PHILOSOPHIA 2

Körmöczi János székfoglaló beszéde a rektori hivatal elfoglalásakor. Kolozsvár, 1802.

(Kolozsvári Unitárius Kollégium Könyvtára. Kézirattár. A Román Tudományos Akadémia Fiókkönyvtára megőrzésében, MsU. 1610/B, 112 r – 123 r)

REGESZTA

Körmöczi János kolozsvári székfoglaló beszédét a Román Akadémia kolozsvári könyvtárában az unitárius egyház letéteként őrzött Körmöczi-hagyatékban a püspök prédikációi közé sorolták be, „latin nyelven” megjegyzéssel, holott az egy teljes Fichte mű, az Einige Vorlesungen über die Bestimmung des Gelehrten (1794) részben magyar, részben latin fordítása. Az itt közölt szöveg alapján Körmöczi Jánost nem csupán egy, hanem immár két fordítása alapján tarthatjuk a legkorábbi magyar Fichte-interpretátornak. Körmöczi nem szó szerinti átültetést végzett, sőt teljes bekezdéseket is kihagyott, s Fichte „Elöljáróbeszéd”-éből csupán egy bekezdésnyi magyar nyelvű kivonatot készített, ám magyar interpretációja pontosan követi Fichte művének gondolatmenetét. Az alábbiakban a fordítás első két magyar nyelvű fejezetétét, illetve a harmadik magyar nyelvű rész részleteit közöljük. A négyrészes Fichte beszéd (Előadások a tudás emberének rendeltetéséről) Berényi Gábor 1976-os fordításában megjelent három fejezete „Az ember rendeltetéséről általában”, „A rendek különbözőségéről a társadalomban”, illetve „A tudás emberének rendeltetéséről” címet viseli. A negyedik, az „Azon rousseau-i állítások vizsgálata, amelyek a művészeteknek és a tudományoknak az emberiség javára gyakorolt hatásával kapcsolatosak” című részt Körmöczi végig latinra fordította le. A kézirat oldalszámozását és Körmöczi eredeti aláhúzásait is megtartottuk, de eltekintünk a magyar szövegen belüli összefüggő latin nyelvű részletek közlésétől. A kihagyott latin részeket kerek, az olvashatatlan szavakat szögletes zárójelbe tett pontok jelzik. Ugyancsak szögletes zárójelben szerepel a rövidítések feloldása.

112 r

Az tudosok destinatiója

Hogy ez az Ideal a’ valóságos világban. Magamnak objektiva reali[zál]ni […] kaphat, ez igaz, de tsak empiritis erősittünk, hogy a világban levő valóság ideál szerént ítéltessék, és azok által kik erre vocatiót és erőt éreznek modificáltassék. A’ melyet a’ ki ilyen és elmulat, arra az emberi nem nemesedése planumában kevés calculáltatott – az ilynekre a’ jól tévő természet korán essőt és napfényt szolgáltot hogy vegetáló életeket folytathassák.

Az embernek mint embernek destinatiójárol.

Mi egy személy destinatiója – mi ennek relatiója az emberi nemhez, és az ebben lévő bizonyos státusokhoz – mi eszközök által érheti el leg bátorságosabb ezen felséges desti[nati]ót?

Egy tudos annyiban mondatik tudosnak a’ mennyiben másoknak ellenébe vetettetik, kik nem tudosok; a tudos conceptussa emergal per collationem, et respectu ad societatem: a societas név alat nem értetik tsak a status, hanem mind okos emberek aggregátuma, kik egymással in spatis élnek s ez által reciprocus respectusba tetettetnek.

A tudosnak destinatioja tehát tsak in societate gondolhato. Mi egy tudos vocatiója, ez ezt a’ kérdést feltészi: |: Mi declinatiója az embernek a’ társaságban? e pedig ezt: Mi az embernek qua embernek declinatiója? quaremus qua ember úgy vétetik, isolalva és minden nexuson kívűl, mely necessaris az emberi név conceptuss foly. :|

Az egész filosofia, minden emberi gondolat és tudomány, az egész tanulás, valamit én taníthatok, elő adhatok, mindaz nem tzélozhat egyébre, mint a’ felvett kérdések megfejtéseire, és nevezetesen a’ leg utolsó kérdésre t. i. Mi az embernek mint embernek declinatiója, ’s melyek az eszközök, melyek által ezt leg bátorságosabban elérheti –

Ezen destinatiója érezhetése possibilitássára nem; de igen tiszta, világos tőkéletes belé való látásra az egész filosófia, még pedig fundamentumos és tökéletes essentiáju filosofia praerequiráltatik – az embernek ezen declinatiója az én mai praedictiom tárgya – a’ mit én hát mondani akarok erről. Ma tökélletes deductiót és szép ex suis fundamentis nem tehetek, ha ezen

112 v

[…] filosofiát pertractálni nem akarom. De építhetek én a tű érzé[seitekre] latjátok hogy a’ kérdés, melyre felelni akarok: Mi a tudos vocatioja vagy quod id est: que est vocatio veri hominis. (…)

Az ámi az emberben tulajdonképpen való lelkiség, a’ purum ego, necessario pro seu isolatum – és minden tekinteten kívül valamire magam kívűl mi légyen erre felelni nem lehet, és valósággal véve contradictiót foglal magát ennek solutiója. Nem igaz ugyan, hogy a’ purum ego a non ego produktuma volna, – így nevezem én mind azt, valami az egon kívül gondoltatik. Az egotól különböző, és ennek ellenére véttetik (…) és maga helyén meg mutatom, hogy az ego magát nem tudja sibi conscius fieri nec protest, hanem tsupán a maga empirico determimatiojában, és ezen empirica determinatiók necessaris valamit az egon kívül lenni fel tésznek; az emberi testis, melyet az ember magáénak nevez, mar valami az egon kívüllevő – ezen union nexuson kívül nemis volna ember, hanem valami egyébb általunk nemis gondolható, ha olyan a mi nemuis res cogitone visa res cogitata, valaminek nevezhetik.

|: Mi tehat az embernek qua embernek destinatioja? Ex conceptu Homo mi competal néki, mely a nem embernek nem competal, mivel külömböz ő mind állatoktól, kik nem emberek?

Itt valami positivumból: én vagyok ki nem indulhatok ezert egy hypothetica poo[propositio]bol kell ki indulnom, mely az emberi érzést kiolthatatlan – és mely az egész filosofia resultatuma, meg mutathato. Á pro[positi]o ez: A’ mely bizonyos hogy az ember bir okossággal, oly bizonyos, hogy ő tulajdon magának czélja. Ő nem azért vagyon, mivel néki lenni kell. Az ő tulajdon léte fő tzélja a maga lételének. qod ided est. contradictio nélkül nem lehet az emberlétel tzeljáról kérdezni. ezen absoluta létel charactere, lenni önnön magáért definitioja az embernek, a mennyiben ő okos teremtménynek neveztetik.

De az embernek nem tsak az absolutalétel competál, hanem ezen létel bizonyos és különös destinatio is – ő nem tsak vagyon, hanem ő valahol valami is, nem tsak azt mondja, hogy én vagyok, hanem mellétészi én ez, vagy az vagyok. A’ mennyiben ő in genere vagyon, ő egy okos valóság. :| A’ mennyiben pedig ő valami, mi ő? már erre feleljünk meg. –

Az a’ mi ő, nem azért az, mivel ő vagyon, hanem azért, hogy vagyon valami rajta kívül is. – az a priori conscientia conscientia ali cuius destina[ti]onis in nobis, non est possibilis, nisi sub suppoo[positi]ne non ego, ennek a’ non egonak, az ember passiva tehetségeire, melyet mü sensualitásnak nevezünk, agelni kell. A mennyiben tehát az ember valami, ő egy érzékeny állat. De a fennebb mondottak szerint az ember egy okos valóság is, és az ő okosságának a sensualitás által nem kell elnyomattatni, hanem mind a kettőnek meg kell állni együtt. Ezen értelemben a felső poo [propositio] az ember vagyon, mivel ő vagyon. ezzé változik: az embernek azzá kell lenni, ami ő, necessario tsak azért, mivel vagyon. (…)

113 r

contradictio nélkül nem lehet az emberi létel tzéljáról kérdezni. – ezen absoluta létet charaktere, lenni őnnőn magáért, charactere v. destinatiója az embernek, a’ mennyiben ő okos teremtésnek nézettetik.

De az embernek nem tsak az absolutalétel competál, hanem ezen tétel bizonyos és különös destinatioi – ő nem tsak vagyon, hanem ő valahol valami is, nem tsak azt mondja, hogy én vagyok, hanem mellétészi én ez, vagy amaz vagyok. A’ mennyiben ő in genere vagyon, ő egy okos valoság. A’ mennyiben pedig ő valami, mi ő? már erre feleljűnk meg. –

|: Az, a’ mi ő, nem azért az, mivel ő vagyon, hanem azért, hogy vagyon valami rajta kívül is. – az a priori conscientia ali in nobis, non est possibilis, nisi suppo[siti]one non ego, ennek a’ non egonak, az ember passiva tehetségeire, melyet mű sensualitásnak nevezünk, agelni kell. A mennyiben tehát az ember valami, ő egy érzékeny állat. De a’ fennebb mondottak szerint az ember egy oly valóság is, és az ő okosságának a’ sensualitás által nem kell elnyomattatni, hanem mind a’ kettőnek meg kell állani egyűt. Ezen értelemben a felső p[r]o[positi]o az ember vagyon, mivel ő vagyon. Ezzé változik: az embernek azzá kell lenni, ami ő, (…) :|

113 v

(…)

Nem tsak az akaratnak kell magával egyezőnek lenni, erről tsak a morál szól – hanem az ember minden ereji, melyek magokra tsak egy erő és tsak több objektumokra valo applicatioban különbözők, mind ezek perfecta identitásba kell hogy attemperaltassanak.

|: De az ego empirica destinatioi nagyreszint nem maguktól függenek, hanem ab extra egyéb valamitől. Az akarat ugyan maga periferiájában az objectumok extensiojában, melyekre ez mehet, minek utána az ember ezt meg esméri absoluta libera, a’ mint ezt suo loco meg mutatom, de az érzés és az ezt feltévő representa[ti]o nem szabad, hanem az egon kívül valo dolgoktól fűg, melyeknek nem az identitas hanem a varietas characterek. Ha tehát az ego ezekre nézve is szüntelen magaval egyezzen e kevantatik, ugy ezen dolgokra, melyektől az érzés és representatio füg, immediatate agalnia kell, erre törekednie, ezeket modificalni és maga egoja tiszta formájával egyezésre kell hoznia, hogy azokrol valo képzeletei, a’ mennyivel ezek azok tulajdonságaitól függenek, azon formával egyezzenek. A’ dolgok ezen modificatioja a minek a’ mű azokról valo szükk conceptusaink szerent kell lennie, a tsupa akarat által meg nem ertetik hanem erre egy bizonyos activitas kévántatik, mely a’ gyakorlás által szereztetik és tökéletesitetik. :|

14 r

Továbbá a’ mi még fontosabb, a’ mű empiricum és determinabile egonk, a dolognak meg nem akadályoztatott reá való befolyásával, melyre szoktunk bizni addig magunkat mindig gond nélkül, míg az okosság fel nem ébred, bizonyos hajtogatást viszen […] mely a purum ego formájának lehetetlen hogy egyezzen, mivel a’ rajtunk kívül valo dolgokról jön ez. Ezeknek ki oltására és a’ mű eredeti formáinak vissza állítására a tsupa akarat viszont nem elégséges, hanem erreis meg kevantatik az az emlitett activitas, prudentias, peritia, Gestrichlichkeit, mely az exercitium által szereztetik és neveltetik.

|: Ezen tehetségnek megszerzése, mely által az okosság felébredése előtt, és a’ magunk actuositása érzése előtt születet hibás meditatiok el nyomása és kiiktatássa tehessen, rész szerént pedig a rajtunk kívül levő dolgok modifikaltassanak és conceptussaink szerént változtassanak, ezen tehetségének meg szerzése culturának neveztetik ezen tehetség bizonyos gradussanak meg szerzése is cultura. A cultura tehát bizonyos gradusok szerént vagyon, és indefinitus gradusok lehetnek ebben. Ez utolsó és fő medium az emberi vég tzélra a’ maga magával valo tökélletes egyetértésnek consensusa, ha az ember mint okos erző valóság, ugy nézettetik, ha pedig tsak ugy nézettetik mint érzékeny állat, e’ maga a vég tzél. A sensualitást ki kell pallérozni: ez a fő és vég pont, a’ mit egy érzékeny állat aránt fel lehet venni. :|

(…)

14 v

(…) Nem igaz hogy az ember a boldogságra való vágyakozásaival az erköltsi jóra deponáltatnék, sőt inkább a boldogság conceptussaira és az erre valo vagyakodas az ember erköltsi természetéből ered; nem az a jo, a mi boldoggá tész, hanem tsak az tészen boldoggá a’ mi jo. Erköltsiség nélkül semmi boldogság nem lehetséges. Kedves érzések vagynak ugyan erköltsiség nélkül, sőt az erköltsiség ellen való törekedésben is – de ez nem boldogság, hanem a’ boldogságnak ellene mondo rugok.

Minden okosság nélkül valoknak meghodoltatása, szabadon és tulajdon törvény szerént ezeken uralkodni fő tzélja az embernek, mely fő tárgy tökeletesen el nem erettethető és örökre el érés nelkül kell maradnia ha az ember meg nem szűnik embernek lenni, és ha Istenné nem kell lennie. Az emberi conceptusban magában vagyon, hogy az ő végtzélja el nem érhető, és az utak ezen végtzélja számtalannak s annál fogva nemis destinatioja az embernek ezen tzél elérése. De ezen tzélhoz szüntelen közelíthet, s közelítenie kell: azert ezen tzélhoz valo közelittése in indefinitum valoságos destinatioja za embernek. Mint egy okos, de véges, egy érzékeny de szabad valoságnak.

Ha azon tökéletes conceptust secum tökelletessegnek nevezzük, a’ leg felségesebb értelmében, igy ez a tökéletesség a fő és el nem erettethető tzélje az embernek. De in indefinitum tökéletessége az ő destinatiója. |: Azért vagyon az ember, hogy szüntelen erköltsiképpen tökéletesebbé légyen és mindent valamit sensualét maga körül lát, sensualiter in societate vero m [modo] moraliter jobbá tégyen s az által maga is boldogabbá légyen. :|

Ez az ember definitioja quotenus isolalva h. e. sineres pedu ad cutia sibi similia nézettetik. Mű nem vagyunk isolálva, és jóllehet én ma már visgálatimot, az okos teremtések ursalis nexussára terjeszthetem, mégis azon nexusra kell egy nehány pillanatot vetnem, melyre én ma veletek lépek.

115 r

Az a’ felseges destinatio, melyről ma néktek rövidesen szóllok az melyet néktek jo reménysegű iffjak tisztaban akarok leirni bé látásotokba nyomni – melyet leg megfontoltabb targyatokká, és egész életetek minden lépésetek mérték sinorjavá ohajtom tenni. Azon iffjak kiknek destinatiojanak s részek egész erővel az emberiségre dolgozni és majd szűkebb vagy tágabb terűletekben taníttás, vagy tselekedet, v. mind a kettő által azon kiformálást melyet tű nyertetek, tágasíttani, és a főld minden rekeszeiben a’ mü atyafisagos emberi neműnket a’ culturának egy felsőbb poltzára jol tevőleg felsegitteni – azon iffjaktol kiknek pallérozásában nagy hihetőséggel én millio még nem született emberekig pallérozok. Ha tük kőzülletek azon jóltévő praejudiciummal volnának arántam, hogy én ezen kűlőnős rendeltetésem érdemét érzem hogy én gondolataimban, vanittásaimban fő tzelommá tészem, bennetek a’ culturának elő mozdíttására az emberisegnek fel emelése és mind azokban, valakikkel egy kőzőnseges contactus pontra erhettek, tőrekedni és segítséggel lenni. És hogy én minden philosophiat és tanulmányt semminek tartok, mely ezen tárgyre nem tzelozna tű igy itéltek én rollam, eppen jol itéltek az én akaratomrol. De az én erőm mennyibe felelhet meg ezen ohajtásomnak, ez nem tsupán tőlem fűg. Rész szerént fűg ez a’ kőrnyülállásoktol melyek nintsenek hatalmunkban, rész szerént tűlletek fűg, a’ tű figyelmetességetektül, melyre én őrőmmel teljes reménységgel praenumeralok a’ tű hozzám valo confidentiátoktol melybe magamat ajánlom, és tselekedeteimmel ajánlani meg probálom.

Második praelectio.

Az embernek destinatiojáról in societate.

Sok kérdésekre kell felelni a filosophianak, minek elötte tudomány és tudományrol valo tanittás lehetne: oly kérdések, melyeket a’ mindent meg határozo dogmaticusok elfelejtettek, és melyeket a’

115 v

scepticusok tsak az oktalanság veszedelmei v. a’ gonoszság, vagy mind a’ kettő meg feddésére bátorkodnak megmozdíttani. Ez az én fatumom is, ezen publica praelectiokban, melyekben superficialis tenni, s futva tractalni nem akarok midőn valamit ex fundo tudni hiszek, midőn a’ nehézségeket nem akarom el mellozni és titkon el rejteni, melyeket tsak látok – ez mondom fatumom, hogy sok ily meg se mozdított kérdéseket kell mozgatnom, azonkivűl hogy tőkéletesen ki mozdithatnám – és azon veszedelemre kell ki ternem hogy balul v. rosszul értettessék a’ további gondolkodásra tsak utat mutatok, utasittasokat tehetek, a’ midőn az egész dolgot tökélletesen exhaurialni ohajtanám. Én kőztetek sok popularis philosopusokat gondolhatnék lenni (opinor) kik mind faradság tartos gondolkodások nélkűl a’ tsupa emberi értelem ereje által melyet tű jozannak neveztek minden nehézségeket igen kőnnyen solválnak, igy én ezen tanittoi székben gyakran rebegés nélkűl fel sem álhatnék.

Ezen kérdések köze tartozik nevezetesen ez a’ kettö, melyekre valo fundamentumos felelet nélkül semmi […] nem lehet: 1. Mi joggal nevezheti az ember a’ testi világnak egy meghatározott részét maga testének? Hogy jön arra, hogy ezt mint maga testét ugy s mint a’ maga énjéhez tartozot nezze, holot ez annak éppen ellenébe tetettetik és 2. Hogy mégyen az ember arra, hogy magán kivűl más okos valoságok létét fel végye, meg esmérje. Holot ezen a’ maga pura conscientiájában immediaté nem adattattak?

|: En ma az ember destinatiojat in societate valo meg mutatni és ezen problema solutioja, az utolso kérdes solutiojat praesupponálja társaságnak nevezem az okos valosagoktol egy máshoz valo relatioját. A társaság conceptussa impossibilis, azon felvétel nélkül hogy mű rajtunk kívül valosággal okos valoságok légyenek es azon characterek nélkül, melyek által mű azokat mind

116 r

azokbol a valoságokbol, melyek nem okosok, s annál fogva a tarsasághoz tartoznak, meg különböztetjük. Hogy jövünk mü azon felvételre és melyek azok a charakterek? :| Ezekre kell elsöbb felelnünk.

1.: Mű mind azt hogy hozzánk hasonlo okos valoságok vagynak rajtunk kívül, mind pedig ezek megesmértető jeleit az experientiabol tudjuk. Igy felelnek a’ koros filosofica inquisitiokhoz nem szokot emberek, de e semmi felelet a mü kérdésünkre, ezen experientiát meg tették az egoistak is, kik mind azonáltal fundamental nem resultáltattak. Az experimentia tsak annyit tanit, hogy az okos teremtésekröl extra nos vagyon képzelet a’ mü empirica conscientiankban, és ez aránt nints semmi controversia, ezt egy egoista se akarta. De az a’ kérdés: valoban ezen képzeletnek ezen kívül valami objectum respondente? valyon ezen képzeletröl való függesen kivűl, s ha igy nem representálnok is, volnanak extra nos okos teremtések, és erről az experientia semmit se tanithat, s ez oly bizonyos, mint az, hogy az experientia representationak systemaja.

Az experientia tsak annyit tanithat, hogy dantur effectus, qui effectis causas raonatium sunt similes. De az hogy hac cauusa, qua latia ra[ti]onalia praesto sunt, docere nequit, eus erim posse, non est objectum experimentiae.

Mü introducaljuk az ily enseket az experimentiában, mű bizonyos tapasztalatokat a rajtunk kívül lévő ens ra[tio]nalek létéről magyarázzuk. De mi joggal magyarázzuk ezt? Ezen jognak az usus elött kell meg mutattatni, mert a jus válora ezen fundáltatik, és az ususra nem fundaltatik (…).

A filosofia theoreticus campussa a’ criticusok fundamentuma által exhausialtatot – és minden kérdések melyekre még meg nem feleltettek, a practicum principiumot kell hogy resolvaltassanak, a’ mint én ezt tsak historice fogom elé adni (…)

A fö az emberben, sup. dictis, az identitasra valo ösztön (…)

116 v

Az ő conceptussainak nem kel contradicalni semminek, ugy hogy léte v. nem léte azon conceptusoknak correspondealo objectumokk indifferens elotte nem lehet (…)

117 r

(…)

Az embernek mint okos valosagnak gyökeres ösztöne, míg rajta kívül lévő okos valosagok léte fel vétele, ezt tsak azon conditio alat veheti fel, hogy ezek által dicto sensu társaságba lépik, a’ társasági ösztön ergo az ember gyökere, ösztöne.az ember társasági eletre hivattatot ezért abbanis kell élnie, ő nem tökéletes ember, s magának ellenkezik ha isolálva él. Ime mely fontos a’ tarsaságot, az empiria különös conditionált nemével a’ társaságnak, a’ státussal egybe nem zavarni. |: A státushoz való élés nem absolutus scopussa az embernek, hanem tsak bizonyos conditiok alat fel vehető eszköz egy társaság tökéletes fundalására. A’ status természete eppen oly mint mas mind emberi institutumoké, melyek tsupa eszkőzök, a’ magok tulajdon semmivé valo tételekre. Minden uralkodás igazgatás tzelja az hogy az igazgatást superthummá tégye. :| Még nints az az üdő pont, és én nem is tudom, ham myriad esztendők, v. myriad myriadum annos van addig […] Nints meg most azon üdő pont. De bizonyos nego a’ priori kimutathato emberi lépesei semitaja ér egy oly pontot, melyben minden statusbeli connexis superflua lesz. Ez a’ pont az, melyben az erő v. tőkéletleg versutia helyet, a’ tsupa okosság fog fő itélő biroul megesmértetni. Meg esmertetni, mondom, mert hibazni, és hibabol az ember ember társát akkoris meg sértheti de mindenben meg kell lenni azon joakaratnak, hogy hibábol

117 v

az ember ember társát akkoris megsértheti, de mindenben meg kell lenni azon jo akaratnak, hogy hibabol magokat meg tsalattathatnak meg esmerjék, és ha megtsalattattak, ezt meg esmerjék, jobbitsak és a’kárkit satisfacial […]; a’ mig ez az üdvpont el nem jön nemis vagyunk müse valosagos emberek.

Ex dictis commercium per libertatem et positioris character societatis. Ez maga magának tárgy – de ezen erősittés által, a nem ragadtatik, hogy az intextum speciesse specialis tőrvény szerént ne eshessék, mely egy meghatározottabb scopust is fundálhat. A’ fő ösztön e vala hogy ra[ti]onale nobis sim. Enseket v. embereket találjunk az ember conceptussa idealis, mivel az ember qua ember fő tzélja el nem erheto. Minden individuumban singulare ideal van, mely a mo[d]obis ugyan egy, de in gradibus különböző – és mindenik a’ maga idealjahoz mersekelve rostalja es méri meg a’ kit embernek fel vészen és meg esméri, (…) s hogy a pallerozot a pallerozatlanra itt rész szerént a’ mű ítélet tételünk tsal meg. Mivel gyümöltset varunk akkor midőn a’ meg tsak evolvalodhatik. – Partis quod altior multis gradibus superet incultas – és igen kevés contactus pont lehet közöttek, keveset ágálhatnak egy másra – mely egy oly környül állás, mely a’ culturát igen meg állitja – de in toto sumptus certo vincit melior. Mely egy megvigasztalo nyugodalom v. meg nyugtato vigasztalás az ember és az igazság barátjára nézve, a’ midőn sötétsegnek a’ vilagossaggal publica luctáját nézi – a’ vilagosság bizonyoson győz végezetre – az üdőt nem lehet meg határozni, de ez záloga a’ közel valo gyözedelemnek ha kéntelenittetik a’ setétség publica luctaba botsátkozni. Ez a homály szereti, és veszedelem a vége, ha a’ vilagossagra ki lepni kéntelenit.

118 r

Es egesz eddig elé valo inquisitionk resultatuma ez: az ember társaság életre hivattatott. – És azon facultások köze. melyekre in priore praetectione valo destinatioja szerent tökéletesedni tartozik, tartozik a societas is.

Ez a’ socialitasra valo destina[ti]o ha az emberi valoság tisztájábol születik is, mégis tsak stimulus, és subordinalva van a fő lexnek, continuae convenientie tecum seu legi morali: és ez által kell tökéletesebb meg határoznia és bizonyos regula alá szorittatnia, és ha ezen regulát feltaláljuk, feltaláltuk az embernek a societasban valo determinatiojat is. Mely tárgya minden eddig valo vizsgálatunktol.

Az absolutus consensus lexe által a’ társasági stimulus tsak négative határoztatik meg. Nem lehet ennek sibi contradicere – ezen stimulus a commerciumra költsönző intexturára (Einwirkung) költsönös adásra és elvévésre – költsönös szenvedésre és tselekedésre néz – nem tsak a’ tsupa causalitásra, actualitásra, melyben a’ más rész tsupán passivé légyen – ez az ösztön arra néz, hogy extra nos szabad ra[ti]onale enseke leljen és azokkal communisra lépjen – nem nez, ez a subordinaora, mint a’ testi világban esik. – hanem a’ cordinatiora – |: ha a rajtunk kívül találhato okos valosagok nem lennének szabadok, igy az ő theoretica activitasokra lehetne praenumeralni és nem az ő szabad praedica ra[ti]ojokra – és ezekkel nem lehetne társaságba lépni – hanem mint alkalmatos állatokon uralkodni és evel azok társasági ösztönök contradictioban tettetnék – sőt mit mondok: őket magokkal contradictioban tészik – söt nem is birunk igy még ezen felséges örömmel – az emberiség bennünk így még ki se bomlott – a’ fél emberiség gradussán állunk, avagy a’ rabságban még a szabadságra munkásságra meg nem értünk – sem körülettünk ohajtanak szabad valoságot látni akarni. – igy rabok vagyunk és rabokat ohajtunk látni. Rousseau cit.: Némely magát más urának tartja, aki azonban nagyobb rab annál. Melius dixisset: Valaki magát más urának tartja, ő maga valoságos rab. :| És ha e nem mindenkor igazis, de igaz hogy mindenkor rab lelke van, és az első erősebb előtt ki őtet üldözi, alatsonul szokott mászkálni – tsak az szabad, a’ ki magán kívül és maga körűl

118 v

mindeneket szabaddá akar tenni, és egy bizonyos befolyás által, melynek oka nem mindenkor tapasztaltatik observ valosággal szabaddá tészen – ennek szemei elöt szabadabban lélegzetünk – semm által el nyomattava, meg szorittatva magunkat nem érezzük egy szokatlan kedvet érezünk mindenné lenni, mindent elfeledni, valamit a’ a’ mit magunk aránt valo Achtung meg nem tilt.

Az ember oktalan dolgokkal élhet mint eszközzel maga tzeljára, de ö az emberrel áki okos valoság, sőt az embert a’ maga tulajdon tzéljára se lehet magát magára mint eszközt ugy hasznalni, senkinek nem szabad mint holt ma[teria]at vagy állatot maga tzeljara annak szabadságára valo tekinteten kívül, használni – semmi okos valoságot annak maga akaratja ellen nem szabad virtusossá, böltsé, szerencséssé tenni a’ maga tulajdon munkája és fáradságán kívül – fel tévén azért hogy az ember valamit megnem tehet – legalább tartozik akarni, ha ha contradictioban nem akar jőni magával.

A tökélletes formalis consensussal cum se, a társasagi stimulus positivéis determinaltatik és ebböl jön ki az ember specialis determinatioja a’ societasban: az emberi nemhez tartozo minden individuumok különbözők, tsak az a’miben mind egyeznek, az ő végczéljukban a’ tökéletesedésben – A tökeletesedes tsak egy modon van determinalva, ha ezen végtzélt minnyajon elérhetnők tökéletesen hasonlok lennénk […] De in societate minden törekedik mást legalább conceptussa szerént tökéletessé tenni, és a maga idealja szerent azt fel emelni – Ez a’ társaság vég tárgya a tökéletes egység és egyet értés minden tagokra nézve – de ez a tzél el érése, az absolut perfectio eléréset praesupponálja és e szinten oly el nem erethető, mint amaz, valamíg az ember ember, és Istenné nem lesz. A tökélletes egység a végtzél hát, de nem az ember determinatioja in societate.

De közeliteni ehhez szüntelen e tzél és tartozik –ezen közelittést az egység és egyet értésre unionak nevezhetjük. Tehát az unio, mely in tempore mind erőssebb, extensive nagyobb légyen valosagos destina[ti]o […] ez az unio pedig tsak a’ tökéletesség által lehetséges. Ez lehet mondani hogy mások […] reánk folyasából valo tökéletesedésünk destnationk in societate.

119 r

Ezen determinationk el érésére egy aptitudo kell, mely a cultura által nyerettethetik, ez az aptitudo két nemű: aptitudo dandi, res in alius qua eus liberum legendi – et reciprocitas v. apptitudo recipiendi, v. ex actione alior in nos optimam usum habendi. De […] suo loco. Nevezetesen az utolsot az első nagy gradusa meletis meg kel tartani. Secus meg állunk vagy vissza mégyünk ritkan valaki oly tökéletes, hogy más talán kitsinek tetsző altalis semmi oldalról ne palleroztasson.

Nem tudok felségesebb ideát ezen közönséges actuositasnal (…) akár ki légy emberi format mutato – egy tagja vagy azon nagy communitas haszontalan tagok actioi által propagáltatókig az actio, agalok én is rad, teis rám. Senki valaki az okosság béjegét viseli; ha senki ferus is – Ram nézve mint ok nélkül ha nem látokis egy mást – a köz vocas az hogy jok légyünk, és jobbokká lenni törekedjünk – s ha millió esztendők mulva lészen is ez, mi ez? el jo az üdő pont, melyben […] megfelel s veled jol tészek s rólla joltetelt vészek, és a te szivedig a’ költsönös adás és vevés nemes kötele által egybe köttetik.

3. praelectio

De diversitate status in societate.

(…)