötte figyelmemet, s ha az engemet közelebbről érdeklő tárgyat elértem, alig tudnám megmondani, hogy melyik beszédét hallanám örömestebb. Krugnak éppen nála létemkor végződött a Handbuch der Philosophie und der philosophischen Litteratur című munkájának első kötete. Én valék szerencsés a legelső példányt még azon nedvesen megkapni. Pölitznek olyan történeti könyvtára van, amilyennel aligha dicsekhetik más privát könyvtár, ebben a nemben. Gilbertnél nem hospitáltam egyszer is, de többször volt vele szerencsém társalkodhatni, s gazdag fizikai múzeumát láthatni. Dr. Clarus, Heinroth, Jörg, s Weber letzkéit is hallottam, valamint Ribbe állatorvosét is, s gyűjteményeiket láthattam, valamint Vorrath s Lux állatorvosokét is. Lux ekkor még nem volt Hahnemann imádója, mint utóbb lett. A fenn tisztelt orvos urak nem kevesebbé köteleztek le mint a böltselkedési karbeliek, azomban egyik se akart Hahnemannal megismérkedtetni, annyira gyűlölt volt-é? Vagy azon megkülönböztetése hertzeg Schwartzenbergnek, hogy egyedül az ő orvosi ügyességére bízta magát, s hogy tanácsával s segétségével élhessen, Lipcsébe hozatta magát, irigységet támasztott? Nem tudom, tán mind a kettő, megtörtént. Én igen tisztelem, becsülöm minden orvosi karbelieket, kikkel megismérkedni szerencsém volt, nemcsak a tudomány s az emberiség eránt tett érdemökért, hanem erántam mutatott különös szívességökért is, mivel hálára köteleztek. Azonban mindezen tekéntet nem fogja ellenezni, úgy vélem, hogy figyelembe ne vegyem – ignoráljam – azt, ami viszonyok a helybeliek közt vannak, s megismerkedni vágyódjam azzal a férfival, ki annyira magára vonta a közfigyelmet, ha szinte legkisebb igaza nem volna is. Mondám, s ifjú orvos kalauzommal lakását megmutattattam magamnak. Már többet nem akart ő is tenni, ő aki minden orvoshoz bejött velem. Ez azomban nekem elég volt. Ribbe úr éppen Hahnemannak átellenben lakott. Könnyű volt tehát nála rövidítenem az időt, még milchinseli látogatását Schwarzenbergnél elvégezte. Robajjal hozta őtet haza a herceg pompás batárja. Egy szép ősz, egészen tiszteletet parancsoló magatartású öreg szállott le, kerek kalapban, fekete köntösben, szintoly színű harisnyában, cipőben. Ábrázatja tűnvén szemembe, a flohei prédikátort véltem innepi köntösbe öltözve látni. Egy kisvártatva utána menék, már akkor levetkőzve, tarka háló köntösébe burkolva, fején egy négyszegletű magas hálósöveggel,  bal hóna alatt egy vastag negyedrét kötetű könyvet tartva, szájában jobb kezével egy éppen meggyújtott cigarrót szorítva lépett ki a mellékszobából, midőn kopogtatás után hozzá beléptem. Az öreg nagyon örvendett a megtiszteltetésen, kérdett, olvastam-é munkáit? Hogy igent mondék, még jobban látszott örülni. Sokat beszélt eszméiről, üszögében levő munkáiról, az orvoslásnak jövendőbeli állapotjáról, de megvallom, hogy én Hahnemanntól csakugyan más beszédet vártam volna. Az a nagy tisztelet, mellyel hozzá járultam, annyira letörpült, mint a flohei prédikátornál. Tudós beszéde igen untatott, mert eszmecsere, csendes vitatkozás köztünk nem lehete várható. Midőn Schafkopf, unwissend névvel illette az egész orvosi közösséget, midőn ő okosabbnak akart láttatni, mint minden eddig élt orvosok összessége, s azzal megmutatni, hogy az ő tanítványa [tanítása – K. Gy.], a lex & propheta, már akkor láttam, hogy tanácsosb lesz nekem hallgatni, s midőn illendőséggel lehet visszavonulni. Eszembe juta Krug beszédéből, hogyha a józan észt is megtagadod tőlem atyámfia, hogyan hiteted el velem csak azt is, hogy hibáztam?!

         Igen sajnálom valóban, hogy ezen azóta még nevezetesebbé lett férfiúról ilyen emléket kelle magammal vinnem. De ez történt dologként mást nem jegyezhettem meg róla. Nem hallgathatom el azonban, hogy a vele egy korúak elfogulva lévén ellene vagy mellette, s pedig szenvedélyesen, mint maga Hahnemann is, – hacsak egytagú szóval élt is p[éldának]. o[káért]. Thor  –nem lehet éppen a szenvedély miatt Hahnemann igaz bírája. Én nem tartom őt olyan bálványnak, milyennek tartatni kíván. Azt sem hiszem, hogy az ő tanítványában van a törvény és a próféták. Meg vagyok azonban győződve, hogy az utókor pártatlan lesz eránta, s nem tekéntvén az emberi gyarlóságból eredett tévedéseket, el fogja ismérni, hogy az orvoslásról, s emberiségről állandó érdemet szerzett. Mennyiben ezt? Személyes nézetemet akkor fogom előadni, ha áldozatommal a haza oltárához azon öntudattal járulhatok, hogy íme a gyümölcs, melyet áldozni akarék, megérett!

         De már el is tértem az egyetemiekről. Hahnemann nem tartozik azok közé. Visszatérek tehát az egyetemet illetőkre. – Midőn a lipcsei egyetem december 4-én 1409-ben beszenteltetett, 23 tanító volt mindöszve, a négy karnál jelenleg van 79 t[udni]. i[llik]. 11 rendes, 15 rendkívüli és 30 úgynevezett privat dozent, kik az egyetem engedelmével tanítanak, s annálfogva ki egyik, ki a másik karhoz tartozik, de az egyetem pénztárából semmi fizetést sem kap. Ezen megkülönböztetésére a tanítóknak nagyon tartanak, mert az eredeti alapítványbeliek számolhatnak csak a rektorátusra, kancelláriátusra, s dékánátusra, amelyek pedig azon kívül, hogy nagy megtiszteltetésnek tartatnak, noha csak félévig tartók, de jövedelmezők is. A rector magnificus különösen kitűnő hercegi hermelines palástjával, s sövegével, még külsejénél fogva is. Ennyi tanító számról, az elöljárók oly kitüntetéséről azt gondolhatná valaki, hogy valamint Bécsben és Pesten, igen pompásak, nagyok az egyetemi épületek, gazdagok az ahhoz tartozó gyűjtemények, úgy itt is olyasmit találhatni. De csalatkozhatnék mindenki az onnét hazul hozott képzelettel, mint én is csalatkoztam. Mert noha az alapítótól kezdve egész a mostani királyig, fejedelmileg megajándékoztatott az egyetem, Lipcsében több házakkal, azonkívül nyolc faluval, 325 hold erdővel, az egyes alapítványokból 43 330, minden kart illető 14 161, az első alapítványbeli 23 tanító fizetésére szolgáló 137 100 tallérral mint esztendei jövedelemmel bír. Ezen kívül 100 000 tallérra menő tőkét a mostani uralkodótól, s esztendőnkénti segedelmet az ország pénztárából is veszen, mégsincs semmi épület, semmi gyűjtemény a boncoláson s könyvtáron kívül, ami figyelmet gerjesztene, vagy ezen nevezetes egyetem méltóságához illő volna. A legnevezetesebb s nagyobb épület egy rozzant klastrom, többnyire apró szobákkal, ez az a híres Paulinum, mely ha Lipcsében nem volna, talán soha sem említtetnék, s mely már igen rozzant lévén, a mostani király,  a templomon kívül lebontatni, s pompásan felépíttetni szándékozik. De a financia szorult körülményei még Isten tudja meddig halasztani kénszerítik a jószándékot. A neve azonban megvan már előre, Augusteum Lipsiense. Még ez felépülhet, addig többnyire minden tanító a maga szállásán ad leckéket, egyes intézeteket kivévén, melyeknél azonban szinte szállásol az illető, p[éldának]. o[káért]. a bába ház, mely Dr. Jörg kormánya alatt a füves kertben van. Ez legújabb alapítvány, minthogy még csak 1810-ben jött létre ugyan Dr. Jörg által, ki fáradhatlan a bába növendékek nevelésében s oktatásában. Leckét ád a míveltebb anyáknak is, s előadja, mint kelljen az édesanyának cselekedni fogantatás idejétől fogva elválasztásig, hogy az újonnan szülöttből erős, s egészséges ember válhasson. Soha nem fogom szívességét elfelejteni, melynél fogva nemcsak többször félbe szakasztott nappalát velem megosztotta, hanem éjjeli nyugalmának egy részét is feláldozta. A bábaháznál levő füves kert Dr. Schwägrichen kormánya alatt van. Se nem nagy se nem gazdag. Különös emlékezetességéül csak azt jegyezhetem meg, hogy a teleknek felénél többjét foglala el két tó, mely csak azért nem fordíttatott még más haszonra, hogy a tó lecsapolására s betöltésére szükséges tőke hiányzik. Még az eszközölhető leszen, addig mint halastó használtatik, s esztendőnként 25 tallér jövedelmet hoz a bábaházra. Plánta csak 200 fajta van benne. Az egyik tóban egy félsziget van Trier emlékoszlopával, kinek valaha, ezen kert tulajdona volt, s most is arról neveztetik. Schwägrichen úr maga a városban lakik, s gazdag gyűjteménnyel bír, különösen a csigákra, pillékre, s a cryptogamiára nézve. A csigák gyűjteménye emlékezetes annyiból is, hogy minden még létező conchylia után egy ásványpéldány következik. Pilléit fiókokban tartja, hogy a világosság reájok ne hathasson, s színöket el ne vegye. Jörg gyűjteményében a medencék teszik a nevezetesebb részt, meg a múmiák, melyeket maga csinált faecettel. Háromszor, legfeljebb négyszer elégnek tapasztalta az állati testnek akármely részét békenni, hogy az a romlástól megóvattasson. Ittlétemkor egy kis gyermek egész teste változtatott múmiává.

         A kémiai műhely – das Chemische Laboratorium – valamivel előbbeni alapítvány, mivel 1805-ben jött létre Dr. Eschenbach felügyelete alatt. Jakab ispotálya 10 kisebb nagyobb szobával 80 betegre, mindenféle műszerekkel ellátott, s felül egy kupolával világított sálájával a sebészi műtételekre, klinikumjával, s a tetszőholtak felélesztésére szolgáló eszközökkel csak 1799-ben alapíttatott. Az 1790-ben épült, 1821-ben megjavított csillagvizsgáló torony, melynél alkalmasab helyhezésűt nem látott a híres Hell, csak 1803-ban láttatott úgy el, amint Moebius alatt találtam; a Tollhaus, vagy georgenhausi intézet is, mennyiben a tébolyodottak orvosi gond alá vétetnek Dr. Heinroth igazgatása alatt, szinte újabb időbeli, mint minden ilyes intézetek, következőleg minden gyarapodása, ami nevezetesebb, Móric választófejedelemnek a klastromoktól elvett adományin kívül, mind az első szász király hosszú kormányzási idejére visszavihető. A boncolást illető gyűjteményt majd tegnapinak mondhatni, mivel az a múlt télen (29. február. 1820) megholt Dr. J. Ch. Rosenmüller kezdeménye volt, s azóta Dr. Weber és Bock különösen gyarapították. Rosenmüllerről még most is élénken hallottam emlékezni több mívelt társaságokban, amely arra mutat, mennyire méltányoltatnak az itteni egyetem tagjai a mívelt lakosok által, kikre tőlök annyi fény háramlik s viszont. Ezekből kitetszik, hogy az egyetem nagy híre, neve, becse az egyetembeliek személyes érdeme által, s korántsem a külső fény vagy az egyetem gazdag volta által emelkedett oly magasra.

A szegényebb sorsú ifjak számára mind olcsóbb szállás, az egyetem épületeiben, az úgy nevezett tabularokban, mind élelmezések eránt a konviktóriumban 19 asztalnál 222 ifjú láttatik el, csekély bérért, annyira, hogy az majd ingyen esik. Ezen kívül számos stipendiumok is osztatnak ki a tanulók közt, s ez mind részént fejedelmek, részént egyesek alapítványából. Többen találják élelmöket, s betegségökben ápolásokat a vagyonos lipcsei lakosoknál. Illyeneket is többeket ismértem itt-tartózkodásom alatt.

A tudományos egyetemen kívül több intézetei vannak Lipcsének, melyek az itt tanulók mívelődésére hatnak, olyan a szép mesterségek akadémiája, mely a múlt század vége felé hazánkfia Oeser kormánya alatt létesült. Oesernek még fennállanak több jeles festései, mind középületekben, milyen Sz[ent]. Miklós temploma, a Koncert sála, mind egyes gazdag lakosok házaiban, milyen Dufouré s többeké. Milyen kedvelője legyen Lipcse a szépmívészetnek, kiviláglik csak abból is, hogy Lipcse már régen dicsekhetik jeles játékszínnel, s számos színész társasággal, mely állandó, aminek nagyobb városok sem örülhetnek. Köz lovagoskola, vivóhely – Fechtboden –, számos képtárak, melyek egyesek tulajdonai ugyan, de a hozzájuthatás igen könnyű, milyen Campe bajor konzulé, Baumgaertner porosz konzulé, Keil s Speck s többeké, ide számlálom az újabb időben alakult díszkerteket, milyen több van.

Első helyet érdemel, – nem orvos előtt értem, ki a trieri kertet elől fogja érdekéhez képest tenni – a Reichenbach-féle, mely a Fleischer Platzról egy díszes kapun át egy hosszú sétány végében már messziről figyelmet gerjeszt, a belvederei Apolló jeles másával. Ehhez közel balra esik egy gömböleg kerti épület, s előtte egy négyszegű csúcsos faragott kő, azon a helyen, melyről Ponyatovszky a megáradott Elsterbe ugrott. Ezen kis folyó, mely délről, s délkeletről a kertet nagyobb részént határozza, s mely ittlétemkor olyan kicsiny volt, hogy egy jó izmos béka könnyen átugorhatá. A kő úgy tele van vésve, hogy egy tőt [sic] is alig lehetne meg nem sértett helyre lebökni, s mondják még most is, gyakorta lengyel könnyel áztatik. Balról egy nagy gyöptér közepén szomorú füzekkel körülvéve van Ponyatovszky sírköve antik szarkofág formára minden felírás nélkül. Két tó, s néhány csoport fák s bokrok ékesittik a kertet, meg egy kis fátzányos, hol először láttam eleven arany s ezüst fátzányt. Ezzel határos hátulról Reichel kertje – Reichelsgarten –, melybe a ferdők s Struve mesterséges ásvány vizei sok látogatót tsődittenek. Jeles nagy épületekkel díszes egyéberánt, melyek bérbe adatnak ki. Ebben a kertben lakik Krug is, s ajtajával átellenben, csak egy csarnokkal elválasztva Brockhaus, ki szintoly vastag s eleven, mint Krug magas, száraz, s csendes. – Reichel kertje mellett van a már feljebb emlétett trieri. Löhr kertje nagy és egyszerűsége miatt szép, tava partja Castor és Pollux képével ékesítve. Bosensgarten lármás mulatságra és lakmározásra, Breiters Wintergarten pipázásra – Tabagie – szolgál, de szépségéről oly keveset lehet mondani, mint a Milchinseléről, mely egyedül arról lett nevezetes, hogy herceg Schwarzenberg abban vette lakását. A legkedveltebb sétányok egyike, noha nem mesterkélt, a Rózsavölgy – Rosenthal. De ezzel már íme kinn vagyunk a városon.

Lipcsének csekély kiterjedéséhez képest nagy lévén népessége, nagy következőleg az emésztés is; kivált soká tartó nagy vásárok alkalmával; emellett sűrűen lévén népes helységekkel körülvéve, a mezei gazdaság olyanszerű, mint népes nagy városok közelében lenni szokott. A termesztés t[udni]. i[llik]. kertmívelésé, a tenyésztés téjszerzésre [sic) szoríttatik. A kertmívelést illetőleg konyhakerti zöldségek termesztetnek leginkább. Azon kívül a kertnek a házhoz közelebb eső része díszkert alakban mutatkozik, úgy mégis, hogy gyümölcsfák s ékesítő bokrok közt mennél több zöld telek hagyatik, amely fűmaggal, vagy lóherrel vettetik el. S ez még a parasztok házairól is értendő, melyek például Schönfeldben többnyire mind emeletesek, s gazdagon bútorozottak, mert vásár alkalmával a városba tóduló idegeneknek szállásul szolgálnak. A fejőte tartás a kis telekhez képest nagyban űzetik állandós istállózással. Például emlétek néhányat, melyet Pohl úr társaságában tekéntettem meg. Neudorfban Frege úr bír egy kies kis jószágot, melyen a takaros úrilak egy négyszegű udvarral, s vas stacheta kerítéssel van a majortól elválasztva, s körül magosan oldott rózsafákkal díszesitve. A majorudvar hasonlag négyszegű, egyik oldalon van a trágyagödör, másikon a marhaállás vasrudakból öszveállitva, olyan formán, hogy mind a trágya gödörnek három lábnyi magasra felemelkedő falai, mind az állás záradéka, kártékony ütközés, s súrlódás elkerülése végett, nem egyenes szegletre mennek ki, mint a fal felül eső részen, hanem négy szegletre gömbölyített. Az istállóban azt a különösséget vettem észre, hogy minden marhaállásnál mind a két felül lécek vannak függőlegesen leeresztve a gerendáról, az öklelés eltávoztatása végett. Különös azonban, hogy noha még máshol ilyenforma rendelkezést nem láttam, anélkül pedig, hogy az öklelés következésében valamelyik marhában kár történt volna, mégis itt kelle először látnom egy tehenet, melynek a hasa egészen leszállott borja tartójával együtt, az öklelés miatt. Nem tudom, hogy borjúzik meg majd a sérült tehény! – A tehenek tiroli fajták, a bikák svájciak. Amazok 30-an, emezek ketten vannak, szénával s lóherrel tartatnak, s minthogy tejelés a fő cél, napjában háromszor itattatnak meg.

Schönfelden 16 darab ostfrízi marhából álló  fejőte hasonló mód tartatik. A város majorjában hasonlólag. Itt az istálló igen gőzös lévén, az ablakok berakattak, s a fedél alatt kétannyi szelelő lyuk vágatott a falakon, mint az ablak száma volt. A lyukak négyszegűek, s minden oldalról egy talpnyi nagyságúak. Ez Pohl úr tanácsára történt. Mindazonáltal Pohl úr maga is kicsinyeli még a szelelő lyukakat. – Távulabbra a macherni gazdaságot mondották különösen emlékezetesnek. Noha itt Löbellel megfordultam már, igen szívesen vettem mégis, Campe úr önkéntes ajánlását, s Hentzelman factorával az ő szép angol alkalmával Machernbe kirándultam. Szerencsém vala a tulajdonos urat is idekinn találni, aki maga teljes készséggel megmutogatta nemcsak díszkertjét, mely a közönségnek is nyitva áll, hanem egész gazdaságát is. 300 darabból álló juhnyája, még az 1765-ben Saxoniába jött spanyol kosok ivadékja, melyet gróf Lindenau ezen jószágnak előbbeni birtokosa szerzett meg, s egész ekkorig másfélével öszve nem kevertetett, amit egyedül még a kliphauseni hercegéről mondhatni, állított. Regvel kihajtat előtt megitatnak, azután legelőre eresztetnek, télen szénával tartatnak. Az etető sráglya két lajtorjából áll, mely kötélen függ le a gerendáról a vállú fölé, a két felső végén egy keresztbe eresztett rudacskával öszve foglalva. Ez nyáron által felhúzatik, hogy az akolban, midőn nem használtatik, ne akadályoskodjék. – Fejőtéje 30 darab schweitzer tehényből és két bikából áll. A kazán esőlékjével, s zöldséggel tartatnak. Vizök az istállóban szintúgy, mint az udvarban levő állás vályúujába eresztetik, hogy elegendőt ihassanak. A fejőtével sertvés tenyésztés is van öszvekapcsolva. Ezeken is különös udvara s annak közepén egy különös trágyagödör. Ilyen fajta sertvéseket még csak Campe úrnál láttam. Ő Angliából hozatta. Kínai fajta, amely már nálunk is azóta több helyen elszaporodott. – Pálinka főzésének semmi különössége. Kolompérból történik. A termésváltozás így következik: 1.) trágyában kolompér, 2.) zab s lóher, 3.) lóher, 4.) búza, 5.) hüvelykes vetemény, 6.) rozs. Díszkertje, noha sík téren van, nagy változatossága által az ültetvénynek igen mulattató. Legszebb tájnak tartatik.

A Liriodendron partie, melyet Wilhelmusruhénak neveznek a lipcsei csata óta, minthogy a porosz király ezen fáknak árnyéka alatt nyugodott a csata előtti napon, én teljes virágzásban találtam. Ezen kívül emlékezetes egy fenyves bokorban egy piramis, melynek belseje kriptaformára van elrendelve, meg egy régi forma Ritterburg, melyet először ittlétem előtt kevéssel kiraboltak. A rochsburgi sereg annyal innét vette eredetét. Kosokat először Lohmenben vásárlottak, azután Rambouillet-ben, ahonnét van azoknak termetesebb volta. Snetgen úr azt mondja, hogy egész Saxoniában csak a rochsburgi nyáj tartatik istállón, gyapja azonban a lipcsei gyapjúkereskedők által sohasem vásároltatik meg, többnyire altenburgiaknak adja el. Snetgen úr előmbe tett egy nagy könyvet, hogy a látogatók sorába írnám fel nevemet. Ezt már megtevém mondám Drezdából jöttömkor. A helyet felkeresém, s megmutatám neki. Nem érté, amit írtam, s kérdé, micsoda nyelven volna az írás? Magyarul mondám. Magyarul? Úgymond, s egy kevéssé elmosolyodott. A mosolygás egy kissé keserűnek látszott előttem. S csakugyan az is volt, amint nemsokára kitetszett. Ne akadjak fel megváltoztán, azt mondja, igen kellemetlen érzést támaszta benne a magyar név hallása. Néhány esztendővel ezelőtt egy magyar gróf birkákat válogatott nálam, kialkudta, s kért, hogy ne nyíressem meg, tüstént haza érkezte után érte fog küldeni. Hittem szavának, de sokallván a várakozást, írtam neki. Nem is felelt. Én nem azt általlom, hogy birkáimat nem vette meg, hanem azt, hogy gavallér létére sem tartotta meg szavát, sőt még feleletre sem méltatott. Ez által árnyékot vetett nemzetére is, nemcsak magára. Csak magára, mondám, ő nem magyar. A magyarnak sajátja adott szavának ura lenni. Minden nemzetnek van salakja. Az egyes vétkéért hiba volna az egészet kárhoztatni. Megegyezett, s kért, hogy németül írjam fel most azt, amit magyarul írtam. Snetgen úr még nagyobb szívességgel láttatott ezután erántam lenni. Marasztalt, herceg Schwarzenberget is várja úgymond, de ő, hihető ismét rosszabbul érezvén magát, nem jött ki. Mi, hogy a telehold feljött, Hentzelmannal visszajöttünk Lipcsébe. Utunkba esett a híres Borsdorf, mely hasonnevű almafajtájáról lett nevezetessé.

Weiβenfelsbe vettem utamat. Markrandstädtben megtekéntém azon majort, melyben 1706 a híres béke köttetett XII. Károly svéd király, s August II. választófejedelem s egyszersmind lengyel király között, melynek következésében nemcsak lemondott August a lengyel királyi székről, hanem Lesczinszky Szaniszlónak örvendező levelet is kénteleníttetett írni, a korona drágaságait visszaküldeni, s Patkult, a svédek elleni szövetség szerzőjét kiadni. Azon öveg táblának, melyre Károly francia nyelven búcsúzó versét írta, csak híre van fenn.

Markrandstädttel a szász határt elhagyám. Ismét burkus földön voltam. Lützenbe menet balról, közel a falhoz, találtam egy nagy gránit sziklát nyárfákkal körülvéve, minden emlékírás nélkül. Mégis mindenki tudja, hogy itt esett el Gusztáv Adolf svéd király. A lakosok azt tartják, hogy a parasztok könnyezve hengerétették azon helyre, melyet a király vére áztatott. Történetileg azonban tudva van, hogy Adolf holtteste ezen helytől távolabb találtatott. Mindazonáltal híres marad ezen kő földisméreti tekéntetben, minthogy egyike ez azon elszórt gránittömegeknek, melyek Németország róna földén találtatnak, távul az ős hegyektől. Innét egész Görschenig terjedt a csata piac a 30 esztendős háborúban, amidőn Adolf november 30-án 1632 Wallensteinnal megütközött, s életét vesztette. Ugyanazon hely neveztessé lőn 1813-ban május 2-án történt csatáról, mellyel Napóleon oly fényes győzedelmet vett a Frigyeseken, hogy a németek azt mondották: még nincs feltalálva a mesterség Napóleont meggyőzni. A franciák lützeni, a Frigyesek Groβgörscheni csatának nevezik. A porosz király Groβgörschenhez közel egy öntöttvas obeliszket emeltetett fel, melyhez 100 lépésnyire van egy fiatal tölgy, mely alatt a hessen-homburgi herceg megholt. Lützen maga csekély kis helység, legfeljebb 1000 lakossal bír, de semmi más különös emlékezetességgel. A városon kívül jobbra esik egy emeletes kastély, mely a francia háborúban öszvelövöldöztetett, lakatlan, pusztulásra ítéltetett. – Egy köményföldön át jó korán megérkeztem Weiβenfelsbe.

1.            Július. Kellemetesen tellett el ezen nap tőlem a jó Flittner Geleitsinspektor társaságában, ki a környék nevezetességeit elmutatta. Első volt a néhai hercegi vár, mely most kaszárnya gyanánt használtatik. Egy magas fejérlő sziklán épült négyszegű épület, minden szegletén egy veres rézzel fedett gömböleg belvederrel. Uralkodik nemcsak az egész Saale völgyén, hanem az egész Lipcséig terjedő síkságon is, amely azonban csak annak látszik meg, akinek nagyobb képzelődése, mint szeme van. Én csővel sem vehettem ki semmit Lipcséből. Az úgy nevezett Amthaus, s a városi templom különleges nevezetességgel bír, minthogy egyikben van Gusztáv Adolf szíve eletemetve; teste meg amannak a felső emeletében, az erkély szobában, a falra feccsent vére egy fa tolókával befedetve tartatik. E felett függ arcképe egy emlékirattal, mely azt mondja, hogy teste Bernhard weimari herceg által a királynénak visszadatván szíve azon országban temettetett el, melyért vérzett. Nehézsége 1 font és 20 lat volt a szívnek, a testen egy szúrás, két vágás és 5 lövés helye láttatott.

Innét lemenénk a Saale hídjához, melyről ellátni a merseburgi várig, mely a szép út egyik végén látszik, a másikon az imént emlétett palota, fejér sziklájával, melytől mind az itteni vár, mind a város, s annak egy jeles lakosa Adolf Müllner t[udni]. i[llik]. vette nevezetét […]. Elmentem tiszteletére Flittnerrel. Soká megvárakoztatott ugyan, de a várakozás nem volt éppen semmi büntetés, minthogy gyönyörű szép leánya, s az udvari tanácsnokné kellemetes társasága igenis megrövödítették a hosszú időt. Végre előjött maga az udvari tanácsnok, Dr. Adolf Müllner úr is, olyan forma játékszíni posopopeiával mintha magát Apolló vagy Yngurd szerepébe képzelte volna. Feszessége szinte nevetségesnek látszott előttem a szépeknek legkevesebbé sem erőltetett társaságához képest, mely az övével egyenes ellentétben mutatkozott. Tágult azonban lassan lassan feszessége, igen leereszkedővé, egyes rövid kifejezései bő beszéddé vált. Áttértünk beszéd közben Döbrenteinkre, ki a Schuld című darabjának fordítása ügyében levelezésbe ereszkedett a szerzővel. Erről a két magyar hazára tért, s azt nem igen szép világban látta Müllner úr, annál fogva, hogy a hozzá intézett levél borítékára egész litánia formán voltak a nevezetes postaállások feljegyezve. Ebből a postások tudatlandáságát, és az ország bátortalanságát következtette. Ő szerénte elég lett volna csak Weiβenfelset megnevezni. Azonban nem nagy munkába került megtérítése. Alig kell említenem, hogy Müllner úr nemcsak színész, szerző, hanem alapítója, s tagja is az itteni privát színészetnek. Doktor Flittner úr elvezetett a német Szapphóhoz is, Louise Brachmannhoz, kinél kedveltjét, egy fiatal nyúlánk porosz katonatisztet találánk. Éppen rajzolgattak a két szerelmesek. Több tájfestéseik, melyek csak félig meddig valának készek az előszobában voltak rendetlenül elrakva, az asztalra, s székekre. Meglepő volt reám nézve a szerelmes pár tekéntete, a szép sugár termetű ifjú egy földimhez, ki szinte katona, nagyon hasonlított, a törpe, púpos hátú, ritka nagy fogú, s már vénecske szűz, szinte egy földinémhez, még szózatra is, a csalódásig hasonlónak látszott. Míveltsége mindeniknek kitűnő, valamint egymáshoz való gyengédségök is palástatlan volt. Hosszacskább idő itt is igen hamar eltellett, a költészet, festés, szász- s magyarhon szép tájékai felett való beszélgetés közt. Mennél kellemetesben töltém itt időmet, annál jobban kelle sajnálkoznom a szerencsétlenen, midőn a közhírlevelekben olvasám, hogy a Saale vizébe ugrott, Faunját felejthetni, s holtteste egy malomkerékre tekeredvén azt megállította. A természet, amint külsejére nézve igen mostoha volt eránta, szellemi tehetségére nézve azt kipótolni látszott, s mégis tán éppen ez, vagy ennek amahhoz volt eránya rántotta az örvénybe!

Délután átkeltem a Saale hídján, ameddig ezen folyó már hajókázhatóvá tétetett, s Naumburgig még fog ezen munkálat folytattatni. Örömest bal felé fordultam volna, nemcsak azért, hogy most Naumburgban gyapjúvásár volt, hanem azért is, mert innét Jénát, Weimart, Gothát, Erfurtot legközelebbről értem volna, de azt hallám, hogy Naumburgban semmit se fogok látni, mert noha vásár van, üres mégis a pompás út, s tapasztalám, hogy rendkívülileg Lipcsében van a vásár; a többire nézve pedig elejbém kiszabott utam nem balra, hanem jobb felé térni kényszerített. Erre indulék hát. Az út olyan volt, mihez hasonlót még képzelni is csak ábrándozásnak tartottam volna mindeddig. A hullámzó teleken egyenes út nyúlott el előttem egész Merseburgig. Völgyek kitöltettek, vagy áthidaltattak, halmok átvágattak, elteríttettek, elegyengettettek. Négy sor fa között három egyenes út nyúlott hosszat, a középső dombon kocsizók s lovagok számára, előttem a merseburgi vár a fasor végében, mögöttem a weiβenfelsi gyönyörű palota látszott. Két felül széles lapos út van a gyalogok számára, hársfa sorokkal árnyékolva, a középúttól hosszas faragott kővel, melyek élire rakott tégla formára voltak elrendelve, elválasztva. A fasorokon kívül, az útnak mind a két szélén félkörben készült kőfalazatok öblében az út fenntartására szolgáló, apróra zúzott kövek öszvehalmozva. Minden negyed mértföldre egy négyszegű oszlop, s padok, hellyel-közzel olyanok is, melyeken a gyalogutas leülvén, az ülés háta felett elnyúló párkányzatra eresztheti terhét, s nyugodhat anélkül, hogy a vándor táskáját, vagy egyéb háton hordozott terhét leemelni kénteleníttetnék. Az út közepén egy négyszegű talapon, mely mint a negyedeken állítottak, a meghaladott távolságot jelentik, s mint egy négylábnyi magosságnak, egy obeliszk emelkedik fel, a most uralkodó porosz király nevének  első betűivel az obeliszknek az út felé eső lapját, s egy porosz sas a tetejét ékesíti. Körül van véve ezen obeliszk szép ültetvényekkel, s mögötte félkörben sokkal nagyobb kőfalazat öblében, mint melyek az út fenntartására szolgáló halmok – Conversationshaufen – lerakására szolgálnak, szépen legyalult s ezüstszínre befestett félkörforma padok vannak, mind a két felül. A félkör előtt egy kerékded virágos ágy, egy kevéssé domborúan alkotva. Mennél tisztább volt ezen ültetvény, s az egész út, annál szembeszökőbb volt a sasnak feketés sárral történt berútítása, valamint az obeliszknek azon lapjáé is, melyen a király neve, szintúgy, mint a sas öntöttvasból volt látható! – Én az egész úton egyedül magam lévén, s senkivel sem találkozván, többnyire a kocsiút közepén lézengtem. Legtovább mulattam az obeliszknél, balra szemlélvén a híres roβbachi csatatért, melyen II. Frigyes herceg Soubise francia seregét, a vele egyesült német birodalmi táborral együtt egészen tenkre [sic] tette.

Napóleon a jénai ütközet után megjárta ezen csatatért, a franciákra nézve oly gyalázatos, de Friedrichre nézve éppen oly dicsőséges kő emlékoszlopot […] megölelte, s Párizsba vitette, de amelyet a poroszok, mint legjelesebb trofeumjok egyikét 1815-ben ismét visszahozattak. Jobbról félkör formában kanyarodik a Saale folyója, több hajókat hordozván hátán csavargó ágyában, még végre Merseburg alá nem ér, ahová én is alkonyat tájban megérkeztem. Ezen útról meg kell azt még pótlólag jegyeznem, hogy a kocsiút alja nagy kövekkel van kirakva, olyformán, hogy a kövek közt kisebb nagyobb üreg maradjon. Ezen nagy kövek fölé apróbbak hordattak, s legfelül ismét apróbbak. Midőn ezen út készült, az úgy nevezett macadamizálás még nem jött divatba az európai szárazon, ami pedig nem is kerül annyi költségbe, s tartósabb, s jobb utat ád anélkül, hogy annyit kellene rajta igazgatni, mint az ily módon készültön. A boroszlói út is hasonló mód kezdetett, amint hallám, de Berlin felé macadamizáltatott.

2.            Július. Merseburgban kormányszéki és orvosi tanácsnok Niemann, ki az állatorvoslásról is több jeles munkát, részént eredetit, részént fordítást bocsájtott közre, barátságos közlékenséggel fogadott. Vele való beszélgetésem igen tanulságos volt reám nézve. A rendetlen régi városnak azonban utam céljára semmi különös emlékezetességét nem találtam. Megtekéntést érdemlő azonban a régi történeteket kedvelő előtt kivált a négytornyú nagy templom, melyben esztendőnként csak egyszer van katolika szertartás szerént isteni szolgálat. Másképp a reformáció óta lutheránus templom. A garnizon végezvén ájtatosságát, megtekéntém a sok halotti emlékeket. Nevezetesek ezek közt Nagy Ottóé, ki a templomot építtette, Dietmar, a középkor híres történetírójáé;  úgy nevezett Schwab Rudolfé, ki IV. Heinrich császár helyébe választatott, azalatt még amaz Olaszországban tartózkodott, hogy VII. Gergely pápa átkától menekedhessen, s feloldozást nyerjen, de e környéken ellenétől meggyőzetett, s karját, melyet hűségesküjére emelt előbb, itt elvesztette. Az is fenntartatik emlékül. A néhai hercegi vár a merseburgi kerület kormányszéki helye. Szép kőhíd van a Saale felett.

4.            Július. Lipcsébe visszautaztam.

5.            Július. A szász gazdasági egyesület Baumgärtner porosz konzul elnöksége alatt, a csillagvizsgáló toronyban tartotta ülését. Felolvastatván elsőször is az előző ülés végzése, Zagemack lipcsei órás egy különös zablát mutatott elő, melyről egy rugó nyúlik fel a szemellenző bőrre, amely általa a szemhez nyomatik, s a ló nem látván, midőn a kocsit elragadja, megállapodásra kénszeríttetik, s úgy a kocsiban ülő a veszedelemtől megmenekedhetik. Ezen találmány minden jelenlévő által helyeseltetett. Ribbe a patkolásról szónoklott. Pohl titoknok úr egy szélmalom modelát [modellt – K. Gy.] mutatott elő, mely szinte helyeseltetett. Nem úgy egy kis kengyelminta, melyet az elnök ezüstből készíttete. A többi idő sokáig tartó versengésben tellett el, afelett, hogy minekutána a múlt esztendőben több helyeken alakult gazdasági társaság, nevezetesen Freibergben, Zittauban, Plauenban, s ezek felett a drezdai, múlt 1819-ben április 20-án tartott ülésében magát központivá válni, s ezután már „szász gazdasági társulat” nevezetet venni kíván, mely nevezettel a lipcsei már alakulása óta – 1764 – élt, a későbben támadott drezdainak, ha szinte székes városban létezőnek is, engedje-e vagy nem? Azonban hosszas vitatás után sem tudtak semmi bizonyos határozásban megegyezni. Végre az elnök indítványba hozta a társaságba felvetetésemet, mire a titoknok úr azt nyilváníotta, hogy neki is szándéka volt hasonló indítványt tenni, amely szándékát az illetőnek értésére esvén, ezen megtiszteltetést igen megköszönte, s inkább akkorra halasztani kérte, midőn a gazdasági közönség előtt valamely érdeme tudva leend, ami nélkül honjában azt mondhatnák róla, hogy külföldön címeket vadászott. Azt is megemlítvén egyszersmind, hogy az ezen ülésbe való hivatást csak azon feltétel alatt fogadá el, ha ki nem neveztetik tagnak, akinek nemcsak címjét viselni, hanem kötelességét is örömest teljesítené, ha jelen környülményei engednék.

Az elnök s többen sajnálkozásokat jelentvén, hogy szándékjok előleges tudatása akadály lett légyen annak tudatásában. – 45 jelen volt tag a jegyzőkönyvet aláírván a társaság néhányat kivéve eloszlott. Velem jött fel a többi a csillagász torony felsőjébe, nevezetesen az elnök, a titoknok, Moebius úr a csillagász, és Tauber úr, kiket az elnök velem együtt ebédre meghívott. Az intézet az eszközök akár mennyiségére, akár milyenségére, akár elrendelésére nézve alig lehet a mi budainknak árnyéka. A térség azonban szintoly kiterjedőnek, s tetszőleg oly rónának látszik, mint Sz[ent]. Gellértről a pesti oldal, csakhogy nem oly puszta, mint emez, a várost, s közel körét kivéve. Ezen térség emlékezetes marad örökké, még az idő az emberi viszontagságok emlékét egészen el nem törli. Ugyanis ezen síkon történt nem egészen két század lefolyta alatt három nevezetes ütközet, melyek közül az első és utolsó nem csak egy tartomány, de egész Európa állapotjának lényeges változását vonta maga után. Az első 1631. szeptember 7-én történt, Tilly s Gusztáv Adolf meg az ezzel frigyes szászok közt, s amannak meggyőzésével a császáriaknak 1618 óta történt munkálatai, győzödelmei, valamint a híres restitutionis edictis sikertelenné lettek; a protestantizmus éjszaki Németországban erős lábra kapott, s déli részében is erős biztosítást nyert. A csatapiac az egy Parde mellékét kivéve, mely iszapos lévén, kiszáríttatott. Megvan még azon mód, amint század előtt volt. A kis erdőcskék, ligetek, halmok, kivált, melyek alatt a csatában elesettek porlanak, vallásosan megtartatnak a paraszok által. Említést érdemel az, hogy a svédek ezen csatában használtak bőrágyúkat, melyek könnyebben hordozhatók lévén nagyon sokat segétettek a sokkal számosabb császáriak legyőzésében. Ezen ütközet Breitenfeldről neveztetik, mely egyik nevezetesb pontja volt a csata piacnak. Ugyanezen helyen történt 11 esztendővel későbben egy másik ütközet, szinte a svédek és császáriak közt, amazok javára, 1642. október 23-án. Mindezek felett áll azonban a három napig tartott véres ütközet, mely Napóleon táborát tönkre tevé, s mely által tettleg meg volt mutatva, hogy fel van találva már a mesterség Napóleont meggyőzni, amiről még fél esztendővel előbb is kétség volt. Meglátszik dél felé Probstheide, hol Napóleon gárdájával állott, meg Taucha meg Heitereblick is, hol a szövetséges szászok s württembergiek állottak, s éppen az elhatározó pillanatban nemcsak elpártoltak Napóleontól, hanem ellene is küzdöttek, etc. – Ebéd után Pohl úr megosztotta velem Dr. Tilchias által Ázsiából hozott muflongyapjút s vele vegyült szőrmustráját, melyet a georgikoni múzeum számára elküldöttem. Tauber úr meg bájos barlangját – Zaubergrotte – mutatta meg, mely nem egyéb egy kis szobácskánál, mely egészen camera obscurává van változtatva. Ő feltalált egy különös tatuvírozó műszert, mellyel a birka füleit alkalmasabban lehet megbillegelni, mennyiben a prés egyik ágából kiálló, s valamely betűt képező vasszegek kiálló hegyeivel a bőr színén gyenge sértést tehetni, s azt megvérzik, valamely festékkel, p[éldának]. o[káért]. indigó olvasztékkal bekenvén állandó jegyre szert tehetni. A vett egyszerű forma műszerbe F betűt tetettem.

5 és 6. Úti készületben búcsúzó látogatásokban tellett el.

7. A jószívű dán Löbel barátom elkésért a szász határig. Elválásunk egy malomnál történt, melynek tulajdonosára még Gerlach freibergi könyvtáros figyelmeztetett. Egy terebélyes fa alja mindjárt az út mellett kínálkozott, mind árnyékával, mind padjával. Egy tábla is a fa derekára függesztve kíváncsiságunkat, tudni vágyásunkat ingerlé. Vélénk a szigorú porosz határőr rendeletét olvashatni, de amelynek létele is alig lehet észrevehető reám nézve. Hein, a közel lakó molnár verse volt az, amit a felfüggeszett táblán olvasánk. (…) Nehezen történt az elválás, de meg kelle történnie.

A viszontlátás örömére Koppenhágába számláltunk. Teljesülhet-e óhajtásunk? A jövendőtől remélénk. A jó Löbeltől megválván, bementem a malomba, –  Heinische Mühle [heini malom – K. Gy.] – kérdezősködtem a tulajdonos úr után, de azt hallám, hogy nemrég megholt. Gyermekeit s feleségét látám, de ezek nemcsak míveletlenek, amit Gerlach szavai után alig mertem volna gyanítani is, hanem egyszersmind embertelen parasztok is. Látám őket az út melletti árnyékos fa alul, kiváncsi cselédnek tartám. Hogy Hein úr után kérdezősködtem, néhány tördelt s durcásan ejtett szavakat kaptam feleletül, pedig más módon intézett kérdéseimre. Miért? Tán azt gondolá az özvegy, hogy mint ura néhai ismerőse házánál akar szállásolni? De ebben igen csalatkozott. Én csak a dícsért molnár költészt, s a mívelt parasztot akarám látni, tán általa is tapasztalásomban gyarapulhatni, de még Hallében éjszakázni. Az asszony éppen rakogatta, türülgette rendetlenségben, s nem legtisztábban volt bútorait, s nem rejtheté el örömét, midőn Isten hozzádot mondék!

Íme a szász határból így értem ki! Nem találtam ugyan annyi készséget, szívessséget általjában a szászoknál, mint Sziléziában. De találtam mégis elég vendégszeretőt, s emberbarátot, tudóst, kiknek emlékezete annál kellemetesb leend előttem örökké, mennél nagyobb ellentétre találtam néhány helyeken. Saxoniai utam mindenesetre becses fog maradni előttem. Ha tehát nem is mindenben teljes megelégedéssel, örömmel tekéntek mégis vissza ezen kis országra. – Saxonia nagy befolyással bírt valaha Németország intézvényeire nézve, mármint választófejedelemség, még inkább August II. óta, hogy a Lengyel Királysággal nagyobbodott. 1806-ban december 11-dikén Saxonia maga is Napóleon hatalma által királysággá leve, de nem annyira boldog, mert a francia terhe nyomta, még végre az idegen befolyástól megszabadulván, birtokának javát, noha kisebb, de mégis legtermékenyebb felét elvesztette. Egész utamban nem tapasztaltam a megelégedetlenségnek legkisebb jelét, s mindamellett, hogy a franciákhoz ragaszkodása a fejedelemnek annyi bajt hozott az országra, igaz hódolással lenni tapasztaltam mindenhol a lakosokat fejedelmökhöz. Pillnitzben nagyon felakadtam azon, hogy a királyi család körül még tiszteletbeli őrséget sem vettem észre. Csudálkozásomra azt mondá Mauermann püspök, hogy „elegendő őr a nép szeretete”! Én hajlandó valék ekkor, tele még a nem éppen ilyen burkus széllel, ezen mondást csupa udvari frázisnak tartani. A tapasztalás azonban utóbb meggyőzött arról, hogy legkisebb túlzás sem, hanem csupa valóság volt azon szavakban. Megmutatta azt a nép félszázados ünnepén a kormányzásnak szintúgy, mint a mennyegzőnek, melyek a király nyilvánított tilalma ellenére is, országszerte inneppé váltak, s noha amaz szinte szeptember 15-re 1818-ban, emez január 7-ére 1819-ben esett, mégis mint legújabbi esemény forgott a nép szájában. Megfoghatatlan marad előttem mégis, hogy viselhették számtalan ifjak Napóleon színét inkább, legalább mellényökön, vagy nyakravalójokon, inkább mint tennen honjokét? S megélemedett emberek Napóleon aranyos büsztjét inkább, mint magok királyáét pálcájokban, tollmetsző késökben, etc.

Szászország, amint most van, egy öszvefüggő egészet tészen, csak délnyugotról van természetes határa, az érchegyek – Erzgebirge – folytában, mintegy 47 mérföldnyi hosszaságban, s ezáltal Csehországgal szomszédos. Legmagosabb hegyei délnyugotra vannak, nevezetesen Schwarzenberg táján délre, amely vidéket saxoniai Szibériának neveznek azért, hogy csak rekkenőbb nyarakban olvad el némely helyeken a hó. Ezen hosszú hegyláncolattól éjszak, s nyugot-éjszak felé lejt a telek az Elba medre felé, mely szint ezen utolsó erányban siet a tenger felé, s felfogja Saxonia minden vizeit, az egy Neissét kivévén, mely Felső-Lusatiából kelet-éjszaknak foly az Odera felé. Óriási hegyei az ország közepe felé halmokká törpülnek, s végre rónává változnak, mely a lipcsei tartományban s a meisseni kerület egy részén öszvesen egyötödét teszi az egész kiterjedésnek. Innét Saxonia a legregényesebb, s legnagyobb változatossággal bíró országok egyike. Ásványaira nézve, az egész német földön egy ország sincs akkora kiterjedésben, annyira megáldva, mint Saxonia. Arannyal ugyan nem dicsekhetik, mint a két magyar haza, de van ezüstje, cinje, vasa, reze, egyéb ásványi javakkal egyetemben, melyek közül csak a kobaltot és porcolán anyagot elmítem, mely nemcsak legnagyobb mennyiségben, de egyszersmind legjobb minőségben is ásatik. Amaz valaha mint haszontalanság, sőt mint kártékony méreg elvettetett. Azonban mióta a szép kék színt, melyet leginkább porcolán s egyéb cserép edény festésre használnak, ebből készíteni megtanulták, a nyers kobalt kivitele kemény büntetés alatt tilalmaztatik. Azonban Smalttá [máz – K. Gy.] készítve igen jeles ágát teszi a szász belső és külső kereskedésnek. A porcolán agyag kivitele szinte tilos, mióta Böttger a porcolánkészítést felfedezte. A hegyek közt sok érces vizekkel, gyógyforrásokkal bír, de még több patakokkal, kisebb s nagyobb folyókkal, melyek közül némelyek ugyan faszállításra tutajokon, meg ércszállításra használtatnak, de az Elbán kívül még kereskedési öszveköttetésre tudtomra még egy sem. Rétöntözésre azonban annál több fordíttatik, melynek igen szép példányát láttam több helyeken, nevezetesen Kliphausenben, s Gersdorfon. Egyéberánt a termesztés csekély, részént mivel a sok hegy völgy nem ad elég alkalmatos teleket az eke alá, részént mert a birkatenyésztésnek az ország egytized része feláldoztatik. Csak maga Zwickau s Reichenbach vidéke 4000 holdnyi teleket áldoz fel juhlegelőnek. Csudálkoznom kelle, hogy az istállózás honjában csak egyetlen egy majort találtam, ahol a birkák nyáron át is aklon tartatnak,  Rochsburgban t[udni]. i[llik]., ahol gróf Schönburg-Rochsburg elhunytával, amint a jószág osztály alá jutott, a birkáknak aklon tartása is megszűnt, amint azóta értésemre esett.

Gabonanemek közt legnagyobb mennyiségben termesztik a rozsot, kevesebben a búzát, úgyhogy az egész országban termesztett búzának öszves mennyisége alig megy többre 800 000 mérőnél. A lóher- s kolompér- termeszés legnagyobb, de a honi szükségnek még csak felét is alig pótolja ezen utolsó, valamint az emlétett gabonanemek is, úgy szinte a dohány, len, kender, s buzér termesztése sem elegendő a belső szükségre. Tenyésztést illetőleg fő helyen áll a finom juhtenyésztés, s ebben az ágában a mezei gazdaságnak, noha a svédek s franciák már előbb tettek próbát a spanyol juhok meghonosításával, mégis csakugyan a szorgalmas szászoknak sikerült az először, s ők lettek ebben első mestereink. Kétszer hozatott spanyol juh Saxoniába: először 1765-ben, azután 1778-ban, amaz az escurial nyájaiból a királynak, emez a leghíresebb leoni falkákból válogattatott, s az elector nevéről electoralnak neveztetett, s annyira becsültetett, hogy a szász gyapjúnak az eredeti spanyol felett elsőbbség adatnék kivált az angol gyárakban. Később is történt ugyan spanyol birkaszállítás Saxoniába, 1815-ben t[udni]. i[llik]., de nem egyenesen Spanyolországból, hanem Piemontból, amely szállítás azonban nem sokra becsültetett. Annál inkább emelkedett a két elsőbb szállításbeliek becse, elannyira, hogy Spanyolország előbb Napóleon hadai által, utóbb a belső villongások következésében a spanyol gazdaságnak ezen legjövedelmesb ágai is semmivé tétetvén, 1829-ben Saxoniából vittek bé Spanyolországba finomgyapjas juhokat, hogy ne szóljak arról, amit onnét az angolok kelet-indiai birtokokba, az oroszok Odessa vidékére, s több egyéb nemzetek a magok honjába szállítottak. A nyári aklozás ellen általjában elfogultaknak tapasztaltam a szászokat.

A juhtenyésztés után legmagosabban áll a szarvasmarhatenyésztés, nem ugyan gulyákban, mint minálunk, hanem fejőtékben, s többnyire, kivált népesebb helységek vagy városok közelében nyáron is istállókban. Az ökrökkel való bánás szinte olyan formán történik, mint Sziléziáról megjegyzettem, a Voigtland némely vidékeit kivévén, ahol a madzag vagy kötél helyett, szóval vagy ostorsuhogtatással kormányoztatnak. Ezen tekéntetben tehát nekünk magyaroknak még a mívelt szászok felett is némi elsőbbségünk van. A lótenyésztés Saxoniában nem igen divatoz. Nevezetes ménes legalább az egész országban nincs. Az egy wendelsteini is más kézre került. Mégis sok szép lovakat látni Saxoniában, de amelyek többnyire külföldről hozatnak be, nevezetesen a szomszéd Poroszországból, különösen sok Dessauból és Mecklenburgból. Legnevezetesebb lóvásár van Lipcsében, ahol egy vásár alkalmával 800-1000 darab is megfordul. – A sertvéstenyésztés többnyire fejőték mellett űzetik, de nem láttam sehol nagyban.

Amennyiben elégtelen Saxonia földje számos népessége eltartására, különbféle iparágak, gyárak, kereskedés által fordítja meg a szükségest. Saxoniának több mint fele lakosa, mintegy háromötöd része azzal foglalkozik, hogy nemcsak a honi, hanem a külföldi termékeket is feldolgozza, vagy azzal kereskedést űzzön. A gyártást igen elősegétették a Németalföldről, s Franciaországból vallások miatt üldözöttek kiköltözése, s azokat emelte utóbb Napóleon úgy nevezett kontinentálszisztémája, meg a szászok tulajdon szorgalma. Posztógyártással foglalkozik 25 000 ember, s művök legalább annyira becsültetik, mint az angoloké. Ennél még fontosabb a len s kender termékek gyártása, mely 70 000 embernek ád foglalatosságot.  Damaszt szövéseik tökéletesebbnek tartatnak, mint akárhol máshol a készültek. Fejérítőjök azonban tökéletlen, s elégtelen is, amely miatt Csehországba 50 000 tallér kimegy azon ágból, mely 3 000 000-t megfordít. Nagyban űzetik a csipkegyártás is, mely 1 000 000 tallér hasznot hajt, s a hegyes vidékeken 30 000 embert elfoglal. A len- s kendergyártást majd felülmúlja a pamutneműek készítése, melynek anyaga majd nyersen, majd fonállá fonva vétetik az angoloktól, kik nagy kárára vannak ugyanezen ágnak sokszor, mivel a lipcsei vásárt gyakorta ily nemű árukkal elözönlik, s hogy kelete legyen, sokszor igen olcsó áron elfecsérlik, nehogy a gyárosok a visszavitel, s új vám által kétszeresen károsodjanak. Azonban megdönteni még nem valának képesek, minthogy a szász szövetek jobb volta miatt becsesbek, s ha magasb áron is, mindeddig kelendők voltak. Csak Chemnitz körül több foglalkozik 10 000 embernél gyártással, kivált mióta Ch. G. Becker a szászok Oberkampfja új intézvényeket emelt. Gyárában emelkedni láttam egy kétemeletű épületet, melyet még 1819-ben kezdett, célját azonban ő nem mondotta meg, tán még nagyobb kiterjedést akar adni gyárának, vagy új szorgalom ágat nyitani, amely találós elméjétől várható. De bizonyosan senki sem tudja. Mind az eddig előszámlált szövetek rongyaiból sok papiros készül, s noha az egész országban 40 papiros malom – némely vidékeken egy két négyszegű mértföldre – következőképp eránylag több számláltatik, mint akármely más országban, a sokat író és nyomtató szászok szükségére mégsem készét [sic] elegendőt.

Mennyit emészt meg ebből maga Lipcse, ha meggondoljuk, hogy azon 3-4 000 új munkáknak, melyek a lipcsei vásáron esztendőnként megfordulnak, öthatoda Lipcsében nyomatik. Minden középszerű városnak van legalább egy könyvnyomtató műhelye, mindöszve az országban 80 számláltatik. A könyvkereskedés Lipcsében pontosulván öszve, annyira, hogy nemcsak szász, hanem külföldi könyváros is mintegy 200 megfordul a lipcsei vásáron, könnyen érthető, hogy a Lipcsében tanuló ifjúság leghamarább megismérkedhetik a tudományos világ minden legújabb tüneményével. Ez különös kifejlődést is okoz az ifjakban, s különös erányt, t[udni]. i[llik]. a maga körén kívül egyéb tudományokra nézve könnyen kiesmérhető az univerzalitás után törekvés, s onnét az enciklopédistaság, ha a tudományos míveltség csak felületes marad is emellett. Mégis a szászokban elég alapos tudományú férfiakat találhatni, jelesen Lipcsében, ahol parasztos magaviseletet nemigen venni észre, még azok közt is, kik csak szolgailag foglalatoskodnak. Lipcsében tán hajlandó lettem volna Hohenthalnál tett nyilatkozásomat megmásítani, ha nem tudnám azt, hogy a külföldiekkel a legmíveltebb népközüliekkel való gyakor érintkezés, mely a világkereskedéstől elválhatlan, meggyalulja a durvábbat is, anélkül azonban, hogy ami helybeliekre csak rendkívülileg illik, az egész ország aljasabb közönségéről állítani lehetne vagy kellene.

fol.132v-162v