Gerics Pál Quart. Hung. 3727/4

Quart. Hung. 3727/4

1821. augusztus 16-18.

Részlet Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, rövid leírást adva a La Manche-on történt átkelésről, egy angol tábornok különleges gesztusáról Doverben, valamint első angliai benyomásairól

16. aug. Lecsillapodván a szél, pontban déli 12 órakor indultunk ki a calais-i révből. Az idő olyan volt, hogy örömest a csinos gőzös födözetén [sic] maradtunk. Szemeim Dover fejér szikláin nyugodtak meg, minekutána a szárazföldet elhagytuk, s szokásom ellen kitört belőlem a felkiáltás: Island of Bliss! Legközelebbi szomszédom egy éltes, de igen alacsony, s rohoda forma ember volt; s azért oly kevéssé vettem figyelembe, hogy visszatartózkodás nélkül engedtem az elmémben voltat törni ki. Ő azonban ki magába vonulva, inkább gondolataiba elmerülve látszék, velem is szintoly keveset törődvén, mint minden egyéb körülötte levővel, szavaimat hallván élénken s, kíváncsian teként reám; s minthogy én ezen egy pár szó után elnémultam, ő megszólamlott, s igen udvariasan kérdé angol nyelven: tán tudod egészen J[ames]. Thomsonnak ezen szép versezetét? Tudom igenis, felelém. Óh, mondd el kérlek, viszonzá ő, szeretem hazámat oly tartós távullét után azon szép szavakkal köszönteni hallani. Teljesítém kívánságát, elszavalván Thomsont: „Island of bliss! Amid the subject seas, That thunder round thy rocky coasts, set up, At once the wonder, terror, and delight Of distant nations; whose remotest shore Can soon be shaken by thy naval arm; Not to be shook thyself, but all assaults Baffling, like thy hoar cliffs the loud sea-wave.”

Uram! Te nem vagy angol? Szóla francia nyelven, hihető, hogy idegen ajkú kimondásomat megismérte, s könnyen is megismérhette. Nem is voltál még Angliában? Kérdé. Még soha sem! Mondám. No jól van, viszonzá ő, nemsokára ott leszel. Ilyen idővel 3 ½ óra alatt át szokott kelni gőzösünk (steam packet boat). Ládd amott a fellegvárt, melynek egy részét még a rómaiak építették, az volt a néhai Dubris. Emitt ismét Shakespeare szirtjét (Shakespeare’s Cliff), köztök a hegyormon az újabb erősségeket, a Martello tornyok maradványit parthosszat, melyek mind Napóleon elleni készületek voltak. Alatt van a város, kikötőjével együtt, de amelyet még nem láthatunk. – Többet is mondott nyájasan, de nekem kevés maradott meg emlékezetemben, mert fejem csakhamar szédelegni, velem minden kerengni, elsetétedni, lábam inogni, roskadni kezdettek, gyomrom émelygett, nyálam folyt. – Karon fogott egy takaros kis fickó, önként-e vagy beszédes útitársam intése következésében? Bizonyosan nem tudom. De azt tapasztaltam, hogy reám különös gondja volt. Még élek, feledhetetlen lesz ezen gyermeknek képe előttem. Ő levezetett a szobába, ágyamhoz késért, s minden szükségesről gondoskodott. Ez volt a hajó szolgája (steward). Már előttem többen lejöttek a födözetről. Különösen rosszul volt az ausztriai cs[ászári]. k[irályi]. kurír, ki Nápolyból Marseille-en és Párizson át Londonba intézvén útját, a közép tengeren jövet semmi baját sem érzé. Csak a kasseli pantomimista, nejével együtt, meg az én kis öregem maradt a tengeri betegségtől menten. Estvéli nyolc óra volt éppen, hogy gőzösünk horgonyt vetett. Csónakra szállottunk mindnyájan, előbbeni beszélgető társam velem ugyanazon egybe. Ő a felénk tóduló, fogadót ajánlók egyikének azt mondá: Mistress Podevin’s, ezzel karon fogott, jöszte te is oda velem. Ott jó szállást rendelt számunkra is. Az ebédlőben parancsára három személyre terítettek. Midőn én is vacsora eránt rendelkezni akarnék, én már tettem rendelést számotokra is, úgy mond. Vacsoráljunk együtt. Holmidról ne aggódjál, szóla tovább hozzám, minden sérelem nélkül meg fogod holnap a vámháznál találni. De kár volna kilenc óra előtt odafáradni. Addig kinyughatod magadat, vagy ha korán kelni szoktál, s tovább itt időzni nem akarsz, addig Dover nevezetességeit megtekéntheted.

Ki volt ezen udvarias, s önként szolgálatra kész öreg? Csak másnap tudtam meg. Legkevesebbé se gyaníthatám oly kevésre mutató külsejéből, hogy katona, s ami több, Sir Thomas Keith generális, küldetése helyéről Madridból, Párizson át most tért vissza honába. Ím az angol földön, ahelyett, hogy hátat fordítottak volna, megelőző készséggel volt hozzám az is, kinek egyébként semmi köze sem lett volna velem. Mistress Podevin Hotel de Paris című fogadója is igen meglepő volt; kivált, midőn a bűzös, gőzös hajóból csinos ebédlő teremébe léptem, még inkább midőn az alvó szobát megláttam. Ez az első emeletben, minden szükségesekkel tisztán ellátva volt. Az ide felvezető lépcső posztóval, a falak festett papirossal, a padló lakkírozott vászon kárpittal fedve. – Az alvószoba nagyobb részét egy mennyezetes, szél hosszat majd egy mértékű, három oldalról szabad, s függönyökkel ellátott nagy ágy foglalta el. Az ágybeli mind pamut kelme volt. Már itt lehete tapasztalnom, hogy ezen elszigetelt nemzetnél még a fogadói élet is más forma, mint az európai szárazföldön. Az angol még fogadóban is más szobát használ nappal, és mást éjjel. A munka már itt is megvan osztva a cselédségnél. A nappali szobában férfi cseléd teszi a szolgálatot. Ezt waiternek hívják, a hálószobákban nőszemély. Ezt chamber maidnek hívják. Itt, Mss. Podevinnél bizony vénecske asszony volt az, s alakja oly kevéssé csábító, hogy tán késértet elleni orvosságnak is beillett volna, ha takaros és tiszta asszony nem lett volna. Aprólékos szolgálatra van egy férficseléd, mely fő foglalatosságánál, a csizmatisztításnál fogva, bootsnak neveztetik, de egyéb megbízásokra is használtatik. A kocsi és ló eránt a hostler rendelkezik. A lépcsők tisztán tartására különös cseléd van, etc., ezen sokféle cseléd közül egyik sem avatkozik a másik dolgába, azért az oly fogadókban, hol a vendégek szüntelen jönnek, mennek, azok közül majd egyik, majd másik tiszti neve hallatszik, de éppen azért mindenike részéről különös fizetés is váratik. Ez igen furcsán hangzik tán egy magyar fülében, kivált olyanéban, kik mindent honunk mértékéhez szabni akarnak. De tudni kell azt, hogy az angol szolgák, a fogadókban legalább s evőházakban (shophouse – traiteur) a cselédek nemcsak nem fizettetnek a házigazdától, hanem ők fizetik inkább gazdájukat, hogy náluk szolgálhassanak, s kellő magok viselete eránt kauciót tesznek le.

Ez még nekem magamnak is igen furcsán tetszik még ma is, midőn ezeket írom, tán azért, hogy én belém is honom szokása igen belém rögzött, s némelyektől – igazán megvallom – mai napig se tudtam kivetkőzni, például az angoloktól annyira kedvelt kövér és zsíros hús ételére nézve, kivált ha hideg az, a roastbeefnek, vagy beefsteaknek oly nemű elkészítésére nézve, hogy a hamburgi prókátor szavával delicieuse-nek mondhatnám a felmetszett húsból kifolyó nyers vért, ami reám nézve undorító inkább, etc. De engem született angolok tettek bizonyossá, hogy egy bizonyos evőházban, amely pedig nem az előkelőbbek, hanem csak a közönségesbek közé számítandó, esztendőnként száz guinea-it fizet a waiter gazdájának. Ezen házban többször megfordultam magam is, a személyeket is ismérem. Ebből érthető, hogy a szolgálat jó, gyors, és pontos. De érthető az is, hogy az azért való fizetés is megkívántatik. Egy pohár vízért például, nem szoknak (sic) fizetést kérni. A szolgálatért azonban nem adni akármely csekélységet is, annyi, mint magát affrontnak készakarva kitenni. – Ez ugyan nem mind Doverben gyűjtött tapasztalásom eredménye, azonban örömest egy pont alá teszek, kivált eleinte több egy helyre illőt, ha szinte nem egy helyen vagy időben tétetett is a tapasztalás, több könnyen elgondolható okokra nézve. Ím ez általános képe az angol fogadóknak.

17. Holminkat, amint már feljebb érintém, a hajóról egyenesen a vámházhoz – Customs House – vitték. Kilenc óra előtt ahhoz nem juthatánk, mivel a hivatal szobái 9 óra előtt nem nyittatnak meg a közönségnek. Addig tehát Sir T[homas Keith javallata szerént a városban körültekinténk. Legközelebb esvén hozzánk a kikötő, először is ezt tekinténk meg. Előttem az már nem volt semmi különös. Azonban a révparton lételem mégis különös emlékezetességgel van öszvekötve. A kasseli német családot egy szintoly angollal találtam beszélgetve. Nem féltem, hogy ismét néma párbeszéd támadjon közöttünk, s hogy ezt vele is tudassam, angolul köszöntém, mint már ismérőst, s néhány közömbös szólást intézek hozzája. Az angol szinte boldognak látszott, kezemet megszorítja, s a még eddig előttem idegennek, kivel beszélgetett, bemutat. Ez is kezet fog velem, s boldognak mondott, hogy az angol nyelvet egy kevéssé törni, marni tudtam, nagy hibának tartván, hogy idegen voltomat, szám feltárásával is mindjárt elárulom. Óh, csak ő tudná egy kis részét csak úgy a német vagy francia nyelvnek, mint én az angolt – mondá! Csudálkoztam ezen, még ki nem sült, hogy ő most a continentre menend, s az angol nyelven kívül mást egy pár szót sem tud. Mint régi ismérősök, s jó barátok szoknak [sic], úgy válánk el. A város felé lépdelvén szembetűnő volt a járda megkülönböztetése a kocsiúttól; amaz faragott nagy kőtáblákból egy kevéssé feljebb emelve a kocsiútnál. Eszembe juta Jean Jacques Rousseau, ki éppen Doverben szállván át angol földre, a járda láttára felkiáltott; íme, a nép is valami itt. Édes honomban is már divatba kezdettek jönni már a kocsiúttól megkülönbözött járdák is, noha még a legjava is távul van még az angol félétől! A London felé vezető út város hosszat egy mély völgyben nyúlik el. Két felül magas hegyek emelkednek a tenger parton, s beljebb vonulnak, olyan formán, mint édes honom fővárosánál Sz[ent]. Gellért hegye, s a várhegy. Ezen két hegyek egymásnak ellenébe levő lejtőjén fekszik a város, melyet egy keskeny, s hosszú utca egyesít. Ezt Snargate Streetnek – Kelepcekapu utca - nevezik; azért e hogy a néhai kőfalkerítésnek egyik kapuja kelepce kapunak neveztetett, mivel van most is ottan egy igazi kelepce, vagy azért mert roppant sziklák függnek le, több helyen a házak fölé, mely szinte kelepcének mondható? Nem tudom. Annyi bizonyos, hogy ezen utca közepe táján most is megvan még egy kősziklába vágott út, mely világosságát felülről, egy kútforma nyílásból veszi, s a hegytetőn levő, szinte a kősziklába rajta kaszárnyához, s déli erősséghez vezet. Ezen erősség újabb időbeli.

A régi erősség Dover felett északra fekvő hegyen van. Ennek magasságát 320 lábra teszik a tenger szine felett. Ennek tetején, mintegy 25 holdnyi térséget foglal el az erősség /:Dover Castle:/. A rómaiak idejében készült nyolcszegű épület, a templom nyugati oldalánál szintoly épségben van, mint a szászok, s normannok által utóbb készültek. A vár belsejében csak Marsnak harcfiai találhatnak kellemetes időtöltést. Nekem csak egy kis olajfestés láncolta le figyelmemet, mely előtt kalauzom olyan ájtattal állott meg, mint a szentek szente előtt illett volna. Ez a híres Pitt képe volt, melyet most láttam legelőször. Az erősségben emlékezetes egyéb eránt egy 370 láb mélységű kút, meg egy igen kicifrázott sudár ágyú, melynek hossza az én mérésem szerént 33 arasz [1 arasz – 26 cm], s melyet a hollandi karok és rendek Erzsébet királynénak ajándékoztak, s Erzsébet zsebpisztolyának neveznek. Innét délre fekszik Shakespeare szirtje, melyet a költő King Lear című művében oly híven írt le. Alább a tengerparton sok kétkerekű talyiga látható, rendbe állítva. Mindenikén egy deszkaszoba nyugszik. Ezen a cövekekhez illesztett kötélnél fogva a tenger lejtős partján leereszthetők a vízbe, s ferdő gyanánt szolgálnak.

A vámháznál nemcsak kiburították ládáimból, s utastáskámból mindenemet, hanem még egyenként ki is rázták. A könyvekért, s mappákért 1 ½ font sterlinget fizettettek! Úti levelemet elvették, s helyette adtak egy certificate-t mellyel Londonban az idegen hivatalnál (alien office) meg kellett jelennem. Úti levelem azonban csak Angliából kijöttömkor adatott vissza. A certificate úti levél gyanánt hagyatott nálam, de sohasem vétetett vissza, mint a francia úti levél a francia határon. Azonban a certificate-ra sohasem volt úton szükségem, egyedül úti levelem könnyebb kikereshetésére használtam. (…)

Búcsút vévén a jószívű Sir Thomas Keith-től, tegnapi öltönyében, díszes tisztekkel környezve volt, s délután London felé megindultam. Ezen szép vidéknek, melyen az ipar s jólét annyi nyomát láthatám, nem soká örülhettem, mert már Canterburynél elsetétült az idő, s másnap 18. Londont oly nagy ködbe burkolva találtam, hogy még dél felé sem lehete egy puskalövésnyire látni. (…)

fol. 8v-15

Quart. Hung. 3727/4

1821-1822.

Részlet Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, pontos időszak megadása nélkül megörökítve Londonba érkezésének körülményeit, a Sohoban lévő lakásának főbb jellemzőit, továbbá a Rothschild bankháznál szerzett tapasztalatait

London Európa legnagyobb és legnépesebb, s legtöbb sajátságokkal bíró városa. Első tekéntetre távol sem tett olyan benyomást, mint azt a hallottaknál és olvasottaknál, meg az eddig kisebbszerű fővárosokban tapasztaltaknál fogva gondoltam, már csak azért is, hogy regvel korán, sűrű ködbe borulva találtam. Ez már maga ilyen időtájban, mikor nálunk legtisztább szokott lenni az ég, különösnek tetszhetik lenni olvasóim előtt. Nekem se volt az kevesebbé. De meg kell azt jegyeznem, hogy London egét soha egészen tisztának nem, hanem ha a nap felderült is, mindég többé vagy kevesebbé sűrű gőzbe burkolva tapasztaltam, s ím, ez lehet oka, hogy két esztendei itt tartózkodásom [után] sem mondhatom azt, hogy Londont egyszerre egészen megláttam, noha emiatt legtisztább időben Szent Pál temploma kúpjára, az úgy nevezett monumentumra, Primrose Hill, Hampstead és Black Heath tetejére is felmentem. Önként érthető, hogy a városnak nagyobb a kiterjedése, hogysem azt, akármely pontról, a levegőnek ha nem mindig borultnak, de legalább mindég gőzösnek mondható állapotjában ki lehetne egészen venni. Innét eltávoztom óta, amint Londonban utóbb megfordultaktól hallottam, s több helyen is olvastam, támadott egy új nézőpontja Londonnak, a Portland Crescent közepén azóta felállított Colosseum tetejéről, de ahonnét ha legnagyobbszerű, s legszebb is a kilátás, ezen környéknek legszebb s legtisztább volta miatt, mégis kétlem, az előbb emlétett két okból, hogy a várost egyszerre egészen meg lehessen látni. Az első okra nézve még azt kell itt megjegyeznem, hogy ősszel és télen a kőszénfüsttől és ködtől mindég igen komor London ege, elannyira, hogy mindamellett is, hogy lakásom olyan utcában volt, melynek járdája a kocsiútnak mind a két oldalán nyolclábnyi szélességű, a kocsiút maga pedig tizenkét öl szélességű, s szobámnak utca felé eső oldala majd csupa ablakból, minthogy három ablakom mindegyike a pallótól szinte a padlásig felért, s köztök, valamint a szegleteken is, csak két keskeny féloszlop volt. Az ablaknak alsó fele feltolva lévén, feltett kalappal is kiléphettem azon, s kényelmesen a mellig érő vas gáterokhoz támaszkodhattam anélkül, hogy az ablak felső felét megérintettem volna, állott; mégis 1823-ban majd egész januáriusban két szál gyertyát kellett égetnem, egész naphosszat, ha írni vagy olvasni akartam. Egyébként a kandalló tüze is adott annyi világosságot, amennyi öltözésre, s ilyen félékre szükséges volt. Az emlétett időszakban az utcán is égtek a szeszlámpák naphosszat is, hogy a járás, kelés annál fogva is biztosíttassék. Hibázna azonban az olyan utas, ki tán csak ekkor lévén Londonban, annak téli nappalát is tán éjnek mondaná, mert az említett időszakon kívül többé hasonlót nem tapasztaltam, még Batemans Buildingsben sem, mely a Soho Square-ből benyúló kis utcát ábrázol, hová szénhordó kordélyokon kívül ritkán jut valamely szekér vagy kocsi, csak gyalogok járják. Ezen házban laktam először álló esztendeig. (…)

Egyes részeit, utcáit, téreit, házait, etc., vizsgálván, ámulás töltött el egészen, nem az egyes épületek, vagy az egésznek szépsége miatt, mert ezen tekéntetben nem oly igéző, mint már az eddig látottak közt több nagy város, mert ha vannak is egyes épületei olyanok, melyeknek párját máshol hiába keresnők, mégis ezek az egyforma tégla, s vakolatlan, s többnyire füstös épületek közt mintegy elvesznek, s általános tekéntetben figyelmet is alig gerjesztenek; hanem azért, hogy az épületek, utcák, térek, utak világítási, tűz, víz, tisztaság iránti intézkedései etc., által a legmélábbat is figyelemre gerjesztheti. Nekem itt legkevesebbé volt hatalmamban megtartani a hidegebb stoa nil admirariját.

Alig szállottam le a gyorskocsiról – stage coach – ezen új Bábelnek Strand nevű egyik fő utcájában, tüstént egy, még soha nem látott vagy hallott tünemény foglalta le egész figyelmemet. Száraz helyen állottunk meg a szépen kikövezett úton, s íme néhány percenet alatt víz árasztá el az egész kocsiutat. Kocsink is tüstént egy pár hüvelyknyire vízben állott. Nem volt szükség kérdeznem, honnét származott ezen áradás oly hirtelen, mert szemeimet csak az út közepére kelle vetnem, hogy lássam, mint bugyog fel a víz néhány hüvelyknyi magasságra egy karvastagságnyi vascsőből, melyet épen a kezében tartott kulcsnál fogva felnyitott egy arra a végre rendelt szolga, láthatám mint árad el az a járda felé, mely mintegy négyhüvelyknyi magasságra emelkedik a kocsiút felett, annak mind a két mellékén; mint takarít el a kiáradó víz minden rondaságot a Temze felé, s az utat átáztatván mint hárítja el, vagy inkább megelőzi az annyira alkalmatlan s kártékony utca porzást. – Nem sok időm volt ezen tüneményen elmélkedni, midőn egy takaros szép ifjú tiszta pohárral s fejő edénnyel megjelenik előttem, s elandalodásomból ezen kérdésével felvert: do you like a milk? (kedveled-é a tejet?) utána vezetett fejős tehene felé fordítván edényeit, s egész magatartásával a tüsténti fejésre való készségét jelentvén. – Útitársaim közül többen igent mondottak, s az fejvén, a többi közt, én is friss tejet reggeliztem először Londonban. A nép mindinkább szaporodott, kivált kilenc óra felé, s ennek minden erányban késő éjcakáig tartott a hullámzása, melyet a játékszínből kijövőké zárt be. Az első jelenetet majd minden lépten valami feltűnő különösség követé. De nekem szállásomról kelle gondolkodnom, s ez csakhamar meglett. Igen nagy segítségemre volt ebben Leigh’s New Picture of London 1820, melyet még Németalföldön egy aranyon vásárlottam, hogy Londonnal előre megismérkedhessek, s mellyel sok időt s pénzt is kémélettem meg, egyébként tán tudatlan kalauzra vesztegetendőt. Ezzel találtam fel Hunneman urat is, kihez földije gróf Itzenplitz Henrik még Berlinben adott ajánlást. Igen sokat köszönhetek neki, kivált ittlétem kezdetében, de egész ittlétem alatt is. Vegye a jó öreg hálás emlékemet, ha tán ő már az élők közt nincs is többé!

Kosztom s szállásom eránt Hunneman úr segítségével rendelkezvén, első dolgom volt az Alien Office-nál, s a cs[ászári]. k[irályi]. követségnél jelenteni magamat. Az Alien Office – idegen hivatal – felírá nevemet, s tartózkodásom helyét, s úgy nevezett certificate-omat visszaadá. A cs[ászári]. k[irályi]. ausztriai követ Esterházy Pál őhercegsége IV. György angol királlyal volt Irlandban, vele volt Giesecke úr is, kinek nagyatyja Magyarországban született, s Kőszegi nevet viselt; de külföldön annyira elváltozott neve, mint az enyém, s végre magam sem ismertem reá. Ez indított arra, hogy General Treskow tanácsát követém, s nevemet rézbe metszetém, ami által sok alkalmatlanságtól megmenekhettem. Giesecke úr a dán kormány által küldetett Grönlandba, mint természetvizsgáló, azon időszakban, midőn Napóleon az angolok ellen erányzott continental systemjét erőbe léptette. A dánok Napóleon szövetségesei lévén, az angolok minden dán hajót lefoglaltak; le azt is, mely Giesecke gyűjteményét Dániába viendé. Így elkülönözve lévén Giesecke Dániától, hét esztendeig grönlandiasan élni kénteleníttetett, a legnagyobb nyomorúságban, még végre angol hajóra kaphatott, s azzal Londonba jöhetett. Itt baráti találkoztak mindjárt, kik a rongyos grönlandi ruházatját díszes angol öltözettel válták fel, s további előmente eránt gondoskodtak. Szerencséjét legjobban elősegíté egy gazdag angol, ki nemrég szerzett ásványgyűjteménye elrendezésére egy ahhoz értő férfiút keresett. Giesecke ajánltatott neki e végre. De mely nagy volt annak álmélkodása, midőn látta maga tulajdon gyűjteményét, s egyszersmind a szükséget azt más számára rendezni el?! Azonban itt alapult további szerencséje, mert ezen ház közbenjárása által jutott a dublini egyetemnél ásványi tanító székre. Giesecke köztiszteletben él. Kellemes társalkodó lévén, minden jeles házban otthonos. Az tartja magát szerencsésebbnek, ki őtet gyakortább láthatja házánál. Giesecke azonban hivatását sokszor csak több hetek múlva fogadhatja el, minekutána az előbbi hívóhoz ígérkezik előbb, hogy senkit meg ne bántson. Legotthonosabb azonban Giesecke azon házban, melyben ama híres költész, Thomas Moore tartózkodik, John Foster Grierson of Glenasmoil házában, tudni illik, aki által bírom ezen adatok nagyobb részét. John Foster családja személyzete van leírva Walter Scott két románjában is. Nálam is megfordult az itt Keszthelyen, minekutána néhány napot Füreden töltött volna. Füreden németül kérdeztetett, honnét való volna. Aus Airland (így mondatik ki hazája neve, Irland), felel ő. A kérdező nem lévén isméretes az angol szóejtéssel, megvallá, hogy Eyerlandról még soha semmit sem hallott vagy olvasott.

De visszatérve a cs[ászári]. k[irályi]. követségre, őhercegsége otthon nem létében b[áró]. Neumann követségi ügyvivő, Bauer százados, és Henry Oswald Weatherley urakkal; ezen utolsó Richard Wilson fiával nálunk is megfordult, s Keszthelyről honja nyelvén igen szép emlékverset írt. Ő igen elmés könnyű versező. Valamint Giesecke úrról először is követségünknél vettem tudósítást, úgy itt hallottam meg azt is, hogy báró Pfeffel rendkívüli bajor követ, mindjárt az angol királynak Irlandba elutazta után, küldetését már úgyis végezvén, haza ment. Sir Joseph Banks pedig azóta, hogy úton valék, megholt. Hiába volt tehát ezen két jeles férfiúhoz ajánlásom. Dos Reys portugáliai követségi ügyvivő, kormánya változtával hivatalától visszavomulni kénteleníttetett. Kétszer is kerestem őt, honról távol lenni mondott, azonban úgy vevém észre, senkivel sem kívánt érintkezésbe jönni, s magát otthon nem lenni mondatá. Ajánlásomat azonban nála hagyván a cs[ászári]. k[irályi]. követségnél lakásomat megkérdezte, s felkeresett. Őszintén megvallá, amit gyanítottam, s ha Portugáliába menendek oda is, spanyol földre is ajánlásokat ígért.

Rothschildnál lévén, a pénz dolgára nézve meghitelezve, fel s alá jártam többször Mincing Lane nevű utcában, többeket megkérdeztem a jövők, menők közül, mivel az ajánlólevelemen levő számú ház igen kicsinynek és silánynak tetszett előttem. Senki sem tudta megmondani tudta megmondani, hol van ezen dúzs gazdag lakása, még egy csinosan öltözött ifjú, kit nem is kérdeztem, mellettem elmenvén, németül szólított meg, mondván, hogy tán Rothschildot, a pénztőzsért keresem? Midőn ezt igenlém, azt viszonzá, hogy mindjárt gondolta, hogy azt keresem, de tudja azt is, hogyha egész nap kérdezősködöm is felőle született angoloktól, mégsem fogom senkitől megtudni, mivel azt ők nem Rothschildnek, hanem Rothscheildnek mondják. Így kérdezvén pedig, mindenik megmondaná, hogy előtte állok. Midőn említeném, hogy ezt a szennyes falat nem tarthatám annak, noha a kapu felett levő szám megegyez az ide szóló levelem számával, de ő azt mondá, hogy belül majd mást látok. Úgyis történt. Csupa fény, s drágaság látszott az udvaron belül levő épületben, ha kívülről fekete volt is a téglafal, a kőszénfüsttől. A hivatalszoba – contore – valamint egyéb írószobák fény nélküli volt. Csak a hordók, s ládák tartalékja fénylett. 200 font sterlingem volt itt mostan felvehető. Ezen somma két perc alatt ki volt fizetve. Egy réz merőcével vétetett ki az arany egyik tele hordóból, s fontra vettetett. Mind öszvenézve azon időt, melyet ezen szobában töltöttem, legfeljebb félóra negyedre számolhatni. Szerencsém volt az, hogy ajánló levelemmel, szokás ellen, a korláton belül vezettettem, hol a hivataloskodók, s a Mammon állomásoznak. A korláton kívül levő tér tele volt várakozókkal, kiket ha mind el kellett volna várnom, per illam regulam, prior tempore, potior iure, tán csak estve felé szabadulhattam volna meg. – Íme ha Leigh kalauzolása mellett botorkálnom kellett is egy darabig, Rothschild angol nevét is megtanultam. Hasonló botlásaimnál fogva többször olyan isméretek birtokába jövék, melyek nélkül másként soká vagy örökre el kellett volna lennem.

fol. 15v-22v.

Quart. Hung. 3727/4

1821-1822.

Részlet Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, leírást adva London nevezetesebb templomairól, az angolok vallásos életével kapcsolatos benyomásairól, közvetlen tapasztalatairól

A Temple Baron a Citybe hatván, Fleet Street nevű utcába jut a vándor, s balra hagyván a Fleet Market, jobbra a Newbridge Street nevű utcákat, melyek amazt egyenes szegletben keresztül vágják, a Fleet Street erányában nyugatról kelet felé menve, valamivel szűkebb utcába érni. Ez a Ludgate Street, ennek keletső végén tűnik szembe Szent Pál székesegyháza, mely óriási nagyságú kúptetejével a roppant város nagy épületei fölé emelkedvén már messziről az egész város felett kitűnik. Távolban látszó fejérsége közelről nézve igen szembetűnő az által, hogy hellyel-közzel, de igen rendetlenül a portlandi fejér köveken, melyből az egész épület áll, kisebb, s nagyobb koromfeketeségű foltok látszanak, amidőn más helyeken ugyanazon anyag hófejérségű. A szemlélőre azonban ezen foltok távolról sem tesznek oly kellemetlen benyomást, mint az olvasó tán gondolhatná. Meglepő az egész épület nemcsak roppant nagysága, hanem annak kellemes alakja által is, mindamellett, hogy a templomot környező alacsony falra emelt vasrudak, az azon belül levő sír feletti emléktáblák, melyek közt egy sincs figyelmet gerjesztő, meg Anna királynénak éppen a főajtó ellenében álló dísztelen, s már több helyen megcsonkult fejér márvány szobra a homlokzatra szabad látást meggátolja némileg, s annak hatását a nézőre felettébb kisebbíti.

A homlokzat Ludgate Street erányába esik, nyugat felé. Áll ez egy nagyszerű pitvarból, melyhez 22 fekete márvány, mintegy 40 lábnyi hosszúságú lépcsőn juthatni. A lépcsőzet felett 12 fejér korinthi oszlop emelkedik fel szabadon, párosan tartván egy kevéssé kiálló pártázatot, mely felett ismét nyolc öszveszerkesztett rendű oszlop emelkedik fel, a középső nyolc korinthiak erányában, szinte párosan, s egy háromszegű homlokdíszítvényt tart, melynek mezején Sz[ent]. Pál csudálatos megtérése a damaszkuszi útban félig kiemelt munkával van előadva. A középszegleten szemlélhető a nagy apostol álló képe. Kétfelől, a pitvar végében, s így a homlokzat két szegletén nyúlik fel két egyforma torony, melyek közül a délnyugati szegleten lévőben van a 11470 font nehézségű, s 10 láb átmérőjű nagyharang, meg az óraház. (…)

A susogó tornácról kivezettek azon oszlopzat közé, mely a kúptető külsejét övedzi, s innét az oszlopok felett levő nyílt csarnokra. Ehhez ismét 254 lépcsőn kelle felfelé haladni. Már erről is minő kilátás a roppant városra! Minő parányiaknak látszottak az alattam levő roppant épületek, s az ezek közt hangyaként mozgó lények, melyeket embereknek nevezünk! Hát a lámpa alját körülvevő folyosóról, vagy szinte annak tetejéről! Nehéz, s a reám jött szédelgés miatt veszedelmes volt a felmenetel, de érdekes volta miatt az eredménynek igen jutalmazó. Már idejöttömkor állást találtam a lámpa tetején. Gondolám igazítás vagy újítás miatt történt ez. S ebben valóban nem is csalatkoztam. Azonban arra jöttem, amit nem is remélék. Hornort, egy igen jeles földmérőt találtam itten, ki több tájfestőt elfoglalt London s környéke felvételével, aszerént amint az ilyen magas pontról látszik. Ő ezen rajzolatokból egy panorámát akart felállítani, ami bizonyosan nemcsak külföldiekre, de a honiakra nézve is igen érdekes lehete, de éppen azért a merény is igen jövedelmezőnek ígérkezhetett. Az állás egész ittlétem alatt fennállott, s két esztendő múlva, amint többszöri találkozásom alkalmával hallám, 260 úgy nevezett regálívnyi rajzolat már készen volt, az egész mintegy 300 ívnyire terjesztendő, s ennél fogva mintegy 1680 lábnyi tért foglalandó. Helye eránt még nem volt Londonban létemkor semmi határozás is. Annyit mégis bizonyosnak mondott Hornor, hogy a Leicester Square-i panorámaépület, melyben ekkor Róma és Athén mutattatott, semmi esetre sem leszen használható. Mióta haza jöttem, azt hallám Londonban megfordultaktól, hogy ezen nagyszerű panoráma Portland Circus közepén állíttatott fel, hol azelőtt Wellington hercege számára egy nagyszerű emléket szándékoztak építeni, amely egyszersmind belvedere gyanánt szolgált volna. (…)

Számos templomok vannak még a belvárosban, többé vagy kevesebbé emlékezetesek. Azonban ezek leírását több tekéntetből mellőzöm, csak a római katolikus templomot érintem, mely Moorfields nevű téren téglából, s torony nélkül épült, mint minden itteni katolikus templom, de amelynek egyszerű készülete a kíváncsi bemenőt is mindjárt ájtatra gerjeszteni képes. Az öreg oltár egy nagyobbszerű fülke előtt van, s felülről, anélkül, hogy a fülke felett levő ablak a hívek által látható volna, az oltár föle s köre megvilágosíttatik, amely az egyébként kevéssé setétes épületben a bemenőre nézve rendkívüli hatású.

A híres Westminster Abbey, vagy másképp, The Collegiate Church of St. Peter a város nyugati, úgy nevezett Westminster részében van. Ez egy gót ízlésben készült nagy templom, melynek helyén még Saebert essexi király egy templomot, s melléje egy kolostort (monasterium, honnét a német Münster s az angol Minster származott, amely nevezet azután a nagy templomok nevezete lett, s eszerént Westminster nyugati kolostort tenne, de ezen névvel csak a templom jeleltetik) alapított. Azonban az alapítás ideje még tudva nincsen. A Saebert által emelt épület sok viszontagságon ment által, még végre lerontatott. Annak csak egy kis maradványa van még meg, tudni illik egy fából készült halotti emléke Saebertnek, mely Sz[ent]. Benedek kápolnája bemenetének ellenében tartatik. Edgar 958-ban ismét felépíttette. 1065-ben Edward által ismét helyreállíttatott. II. Miklós pápa a királyok koronázási helyéül jelelte ki. VIII. Heinrich alatt azonban megszűnt katolikus templom lenni, de Mária alatt ismét az lett. Erzsébet ismét angol egyházzá tette, a kolostort káptalanná változtatta, s 40 segélydíjas gyermekek oskolájává. Az épület nem tesz egy oly szép egészet a maga nemében, mint Sz[ent]. Pál temploma, mert némely részei előbb mások, utóbbi meg más művész által készültek. Ez is kereszt alakú, valamint minden angol egyház. Keletről nyugat felé nyúlik. A fő bejárás nyugatról van, felette két buga torony, az északi s déli szegletén a homlokzatnak. Emezek tetejéről nem olyan messze terjedő ugyan a kilátás, mint Sz[ent]. Pál lámpájáról, de sokkal szebb. Maga Sz[ent]. Pál is ismét legjobban kivehető, külsejére nézve, ha az a leáldozó nap sugarai által meg van világítva. A bemenet igen pompás, s az első benyomás, melyet a nagy hajó tekéntete a bemenőre tesz, igen megható. Sugár oszlopok nyúlnak fel a magas boltozatok felé, s pálmákként látszanak elterebélyesedni az ívek alatt. Szent borzadás lepi meg a bemenőt a sötétes hajó üregében, melyben a régi festett üvegek csak gyéren eresztik át a világosság sugarait. Itt is az orgona ötlik az előre néző szemébe, az választja el a kórust a templom egyéb részétől. Jobbról a kar oszlopánál van Stanhope emlékköve, balról Isaac Newtoné, szintolyan forma alakú, de sokkal pompásabb, hosszú felírással, de amely sokkal kevesebbet mond, mint Newtonnak az egyszerű neve maga, vagy azon dicséret, melyhez hasonlóval még halandó nem magasztaltatott, midőn Pope a Sz[ent]. Írásnak ezen szavait, „Legyen világosság”, Newtonra alkalmazta, ezen szavaival: „All nature works were hid in night. God said: Let Newton be! and all was then light”. Dajkánk igen szépen tette ezt át honi nyelvünkre, mint azt Kazinczy Ferenc által kiadott munkájában olvashatni: „Setétség vonta bé törvényid oh természet! Mond az Úr: Newton légy! s világosság tenyészett.” Midőn ezen verseket magyarul elszavallottam, az emlék ellenében, b[áró]. Wesselényi Miklós érzékenyülten kiáltott fel: Hé Barátom! be soha sem gondoltam volna, hogy Westminsterben valaha magyar szót halljak! (…)

Sz[ent]. Pongrác (St. Pancras) temploma igen falusi forma templomocska, s mohosult falai a mindinkább szaporodó nagyobbszerű házak közt, nemsokára eltűnnek. Mégis, egy idegenre nézve különösen érdekes, annyiból, hogy sok idegen, s nevezetes személy itt temettetett el, úgy mint a híres korzikai hős, Pascal Paoli, a narbonne-i érsek, s hét francia püspök, etc., kik a francia zendüléskor Londonba menekedtek. Azon kívül, hogy ezen templom körül levő temető az egyházköri hívek tetemeit befogadja, a londoni római katolikusok is ide szoktak temetkezni. Ezek közül igen sok nevezetes személyek takaríttattak itt el. Legyen elég azonban itt keveseket említeni, ú[gy]. m[int]. Chevalier D’Eon, kinek neme felett sok vitatkozás volt, General Picton, aki a waterlooi csatárban veszté életét, Mrs. Mary Wollstonecraft Godwin, szerzőnéje egy igen nevezetes munkának, az asszonyok jogai eránt, etc.

Innét kelet felé van St. Leonard’s Shoreditch, melynek jegyzőkönyvébe jönnek a tengeren megholtak. A kikötőben levők számára, aláírás útján közel a Towerhez, a Temzén vagyon egy nagy hajó, melyet Floating Chapelnek neveznek, s mely homlokán viseli ezen felírást, amelynél fogva egyéb hajóktól megkülönböztethetni. Belseje egészen templomnak van elrendelve, oltárral, vagyis inkább imádkozó asztallal, szóló és néhány egyéb székekkel ellátva.

Mindössze 122 püspöki templomok /:Ecclesiae episcopalium, Chruch of England, established church:/ és 131 kápolnák /:chapels of ease:/ vannak Londonban. Amazok, mint plebania templomok tekintendők, emezek mint fiókegyházak, melyek szükségessé váltak annál fogva, hogy az egyház köréhez tartozó hívek sokkal számosabbak, hogysem azokat mind befogadhatná egy templom. Amint London napról napra minden erányban mindinkább terjed, s népesedik, a fiókegyházak száma is mindinkább szaporodik. Úgy például Sz[ent]. Pongrác templomához építtetett egy fiókegyház igen szép görög ízléssel, de amely mindamellett, hogy csak kápolnának neveztetik, oly tágas, hogy az anyatemplom tornyostól együtt elférne igen könnyen a kápolna üregében. Ez egy esztendő forgása alatt egészen elkészült, s használhatóvá tétetett, még én Londonban tartózkodtam. Egy más templom, amint utóbb a közhír levelekből értém, csupa vasból, még hamarább épült fel. Kétszáznál többre megy a dissenterek vagy non-conformistáké. Így neveztetnek mindazon vallásbéliek, kik más vallást tartanak, mint amelyet Erzsébet királyné megállapított. 196-ra megy az angol protestáns templomok, s kápolnák száma, 49-re a másféle protestánsoké. A római katolikusoké 15-re. Mindöszve tehát jelenleg 523-at számlálhatni legalábbis.

London lakosságát s általában az egész angol népet külsőleg leg alább igen vallásosnak tapasztaltam. Nem járnak ugyan minden nap templomba, hanem a vasárnapot igen meg szentelik. Erre a következendőkben több példát fogok majd előhozni, előadandó alkalommal. Itt mégis megjegyzendőnek vélem, hogy hogy házi asszonyom, Mistress Andrews, midőn itt létem első vasárnapján fuvolám hangját hallotta, majd lélekszakadva szaladt fel szobámba, s az Istenre kért, hogy ne gyalázzam meg olyan zajjal házát, milyent vasárnapon a legutolsó bordélyban sem hallani. Elálmélkodtam ezen, s könnyen érthető, hogy fuvolám Angliában elnémult.

Woburnba történetesen szombaton regvel értem. Bedford hercegnél akartam tisztelkedni regveli 11 és 12 óra közt. Kamarásától azt hallám, hogy őhercegsége vadászaton van, s későn fog megjönni. Annálfogva holnapután lehet csak vele szólani, mert holnap, amint tudva van vasárnap lesz. Tüstént eszembe juta háziasszonyom. Ebéden egy woburni lakosnál voltam, ki ugyanazon kocsin jött haza, melyen én Woburnba mentem. Ezen alkalommal történt a megismérkedés, s annak következésében ebédre hivatásom, s kedvemért több barátaié is. Ezen ebéd alatt a háziúr beszélgetés folytában szórul szóra ezt mondá: „Angliában vasárnapokon nem szokás látogatást elfogadni. Mindenkinek maga belsejével lévén dolga.” Ez elég volt, hogy innepnapon látogatásról lemondjak. Voltam szegény, s boldog asztalánál. Még hercegi asztalnál is azt tapasztaltam, hogy csendben imádkoznak az asztal felett. A mondottakhoz meg kell még jegyeznem, hogy Londonban tartózkodásom ideje alatt kijött egy angol utazónak Franciaországban készült naplója. Emlékezem, milyen kommentariussal késérte minden időszaki sajtó, különösen a vasárnap inneplése módját. Emlékezem, milyen észrevételeket tettek szállásomon a háziak, az öreg özvegyasszonytól az unokákig. Meg kell jegyeznem, hogy egyik fia pap, a másik katona, a harmadik ügyvéd, a negyedik az angol banknak egyik tisztviselője volt. Egyetlen leánya a madrasi commendáns nője, s ennek két gyermeke kereskedő legény. Mind igen vallásosak. Sok volna elbeszélni, mit mondott mindenik. Elég azt megjegyezni, hogy végre mind megegyeztek abban, hogy Franciaország sok nemű, s oly soká tartó szenvedése valóságos isteni büntetés azért, hogy a vasárnapot nem szentelik meg kelletiképpen, hogy a templomból a játékszínbe mennek sokan, többen a templomba sem, hanem inkább csak a játékszínben. Amazok többnyire üresek, ezek, különösen szent napon, tömvék; hogy a játékszínek vasárnapokon csak kinyittattak is, hogy ahhoz tánc, és muzsikaszó hallatik nyilvános helyeken is, s több efféle. Még ezeknél is többet mondok. Itt létemkor történt, hogy egy igen jeles német ifjúval, ki mint utazó egy londoni házban, hová én is járós voltam, az, hogy noha mindenkor igen szívesen láttatott, kitudódván, hogy egy vasárnapon nem volt a templomban, látogatása többé soha se fogadtatott el. Én is figyelmeztetve voltam általa, minekutána ezen esetét elbeszéllette.

Több hasonló esetről hallottam Skóciában. Itt is a fővárosban, történetesen egy skót mágnásnál szombati nap tisztelkedtem, a szokott déltáji órákban, mert itt is nagyobb házaknál késő délután ebédelnek. Szóval hívattam meg legközelebbi hétfőre ebédre minden további észrevétel nélkül. Estve felé azonban a leith-i kikötőben találkozánk. Az én mágnásom, minekutána több műhelyekbe és boltokba bevezetett, haza felé jövet fogadómig elkésért, maga innét még távolabb menendő. Megállapodik azonban fogadóm előtt, s első kérdése is az, hogy: „hol végzed holnap ájtatosságodat?” – visszamutaték egy már elhagyott, szennyes kápolnára, s mondám, hogy ott. Ő először azt kérdé: „tehát katolikus vagy?” igen, felelém. Ő erre előbbre mutatott egy kúptetős épület felé, mely a legkitűnőbb Edinburghban, azt az észrevételt tévén, hogy „mi presbiterianusok vagyunk, azon templom körébe tartozók.” Erre elválánk. Nem múlt el két óra, egy nyalábot küldött számomra, melyben a többi közt egy imádságos könyvet, s Cameron püspökhöz egy ajánló levelet találtam.

A mondottaknál fogva azt gondolná talán a kegyes olvasó, hogy az angol templomban létel különösen isteni szolgálat idején, valami különösen épületes, s ebben bizonyosan csalatkoznék. Nincs kétségem, hogy épületes lehet az isteni szolgálat több angol egyházakban is, minekutána magam is épültem benne néhányszor, de ha a többiről kell ítélnem tulajdon tapasztalásomnál fogva, általjában mást kell mondanom. Liturgiájokat a pap ájtatosság nélkül, majd csaknem mechanice végzi, a szószékről beszédjét minden indulat s mozgás nélkül olvassa le. Ehhez járul az, hogy az angol egyház papjai, kivált a főpapok, éppen nem a legnagyobb becsben állanak a közönség előtt (ami ugyan mind az egészre, mind sok egyesekre nézve nagy méltatlanság, minekutána magam is ismérek néhányat, ki tisztében szint oly feddhetetlen, mint egyéb magaviseletében) minekutána némelyek oly botrányokat tettek ittlétemkor is, melyek nemcsak a vétkest, hanem az egész angol papi rendet is gúny s megvetés tárgyává tették. Szégyenleném világi létemre is ezen történeteket a közönség előtt elbeszéleni. Csak azt jegyzem meg, hogy az idegen könnyen elfogulva van már előre is csupa láttára az angol-egyházi papnak, s micsoda akkor, ha száraz szavai se a szívet, se a lelket nem emelik, nem mozdítják oda ahova kell?! Én legalább úgy voltam többnyire az angol egyházban, s nemcsak a városban hanem faluhelyeken is, ahol más templom nem létében angol egyházba kelle mennem.

Egészen másképp éreztem magamat minden dissenterek (másképpen érzők, a püspökiek, vagyis angol egyháziak ellenében t[udni]. i[llik].) templomaiban, s kivétel nélkül. Különösen meg kell emlétenem azonban az úszó kápolnát (a feljebb érintett floating chapelt), melyet kevéssel Angliából elutaztom előtt, mint afféle utas, csupa kíváncsiságból látogattam meg. Itt egy szíves, lelkes, s tudományosan mívelt félkorbeli ember, minden egyházi ékszer nélküli öltözetben, egyszerű polgári fekete ruhában, annyira meghatott beszédével, hogy nem emlékezem mai napig is mentemé valaha templomból ki annyira magamba térve, mint ezen alkalommal. Beszéde majd minden akció nélkül való volt, mint minden mívelt angolé, ki a kézzel lábbali beszédet, illetlennek tartja; de hajlékony szavának a tárgy milyenségéhez alkalmazása által, noha beszédében leginkább csak a tengeren élőket, s ezek közt is az aljasabb osztályt, a matrózokat látszott leginkább szeme előtt tartani, minden hallgatóit mégis igen elérzékenyítette. Engem ami illet, ha soha vallásos ember nem lettem volnais, itt meg történt volna az első lépés, hogy az legyek. Azt azonban meg nem mondhatom a kegyes olvasónak, a szóló mely vallásbeli felekezethez tartozott. Mert midőn ez eránt gondolkozni és kérdezősködni kezdettem, már késő volt. Én mindenesetre valami dissenternek tartom őtet, a templom belsejének elrendelésénél, s az isteni szolgálat rendjénél fogva, mely az angol egyházétól különböző volt. Minekelőtte azonban az angol egyházra visszatérjek, egy dissenter felekezetről említést tenni akarok. Ezek a kvékerek.

Még Angliában tartózkodtam, különösen Londonban, több kvékerrel volt alkalmam megismerkedni. Nevezetesen orvosokkal, s gyógyszerészekkel. Első volt ezek közt Bracy Clark, az európai szárazföldön elég isméretes állatorvos, s természetvizsgáló. Különös fogalmam lévén ezen vallásos felekezetről, mióta nevöket hallottam, s történeteiket olvastam, megkérém, hogy vezetne el templomjokba. „Nekünk nincs templomunk, úgy mond B[racy]. Clark úr, hanem csak gyűlés helyeink (meeting house), s ezeknek egyikébe szivesen elvezetlek. Mi a vallást belsőnkben keressük s nem a külső szertartásokban”. Igenis, mondám, lélekben s igazságban kell imádni az Istent, etc. Továbbtartó vallásos beszélgetés után megígérte B[racy]. Clark úr, hogy legközelebbi vasárnapon beszól hozzám, s kívánságomat teljesíti. Úgy lett. Szent Márton utcájában egy nagy terembe vezetett, melyben két szakasz padok voltak elrendelve úgy, hogy az asszonyok ülése a férfiakétól egy közfolyosóval volt egymástól elválasztva. Ezen padok ellenében volt néhány magasb ülés az öregebbek számára, de ezeknek csak némelyike volt elfoglalva. A padok is alig voltak féligre telve. Egyébiránt semmi oltár, szóló szék, vagy kép nem volt az egész teremben látható. Minden ember lesütött fővel elmélkedett. A mély csöndet csak köhögések szakaszták félbe. A gyülekezet mintegy óra múlva egész csendben szétoszlott. Én eddigi tudományom szerént görcsös rángatózásokat, buzgó egyházi beszédet, vagy éneket vártam; s íme, semmi sem történt. Más alkalommal egy öregasszony szólamlott meg helyéről, szemeit előbb az ég felé emelvén, s felfohászkodván, a békességes tűrésről beszélt igen halkan, s röviden, de válogatott szép mondásokkal, melyek mindazonáltal kevéssé voltak egymással öszvefüggésben. Semmi taglejtés, csak csendes beszéd, s ismét csendes eloszlás. Általjában azt tapasztaltam, hogy a kvékerek igen magokban vonult csendes emberek, kevés beszédűek, még vitatkozásokban is igen mérséklettek. Közmulatságokban, táncban, játékban, színi előadásokban, lakmározásokban részt venni elvök ellen van. Senki közülök törvényt vagy teológiát nem tanul, de sokan az orvoslást, gyógyszerészséget, kézi mesterséget s kereskedést. Nem fürkészem itt vallásbéli elveiket, elég az, hogy tettel olyan emberek, kiknek a kormány még az olyan következéseket is elengedte, milyenekkel minden polgár tartozik, úgy mint a fegyverviselést, eskü letételt. Példa nincs, hogy a bíróság valamely kvékert bűnben marasztalt, annál kevesebbé, hogy halálra ítélt volna. Hogy a kalapjokat le nem vennék, azt nem tapasztaltam, ellenben legalább, kikkel érintkezésben voltam, szintúgy tisztelkedtek, mint más angolok.

Tezéseken sem akadhattam fel, mivel e részben sem tapasztaltam, legalább a velem érintkezésben voltakat a bevett szokástól eltávozni. Francia nyelven vous, angol nyelven per you szólítottak meg, mint mások. Külsejük azonban oly kitűnő, hogy a kvékert minden más felekezetbelitől könnyű megkülönböztetni. Ruhájok szabásában nem követik a divatot, hanem régi mód szerént alacsony tetejű, s nagyperemű kalapot, térdig érő barna kabátot, fényes gömb s ránc nélkülit, szűk nadrágot viselnek a férfiak. Az asszonyok zöld kötényt, s fekete kalapot. (…)

Az angol egyházra visszatérőleg meg kell jegyeznem, hogy templomjok valamint kívülről többnyire igen pompásak, úgy belülről minden különös dísz nélküliek. Képekkel, vagy festésekkel eszközlött ékesítést nem igen látni. Sz[ent]. Pál kúpja festése Thornhill Jakabtól alig észrevehető. A többi rész kifestését, melyet Benjamin West, egy amerikai, de utóbb Londonban megtelepedett kvéker ingyen tenni akart, hogy az angoloknál a szép mesterségek eránti közömbösséget meggyőzze, de a londoni püspök szűkkeblűsége megakadályoztatta. Azonban, hogy a roppant üreg mezételensége fedeztessék, azt tanácsolta inkább, hogy érdemes hazafiaknak emlékek emeltessenek márvány faragványokból. Ami aztán meg is történt. III. György, hogy a windsori várt kifestette West által, a szépművészetnek annyira kedvelője lett, hogy kedve jött privát kápolnáját kifestetni. Wyatt építésznek építési rajzokat, Westnek festéseket kelle készíteni. Azonban a király akár lélekisméret sugallatából, akár politikából, az angol egyház főpapjait ez eránt megkérdezte. A londoni püspök magára nézve ezt igen ártatlan dolognak nyilvánítá, el nem titkolhatónak mondá mégis, hogy az ilyen festések, ha tárgyai a Szentírásból vannak is véve, a közvélemény szerént mégis pápaszagot (smell of popery) terjesztenének. A király mindemellett megmaradt feltételénél, s Westet 1000 font sterling esztendei díjjal lefoglalta, de szándéka teljesítésében akadályoztatva volt. West panaszló levelére az lett a válasz, hogy fizetése ezen túl megszűnik. A király a panasztétel után nemsokára elméjében megháborodott, de feléledvén előbbeni egészsége, kiviláglott, hogy West levele nem jutott a királyhoz, s a válasz a királynétól jött, ez meg a papok fondorkodási által vezéreltetett. Mennyi legyen ezen előadásban való, azt be nem bizonyíthatom. West képcsarnokában (mely a híres festő holta után eladásra volt szánva az örökösöktől, s ahol én gyakortább megfordultam) hallám. Annyi mégis bizonyos, hogy West átallott további lépéseket tenni, s munkája abban maradott. De bizonyos az is, hogy a pápa, s pápistaság elleni érzés. még monumentumjokon is mutatkozik, nemcsak a nép éltében s tetteiben, s pedig igen szembetűnőleg.

Csudálatos mégis, hogy az isteni szolgálat rendje csaknem egészen pápista mód megy véghez. Ennek okát tán abban találhatni, hogy VIII. Heinrich, ki mint tudva van, csupán önzésből vált el a római egyháztól, de mindamellett is holtig buzgó katolikus maradt. Erzsébet idejében ezen nagy királyné által, mint az angol egyház főnökétől, határoztatott a most is divatozó isteni szolgálat rendje, s ez áll az úgy nevezett liturgiából, meg az Isten igéje hirdetéséből. Misét ugyan nem tartanak, ami szeréntök bálványozás lenne, hanem ahelyett a liturgia szintoly lényeges fő része az isteni szolgálatnak, valamint a katolikusoknál a sz[ent]. mise áldozatja, s elértvén az ehhez való szertartásokat, amint legalább a londoni fő templomokban, s a windsori kápolnában, de egyébhol is tapasztalván, az angol egyházi isteni szolgálat megegyez a katolikusokéval. A káptalanbéliek széke, stalluma, öltözete, valamint a minister gyermekeké is hasonló, úgy a váltva mondott vagy énekelt kórusozás is, mely Szent Pál templomában minden nap háromszor történik, nyáron t[udni]. i[llik]. hat órakor, s télen hétkor; azután egy óranegyeddel előbb mint tíz órakor, s végre egy óranegyeddel későbben három óra után. Vasárnapokon közönségesen aszerént tartatik a liturgia, amint a minden angol hitű kezén levő imádságos könyvben /:Common Payer Book:/ előadatik. Először egy ének tartatik a zsoltárokból, melyet egy más pap kezd, mint aki prédikál. Azután térden állva mondja a nép a közönséges gyónást az előimádkozó pap után, amint azt ez cikkelyenként előre mondja. Azután következik a feloldozás, a pap imádsága, melynek mindenikét a nép ámen szóval zárja be. Azután ismét egy zsoltár jön elő, meg valamely cikkelye az ó- vagy újtestamentomnak. Az apostoli hitvallás, a Mi atyánk, könyörgés a királyért s az országért, ismét Mi atyánk. Végre litánia, s áldás. Azután jön a prédikáció, melyet többnyire csak olvastatni láttam. Sz[ent]. Pál templomában a rendes isteni szolgálaton kívül esztendőnként két nagy innep szokott tartatni. Az egyik május elején, ittlétemkor május első napján, a másik júniusban. Amaz alkalmával nagy muzsika van a kúptető alatt, s a templomba menet csak két shillingért (mintegy 54 xr a mi pengő pénzünkben), melynek öszvete a plébánosok özvegyeié és árváié. Az ilyes fizetés azonban más templomoknál, melyek nem az ország vagy a város költségén épültek, s tartatnak fenn, mint p[éldának]. o[káért]. Sz[ent]. Pál, minden vasárnap oly formán mégis, hogy a főbejáráshoz tétetik csak tányér ki, s a bemenőnek fizetni kell; ha pedig nem tud vagy nem akar, a mellékbejáráshoz igazíttatik, ahol ingyen bemehet. Ez igen jó szokás, nem zavarja meg az ájtatoskodást se a csengetős persely, mint minálunk, sem az egymás után jövő három perselyes urak zajgása, mint Németalföldön. A másik innep alkalmával minden parókiabeli tanuló gyermekek, mintegy 8000-re menők, egyesíttetnek. Ha Händel oratóriuma, valamint minden jó zene igen meghat engem, úgy valóban az ártatlanok éneke. Semmit nem hallok örömestebb a templomban, mint az oskolások énekét; mégsem emlékezem annyira ellágyultnak lenni magamat, mint egyszerre annyi ártatlan szava hallására.

Nem zárhatom bé ezen cikkelyt anélkül, hogy említést ne tegyek egy esetről, mely jelenlétemben történt a Tavistock Chapelben. Midőn a pap felment a szóló székbe, s elmondá az úgy nevezett textust, mely ezen igékből állott: íme, ez az én fiam, őtet hallgassátok, egy ember a jelenvoltak közül felkiált: ne higgyetek neki, hiszen én vagyok az Atya Isten, nekem kell legjobban tudni, melyik az én fiam. A pap zavarodásba jött, de csakhamar feltalálta magát, s az orgonásnak intett. Ének kezdődött, s ezalatt a hallgatni nem akaró atyaistent előttem vezették ki, amint hallám utóbb, az őrültek házába. Hogy a szegény őrült kinn volt, az ének megszűnt, s a pap elkezdé a szólást. Annyi vallásos őrültet sehol sem láttam, mint itt. Mindenik szállásomon volt bajom házi asszonyommal a vallás titkai feszegetése miatt. Az elsőtől elmentem oka is az volt, hogy menekedni akartam az ilyen ábrándozóktól, de nem sokára kelle tapasztalnom, hogy a másikbis olyan volt, pedig én nemcsak nem adtam alkalmat reá, hanem inkább kerültem is, a vallásbeli tárgyat szintúgy, mint a politikait vitatni. Nem lehete ezután csudálkoznom, hogy a londoni őrültek házában nagyobb része a szenvedőknek mania religiosa következésében tépelődik. Már Párizsban másképp!

fol. 24v-51v.

Quart. Hung. 3727/4

1821-1822.

Részlet Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, rövid áttekintést adva a londoni pénzintézetek működéséről, utalással Nathaniel Rothschild szerepére

Midőn a Stuart-ház ismét az angol trónra jutott, rossz volt az angol pénz, s kevés a kereskedés nagy kiterjedéséhez képest. A kereskedő raktáraiban heverő, s vevőre váró portékáját örömest elzálogolta volna, még eladhatta, hogy abban fekvő tőkéjét folyvást gyümölcsözővé tehesse. De a személy, s vagyon scak III. Vilmos fellépte után lett biztosítva, s a hitel csak akkor alapíttathatott meg. A londoni bank létrejött 1694 Paterson Jakab skót születésű nagykereskedő terve szerént, 1 200 000 fontsterling tőkével, mely 100 fontos részvényekből gyűlt öszve, de már harmadik évben megrendült, a pénz rossz volta miatt, s azon okból, hogy annak javítása több időt kívánt, s csak lassabban eszközöltetett. Azonban a közérdek majd oly lábra állította, hogy rendíthetlenné vált. Nem a város, nem a kereskedők, hanem a nemzet érdeke van vele öszvekötve, azért nem városi, hanem nemzeti vagy angol banknak is neveztetik. Hogy a francia zendülők megdönthetni reméllék, innét származott, hogy se az angol nemzet szilárd lelkületét, se a bank elintézését nem ismérték voltaképpen. Hadi költségekre, kárpótlásokra, segély pénzekre, etc., sok arany ment ki Angliából a külföldre úgy, hogy a vert pénz igen ritka lett, s a bullion (arany és ezüst rudakban) ára szörnyű magasra rúgott, s a készpénzfizetés, váltás már fennakadt. 1797-ben február 24-én, tehát éppen egy század múlva az első krízis után, tett a bank kormányzósága Pitt miniszternek jelentést a dolog mibenléte felül. A király tüstént öszvhívatá tanácsosit, s azt parancsolá, hogy a banknak minden munkája függesztessék fel, még a parlament a nemzeti hitelt meg nem állapítja. S ez csakhamar megtörtént. A nemzet jelesebbjei a közérdek felett vetélkedve, két nap alatt minden pangásnak véget vetettek. A bank állapotja ezóta még szilárdabb állásba helyheztetett, csak a nemzet enyésztével szűnhet vagy rendülhet meg, minekutána minden egyes érdeke a bankhoz, s a banké minden egyeséhez van kötve, úgyhogy el lehet bátran mondani, az angol jól létnek alap és zárköve a hitel, mely a bank által létesül. Az angol bank az óváros közepén van, Sz[ent]. Pál templomától kelet-északra. Ha a nagy templomtól ezen erányba menő Cheapside-on a belvárosnak egyik tágasb, de rövidke utcájában előbbre halad a vándor, három nagy kőépület tűnk fel szemébe. Balról a bank, előtte a Royal Exchange, jobbra a Mansion House.

A bank épülete ezek közt legnagyobb, legpompásabb. Az egész egy rendetlen hosszas négyszeget ábrázol, nyolc nagy udvara van. A föld alatti rész szint oly mély, mint a föld fölötti magas. Amott a nemes ércek tartatnak rész szerént rudakban, rész szerént vert pénzben. Emitt a hivatalok állomásai vannak. Azon oldal, melyen a fő bejárás van, 80 lábnyi hosszú, s nagyobb részént a Threadneedle Street éjszaki oldalát ábrázolja. Az első csarnok egy pompás kúptető alá vezet, mely valaha közepe volt az 1732-ben Soane által kezdett épületnek. Itt végeztettek kezdetben a bank dolgai. Most azonban, mióta a Stock Exchange felállott, 1801, a status obligációk birtokosai ott állottak öszve, s ott végzik dolgokat, amelyben csak az egyesültek vehetnek részt. Az úgy nevezett rotunda azóta gyűlhelye a stock jobberseknek, kik úgy látszik mintha status papiros adók s vevők volnának, azonban csak játékosok, kik az áremelésre vagy csökkentésre befolyással lenni, s az által magok hasznát eszközölni törekszenek anélkül, hogy valóban adnának vagy vennének. Ezen uzsorások regveli 11 és délután három óra közti időben szoktak öszvegyűlni a rotunda alatt, s különös látványt adnak a figyelmezőnek, ábrázatjokon is olvasható nyereségvágyokkal s zajokkal. A rotundán kívül figyelemre méltó a Hall, hol a váltólevelek adatnak ki, vagy készpénzre váltatnak, a Warrant Office, a jótálló hivatal tereme, a főpénztárnok hivatala (the Chief Cashiers Office), etc., mind egyszerű, pompás teremek [sic], melyekbe minden idegen könnyen bejuthat. Általjában az egész épület 1732-től 1804-ig három külön időszakban, s külön építészek által lévén létrehozva, nem mutat részeiben egybehangzást, mégsem tagadhatni meg tőle a nagyszerűséget, s jó izlést, noha több helyeken észrevehető az építőmester különcködése, s bogaraskodása.

A bank dolgai vitele eránti leírásba nem ereszkedhetem, mert sokkal szövevényesebb az, hogysem azt egy beavatott, s a kereskedés dolgában járatlan kelletiképpen felfoghatná, noha eleget hallani volt alkalmam több itteni tisztviselőktől, kikkel megismérkedtem. Meg kell azt mégis jegyeznem, hogy feltűnő volt előttem különösen a tisztviselők sokasága, mely ezeret is felülmúl, meg azon környülállás, hogy az országos kötelezvényt vásárlók a bank részéről nem láttatnak el kötelezvénnyel, melynél fogva bizonyos esetben ügyöket igazolhatnák a törvény előtt, hanem csak feljegyeztetnek a nemzet nagy adósságkönyvében, s ha ezen bejegyzés eránt nyugtatvány kéretik, s adatik is, annak semmi befolyása nincs a kereskedésre, vagy másnak átengedésre. De az első könnyen érthető a dolog sokasága tekéntetbe vételéből, a második azon környülményből, hogy minden pénzbeli ügyei a status hitelezőjének isméretes, s jó hírű közbenjárók által történik. A bejegyzések a, b, c rendben történnek, s a jegyzőkönyvek a szerént vannak künn, szobákra elosztva, s azok ajtaja felett nemcsak a kezdő betű, hanem az első szótag is feljegyezve, aminél fogva az egész munka egyszerűsíttetik, minden kérdezősködés, s idővesztegetés elháríttatik, s az illető legrövidebb úton kamatjához juthat, vagy arról maga, vagy meghatalmazottja által rendelkezhetik, amint neki tetszik. Minden félesztendőben száz milliónál több (a mi pénzünkben számlálva) kiadatik csupa kamatokra, s mindez legfeljebb két hét alatt. A csalás esete majd hallatlan mégis. A hivatal teremek regveli kilenc órától délután ötig állanak nyitva. A bank kormánya áll 24 tagból, melyek director névvel neveztetnek, egy alkormányzóból (deputy governor) és egy főkormányzóból (governor). A főkormányzó jelenleg Thornton Sámuel, a világ királya. Ő viszi az intézet dolgát, egy tanácsban (court), melyben kívüle legalább 12 directornak jelen kell lennie. Választások a részvényesek közgyűlésében történik esztendőnként. A főkormányzó részvényének legalább 4000 font sterlingre kell menni. Az alkormányzóénak 3000-et, a többitől 2000 kívántatik meg.

A banknak átellenében van délről a kereskedők csarnoka, melyet Gresham Tamás maga költségén építtetett téglából 1566-ban, s azt a londoni kereskedő közönségnek ajándékozta, hogy helyök legyen ahol öszvegyűlhessenek, the bourse névvel nevezte. 1570-ben Erzsébet királyné meglátogatván azt, the Royal Exchange-nek mondatni rendelte. Ezen épület éppen egy század múlva, 1666-ban égett le, midőn Londonnak nagyobb része tűz által emésztetett el, de mindjárt a következendő esztendőben újra felépült, szép fejér portlandi kőböl. Hossza 203, szélessége 171 láb. Az egész rendes négyszeget ábrázol. Két homloka van, egyik a bank felül éjszaki oldalán, a másik délről a Cornhill felé, s ezen oldalon az épület közepén levő kapu felett egy szép torony emelkedik fel, melynek tetején egy megaranyozott pléhből készült táska /:Gresham címere volt:/ teszen szélmutató szolgálatot. Ezen torony alján egy fülkében van II. Károly képszobra, annak emlékére, hogy ő tette le az első követ. Földszint boltokkal van körülvéve, melyek csak fából lévén öszveszerkesztve, a szép épületet igen eldísztelenítik. A torony alatt s ennek átellenében levő kapu egy hosszas négyszegű térre vezet, mely földszint a falak mellett elnyúló körülálló oszlopok által négy fedett folyosót képez. Ez a kereskedők gyűlőhelye, délutáni két órától fogva ötig leginkább, noha regveli nyolc órától egész délutáni hatig az épület nyitva áll. A folyosó falaiba fülkék vannak vésve, de azok kettőn kívül mind üresek. A nyugat éjszaki szegletben van Gresham képszobra, a délnyugatiban John Barnardé, ki valaha London városának igen tisztelt képviselője volt a parlamentben. Az oszlopok felett szinte fülkék vannak, királyok és királynék képeivel díszesítve, I. Eduárdtól kezdve III. Györgyig. Azonban az idejövő feledi ezen képeket vizsgálni, minekutána figyelmét a kereskedőség vonja magára, kivált ha délutáni két és négy óra közti időben jelenik meg itten. Majd’ minden nemzet kereskedői képviselőjét láthatja itten, csak a magyarét nem! A sokféle nemzeti vonások, a sokféle mimika kifejezések, majd a remény, majd a csalatás, öröm, fájdalom, nyereség vagy veszteség lévén arcvonásaikon olvasható. Mind a két kaputól külön lépcsők vezetnek fel az emeletbe, ahol azelőtt két csarnok létezett, két bolttal. Ezek már mind megvannak szűntetve régen. Ezek helyett az épület nyugati részében van most a híres Lloyd’s Coffeehouse, mely jelenleg legalább nem igazán viseli ezen nevet, mert ha megvan is, még most is a kávéház formája, azonban semmi sem kevesebbé, mint kávéház. Azt inkább újságok kútforrásának, vagy egyszersmind társulatok aláírói helyének lehetne nevezni. Itt van egy nagy könyv egy alkotványra feltéve, melybe mindjárt feljegyeztetik ha valamely hajó, akárhonnét jött, Londonban kikötött, vagy ha valamely hajó akárhová útnak indult. Itt ragasztatnak fel minden közérdekű tudósítások mind a kormány által, mind a kereskedő vagy egyéb társulatok által, de egyesek által is, ha azok közérdekűek. Egy ember mindég jelen van, egy szóló szék forma magosabb ülésben, ki a tudakozóknak kérdéseik felett lehető felvilágosítást adni tartozik. Csudálnom kell, hogy utazás leírásokban majd az exchange átellenében, majd földszinti részében, majd ismét pompás mahagóni bútorokkal ellátott nagy teremnek kell olvasnom. Ez talán mind igaz lehetett különböző időben. De ugyanakkoról, melyben én itt voltam, helytelen állítás; s egyszersmind arra mutatni látszik, hogy látottnak írja azt, amit csak hallott, vagy olvasott, s tán régiebb munkákban, de mindenesetre a korabelit nem írja le híven. Egy intés a kegyes olvasónak, mint hihessen kivált a futva utazónak, aki keveset láthat, s mégis mindenről írni akar.

Az emelet keleti részében több nagy szobák vannak, részént kereskedőknek, részént társulatoknak bérbe kiadva, s zöld függönyökkel ellátott rekeszekre (boxes) elosztva. Ezen társulatok közt különös említést érdemel a The Royal Exchange Assurance, melynek hivatali szobái (office) szinte itt vannak, s melynek nagy érdeme van a kereskedők, hajótulajdonosok oltalmazásában, s kármentésében, ha azok az elemek, rablók miatt szenvedtek. Szintúgy a hajósok, s katonák megjutalmazásában, özvegyeik s árváik pártolásában és ápolásában. A fentebb emlétett szobák, melyek két sort foglalnak el, csak az aláíróknak állnak nyitva, kik a társulatba felvételökkor 25 font sterlinget, s azután esztendőnként négy guineát fizetni kötelesek. A társak által így öszveadott pénzből kerül ki azután az emlétett célokra szolgáló segedelem. Mindenesetre emlékezetes egy hely marad a Royal Exchange. Egy angol büszke érzet nélkül nem láthatja azt, minekutána nemzete nagyságát, erejét, hatalmát ezen pontból is láthatja, midőn az egész földtekére kiterjedő kereskedése itt legélénkebben mutatkozik, hol annyi ajkú nemzetnek képviselője látható, annyi féle nyelv hallható. Képviselője mondom, mert nem lehete a nagy kereskedők úgy nevezett faktorait úgy tekénteni, a maga nemében, mint akár melly koronás fő követjét a királyi udvarnál? Mert hiszen ő is képviselő! Sőt maga a királyok királya (Nathaniel Rothshild), amint itt neveztetni hallottam, ha valahol, itt bizonyosan látható. S mit, s mennyit tett a kereskedés a polgárisodásra, következőleg mindazon jótéteményekre nézve, melyek a polgárisodásból az emberi nemzetre háramlottak, isméretesb, hogy sem itt terjedelmesb beszéddel elő adni szükség volna. S ha így? Nem nevezheti-é magát, ha valaki, bizonyosan egy angol, méltán világ polgárának?

Maga Anglia is mi volna kereskedés nélkül? Bizonyosan a legpusztább, terméketlenebb, öröm, s gyönyör nélküliebb tartományok egyike. Minthogy a tölgy, s makk, s ilyes vad gyümölcsök helyébe, s melléje a szelédebb éghajlatot legízletesebb gyümölcseit honosította meg, s eszközt szerzett, mellyel nemcsak kopár teleke termékennyé, gazdagon jutalmazóvá, valódi kéjhellyé lett, hanem minden iparágában előbbre mehetett, s gyártványi által a föld legtávolabb lakóit is ellátván, annak kincseivel ellátván tulajdon honját, s magát gazdagíthatja. Mint bámulna most II. Károly, ha azon helyről, melyet képszobra díszesít, néhai népét annyiféle nép között ügyvivőnek, jelt adónak, hatalmaskodónak látná, s köztök olyan egyeseket, kik az ő idejében legfeljebb egy angol nemesnek alázatos szolgája lett volna, most olyan öszvesekről rendelkezni, milyenekkel egész királyi kincstára sem dicsekedhetett volna! A Royal Exchange kevéssel Londonba jöttöm előtt egészen megújíttatott, de Angliában (sic) elmentem után leégett. Nem kétlem, hogy ezen fontos hely csakhamar ismét felépült.

fol. 52v-59.

Quart. Hung. 3727/4

1821-1822.

Részlet Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések

Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, felidézve az angol törvényhozás alsó házában tett látogatásával kapcsolatos tapasztalatait

House of Commons, vagyis az alsóház, a követek kamarája, a Wesminster Hall mellett nyúlik el, egy szennyes kőépület, görög ízlésben, homlokzatával VII. Henrik kápolnája hátuljának fordítva, melytől a belső ház homlokzata elejbe nyúló ópalota térrel (Old Palace Yard) választatik el. A nagy bejárás Westminster Hall nyugat éjszaki sarkából van, itt néhány lépcső egy kis ajtóhoz, s ez egy sötét csarnokba vezet, ebből a Hall kis ajtajának átellenében van egy nagy, kétszárnyú ajtó, mellesleg a ház karzatára való feljárás. Emezen feljuthat az idegen, az alsó ház ülése alatt egy követ billetjével, de még inkább egy koronás tallérral, melyre az ajtónálló mosolyogva néz, s bókol, midőn a levélkét csak komolyan, s mozdulatlan nézi. Amazon a követek maguk járnak be.

A követkamara tereme [sic] egy hosszas négyszeg, erdetileg templomnak volt építve, s III. Eduárd székes templommá is tette, azonban VI. Eduárd követkamarává változtatta át úgy, hogy a templom pallója fölé más pallót emeltetett, s oldalaslag falakat, oszlopokat állítván e fölé, azokra a padlást tétetné, sokkal alább a templom boltozatjánál úgy, hogy alja, föle, s melléke más célokra azóta ezen épület mindég a követkamara ülőhelyéül használtatott. Alakja azonban Irlandnak Angliával egyesültével megváltozott annyiban, hogy a két mellékfalak s oszlopok, melyek a padlást tarták, kidöntettek, s ennélfogva a terem szélesebbé lett, de most is szűk 635 követnek. Hossza mintegy 60 láb lehet, szélessége 40. A bemenetnek átellenében három nagy ablak van, melyeken át a Temzét, s néhány fát látni. A középső ablak előtt van a szóló /:speaker:/ vagyis elnök karszéke, melynek magas háta felett az angol címer látható, gazdagon megaranyozva. Előtte van egy zöld asztal, melyre arany kormánypálcáját teszik le, s a ház irományait. Az asztalhoz két titoknok ül le, s szolgálatot tészen. Az elnök székétől kezdve a fal mellett öt sor pad nyúlik el egész az ajtóig, szabad tért hagyván magok közt, mely térnek végében van az emlétett asztal zöld posztóval bevonva. A középső padok közül oldalaslag emelkedik fel, mind a két felül egy sor vasoszlop, mely a karzatot tartja. Ezen mellékkarzatokon is van két sor pad, valamint az alatt valók, kivánkosozva, s zöld bőrrel bevonva. Ezen karzatokra az alatt levő padok végén van a főjárás, a követek, s valamely jeles idegen számára, ki a gyűlésen jelen lenni kíván, s akit megkülönböztetni akarnak. A bejárás felett is van hasonló karzat, s rajta két sor pad, melyen legfeljebb 200 ember férhet meg, igen öszvetolongva. Erre a feljárás az ajtón kívül van, a Westminster Hall, s a gyűlés terem közti csarnokból. Erre a gyorsírók, s a közönség mehet fel, de csak egy követtől nyert billet mellett, de amellyel egy angol tallér (a crown) mellett még könnyebben bejuthatni, s ebből éppen semmi titkot nem tesznek, szabadon váltják fel a pénzt. Mintha a játékszín előcsarnokában volna az ember. Ezt ha nem helyeslem is egészen, de mégis némileg jóvá kell hagynom annyiból, hogy a tolongás ily módon némileg mérsékeltetik, s mindenféle hiábavaló embernek betódulása megakadályoztatik. Azon azonban csudálkoznom kell, hogy a fennálló rendszabály (standing order) szerént már régóta tilos a közönségnek beeresztése, s az mégis megengedtetik, de akármely követnek csak egy szavára is a karzat kiüríttetik, a fennálló rendszabályra hivatkozva. Az ülések többnyire délutáni négy órakor kezdődnek, de sokszor világos regvelig is elhúzódnak. A jelen lenni kívánóknak egy tagtól nyert billettel, s mindenesetre legalább négy vagy öt shillinggel ellátva, s ülés előtt három, négy órával is előbb kell forgolódnia, s ha bemehet, az ülés kezdetéig sokszor öszveguzsorodva [sic], tolongás közt várakoznia. Ím ezt kelle előrebocsájtanom, minekelőtte az ülésről szólanék, azzal a megjegyzéssel mégis, hogy az elnök jobbján a miniszterek részén valók ülnek, balján az ellenző félhez tartozók, anélkül mindazonáltal, hogy mindenkinek bizonyos helye volna. Minden követ oda ül, ahová neki tetszik, s közönséges viselő ruhájában jelenik meg, ki frakkban, ki kaputban.

Az elnök néhány percenettel négy óra előtt jelent meg, hosszú fekete selyem ruhában, s válláig lefüggő behajporzott parókában, nem ott jövén be a terembe, ahol a többi alsóház tagjai szoktak, hanem a déli oldalról, karszéke közelében, lakása t[udni]. i[llik]. még elnök, az alsóház épületében van. Előtte vitt nagy sceptrumját letették az asztalra, s attól egy parókás ember, a ház káplánja, imádságot mondott fennállva, mely után az elnök a jelen volt tagokat számba venni látszott, mivel ha 40 tag nincs jelen, az ülést nem nyithatja meg. Azután leült, egy iromány olvastatott fel, mely alatt a követek is leültek, de némelyek igenis kényelmesen, még lábokat is elnyújtván a padra, mások újságot olvastak. Némelyeknek kalapja is fenn volt. Az iromány elolvasása után többen felszólaltak helyükről, de mindég lefödött fővel. Egy az első padban ülők közül, az ellenzés (sic) részén ülők közül előbbre is lépett, s hevesen beszélt. (…)

Egyszer azt veszem észre, hogy az elnök felemelkedik helyéről, s kimegy, s a jobbján legközelebb ülő a nagy ajtó felé megy, de a teremnek mintegy közepét elérvén, azon úton, melyen kifelé indult, visszamegy, de bókolásokkal, s elfoglalta az elnök helyét. Ez a jövés-menés nekem igen feltűnő volt. Meg nem tarthatám magamat, hogy szomszédomat, ki egy gyorsíró volt, meg ne kérdezzem, mire való ez? S azt vettem feleletül, hogy választmány rendeltetett a Bill megvizsgálására, s Manner Sutton helyett más foglalt helyet, mint a választmány elnöke. Nem tűrhettem már tovább szoros helyzetemet, minden tagjaim elzsibbadtak, ellankadtak, csak kifelé mozdulhattam. S midőn látnék több tagokat magoknak az elnök felé meghajtásával, én is meghajtám magamat – de csak a szomszéd gyorsírónak – s kimenék. Várva vártam, mint írják le majd az újságban ezen ülést, mert a gyorsírókat nem igen láttam figyelmezni, annál kevesebbé írni, hanem csak egyes jegyzéseket tenni, s íme másnap regvel már mindent pontosan feljegyezve találtam. (…) Többször ittlétemnek sem volt nagyobb sikere, mint az elsőnek. Én soha egy újságba nem adhattam volna egy szóló beszédét is. Gondolatom többnyire a múltakba volt merülve, a hely színén képzém magamnak Foxot, Pittet, s másokat, kik itt mutatták ki először tündöklő tehetségeiket, megelégedvén azzal, hogy fogalmam van a ház elrendeléséről, s az angol parlamenti vitatkozásokról. Én minekelőtte itt megfordultam, azt gondolám, hogy ezen a helyen minden teljes illedelemmel megy véghez, s olyan komolysággal, milyent a hidegvérű angoltól, a törvényhozó testtől várhattam. De csalatkoztam, mert olyan feszesség nélküli volt a tanácskozás, mint akármely baráti körbeli társaságban lett volna; csak az olyan oskolai bókolásokat nem vártam volna, hanem ahelyett inkább több illedelmet ily helyen, s ily alkalommal.

House of Lords, vagyis a felsőház, a mágnások táblája, egy külön épületben van délről az alsóház végében, mellyel öszvefügg, de sokkal beljebb van ennél, úgyhogy a felsőház épülete az alsóházéból az egész szegletpavilont, s ezen kívül még négy ablakot szabadon hágy, ennélfogva az Old Palace Yard a felsőház előtt mintegy 12 öl nagyságú szegletet képez. Ezen épület még régiebb korból való előcsarnoka volt a régi királyi palotának. Irlandnak Angliával egyesülte után a felső kamara számára rendeltetett. IV. György trónra lépte után sok változás, s javítás tétetett az épületnek mind külsején, mind belsején. Külseje itt tartózkodásom alatt javíttatott ki, s egészen új alakot nyert. Azonban formája mégis régiségre, s igen nagy sajátszerűségre mutat, amit az angolok úgy látszik igen kedvelnek. Gótus ízlésnek nem mondhatni, mert nem egy csúcsra öszvemenők mind a boltozatok; görögnek sem, mert gót ízlésű boltozatok is vannak, ilyen a csarnok, vagy szabad folyosó, mely az épületnek földszinti, s nyugatsó, meg déli, azaz az egész szabadon álló részét környezi. A boltozatok alacsonyak, s fent szegletre öszvemenők, mindöszve 20, 15 t[udni]. i[llik]. a homlokzat körül, egy az elvágott szegleten, délnyugati erányban, s délről négy. Ezen boltozat alja fedett folyosót, föle pedig nyíltat képez. Ezen folyosó felett a homlokzat közepén van két gömbölyű tornyocska, s köztök két gótívű ablak. Az alsóház épülete felül egy négyszegű torony, az épület szabad végén pedig egy nyolc szegű, melyek mind egy emelettel magosabbak a ház födéménél, s fogasan végződnék, valamint a falak pártázatja, s az alatt levő árkádok tetején is.

A gömbölyű, s szegletes tornyok köze mind a két felül öt négyszegű ablakot vesz közbe. A tornyoknak azonban mindenike csak félig áll ki a falból, s csak a pártázaton felül levő részen látszik meg igazi alakja. Az ilyen forma épületet régi szász modornak (Old Saxon style) szokták [sic] nevezni, amilyent a mezei lakásoknál számtalant láthatni Angliában. Belsejét illetőleg, mely már ide érkeztem előtt egészen helyre volt állítva, csak a gyűlési teremről, s a mellette levő két szobáról szólhatok. A gyűlésterem, vagyis a szorosabb értelemben úgy nevezett felsőház, melyben a főbb rendek gyűlnek öszve országos tanácskozásra, szintoly forma hosszas négyszöget ábrázol, mint az alsóházé, de ennél valamivel nagyobb. A bemenetnél egy szabad tér van, az ajtó előtt, mely mintegy kétölnyi széles. Ez a többi tértől egy karnyi vastagságú réz rúddal van elválasztva. Ez az a bar, vagyis korlát, melyről annyiszor előfordul az angol történetekben, s közhírlapokban, midőn parlamenti eseményekről van szó. A bemenetnek átellenben lévő részén is szintúgy keresztbe húzott rézrúd látható, de az így elválasztott rész a fal felül mintegy fél öllel magosabb a terem padlatjánál. Ezen fal közepén áll a királyi trónus, mely III. György karszéke helyére állíttatott, IV. György koronázási innepe előtt. Ez legpompásabb minden trónok közt, melyeket láttam. Négy berovátkolt, öszveszerkezett (sic) rendű, s egészen megaranyozott oszlop tart egy kúptetőt, melynek tetőpontján az angol korona nyugszik, bíbor redőzet függ le róla, arany rojtokkal, s alatta díszlik a királyi trón. Egyfelül a trón jobbján láttatik egy ajtó, mely a király öltözőszobájába vezet. A másik felül való ajtó a felsőház tanácskozási szobájába (conference room, vagy közönségesebben painted chamber) nyílik. A trón előtt, de már a korláton innét, egy gyapjú zsák van keresztbe téve, ezzel mellesleg függőleges erányban, úgyhogy azzal egyenes szög képeztetik, van két más gyapjús zsák helyhezve, mind a három skarlát színű posztóval bevonva. Woolsacknak mondják, mert olyan forma, mint a gyapjús zsák, noha némelyektől az hallám, hogy csak szalma van benn. Ez ugyan a dolog lényegére nézve mindegy, mert ezen gyapjúzsákoknak nem egyéb volt célja, mint hogy az ország főbb tisztviselői, s birtokosai gyakortább megemlékeztetnének arra, hogy minő kincse Angliának a gyapjú. (…)

Előbbre a nagy ajtó felé van egy kis négyszegű közönséges asztal, felülete legfeljebb 2 négyszegű láb, mely ülés idején veres posztóval vonatik be, valamint a másik nagyobb asztal is, mely hosszával keresztben van állítva. Ama mellé ül a Lord Chancellor ha szól. Eme mellett ülnek a titoknokok, s az irományok is erre helyheztetnek. Ezen asztallal párhuzamost, valamelyes távulságra van négy pad, szinte keresztbe, a Baronetek számára. Oldalaslag a fal mellett, jobbról az érsekek, hercegek, s Marquiesek, a trón balján pedig a grófok /:Earls:/, s püspökök; s ha a király megjelenik egész pompájában, koronáikkal, máskor pedig csak oly ruhában, amelyben közönségesen lenni szoktak. Ezen padok is mind veres posztóval vannak bevonva. A mellékpadok felett a falak szőnyegekkel vannak bevonva, melyeken a spanyol armada veszte van leábrázolva. Ezek még Erzsébet idejebeliek, kék szennyesek, s szeréntem legalább nem igen szolgálnak a terem ékesítésére, de az angolok azt más szemmel nézik mint én. Az mindenesetre egy szép nemzeti emlék. (…)

A felsőház igen nevezetes történetek színhelye volt kevéssel idejöttöm előtt. IV. György trónra lépett. A királyné pere itt folytattatott, kevéssel előbb Thistlewood esete itt fordult elő. Azonban ittlétem alatt is igen nevezetes vitatkozások forogtak fenn, Görög-, Olasz-, Spanyol-, s Franciaország felett. Irland éhhel halása, a mozgonyok rombolói ügyében, etc., de amelyekről öszvefüggő tudósítást nem adhatnék, mint a gyorsírók, azért is, de egyébként is célomtól igen messze kellene esnem, ha külföldi politikába – amihez pedig semmi közöm – avatkozni akarnék.

fol. 69v-77