HISTORIA 1

From wikibase-docker
Revision as of 09:01, 16 May 2022 by Legomate (talk | contribs)

REGESZTA

Koppi Károly (1744 – 1801) piarista szerzetes 1784 és 1795 között a historia universalis professzora volt a pesti egyetemen. Egyetemes történelemről szóló előadásainak 1788-ban megjelent első kötete Nagy Sándor haláláig ad áttekintést, a további korszakokra vonatkozó koncepciója kéziratos előadásjegyzetekből rekonstruálható. Jelen szövegközlés a kötet teljes, korszerű, a kortárs külföldi szakirodalmat is integráló módszertani bevezetőjét tartalmazza, mely áttekinti a történetírás célját, tárgyát, módszereit, segédtudományait, kronologikus felosztását, forrásait, hagyományait és közlésformáit. A  bevezető egy részletének magyar fordítása a Magyarországi gondolkodók, 18. század, szerk. Tüskés Gábor; Lengyel Réka, Budapest, Kortárs Kiadó, 2010 kötet 732-738. oldalán olvasható. Az értekezés eredeti formájában lábjegyzeteket tartalmaz, ezek a szövegközlésben az eredeti szövegbeli helyükre beszúrva, szögletes zárójellel keretezve, kisebb betűmérettel elkülönítve jelennek meg.

CAROLI KOPPI[1] VNIVERSALIS HISTORIAE PROLEGOMENA

Koppi Károly, Praelectionum historicarum tomus I. Pestini,[2] 1788, 1-38.


§ I. Rerum humanarum vicissitudines quarum nostra interest meminisse, complectitur Historia. Ex his, quia non omnes singulis cognosci necesse est, pro diuersa Societatis Descriptione, Studiorumque ad communem felicitatem contendentium Varietate diuersae quoque natae sunt Historiae. Illa summa, omnis humanae Commutationis capita, in certa Loculamenta, Historia ad quae omnia faca referantur, distributa Vniuersalem efficiunt. [Historiae Vniuersalis Nomenclatura, quod ea contra, ac intelligi volumus, quidam ad Vniuersam abutantur, bene intelligi debet. Vniuersalis Memorabiliora refert, cuiusuis demum Classis, et Ordinis, Rationis, aut Temporis; neque nudis solum Factis recensendis occupatur, sed per omnia Pragmatica est, in aperiendis Factorum Fontius, eorum Connexione, aut Sequelis; sicque Animos Historiae Lectorum Doctrina multo vtilissima imbuit.] Vniuersam pro omnibus totius Orbis cogniti sex iam poene millibus annorum consistentis euentibus accipi velim. [Vniuersi Populorum omnium Euentus, et Anecdota vix vlla iam Memoria retinentur. Nunc plane et fiunt in dies plurima, et ad vnguem conscribuntur: quo fiet vt istae tot particulares, aut Singulares Historiae praecipuis tantum capitibus con strictae, sponte Vniuersales euadant. Fuere etiam apud veteres multa, quae cum nihil in eorum Fortunis commutarint, sciueris, an non, patum refert. Ex de prehendis solum voluptatem Antiquarii capiuut. Inter Vetustates Herculaneas[3] nuper erutas talia jam in lucem protracta sunt, quae nullo Historiae damno delitescere poterant. Sunt, quae tantum miramur.] Particularis eo diuersa est, quod vnius solum Populi Fortunas, Mores, Leges, Foedera, Studia, peractaque seu domi, siue foris Facinora complectatur. [Liuius.[4] Tacitus.[5] Dionysius Halicarnasseus.[6] Dio Cassius.[7] etc.] Ab omnibus Singularis differt; vt quae vnius tantum Vrbis Fata, Bellum vnius Gentis, aut Viri unde celebris casus, aut vices enumerat. [Salustius.[8] Thucidides.[9]] Vitas describere Biographorum est. [Plutarchus.[10] Cornelius Nepos.[11]]


§ II. Multae praeter eas, quas diximus, Quatuor Classes Species Historiarum in quatuor diuidi Historiarum classes possunt. Atque rectius illi Historias omnes describunt, qui primo Rerum, quas continent, tum Historiae Extensionis, tandem Temporis, ac denique Modi enarrandi habita ratione Vniuersas complexi sunt. a) Ob Res ipsas [Nulla res est, quae non suam habeat Historiam. Rerum, circa quas cogitationes humanae versantur, Historia primus ad certitudinem gradus est; omnes Scientiae et Artes a quodam Capite, et Fonte arcessentur; omnibus igitur Historia Lucem dederit; quo sensu Diodorus Siculus[12] Historiam Philosophiae μητροπολιν dixit.] vel b) Politica est Historia [Intelligitur Nexus Populorum, Diuersitas, Imperia, Regna, Respublicae etc.]; vel c) Ecclesiastica [Religiones; Ritus; Secessiones; Mutationes; Accessiones; et similia.], vel d) Litteraria [Aetates Scientiarum, et Artium; Sedes; Migrationes; lacturae; Inuentiones; aut Restitutiones; Societates; Successiones; Scriptores; Patrocinia Virorum Potentium; Musea, Bibliothecae.], e) Ciuilis [Formae Regiminis. Potestas Legum ferendarum; Magistratus; Systema Belli; Artes Ciuium; Occupationes; Commercia; Mores Populorum.], aut f) Naturalis [Omnia ea, circa quae Physica versatur, Historiam habent, quae Naturalis dicitur. Hinc mirari subit, Mineris Solum, Plantis, aut Animalibus eam tribui. Pertinet huc Astrorum, Ignis, Aquarum, Lucis, etc. Historia.]. Ob Narrationis Extensionem est Uniuersalis [Vniuersalem Historiam per quatuor Monarchias tractare imperitorum est; id quod adhuc dicta satis declarant.], Particularis, aut Singularis. Ad Tempus pertinet, vt aetate antiqua, media, aut recentiore scriptas discrimines. Modi demum est, quo res proferuntur; cum hi Pragmatico-Philosophice referunt; illi Annales scribunt; aut Chronica; aliis Synchronisticae Tabellae praeplacent, alii Ethnographice progrediuntur. Atque ego illos demum in quacunque harum versari facilius, et cum fructu video, qui prius operam in Vniuersali collocarunt. Plane quod Praeceptores Geographi agere solent, vt non prius singularis cuiuspiam Regionis mappam Discipulis ediscendam proponant, quam illi in Generali, ad Vniuersi totius situm, et Descriptionem Animo imprimendam, sedulo versati fuerint.


§. III. Nec Historiae quidem Studio sua Historiae desunt Fata; nam et haec rudi, facilique Memoria coepta, aut corrupta fuit; mox Monumentis firmabatur; jam labascebat; cum Seculis, Moribusque mutabatur. Aduertere ad id animum Rerum humanarum periti; dignumque censuere Scientiam tantae vtilitatis Legibus Theoriae moderari. Ita sensim ipsa suam accepit Historiam. [Lucianus[13] Tom. II. operum Quomodo Historia sit scribenda. I. M. Heineccius[14] de Historia Historiae, seu Fatis Studii historici. Carl Renatus Hausens[15] Theorie der Geschichte, und Historiomathie: initio Tomi I. C. G. Heyne[16] Vorrede zur allgemeinen Veltgeschichte des Guthrie,[17] und Gray,[18] Tom. ll.] Aptos Studiis nostris, et Animorum Incitationi Scriptores deligere, eisque in Rem nostram rede vti posse [Carl Renatus Hausen,[19] Nic. Lenglet du Fresnoy[20] Methode pour étudier l' Historie, avec une Catalogue des principaux Historiens, etc.] Historiomathia nos docet; vt quae Monumenta, eorumque Diuersitatem, aut vsum complectatur. Quod si quis Animum ad scribendum adpulit, Praecepta Historiographica [Iudicio opus est, vt aptus rerum scribendarum delectus fiat; si digna sint, si noua, mirandaque, videndum. Hic, sicubi, quantụm quis ingenio valeat, apparet. Tria sunt poene genera obiectorum, ad quae, velut scopum, Historia dirigitur: Facta nempe, quae tam mentibus nostris, quam Politicae Nationum lucem adfundunt. Tum ea, quae Artes, atque Scientias reddunt illustriores. Ac demum illa, quae vim in mortalium Animos, Characteres, virtutes, aut Vitia habere solent. Accedit, cuius aetatis scribatur Historia; quo Statu Regiminis; qua Forma Ciuitatis; aut Indole Populorum. Multum differunt Historiae Graecorum atque Romanorum Libertatis tempore scriptae, ab aliis, quae tardius exaratae sunt. Liuius.[21] Tacitus.[22] Lampridius.[23] Capitolinus.[24] Multa Historiam, vt Facta ipsa, commutant, aut perturbant; id quod ex Fontibus patebit. Viuentium Principum Historiae vix a quoquam recte lucubrantur.] bene nouerit, oportet. Vbique autem, quo tam prona in Errores Hominum Narratio metu, ac suspicione Ars Critica nos liberet, opem Artis Criticae [Pulcerrima Logicae Pars est Criterium Veritatis, praecipue circa Facta historica. Canones ibi propositi Familiares reddendi sunt.] Regulae nobis ferent. Vel ipsa cupiditas Historiae cognoscendae, vel scribendae prope abest, vt erret.


§. IV. Scriptores Vniuersalis Historiae, atque Methodos, quarum singuli aliam, atque Vniuersalis aliam confectati fuerunt, diuersas daturi, illud monendum Lectores duximus, alios ex ingenio suo scripsisse, alios, ne quid simile cum aliis haberent, nouam cogitasse; esse singulis Patronos, et Defensores; ex quibus illi haud recte censent, qui cum vnius ductu in Historia profecerint, eundem aliis necessarium imponant. Duces sequendi sunt, sed tempori, ingeniisque accomodati. Nullum perfectum ex Vetustate Exemplum Historiae Vniuersalis superest. Hinc illa hodiernorum Diuersitas. Commemoratur tamen Herodotus[25] [Herodotus[26] Historiae Pater Episodice scripsit. Hanc scribendi rationem proposuit I. C. Gattererus[27] in Vniuersali Bibliotheca Historica Dissert. II. seu. Allgemeine Historische Bibliothek von Mitgliedern … Erster Band. 2. Sed vero ipse hanc Methodum, dum suam Historiam Vniuersalem concinnaret, non obseruauit.], Polybius[28] [Polybius,[29] et Diodorus Siculus,[30] saepe Episodia miscent, prior praecipue. Diodorus Siculus[31] tamen, et Pompeius Trogus,[32] vt plurimum Ethnographi sunt.], Diodorus Siculus,[33] Trogus.[34] Recentiores iam plures reperias alios, qui Vniuersam Historiam composuere [Carolus Rollinus,[35] Societas Eruditorum Angliae, cuius vasta volumina traduxere in Germanicum, potisque illustrauere Sigismundus lacobus Baumgarten,[36] dein lohannes Salomo Semler,[37] curante Gatterero;[38] Guthrie,[39] et Gray;[40] Friedericus Eberhardus Boysen;[41] etc. monumenta vetustatis sollicite collegerunt.], alios vero egregiis libris, quos Manuales dicunt, vsui discentium aptatis celebres. [Gatterer;[42] Schlözer;[43] Hausen;[44] Schrök;[45] Remer;[46] Millot;[47] Gruber;[48] Offerhaus[49] etc.] Vniuersi Methodum aliam prae aliis deamant, sed non ideo aliorum improbandae. Placuit quibusdam Historiam Episodiis dispungere, sicque filum Narrationis pertendere [Episodica methodus est, eiusdem aetatis Nationum minus praecipuarum in dominantis Populi Historiam aptata Implexio, qua nihil necessarii ad plenam notitiam praetermittatur. Exemplum dat Gatterer[50] dicto loco.] Nonnulli singula in Periodos certis Epochis terminatas dispescunt; cui prudenti consilio; Synchronismum addunt. [Vocatus Methodus Ethnographico-Synchronistica a nobis toto cursu obseruanda.] Sola Methodus Ethnographica laudatur aliis. Synchronismus vel solus, quo eiusdem temporis Facta simul se in conspectu collocent, aliquibus praeplacet.  [Talis est Theodorus Berger[51] in suis 38. tabellis. Cui similes libri nobis nonnisi cuiuspiam Lexici loco esse debent. Historiam certe vix inde didicerimus. Huc refer illos indices chronologicos, quibus tam libenter vel nuper aliqui, libri scholastici loco, vtebantur, nullo operae pretio.] Aliis, velut Chronicis, sicca, et omni connexione destituta Factorum serie satisfit.


§. V. Cum in sola Ethnographica Narratione, aliae eiusdem temporis Historiae poene e memoria elabantur, in Synchronistica autem, velut solutis vinculis, nihil certo necti possit, vtramque coniungere oportet ita, vt definitis Periodis certis, et quantum fieri potest, vniuersalibus [Haud pridem in Periodos recte diuidere coeperunt periti Historiae Vniuersalis. Antea in Quatuor Monarchias ineptissima omnium facta descriptio. Quidam Diluuium, Abrahamum,[52] Troianum Excidium,[53] Vrbem conditam, Salomonis[54] Templum, Captiuitatem Babylonicam,[55] et similia pro Epochis, et terminis Periodorum assumsere. Sed vero istis non nisi in Particularibus Historiis locus est. Natales Christi ad Ecclesiasticam solum pertinent.] omnes Historiae Synchronae ab eadem Epocha Ethnographice deductae, in alia rursum omnes conquiescant. Accedit ad discendi facilitatem, si, quo Nationes Synchronae inter se connectuntur prius exponamus, quam eorum narretur Historia. Nectuntur autem Religione, Systemate Politico, Scientiarum et Artium Incremento, Statu Ciuitatis, ad quem multa pertinent. [Ad Ciuitatis Statum retuleris ea, quae Patriae Ciues characterisant, velut Forma Regiminis; maior minorue Libertas; Potestas ferendarum Legum, et Magistratus; vires domesticae ad propulsandum Hostem; occupationes Ciuium circa Agriculturum, Artefacta mercaturam etc.] Epochae vero terminandis Periodis velut maxime vniuersales accipi debent: Gentium Migratio Babylone;[56] Mors Alexandri M.;[57] Pugna Actiaca;[58] Migratio Populorum post Christum natum; Restitutum Imperium Occidentis; Restitutae Scientiae; Turbae Religionariae Reformationis. Harum si qua longior est, in alias subdiuidenda est. [Liceat facilitatis caussa Octo Vniuersalis Historiae Periodos bifariam diuidere, ita vt Vetus Historia 4. complectatur, et Noua itidem 4.; illa ad Quintum vsque Seculum extensa sit; nouaque inde ad nos proteadatur.] Facta, quae Epocharum loco adsummuntur, si non ad omne genus humanum pertinent, saltem maiorem adficere debent. Neque ideo illae Nationes, quae parum cum aliis nexum habuere, reticendae: sed suis locis referri pro magnitudine debent.


Periodus I. ab Orbe condito ad Migrationem Babylonicam,[59] seu 1809. M.

II. ab hac ad mortem Alexandri,[60] Seu Mundi 3660.

III. ab huius morte ad Actiacam Pugnam,[61] seu Mundi 3953.

IV. a Pugna Actiaca[62] ad Populorum migrationem Seculi V. post Christum.

Nouae:

Periodus I. a Migratione ad Carolum M.[63] seu a Christi 400 - 800.

II. vsque ad restitutas Scientias Seculo XIII. exeunte.

III. vsque ad Reformationem Religionariam, quae initio Seculi XVI. accidit.

IV. in nobis terminetur.


§. VI. Non eodem Vetustas modo Res suas posteris consignauit. Antequam Scripturarum characteres reperti essent, aut in vsum accepti, Traditione vocali, Carminibus, mutisque Monumentis facta notabantur. Narrationes deficiente hominum aetate, aut ingenio, diuitisque Societatibus, vel quouis adfectu perceptae erroribus patebant. Carmina [Versiculis ante Scripturam ad cantum recitandis vtebantur; his placendo docuerunt Orpheus,[64] Linus,[65] aut similes. Bardorum apud Gentes Litterarum expertes, Carminis prima cura fuit; quales Tacitus[66] apud Germanos, Priscus Rhetor[67] apud Hunnos, et Conuiuium Attilae[68] descripserunt.], et Cantus incitatione Animorum furebant. Sequebantur Signa [Signa dein obscura diuturnae memoriae non seruitura, seu Monumenta muta notandis factis introducta sunt. Talia legas Genes. 28. et 31. Iosue 4. Signabantur Scenitis valles, fontes, aut colles; iuuere posita aedificia, festi dies, aut ritus populares.]; ex his Imagines, primo Rebus propriae, dein cum non sufficerent, allegoricae; tum hieroglyphicae; tandem Litterae, sine quibus ceterae raro, nunquam sine interpretibus intelligebantur, cum tamen huic hominum generi non semper tuto fidatur. Plurima certitudine nitebantur monumenta, quae magis quid elsent, agnoscebantur; quaeque nobis vocalia dici possunt [Vocalia sunt plurima. Inscriptiones sunt infinitae. Memorentur Marmoru Cornitis Arundeliae,[69] quae Historiam a Cecrope[70] vsque ad 106. Olympiadem, seu annos circiter 350. complectuntur. Sunt et alia; velut Taurinensia;[71] Affricana; Romana; Graeca etc. quibus referta sunt Musea Florentinum,[72] Vindobonense,[73] Clementinum[74] etc.  κυρβεις Graecorum, seu Columnae trium laterum incisis Legibus insignes hic locum habent.] uti sunt Inscriptiones in Marmoribus, Columnis, Statuis, Altaribus, Templis, Arcubus, Porticibus, Sepulchris, Vrnis, Vasis, Tabulis in quois Leges, Consuetudines, Foedera, Nummi; Diplomata; denique Scriptores. Sunt alia, quae absque scriptura intelligi nihilominus possunt; velut Trophea sunt; Picturae publicae Praeliorum, Nauigationum, aut singularium Facinorum παστεστγα Acu Phrygia, vel Musiuo opere etc. Gemmae caelatae, Columnae, Obelisci etc. quae non inepte semiuocalia adpellaueris. [In Picturis veterum plurima Mythologia est; quae ad Statuas, Telas, Stragula, Geminas, Annulos, Tabulas, Nummos, Ignes festiuos etc. translata studio peculiari condisci meretur, ne ignorantibus, monumenta muta euadant]. Memorabilis illa Thami Aegyptii Regis[75] cum Taaut vel Theutho[76] Expostulatio est apud Platonem[77] in Phaedro, quod Litteris ab ipso inuentis confisi homines cultum Memoriae negligant. Sed vero illae diuinum inuentum sunt. Miserrima Historiae cum sola Memoria, aut simplicibus monumentis conditio foret.


§. VII. Historiis legendis alii fallunt Tempora; alii Varietate Rerum mirandarum delectantur aut Iudiciorum Grauitate. Sed necdum hic Operae Pretium constituitur. Praecipua enim Historiarum Vtilitas est recte factorum Indolem intelligere; ex aliis se, suamque Ciuitatem noscere; Felicitatem Fortunaeque Vices emetiri; in has Animum obfirmare; moderari praesentia, et futura prouidere. Lectores aeque, ac Scriptores, vbi semel huc Animum Scriptorum adpulere; diuerso plane modo incitantur. Quidam per omnia Sacris tantum intenti; nonnulli profanis quoque. Alii libenter Artes Belli exercitas, structas Acies, Machinarum Adparatum, et similia, persequuntur, cum alii Pacis Artibus, et pluribus, et sibi iucundioribus delectentur. Verbo omnis Vitae, aut Societatis Pars, omnis Ordinis Homines aliter in rem suam vtuntur Historiis. Idem plane Scriptoribus inest. Singuli poene aliis ad scribendum Animis accedunt. Quare scire oportet: qui Vir fuerit; cuius Ordinis; Temporis; qua Conditionis, Sortisque Felicitate, quid tandem intenderit; quid vt plurimum toto Opere eminere, Lectorumque Animos rapere voluerit; quae tunc Respublica; atque illa quidem singularis Auctoris cuiuspiam Incitatio, quae toto saepe Libro se se noscendam praebet, Gallis L'Esprit de l' Histoire, Germanis Geist der Geschichte dicitur; ego quia latinum non habemus, Indolem Historicam adpello. [Polybius[78] a Tacito,[79] cum vterque Romanam describeret Historiam, immensum differt. Graecus ille Bella Romanorum pugnandique Methodum, summa cum diligentia graece conscriplit, seu, vt Romanis sibi plurimum addictis gratificaretur, siue Popularibus suis nupero Bello Achaico victis, si quid se dignum cogitent, laturus Opem. Tacitus[80] per omnia publicae Rei curandae peritus videri voluit. Polybio[81] egregie vtatur Belli Dux, Folardi[82] exemplo. Tacitum[83] pessimorum Principum Ingenia, Artesque enarrantem, qui ipsi mali esse cupiunt, siue Delectu, probant. Eius Libri, qui supersunt, multa docent, seu a quibus abhorreamus sive quae sequamur. Sensa depromit libere, certo respirantis Reipublicae Argumento. Lampridius,[84] Vopiscus,[85] Capitolinus[86] etc. tecti sunt. Diodorus Siculus[87] sollicitus earum Gentium Descriptor est, apud quas peregrinus diuersabatur. Xenophon[88] multa Cyro[89] addidit, vt egregium Principem effingeret. Liuium[90] in Republica scripsisse vel inde aduertas, quod frequentes Orationes, non nisi apud liberum Populum vsitatas, interspergat; Heroum Characteres magno Studio exornet, atque sollicite Portenta, et saepe vtiles ad rudem Plebem continendam Superstitiones commemoret. Ita enim fieri debuit, vt saluam Libertatem contra Exteros Armis, contra Ciues perduelles Eloquentia, contra Populum autem omnium inconstantissimum, Religione defende Plinius[91] curiose multa compilauit, vt Lectores Vim Naturae admirari faciat. Plutarchum[92] ex Contubernio, et Familiaritate Principis agnoscas. Benignus Bossuet,[93] ut ad recentiores veniamus, per totam Ecclesiae Historiam Fontes Reformationum, Fleuri[94] autem veteris cum moderna Disciplina Contentionem persequitur. Voltairius[95] Historiam Opinionibus suis saepe inuitam coëgit suffragari. Peregrinantes multi, vt alia ex aliis, aut mirati sunt, aut non sunt adsecuti, ita credulis referunt. Sunt denique tales etiam, qui ne legi quidem se sperant, nisi aut Extraordinaria scribant, aut Paradoxa. Multa hinc cogere licet; sed, illud inprimis: multa Prudentia, Crisique opus esse, quem hodiernus aliquis veterem Scriptorem ubi imitandum proponat; vel unum nostris Temporibus per omnia adcommodatum vix reperiamus.] Hac cognita saepe reperias Impedimenta, quae nudam occulant Veritatem; videas, quo inter se differant Scriptores; quem imitere tempore; aut ubi diffidas caute.


§. VIII. Eandem Indolem historicam a Scriptoribus, aut Lectoribus ad ipsa Facta proferamus. Quaeri nempe solet, vnde tanta Factorum Varietas, tam incredibilis Rerum Commutatio proueniat? id si sciamus, ad intima Historiarum penetrauimus. Nempe ante omnia Sensuum Experientia, Inuentorum Memoria, Adfectuumque Concitationes, Animos mortalium perpetuae Rerum Commutationi intentos excitant ad plura experienda, inque Vsum, cum opus est, deducenda. Ex his primae, sed et plurimae nascuntur Historiae; adeo, vt, vbi Rerum Inopia est, et Barbaries, ibi nec multa liceat experiri, nec diuersitate Mens capiatur, nec irritetur frequens Adfectus; hinc etiam Facinora modica, quae Historia digna sint, rarique Aulus eueniant. [Boeotiorum vix tantillas habemus Histo. rias, quas vel vicini notassent; quod omnium Rerum Inopia premerentur. Idem de Barbaris Iudicium esto, antequam in Europam immigrassent. Primae sunt Artes, quas Necessitas docuit; atque his pares etiam Historiae. Atheniensis Artibus exculti Populi multae sunt Historiae. Annales Romanorum, cum prope Culmen erant, increuerunt.] Climatibus tribuendum est aliquid; sed non, quantum Montesquieu[96] videbatur. [Climata possunt aliquid in Corpora, quibus intimo Nexu Animi sociantur. Sed vel Climatis Vires per sequentia elidi docent Romani hodierni; aut Setinenses, siue hodierni Athenienses.] Summa vis inest Educationi [Seueritas Spartanorum in Iuuentute educanda Rempublicam peperit, quam nemo hodie Populorum imitetur. Neque nos certiores sumus Aurum Commodis humanis necessarium esse, quam Lacones, qui contra sentiebant.]; Regiminis Formae [Quae Diversitas est Romanorum eorum qui circa Bella Punica vixerunt, ab iis qui sub Caesaribus, sub Gothis, Longobardis, Franconibus, aut Pontificibus Romanis exstiterunt? Qui Athenienses sub Regibus, et in Republica?]; Religioni [Phocense Belium, et hinc natam Macedoniae[97] Regum Magnitudinem Religio confiavit; velut etiam Foedus Septem Belgicarum Prouinciarum.[98] Omnium Gentium Numina Patriae inferre Romani Religionis esse putarunt; hinc illa Fiducia.]; Legibus et Consuetudinibus [Romani suos Mores, Leges, Coloniasque victis Populis inducendo, Tenebras, quibus sepiebantur, discusserunt.]; Artibus exercitis [Quanti Laboris, quot Machinarum Opus sit Artibus inductis Nationem commutare, multorum instar Exemplorum sit Petrus I.[99] Russorum Princeps.]; Bellis [Alexandri M.[100] felices ad Persarum Magos, et Indorum Brachinanes Progressus Graecorum Philosophiam locupletarunt.]; Praeiudiciis [Spartani ante Pleniluvium a Bello abhorrentes integram Victoriae de Persis relatae Gloriam reliquere Atheniensibus. Praeiudiciorum infinita est Frequentia, et Vis Religionis, Formae Regiminis, Gustus Seculi etc. cui Maria praeesset Angliae,[101] multi Scriptores Imperium Feminarum impugnauerunt; dum Elisabetha:[102] inprimis laudauerunt]; Exemplis [Exempla vicinorum Principes, eorumque Ministros attentos reddunt. Ludouici XIV.[103] numerosus, isque statiuus Miles Tacticam Europae commutauit etc.]; Aemulationi vicinorum [Aemulationes Athenarum,[104] et Spartae;[105] dein Romae,[106] et Carthaginis;[107] nuper Galliae,[108] et Austriae,[109] nulla vnquam delebit Obliuio. Ex his nascuntur Aquilibria Politica.]; commutatae vnde Fortunae [Multae, et saepius magnae Populorum Conuersiones, et Historiae a Charactere, atque Indole, vnius Personae dependent. Philippus Macedo;[110] Jul. Caesar;[111] Adolphus Gustauus.[112]]; Ad haec exigantur Historiae, necesse est, vt sincerae sint, aut vt Pragmatice cognoscantur. [Pragmatice scitur Historia, cum Facti Origo, Fontesque, Progressus, atque natae inde Sequelae cognoscuntur. Ad quam inprimis Indoles Historiarum pertinet.] Vnde illud etiam consequitur tam Nationibus singulis, quam Seculis suam esse Indolem Factorum.


§. IX. Ita Monumentis quibusuis vti posse, quo certa, plenaue Notitia Factorum habeatur, certae quaedam Scientiae, Auxilia historica dictae Viam communiunt, sine quibus nuspiam progredi liceat. Sunt Vero :

I. Chronologia, et Geographia; sine his vbique caecutias. Prior recto Ordine, quo Res acciderunt, collocat, certis, que Epochis Memoriam adiuuat. Alia Mathematica est, alia Historica, prior diuersas docet Temporis Diuisiones; ista vero, quo Tempore quid acciderit. Ex diuersa supputandi Ratione, dịuersam Viam Scriptores inierunt. Sequendi sunt optimi. [Quidam Studio Chronologiae abrepti toti sunt in soluendis Difficultatibus, uniendis Sententiis, componendisque Litibus diuersa setientium. Isthoc reliquendum est iis, qui inanissimo hoc Labore delectantur, aut Otio abundant. Admiranda fuit diligentia Petauii,[113] Tournéminis,[114] et Usherii,[115] Strauchịus,[116] et Beueregius[117] compendiis placent. Creatio Mundi ante Christum quater mille circiter Annis accidisse, arbitrarie accipitur. Sed tamen vt vt fuerit, fixa semel Epocha remanendum. Ita etiam Aera Nabonassaris[118] 747; Aera Hispanica 38. Aera Christi Sexto primum Seculo inualuit. Sunt qui nos quatuor Annis minus computare dicunt. Ante hanc usi sunt Aera Martyrum, seu Diocletionea.[119]]

II. Geographiae magis adhuc extensus Vsus est. Non idem semper Terrarum Situs exstitit, seu politicus, siue physicus. Mutationes induxere Diluuium, Ignes subterranei, Motus Terrae, Maria, Flumina, Bella, Migrationes, humanae Operae etc. [Memorant vetustissimi Scriptores. Insulas Maris Caspii[120] quaspiam, quae nuspiam hodie comparent. Surrexere nouae, quibus non ita pridem Russi dedere Nomina. Herculanum,[121] et Pompeios[122] Vrbes quondam imperante Tito[123] Laua Vesuuii[124] obrutas, nostro Tempore detexerunt; habetque veri simile Britanniam[125] a Gallia,[126] Siciliam[127] ab Italia[128] abruptam esse; crebrasque Insulas quas Septentrionalem Asiam inter, et Americam reperias, Signa esse Terrae Fato Temporum interruptae, etc. Hoc Anno 1787. pluribus Locis Montes subruti sunt. Canalis in Occitania[129] per Montes Medios Malpa,[130] et Escamaze[131] Ductus ingens Gallorum Gloria est; iungitur Mare Mediterraneum[132] Oceano, perruptis Montibus, aut per eorum Viscera transactis Aquis, Navigiorum patientibus, etc. Praecipui de Geographia Scriptores sunt, Strabo;[133] Pomponius Mela;[134] Anonymi vetera Romanorum Itineraria; Tabula Pentingeriana;[135] Cluuerius;[136] Cellarius;[137] D'Anville,[138] et oppido bene meritus Büsching.[139] Physicam Terrae Descriptionem dedere Büffon;[140] Varingenius;[141] Tobernus Bergmannus.[142] Neque vnquam, Posteritati recte consulturi, deesse patiemur Geographos seu physicos, siue vel inprimis politicos. Non paruo nostro Damno, deerant medio Aeuo Büschingii.[143]] vt quidem hodie innotuit Orbis, ita Calculum iniuere Geographi, vt 9 288 009 milliarium quadratorum complecti dicant. Aquas 2/3 Partes Supeficiei occupare; notas Terras ¾ Europam, Africam, Asiam, et Americam comparari inter se, vt 1. 4. 5. 7.

III. Genealogia, quae ipsa Historiae Pars est, Populorum aut Familiarum Progressum, aut Interitum, pro Historiarum Nexu, vel Caussa Criterii edocet. Nihil mirandum est Regum inprimis, et Principum Catalogum texi; nam hi Fortunas Populorum commutant; ab his coeptis maximis Initia, aut Exitus additi. Studium obscuris illis Seculis, quibus vi, non Iure nascendi Haereditates, vt plurimum eripiebantur, penitus negledum fuit. [Libri Genealogici sunt: Iacob. Frid. Reiamanni[144] Historia Litteraria de Fatis Studii Genealogici. Reineri Reineccii[145] Syntagma de Familiis. Gebhardi[146] der Europaeischen Kaiser, und Königlichen Häuser Historische, und Genealogische Erläuterung. Gattereri,[147] et plurium Tabellae.]

IV. Heraldica priori coniungi solet, estque Scientia Scutorum. Etsi non in Scutis solum, sed in quibusuis Armis, Galeis, Vexillis, Sigillis, Vestibus, aut reliqua Supellectile, plurimum autem in Nummis expressa quaedam Signa non Familias solum, sed et Originem, celebriaque Facta, et multam Historiam continent. Ex hac Scientia Auxilia promuntur ad nectendas Familias, aut Diplomata discernenda. Temporibus Cruicatarum Expeditionum aut coepit hoc Genius Ornamenti, aut excultum est. Ceterum Heraldica ad eam, vt plurimum Eruditionem pertinet, quae proprie elegantiorum Hominum esse solet. Sociantur huic Cognitio Hastiludiorum, et Ordinum Equestrium. [De Heraldica legantur: Ludov. loach. Stollii[148] Exercitationes duae Artis Heraldicae Origine, et Natura. Thomae Gore[149] Catalogus omnium Auctorum de Re Heraldica. Claud François Menestrier.[150] Philippus Iacob. Spenner.[151] Gatterer,[152] et alii. De Hastiludiis Georgius Rixner;[153] Carolus du Fresne[154] Ordines Equestres. Franciscus Menenius;[155] Hyppolitus Helyot,[156] etc.]

V. Diplomata non solum Principum Litteras, in publicum datas, Chartas, aut Bullas, sed cuiuscunque demum Generis Scripta, quibus Iura, et Negotiationes Hominum sanciuntur, significant. Prima eorum Vtilitas ciuilis est, altera historica. Ingens Historiae Fons sunt Diplomata, sincera si sint. Duo, et quod excurrit Secula sunt, quod magno Eruditionis Commodo vti Diplomatis rursum, vera dein ab adulterinis secernere coeperint Viri praestantes Mabillonius,[157] Papebrochius,[158] Muratorius,[159] atque alii. Vel inde Vtilitas patet; quod tam studiose quidam illa supponant. Sancta cultis quibusque Gentibus Cura Diplomatum fuit; Phoenices enim, Aegyptii, Iudaei, Babylonii, Persae, Graeci, Romani non nisi Sacerdotibus, idque in Templis, et Sacellis custodienda tradiderunt. Et retineri facilius poterat, quod  Sacrum habebatur. [Scriptores sunt loh. Mabillonius,[160] doctissimus Benedictinus de Re Diplomatica. Daniel Papebrochius;[161] Daniel Baringius,[162] Scipio Maffeus,[163] Muratorius,[164] Gatterer,[165] etc.]

VI. Affine Studium est Sphragisticae, quod Sigilla contemplatur; magnaque Pars est ipsius Diplomaticae. [Multa in hanc lucubrarunt Papebrochius;[166] Mabillonius;[167] Heineccius,[168] Muratorius[169] Tomo III. Historiae Medii Aeui Dissert. XXXV. Domenico Manni[170] Osservazioni istoriche sopra i' Sigilli antichi de Secoli bassi. Sigilla Comitum Flandriae egregie illustrata edidit Oliuarus Uredus.[171] Collegit Gemmas sculptas, in Lucemque protulit Michael Angelus Causeus[172] elegantissimo Opere Romae edito huius Tituli: Le Gemme antiche figurate etc.]

VII. Nummaria, seu Numismatica Notitiam, Explanationemque Nummorum significat. De horum Origine, Dignitate Vtilitateque innumera dici possent; tanta nempe, quanta Cel. Ezechiel Spanhemius[173] Dissert. de Praestantia, et Vsu Numismatum antiquorum Romae edita complexus est. Certe Historiam superiorum Seculorum Barbarie neglectam ex Nummis vt plurimum, post Diplomata, licuit restaurare. Nullo Monumento Vetustas magis conseruatur, quam Nummis; vt qui ceterorum Interitum superent, et ad Separationem minus promto Volumine; et perpetua ob Pretium Cura; ac denique Frequentia, et Multiplicitate. [Qui de hoc argumento Scriptores consuli possunt, sunt: Phil. Labbeus[174] in Bibliotheca Nummaria; And. Morellus;[175] Anselmus Bandurius;[176] Carolus Patinus;[177] Franciscus Comes Mediobarbus;[178] loa. Vaillantius;[179] Laurentius Patarol;[180] reperias hodie Numophylacia: velut Christinae Sueuicae[181] Romae;[182] Vindobonense[183] etc. Habent singulae Nationes suorum Nummorum Lucubratores. De Re Monetaria Hungariae exactur adhuc Opus non habemus; nam Mellen[184] Aureos quosdam refert. Alii pauculos hinc inde o latos Numulos descripserunt, vt Böhmen in Groschen - Cabinet aut Palma[185] in Heraldica Regni Hungariae etc.]

VIII. Notitia Morum, et Consuetudinum antiquarum, Rituumque, aut Instrumentorum peculiare quoddam Studium, quod hodie Antiquariam vocant, mirum quam illustrat Historiam. Infinitum prope hoc Studium iisdem, quibus Historia Limitibus continetur. Vel solos Titulos huc pertinentium Materiarum recensere longi Operis est. [De Diis, et Mythologia; de Sacerdotibus; de Templis, et Lucis, de Ritibus sacris; de Votis, et Anathematis; de 0raculis; Auguriis; Sortibus; De Moribus; de Diguitatibus, et Titulis; de Legibus; Sepulcrorum Ritu; Ponderibus, et Mensuris; Militia; Vestitu; Re Cibaria; Triclinio; Mercimoniis, etc. praecipui Scriptores Fabricius[186] in Bibliotheca antiquaria; Bernardus de Montefalconio;[187] Paullus Manutius;[188] Eduardus Corsini[189] in Fastis atticis.] Huic iungi Statistica solet; quae Scientia est Politicae, Religionis, Ciuilisque Nexus Populorum viuentium; nam si haec de emortuis quaeras ad Studium Antiquitatis tua Quaestio referenda est. [Statisticae veteris per Historiam sparsae nullum peculiare Exemplar habemus. Hinc omnis huius Cura ad Eruderatores Antiquitatis pertinet. Recentiores quidam de vetustorum quorumdam Statu Ciuitatis egere: vt Carolus Sigonius,[190] Petrus Cunaeus,[191] etc. de Statistica vero meriti sunt Ġottfr. Achenvall;[192] Nicolaus Bellus,[193] Bielfeld;[194] Euerhardus Otto;[195] Büsching,[196] etc.]


§. X. Satis iam et Originem Cognitionis Historicae, et Auxilia Compendio dixisse videor. Etsi, mea quidem Sententia, ad eadem Auxilia pertineat nosse: quo modo Res, Factumve vicinis, aut remotis cognosci, communicarique potuerit; id quod si Indagine diligente adsequimur, sit, vt Nexum Gentium, et Linguarum, Originem Legum, Morum, et Consuetudinum, verbo Fontes, et Capita multarum Rerum deprehendamus [Nemo adhuc inter Auxilia historica retulit, quod sciam, eorum Mediorum Cognitionem, quibus Res, et Facta ad re motiores etiam Prouincias Terra, Marique dissitas transferri possint. Istis certe propius examinatis multa sentiremus aliter, ac sentiamus; nec temere negaremus multa; esset sincerior Critica; compluresque cessarent Altercationes.] Communicari autem possunt [Commercia cum vicinis vetarunt Lacones, et ante ipsos Moyses,[197] vt Reipublicae Commutationes euitent. Chartaginenses ampliorem Orbis Notitiam habuere.] Mercimoniis, et Nauigationibus [Romanorum Religionem auxere Bella; eadem cum Asiaticis gesta Opes, et Monarchium procurauere. Alexandri[198] de Persis, Indisque Victoriae Graecorum Philosophiam percoluere.]; Bellis [Peregrinatione in Aegyptum[199] et Phoeniciam[200] Graeci profecerunt. Musaeum,[201] Homerum,[202] Lycurgum,[203] Thaletem,[204] Solonem,[205] Pythagoram,[206] pluresque alios notauit Diodorus Siculus[207] L. I. Nro. 96. Edit. Vessel. Ex hodiernis Itinerariis, et aditis Nationibus quanta in humanam Societatem commoda? quam diuersae de Natura Sententiae? aut quae etiam in Mores, aut Luxum Vis? America per Hispanos subiecta nihil maius in Philosophiam peccari potuit, quam quod eorumdem America norum ad Simplicitatem Naturae propius accedentium Mores, ac Ritus, perfecte notati non sint. Chinenses, si ipse Voltairus[208] adiisset, minores sua Admiratione, ex aggeratisque Laudibus suis reperisset.]; Peregrinationibus Eruditorum, aut Missionariorum [Migrationis Arabicae vestigia in sacris, et profanis Europaeorum Negotiis diu visebantur. Gustus Gothici necdum apud mortales euiluerunt. Leges autem Francicae, aut Longobardicae cum Moribus, et Consuetudinibus ad ipsos Hungaros, Gentem a Franconibus, et Suecis toto Coelo diuersam translatae sunt. Romanorum Coloniae maximam Orbis Partem ad Linguam suam, ad Religionem, Cultumque traduxerant.]; Migrationibus, et Coloniis [Americam ab Asiae Parte Septentrionali abruptam fuisse Insulae interspersae testantur. Hinc cesset America esse pro Prae-Adamitis Argumentum. Navigia saepe Ventis abrepta ad loca dissita, saepeque inhospita penetrarunt. Romani Bello Punico II. ex Naui forte allata Carthaginensi[209] Nauticam didicere, Herculanum.[210] Insulae emersae.]; Naturae Mutationibus inopinatis, et Physicis Casibus.


§. XI. Cum ea sit mortalium Indoles, vt Factorum Narratione omnis fere, nisi qui atra bile correptus sibi ipsi oneri est, delectetur, vix opus est Iuuentuti sponte currenti ad Historiam calcar addere. Vt tamen Scientiae omnium patentissimae Vtilitas clarior sit, notandum est, hanc bifariam diuidi, nempe in Generalem, et Particularem. Ad illam spectat 1. Quod sciendi Cupiditati egregie satis faciat. 2. Quod Animos instruat, praeparetque ad Societatem, Statumque ciuilem. 3. Mortales edoceat se ipsos ex aliis noscere. 4. Effecum det, ne omnia ipsi experiendo perpetuo Pueri simus. 5. Magistra Vitae recte instituendae sit. [Ciceronis[211] Locus in Epistola ad Lucceium[212] perelegans est. Omnia iam, quae fiunt, poene acciderunt; Prudentia humana, seu Prouidentia eo maior est, quo magis intelligitur Nexus Factorum humanorum. Homines semper aequales Historiarum Indole discernuntur. Difficilia sunt sine Exemplis Pericula; tutiusque est errare non posse, quam inter anxias Hominum spes non errasse. Vide supra initium § 7.] 6. Aperte conuincat Homines altioris Gubernii, Prouidentiaeque diuinae. 7. Comparet denique Orbis Incolas ad veram Philosophiam, aequa Iudicia, Molitionum Vires, Mentium Capacitatem, Rerum Commutationes, aut Minas interitus. Particularem, quisque pro Studii sui Ratione experitur. Aliud enim curat ille, qui ad Clauum sedet, Minister Status; alia in Historia reperit Belli Dux; diuersa Theologus, Litterator, Antiquarius aliique. Illud curam seruandarum Historiarum acuere debet: quod omnes Artes, quaecunque demum illae sint, perditae restitui rursum possint, Historia perdita non possit.

  1. ↑ Koppi Károly (1744 – 1801) történetíró, az egyetemes történelem professzora a pesti egyetemen, piarista szerzetes.
  2. ↑ Pest: szabad királyi város a Duna keleti partján, ma Budapest keleti része.
  3. ↑ Herculaneum: az ókori római város, Pompeiivel együtt pusztult el Kr.u. 79. augusztus 24-én a Vezúv kitörése miatt. Olaszország Campania tartományában a jelenlegi Ercolano város területén állt.
  4. ↑ Titus Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17) ókori római történetíró, főműve: Ab Urbe condita.
  5. ↑ Publius / Caius Cornelius Tacitus (Kr. u. 55 – 117 / 120) római történetíró, főbb művei: De origine, situ, moribus ac populis Germanorum; Annales.
  6. ↑ Dionüsziosz Halikarnasszeusz (Kr.e. 54 – Kr.e. 8) hellenisztikus görög szónok és történetíró, történeti főműve: Rómaiké archaiologia.
  7. ↑ Lucius (Claudius) Cassius Dio Cocceianus (155 / 163 – 229) hellenisztikus görög történetíró, történeti főműve: Rómaiké isztoria.
  8. ↑ Caius Sallustius Crispus (Kr.e. 86 – Kr.e. 35) római államférfi, történetíró, főbb művei: De coniuratione Catilinae; Bellum Iugurthinum; Historiae.
  9. ↑ Thuküdidész (Kr.e. 460 – 395) ókori görög történetíró, főműve: A peloponnészoszi háború története.
  10. ↑ Plutarkhosz / Lucius Mestrius Plutarchus (46/48 – 125) ókori görög és latin nyelvű történetíró, életrajzokat tartalmazó főműve: Bioi paralelloi.
  11. ↑ Cornelius Nepos (Kr.e. 100 körül – Kr.e. 27) római történetíró, legismertebb műve: De viriis illustribus.
  12. ↑ Diodórosz Szikulosz (Kr.e. 90 – Kr.e. 27) ókori görög történetíró, világtörténeti áttekintése: Bibliothéké.
  13. ↑ Szamoszatai Lukianosz (Kr.u. 120 – 180) szír származású görög szatíraíró, említett szatírája: Hogyan írjunk történelmet? (Quomodo Historia sit scribenda?)
  14. ↑ Johann Michael Heineccius (1674 – 1722) német teológus, pecséttani szakértő, említett műve: Historia historiae, seu de fatis studii historico-chronici apud varias gentes schediasma historicum, Helmstadt, 1703.
  15. ↑ Karl Renatus Hausen (1740 – 1805) német történész, a hallei, majd a frankfurti egyetem professzora, említett művei: Rede von der Theorie der Geschichte. Bey dem Geschlusse der Vorlesungen, auf der Universität Leipzig gehalten im Jahnre 1765. In: ders. Versmischte Schriften, Halle, 1766, 130-134.; Versuch einer Geschichte des menschlichen Geschlechts, I, Ueber die Theorie der Geschichte und Historiomathie, Halle, 1771, 1-16.
  16. ↑ Christian Gottlob Heyne (1729 – 1812) német filológus, göttingeni professzor, említett műve: Vorrede. In: Allgemeine Weltgeschichte. Im Englischen herausgegeben von Wilh. Guthrie und Joh. Gray, II, übersetzt und verbessert von Christian Gottlob Heyne, Troppau, 1785.
  17. ↑ William Guthrie (1708 – 1770) skót újságíró és történész, említett társszerzős műve: A General History of the World, from the Creation to the Present Time, 1-20, London, 1764-1767.
  18. ↑ John Gray (1714 – 1811) jogász, fiziokrata, társszerzőként együttműködött William Guthrie-vel a A General History of the World, from the Creation to the Present Time, 1-20, London, 1764-1767 köteteiben.
  19. ↑ Karl Renatus Hausen (1740 – 1805) német történész, a hallei, majd a frankfurti egyetem professzora, kapcsolódó művei: Rede von der Theorie der Geschichte. Bey dem Geschlusse der Vorlesungen, auf der Universität Leipzig gehalten im Jahnre 1765. In: ders. Versmischte Schriften, Halle, 1766, 130-134.; Versuch einer Geschichte des menschlichen Geschlechts, I, Ueber die Theorie der Geschichte und Historiomathie, Halle, 1771, 1-16.
  20. ↑ Nicolas Lenglet Du Fresnoy (1674 – 1755) francia történész, geográfus, filozófus, említett műve: Méthode pour étudier l’histoire: Où après avoir établi les principes & l’ordre qu’on doit tenir la lire utilement, on fait les remarques nécessaires pour ne se pas laisser tromper dans sa lecture : avec un catalogue des principaux historiens, & des remarques critiques sur la bonté de leurs ouvrages, & sur le choix des meilleures editions, Brussels, 1714.
  21. ↑ Titus Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17) ókori római történetíró, főműve: Ab Urbe condita.
  22. ↑ Publius / Caius Cornelius Tacitus (Kr. u. 55 – 117 / 120) római történetíró, főbb művei: De origine, situ, moribus ac populis Germanorum; Annales.
  23. ↑ Aelius Lampridius (3. sz.) római történetíró, a Historia Augusta egyik írójaként tartja számon a hagyomány.
  24. ↑ Julius Capitolinus (3. sz.) római történetíró, a Historia Augusta egyik írójaként tartja számon a hagyomány.
  25. ↑ Halikarnasszoszi Hérodotosz (Kr.e. 484 – 425) görög történetíró, főműve: Hisztoriai.
  26. ↑ Halikarnasszoszi Hérodotosz (Kr.e. 484 – 425) görög történetíró, főműve: Hisztoriai.
  27. ↑ Johann Christoph Gatterer (1727 – 1799) német történész, göttingeni professzor, említett műve: Allgemeine historische Bibliothek von Mitgliedern des Königlichen Instituts der historischen Wissenschaften zu Göttingen, Hrsg. v. J.Ch. Gatterer, Halle, 1767-71.
  28. ↑ Polübiosz (Kr.e. 200 körül – 118) görög történetíró, államférfi, főműve: Hisztoriai.
  29. ↑ Polübiosz (Kr.e. 200 körül – 118) görög történetíró, államférfi, főműve: Hisztoriai.
  30. ↑ Diodórosz Szikulosz (Kr.e. 90 – Kr.e. 27) ókori görög történetíró, világtörténeti áttekintése: Bibliothéké.
  31. ↑ Diodórosz Szikulosz (Kr.e. 90 – Kr.e. 27) ókori görög történetíró, világtörténeti áttekintése: Bibliothéké.
  32. ↑ Gnaeus Pompeius Trogus (Kr.e. 1. sz. – Kr. u. 1. sz.) gall származású római történetíró, főműve: Historiae Philippicae.
  33. ↑ Diodórosz Szikulosz (Kr.e. 90 – Kr.e. 27) ókori görög történetíró, világtörténeti áttekintése: Bibliothéké.
  34. ↑ Gnaeus Pompeius Trogus (Kr.e. 1. sz. – Kr. u. 1. sz.) gall származású római történetíró, főműve: Historiae Philippicae.
  35. ↑ Charles Rollin (1661 – 1741) francia történetíró, kapcsolódó művei: Histoire Ancienne, Paris, 1730-1738; Traité des Études, Paris, 1726-1731.
  36. ↑ Siegmund Jakob Baumgarten (1706 – 1757) protestáns német teológus, a hallei egyetem professzora, említett műve az általa angolból kiadott Uebersetzung der Allgemeinen Welthistorie die in England durch eine Gesellschaft von Gelehrten ausgefertiget worden, Halle, 1746-1757.
  37. ↑ Johann Salomo Semler (1725 – 1791) német egyháztörténész, Siegmund Jakob Baumgarten halála után folytatta az Uebersetzung der Allgemeinen Welthistorie die in England durch eine Gesellschaft von Gelehrten ausgefertiget worden kiadását (Halle, 1761Ö.
  38. ↑ Johann Christoph Gatterer (1727 – 1799) német történész, göttingeni professzor, említett műve: Allgemeine historische Bibliothek von Mitgliedern des Königlichen Instituts der historischen Wissenschaften zu Göttingen, Hrsg. v. J.Ch. Gatterer, Halle, 1767-1771.
  39. ↑ William Guthrie (1708 – 1770) skót újságíró és történész, említett társszerzős műve: A General History of the World, from the Creation to the Present Time, 1-20, London, 1764-1767.
  40. ↑ John Gray (1714 – 1811) jogász, fiziokrata, társszerzőként együttműködött William Guthrie-vel A General History of the World, from the Creation to the Present Time, 1-20, London, 1764-1767 köteteiben.
  41. ↑ Friedrich Eberhard Boysen (1720 – 1800) német egyháztörténész, orientalista, a Baumgarten és Semler által kiadott egyetemes történeti sorozat kiadásának folytatója Baumgarten és Semler után (Die allgemeine Welthistorie die in England durch eine Gesellschaft von Gelehrten ausgefertiget worden sind: In einem vollständigen und pragmatischen Auszuge. Alte Historie, Halle, 1771).
  42. ↑ Johann Christoph Gatterer (1727 – 1799) német történész, göttingeni professzor, kapcsolódó műve: Allgemeine historische Bibliothek von Mitgliedern des Königlichen Instituts der historischen Wissenschaften zu Göttingen, Hrsg. v. J.Ch. Gatterer, Halle, 1767-71.
  43. ↑ August Ludwig von Schlözer (1735 – 1809) német történész, göttingeni professzor, kapcsolódó művei: Vorstellung seiner Universalhistorie, Göttingen und Gotha, 1772-1773.; Weltgeschichte nach ihren Hauptteilen im Auszug und Zusammenhange, Wien, 1786.;
  44. ↑ Karl Renatus Hausen (1740 – 1805) német történész, a hallei, majd a frankfurti egyetem professzora, kapcsolódó művei: Rede von der Theorie der Geschichte. Bey dem Geschlusse der Vorlesungen, auf der Universität Leipzig gehalten im Jahnre 1765. In: ders. Versmischte Schriften, Halle, 1766, 130-134.; Versuch einer Geschichte des menschlichen Geschlechts, I, Ueber die Theorie der Geschichte und Historiomathie, Halle, 1771, 1-16.
  45. ↑ Johann Matthias Schröckh (1733 – 1808) német történész, költő, orvos, kapcsolódó művei: Lehrbuch der allgemeinen Weltgeschichte zum Gebrauche bei dem ersten Unterrichte der Jugend, Berlin und Stettin, 1774; Allgemeine Weltgeschichte für Kinder, Leipzig, 1779–1784; Einleitung zur Universalhistorie, Berlin, 1757.
  46. ↑ Julius August Remer (1738 – 1803) német történész, egyetemi professzor Helmstedtben, kapcsolódó művei: Handbuch der allgemeinen Geschichte, Braunschweig, 1771.; Tabellarische Uebersicht der wichtigsten statistischen Veränderungen in den vornehmsten europäischen Staaten, Braunschweig, 1786–1794.
  47. ↑ Claude-François-Xavier Millot (1726 – 1785) francia történész, jezsuita, kapcsolódó műve: Éléments d'histoire générale ancienne et moderne, Paris, 1772–1783.
  48. ↑ Gregor Maximilian Gruber (1739– 1799 ) osztrák piarista történész, bécsi egyetemi professzor, kapcsolódó műve: Abriß academischer Vorlesungen über die synchronistische Universalhistorie zum Leitfaden seiner Zuhörer, Wien,  1777-1780.
  49. ↑ Leonard Offerhaus (1699 – 1779) németalföldi német történész, professzor Groningenben, kapcsolódó műve: Compendium historiae Universalis, quo res sacrae ac profanae in orbe et ecclesia gestae brevissime exhibentur, Groningen, 1751, 1756.
  50. ↑ Johann Christoph Gatterer (1727 – 1799) német történész, göttingeni professzor, említett műve: Allgemeine historische Bibliothek von Mitgliedern des Königlichen Instituts der historischen Wissenschaften zu Göttingen, Hrsg. v. J.Ch. Gatterer, Halle, 1767-1771.
  51. ↑ Theodor Berger (1683 – 1773) német történész említett művei: Historiam Universalem Per Synchronismum Tradendam Indultu Facultatis Philosophicae Lipsiensis, Leipzig, 1728; Synchronistischen Universal-Historie, Leipzig, 1729.
  52. ↑ Ábrahám: bibliai személy, akit az iszlám is tisztel, az Ószövetség szerint az izraeliták, izmaeliták, midianiták és edomiták ősatyja.
  53. ↑ Trója: a Homérosz Iliász című eposzából ismert háború helyszíne, ma Törökországban, az Ida hegy lábánál található.
  54. ↑ Salamon (Kr.e. 1000 – 928) Izrael harmadik királya, az első jeruzsálemi templom építtetője.
  55. ↑ Babilon: ókori mezopotámiai akkád–amorita város volt az Eufrátesz partján, a mai Irak területén, a Sumér és Akkád Birodalom központja.
  56. ↑ Babilon: ókori mezopotámiai akkád–amorita város volt az Eufrátesz partján, a mai Irak területén, a Sumér és Akkád Birodalom központja.
  57. ↑ III. Alexandrosz / Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) makedón uralkodó, híres hadvezér.
  58. ↑ Actium: Görögország nyugati részében található terület, mai nevén Punta. Az actiumi csata Kr.e. 31-ben zajlott le, Octavianus legyőzte Marcus Antonius, ezzel egyeduralmi pozícióra téve szert a Római Birodalomban.
  59. ↑ Babilon: ókori mezopotámiai akkád–amorita város volt az Eufrátesz partján, a mai Irak területén, a Sumér és Akkád Birodalom központja.
  60. ↑ III. Alexandrosz / Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) makedón uralkodó, híres hadvezér.
  61. ↑ Actium: Görögország nyugati részében található terület, mai nevén Punta. Az actiumi csata Kr.e. 31-ben zajlott le, Octavianus legyőzte Marcus Antonius, ezzel egyeduralmi pozícióra téve szert a Római Birodalomban.
  62. ↑ Actium: Görögország nyugati részében található terület, mai nevén Punta. Az actiumi csata Kr.e. 31-ben zajlott le, Octavianus legyőzte Marcus Antonius, ezzel egyeduralmi pozícióra téve szert a Római Birodalomban.
  63. ↑ I. Nagy Károly / Carolus Magnus (742 – 814) 768-tól frank király, a Frank Birodalom ura.
  64. ↑ Orpheusz: trák származású költő a görög mitológiában. Őt tartották a lant feltalálójának.
  65. ↑ Linusz: mitikus görög költő, egyesek szerint Apollón fia, aki az istennel is dalnokversenyre kelt.
  66. ↑ Publius / Caius Cornelius Tacitus (Kr. u. 55 – 117 / 120) római történetíró, főbb művei: De origine, situ, moribus ac populis Germanorum; Annales.
  67. ↑ Priszkosz rhétor (410 – 472 körül) késő ókori görög diplomata, történetíró. Attila hun uralkodó udvarában történő követségéről beszámoló történeti műve csak részletekben maradt fenn.
  68. ↑ Attila / Etele (410 – 453) az európai hun törzsek utalkodója.
  69. ↑ Arundel: település Angliában, Nyugat-Sussexben. Arundeli márvány: ókori görög véseteket tartalmazó szobrok és feliratok gyűjteménye, melyet Thomas Howard, Arundel 21. earl-je gyűjtött össze a 17. században, jelenleg az oxfordi Ashmolean Museum gyűjteményében található.
  70. ↑ Kekropsz: a görög mitológia szerint Attika első királya és Athén alapítója, aki a földből született, félig kígyótestű lény volt.
  71. ↑ Taurinum: Turin, város Észak-Itáliában, Piemontban.
  72. ↑ Florentia: Firenze, itáliai város, Toszkánában.
  73. ↑ Vindobona: Bécs, Ausztria fővárosa.
  74. ↑ Klementinum: történelmi épületegyüttes Prága központjában, Csehországban.
  75. ↑ Thamus: mitikus egyiptomi király, történetét Platón mellett Thamos, Egyiptom királya címmel Tobias Philipp von Gebler dolgozta fel, Mozart zenéjével.
  76. ↑ Thot (Theut) egyiptomi isten, akit az írás feltalálójának tartottak.
  77. ↑ Platón (Kr.e. 427 – 347), ókori görög filozófus, említett műve: Phaidrosz.
  78. ↑ Polübiosz (Kr.e. 200 körül – 118) görög történetíró, államférfi, főműve: Hisztoriai.
  79. ↑ Publius / Caius Cornelius Tacitus (Kr. u. 55 – 117 / 120) római történetíró, főbb művei: De origine, situ, moribus ac populis Germanorum; Annales.
  80. ↑ Publius / Caius Cornelius Tacitus (Kr. u. 55 – 117 / 120) római történetíró, főbb művei: De origine, situ, moribus ac populis Germanorum; Annales.
  81. ↑ Polübiosz (Kr.e. 200 körül – 118) görög történetíró, államférfi, főműve: Hisztoriai.
  82. ↑ Jean Charles, Chevalier Folard (1669  – 1752) francia katona, katonai író, a szöveg Polübiosz-kommentárjaira utal.
  83. ↑ Publius / Caius Cornelius Tacitus (Kr. u. 55 – 117 / 120) római történetíró, főbb művei: De origine, situ, moribus ac populis Germanorum; Annales.
  84. ↑ Aelius Lampridius (3. sz.) római történetíró, a Historia Augusta egyik szerzőjeként tartja számon a hagyomány.
  85. ↑ Flavius Vopiscus Syracusius (3-4. sz.) ókori római történetíró, a Historia Augusta egyik szerzőjeként tartja számon a hagyomány.
  86. ↑ Julius Capitolinus (3. sz.) római történetíró, a Historia Augusta egyik szerzőjeként tartja számon a hagyomány.
  87. ↑ Diodórosz Szikulosz (Kr.e. 90 – Kr.e. 27) ókori görög történetíró, világtörténeti műve: Bibliothéké.
  88. ↑ Xenophón (Kr.e. 427 – 355), athéni katona, Szókratész tanítványa, történetíró, történeti művei: Anabaszisz; Hellénika.
  89. ↑ Ifjabb Kürosz (? – Kr.e. 401.) II. Dareiosz perzsa nagykirály és Parüszatisz fia, hadvezér, trónkövetelő.
  90. ↑ Titus Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17) ókori római történetíró, főműve: Ab Urbe condita.
  91. ↑ Caius Plinius Secundus Maior (Kr.u. 24 – 79) római író, polihisztor, kapcsolódó műve: Historia Naturalis.
  92. ↑ Plutarkhosz / Lucius Mestrius Plutarchus (46/48 – 125) ókori görög és latin nyelvű történetíró, életrajzokat tartalmazó főműve: Bioi paralelloi.
  93. ↑ Jacques-Bénigne Bossuet (1627 – 1704) francia püspök, teológus, író, akadémikus, kapcsolódó műve: Discours sur l'Histoire universelle, Paris, 1681.
  94. ↑ Claude Fleury (1640 – 1723) francia egyházi író, jogász, kapcsolódó műve: Les Devoirs des maîtres et des domestiques, Paris, 1688,
  95. ↑ François-Marie Arouet, Voltaire (1694 – 1778) francia író, filozófus, kapcsolódó műve: Essai sur les mœurs et l'esprit des nations, Paris, 1756.
  96. ↑ Charles-Louis de Secondat, Montesquieu (1689 – 1755) francia író, filozófus, kapcsolódó műve: De l'esprit des lois, Genéve, 1748.
  97. ↑ Makedónia: ókori állam a Balkán északi területén, az ókori görög területekkel volt határos.
  98. ↑ Republic of the Seven United Netherlands: 1588-1795 közötti államalakulat, 7 provinciából álló konföderáció Európa északnyugati részén. A provinciák: Duchy of Guelders, County of Holland, County of Zeeland, Lordship of Utrecht, Lordship of Overijssel, Lordship of Frisia, Lordship of Groningen.
  99. ↑ I. Nagy Péter (1672 – 1725) orosz nagyherceg, 1682-től orosz cár.
  100. ↑ III. Alexandrosz / Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) makedón uralkodó, híres hadvezér.
  101. ↑ I. Mária (1516 – 1558) angol és ír királynő 1553-tól.
  102. ↑ I. Erzsébet (1533 – 1603) 1558-tól Anglia és Írország királynője, a Tudor-ház utolsó uralkodó tagja.
  103. ↑ XIV. Lajos (1638 – 1715) 1643-tól haláláig Franciaország és (III. Lajos néven) Navarra királya.
  104. ↑ Athén: ókori görög városállam Attika félszigetén, ma Görögország fővárosa.
  105. ↑ Spárta: ókori dór állam volt a Peloponnészoszi-félszigeten.
  106. ↑ Róma: a Római Birodalom fővárosa, közép-Itáliában, a Tiberis partján. Ma Olaszország fővárosa.
  107. ↑ Karthágó: ókori főníciai telepesek, a punok városa Észak-Afrikában, a Tuniszi-tó keleti partján, közel a mai Tunézia fővárosához, Tuniszhoz.
  108. ↑ Gallia: Franciaország, a kor egyik legerősebb Nyugat-európai állama.
  109. ↑ Ausztria: a Habsburg Birodalom központja, területe lényegében megegyezik a mai Ausztriáéval.
  110. ↑ II. Philipposz / Fülöp (Kr.e. 382 – 336) Kr.e. 355-től Makedónia királya, Nagy Sándor apja.
  111. ↑ Caius Iulius Caesar (Kr.e. 100 – Kr.e. 44) római hadvezér és államférfi.
  112. ↑ II. Gusztáv Adolf (1594 – 1632) Svédország királya, híres hadvezér.
  113. ↑ Denis Pétau / Dionysius Petavius (1583 – 1652) francia jezsuita teológus, kapcsolódó műve: Opus de doctrina temporum, Venetii, 1627.
  114. ↑ René Joseph de Tournemine (1661 – 1739) francia jezsuita teológus, filozófus. Kapcsolódó műve: Tabulae chronologiae sacrae Veeris ac Novi Testamenti, Paris, 1706.
  115. ↑ James Ussher / Usher (1581 – 1656) ír egyházi vezető, tudós, kapcsolódó kronológiai művei: Annales veteris testame.nti, a prima mundi origine deducti, London, 1648; De Macedonum et Asianorum anno solari dissertatio, London,
  116. ↑ Aegidius Strauch (1632 – 1682) német matematikus és teológus, kapcsolódó műve: De computo Gregoriano, Wittenberg, 1660.
  117. ↑ William Beveridge (1637 – 1708) angol püspök, egyháztörténész. Kapcsolódó műve: Institutionum chronologicarum libri II, una cum totidem arithmetices chronologicae libellis, London, 1639.
  118. ↑ Nabû-nāṣir (? – Kr.e. 734) Kr.e. 747-től Babilon uralkodója.
  119. ↑ Caius Aurelius Valerius Diocletianus (244 – 311) 284 és 305 között római császár.
  120. ↑ Kaszpi-tenger: a Föld legnagyobb tava, jelenleg Oroszország, Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Kazahsztán és Irán határán található.
  121. ↑ Herculaneum: ókori római város, a jelenlegi olaszországi Ercolano város területén, Pompeiivel egyidejűleg pusztult el Kr.u. 79-ben a Vezúv kitörése miatt.
  122. ↑ Pompei: ókori római város, a jelenlegi olaszországi Nápoly megyében, Herculaneummal egyidejűleg pusztult el Kr.u. 79-ben a Vezúv kitörése miatt.
  123. ↑ Imperator Titus Caesar Vespasianus Augustus (Kr.u. 39 – 81) 79-től római császár.
  124. ↑ Vezúv: (olaszul: Vesuvio) az olaszországi Nápoly közelében található, aktív vulkán.
  125. ↑ Britannia: Nagy Britannia Egyesült Királysága, nyugat-európai szigetország.
  126. ↑ Gallia: Franciaország, a kor egyik legerősebb Nyugat-európai állama.
  127. ↑ Szicília: a Földközi-tenger legnagyobb szigete, illetve az itt elterülő Nápoly és Szicília Királysága.
  128. ↑ Itália: az Appennini-félsziget területe, illetve az itt elhelyezkedő államalakulatok összefoglaló neve.
  129. ↑ Occitania: francia, spanyol, olasz területeket is lefedő régió, ahol az occitan nyelv használata volt jellemző.
  130. ↑ Malpas: kelet-francia helység.
  131. ↑ Escamaze: hegység Dél-Franciaországban.
  132. ↑ Mare Mediterraneum: Földközi-tenger, északról Európa, keletről Ázsia, délről pedig Afrika határolja.
  133. ↑ Sztrabón (Kr.e. 63 – Kr.u. 23) ókori utazó, földrajzi író, főműve: Geógraphika hüpomnémata.
  134. ↑ Pomponius Mela (Kr.u. 1. sz.) ókori római földrajztudós, főműve: De chorographia.
  135. ↑ Tabula Peutingeriana / Peutinger Table, a Római Birodalom területére vonatkozó itinerarium, szerzője ismeretlen.
  136. ↑ Philipp Clüver / Cluverius (1580 – 1622) német geográfus és történész. Kapcsolódó műve: Introductio in Universam Geographiam, Leiden, 1624–1629.
  137. ↑ Christoph Keller Cellarius (1638 – 1707) német klasszikafilológus, kapcsolódó műve: Geographia Antiqua, Dublin, 1761.
  138. ↑ Jean-Baptiste Bourguignon d'Anville (1697 – 1782) francia geográfus és kartográfus.
  139. ↑ Anton Friedrich Büsching (1724 – 1793) német geográfus, történész, teológus, kapcsolódó műve: Erdebeschreibung, 1754-1761.
  140. ↑ Georges-Louis Leclerc, Comte de Buffon (1707 – 1788) francia matematikus, enciklopedista, főműve: Histoire naturelle, générale et particuliére, Paris, 1749-1764.
  141. ↑ Nem azonosítható szerző.
  142. ↑ Torbern Olaf Bergman (1735 – 1784) svéd kémikus és mineralógus, kapcsolódó műve: Opuscula physica et chemica, Stockholm, 1779-1788.
  143. ↑ Anton Friedrich Büsching (1724 – 1793) német geográfus, történész, teológus, kapcsolódó műve: Erdebeschreibung, 1754-1761.
  144. ↑ Jacob Friedrich Reimmann (1668 – 1743) német teológus, filozófus, történész; említett művei: Poesis Germanorum … Bekandte und Unbekandte Poesie der Deutschen, Leipzig, 1703; Versuch einer Einleitung in die Historiam Literariam, Halle/Saale ,1708–1713
  145. ↑ Reiner Reineccius / Reinhard Reyneke (1545 – 1595) német történész, humanista, említett műve: Syntagma de familiis quae in monarchiis tribus prioribus rerum potitae sunt, Basel, 1574—1578.
  146. ↑ Johann Ludwig Levin Gebhardi (1699 – 1764) német történész, genealógus, említett műve: Der europäischen Kaiser- und Königlichen Häuser historische und genealogische Erläuterung, Lüneburg, 1730-1731.
  147. ↑ Johann Christoph Gatterer (1727 – 1799) német történész, göttingeni professzor, kapcsolódó műve: Grundriß der Genealogie, Göttingen, 1788; Einleitung in die synchronistische Universalhistorie zur Erläuterung seiner synchronistischen Tabellen, Göttingen, 1771.
  148. ↑ Ludwig Joachim Stoll (1673 – 1689) német heraldikus, említett műve: De artis heraldicae origine et natura exercitatio, Leipzig, 1688.
  149. ↑ Thomas Gore (1632–1684) angol heraldikus, említett műve: Catalogus alphabetice digestus, plerorumque omnium authorum qui de re heraldica Latine, Gallice, Italice, Hispanice, Germanice, Anglice, scripserunt: interspersis hic illic qui claruerunt in re antiquaria, ea saltem parte quæ heraldriæ facem accendit, Oxford, 1668.
  150. ↑ Claude-François Ménestrier (1631 – 1705) francia jezsuita, heraldikus, kapcsolódó műve: Traité des tournois, joustes, carrousels et autres spectacles publics, Lyon, 1669.
  151. ↑ Philipp Jakob Spener (1635 – 1705) német pietista teológus, kapcsolódó műve: Operis heraldici pars generalis & specialis, Frankfurt, 1717.
  152. ↑ Johann Christoph Gatterer (1727 – 1799) német történész, göttingeni professzor, kapcsolódó műve: Abriss der Heraldik, Göttingen, 1773.
  153. ↑ Georg Rüxner (1494 – 1526) német herold, említett művének kiadása: Turnierbuch. Reprint der Prachtausgabe Simmern 1530, hrsg. von Willi Wagner, Solingen, 1997,
  154. ↑ Charles du Fresne, sieur du Cange (1610 – 1688) történész, kapcsolódó műve: Glossarium ad scriptores mediae et infimae latinitatis, Paris, 1678.
  155. ↑ Nem azonosítható szerző.
  156. ↑ Pierre Hyppolite Hélyot (1660 – 1716) francia szerzetes, egyháztörténész, kapcsolódó műve: Histoire des ordres monastiques, religieux et militaires, et des congregations seculieres de l'un & de l'autre sexe, qui ont esté establies jusqu'à present, Paris, 1714-1719.
  157. ↑ Jean Mabillon (1632 – 1707) francia bencés szerzetes, a diplomatika alapítója, kapcsolódó műve: De re diplomatica, Paris, 1681.
  158. ↑ Daniel Papebroch (1628 – 1717) németalföldi jezsuita tudós, bollandista, kapcsolódó műve: Propylaeum antiquarium, circa veri ac falsi discrimen in vetustis membranis, Antwerpen, 1675.
  159. ↑ Ludovico Antonio Muratori (1672 – 1750) itáliai pap, történész, numizmatikus, kapcsolódó műve: Antiquitates italicae medii aevi, Milano, 1744-1749.
  160. ↑ Jean Mabillon (1632 – 1707) francia bencés szerzetes, a diplomatika alapítója, kapcsolódó műve: De re diplomatica, Paris, 1681.
  161. ↑ Daniel Papebroch (1628 – 1717) németalföldi jezsuita tudós, bollandista, kapcsolódó műve: Propylaeum antiquarium, circa veri ac falsi discrimen in vetustis membranis, Antwerpen, 1675.
  162. ↑ Daniel Eberhard Baring (1690 – 1753) német történész, paleográfus, kapcsolódó műve: Key of a Diplomatic, Hannover, 1737.
  163. ↑ Francesco Scipione Maffei (1675 – 1755) velencei író és kritikus, kapcsolódó műve: Galliae antiquitates quaedam selectae atque in plures epistolas distributae ad Parisiunum exemplar Iterum Edita, Paris, 1737.
  164. ↑ Ludovico Antonio Muratori (1672 – 1750) itáliai pap, történész, numizmatikus, kapcsolódó műve: Antiquitates italicae medii aevi, Milano, 1744-1749.
  165. ↑ Johann Christoph Gatterer (1727 – 1799) német történész, göttingeni professzor, kapcsolódó műve: Abriss der Diplomatik, Göttingen, 1798.
  166. ↑ Daniel Papebroch (1628 – 1717) németalföldi jezsuita tudós, bollandista, kapcsolódó műve: Propylaeum antiquarium, circa veri ac falsi discrimen in vetustis membranis, Antwerpen, 1675.
  167. ↑ Jean Mabillon (1632 – 1707) francia bencés szerzetes, a diplomatika alapítója, kapcsolódó műve: De re diplomatica, Paris, 1681.
  168. ↑ Johann Gottlieb Heineccius (1681 – 1741) német jogász, kapcsolódó műve: De veteribvs Germanorvm aliarvmqve nationvm sigillis, Frankfurt and Leipzig, 1719.
  169. ↑ Ludovico Antonio Muratori (1672 – 1750) itáliai pap, történész, numizmatikus, kapcsolódó műve: De sigillis medii aevi dissertatio, 1750.
  170. ↑ Domenico Maria Manni (1690 – 1788) itáliai polihisztor, kiadó, említett műve: Osservazioni istoriche sopra i sigilli antichi de' secoli bassi, Firenze, 1739-1786.
  171. ↑ Olivier de Wree / Vredius (1596–1652) németalföldi neolatin költő és történész, említett műve: Sigilla Comitvm Flandriæ Et Inscriptiones Diplomatvm Ab Iis Editorvm Cvm Expositione Historica Olivari Vredi, Bruxelles, 1639.
  172. ↑ Michel-Ange de la Chausse (1660 – 1724) római tudós antikvárius, említett műve: Le gemme antiche figurate di Michelangelo Causeo de la Chausse, Roma, 1700.
  173. ↑ Ezechiel, Freiherr von Spanheim (1629 – 1710) genovai tudós és diplomata, említett műve: Dissertationes de praestantia et usu numismatum antiquorum, Amsterdam, 1671.
  174. ↑ Philippe Labbe (1607 – 1667) francia jezsuita író, tudós, említett műve: Bibliotheca bibliothecarum curis secundis auctior: accedit Bibliotheca nummaria in duas partes tributa, Rothomagi, 1678.
  175. ↑ André / Andreas Morell (1646 – 1703) rajzművész, a párizsi királyi pénzverde tagja, kapcsolódó műve: Thesaurus Morellianus, Sive Familiarum Romanarum Numismata Omnia: Accedunt Nummi Miscellanei, Urbis Romae, Hispanici & Goltziani Dubiae Fidei Omnes, Amsterdam, 1734.
  176. ↑ Anselmo Banduri (1671 – 1743) bencés tudós, raguzai numizmatikus és archeológus, kapcsolódó műve: Bibliotheca nummaria sive auctorum qui de re nummaria scripserunt, Hamburg, 1719.
  177. ↑ Charles Patin (1633 – 1693) francia orvos és numizmatikus, kapcsolódó műve: Thesaurus numismatum e musaeo Caroli Patini, Amsterdam, 1672.
  178. ↑ Franciscus Biragus Mediobarbus (1645 – 1697) milánói jogász, numizmatikus, Adolph Occo Imperatorum Romanorum Numismata kötetének kiadója (1683, 1730).
  179. ↑ Johann Fon Vaillant (1632 - 1706) orvos, numizmatikus, kapcsolódó műve: Numismata Aera Imperatorum, Augustarum, et Caesarum, in Coloniis, Municipiis, et Urbibus Jure Latio Donatis, ex Omni Modulo Percussa, Paris, 1695.
  180. ↑ Lorenzo Patarol (1674 – 1757) velencei származású író, polihisztor, kapcsolódó műve: Series Augustorum, Augustarum, Caesarum, et Tyrannorum Omnium, Venetiis, 1722.
  181. ↑ Krisztina (1626 – 1689) Svédország királynője 1632 és 1654 között, híres érem- és régiséggyűjteménye volt.
  182. ↑ Róma: közép-itáliai város, ma Olaszország fővárosa.
  183. ↑ Bécs: ausztriai város, ma Ausztria fővárosa.
  184. ↑ Jacob von Mellen (1659 – 1707) német író, teológus, említett műve: Series regum Hungariae e nummis aureis. Eine Reihe Ungarischer Könige aus goldenen Münzen. Ins Teutsche gebracht, mit Anmerk. erläutert und durch eine Anzahl seltener Goldstücken und Ducaten, Breslau, Leipzig, 1750.
  185. ↑ Palma Károly Ferenc (1735 – 1787) magyar történetíró, püspök, említett műve: Heraldicae regni Hungariae specimen, regia, provinciarum, nobiliumque scuta complectens, Vindobonae, 1766.
  186. ↑ Johann Albert Fabricius (1668 – 1736) német klasszikafilológus, említett művei: Bibliotheca græca: sive, Notitia scriptorum veterum græcorum, quorumcunque monumenta integra, Hamburg, 1708-1728; Bibliotheca latina sive notitia Auctorum Veterum Latinorum, Hamburg, 1721.
  187. ↑ Dom Bernard de Montfaucon (1655 – 1741) francia bencés tudós, paleográfus, az egyházatyák műveinek egyik kiadója, kapcsolódó műve: L'antiquité expliquée et representée en figures, Paris, 1719-1724.
  188. ↑ Paulus Manutius /Paolo Manuzio (1512 – 1574) velencei nyomdász, humanista, Cicero-kommentárok szerzője.
  189. ↑ Edoardo Corsini (1702 – 1765) piarista történész, említett műve: Fasti attici in quibus archontum Atheniensium series philosophorum aliorumque illustrium virorum aetas atque praecipua Atticae historiae capita per Olympicos annos disposita describuntur novisque observationibus illustrantur, Florentiae, 1743.
  190. ↑ Carolus Sigonius / Carlo Sigonio (1524 – 1584) itáliai humanista, kapcsolódó műve: Fasti consulares, ac Triumphi acti à Romulo Rege usque ad Ti. Caesarem iusdem in fastos, et triumphos, id est, in universam Romanam historiam Commentarius, Basileae, 1550.
  191. ↑ Petrus Cunaeus / Peter van der Kun (1586 – 1638) németalföldi humanista, kapcsolódó műve: De Republica Hebraeorum, Amsterdam, 1666.
  192. ↑ Gottfried Achenwall (1719 – 1772) német filozófus, történész, közgazdász, jogász és statisztikus, kapcsolódó műve: Abriß der neuen Staatswissenschaft der vornehmen Europäischen Reiche und Republiken, Göttingen, 1749.
  193. ↑ Michael Caspar Lundorp / Nicolaus Bellus / Gregor Erhardi (1580 – 1629) német író, történész, kapcsolódó műve: Politische Schatzkammer oder Form zu regieren, Frankfurt, 1624.
  194. ↑ Jakob Friedrich von Bielfeld (1717 – 1770) német író, kameralista porosz államférfi, kapcsolódó írása: Institutions Politiques, La Haye, 1760.
  195. ↑ Everard Otto (1685 - 1756) német író, jogászprofesszor, kapcsolódó műve: Primae lineae notitiae rerum publicarum, Utrecht, 1726.
  196. ↑ Anton Friedrich Büsching (1724 - 1793) német teológus, geográfus, kapcsolódó műve: Vorbereitung zur gründlichen und nützlichen Kenntniß der geographischen Beschaffenheit und Staatsverfassung der europäischen Reiche und Republiken, welche zugleich ein allgemeiner Abriß von Europa ist, Frankfurt und Leipzig, 1778.
  197. ↑ Mózes: bibliai alak, a hagyomány az Ószövetség első öt könyvének szerzője, a választott népet vezette ki Egyiptomból Kánaán földjére.
  198. ↑ III. Alexandrosz / Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) makedón uralkodó, híres hadvezér.
  199. ↑ Egyiptom: ókori állam a Nílus folyó partján, Észak-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában.
  200. ↑ Főnícia: ókori állam, mely a mai Libanon, Izrael, Szíria és Palesztina egyes területeit foglalta magába.
  201. ↑ Athéni Muszaiosz: mitikus attikai ókori görög költő, főpap, filozófus.
  202. ↑ Homérosz (Kr. e. 8. sz.?) görög költő, az Iliasz és az Odüsszeia szerzője a hagyomány szerint.
  203. ↑ Lükurgosz (Kr. e. 8. sz.) mitikus spártai törvényhozó, az ókori spártai állam alkotmányának megalkotója.
  204. ↑ Milétoszi Thalész (Kr.e. 624 – 546) a hét ókori bölcs egyike, matematikus és filozófus, a materialista milétoszi filozófiai iskola megalapítója.
  205. ↑ Szolón (Kr.e. 638 – 558) ókori athéni politikus, hadvezér, költő, a hét görög bölcs egyike, Athén alkotmányának létrehozója.
  206. ↑ Szamoszi Püthagorasz (Kr.e. 570 – 495) preszókratikus filozófus és matematikus, a püthagoreus filozófiai iskola megalapítója.
  207. ↑ Diodórosz Szikulosz (Kr.e. 90 – Kr.e. 27) ókori görög történetíró, világtörténeti műve: Bibliothéké.
  208. ↑ François-Marie Arouet, Voltaire (1694 – 1778) francia író, filozófus, kapcsolódó műve: Essai sur les mœurs et l'esprit des nations, Paris, 1756.
  209. ↑ Karthágó: ókori főníciai telepesek, a punok városa Észak-Afrikában, a Tuniszi-tó keleti partján, közel a mai Tunézia fővárosához, Tuniszhoz.
  210. ↑ Herculaneum: ókori római város, a jelenlegi olaszországi Ercolano város területén, Pompeiivel egyidejűleg pusztult el Kr.u. 79-ben a Vezúv kitörése miatt.
  211. ↑ Marcus Tullius Cicero (Kr.e. 106 – 43) ókori római író, filozófus és politikus, említett műve: Epistula ad Lucceium = Epistulae ad Familiares.
  212. ↑ Lucius Lucceius (Kr.e. 1. század) római államférfi, író, Cicero barátja.
Retrieved from "https://eltedata.elte-dh.hu/w/index.php?title=HISTORIA_1&oldid=110478"