Quart. Hung. 3727/3
1820. december 26. és 1821. február 17.
Részlet Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, áttekintést adva Antwerpen városának nevezetességeiről, a flandriai gazdálkodási gyakorlatról, valamint a polderek lecsapolásáról és az alkalmazott rekultivációs módszerekről
December 26-án hagyám el Aachent. Nem messze kelle haladnunk, egy óra alatt már Németalföld telekén valánk. Hogy más országba jöttünk, tüstént tudatták velünk a vámosok. Nem zaklattak azonban. De bezzeg zaklattak a közel Henri-Chapelle-beli koldusok, egész seregben, fiatal szintúgy, mint öreg, férfi szintúgy, mint nőnemű, egész a szomszéd helység határáig, ahol már ismét új charité[1] kiáltozó csoport várt reánk. A herveiek szinte úgy velünk jöttek, vagyis inkább futottak Hodimont-ig. Végre Verviers-ben vége szakadt a koldus kiáltozásnak. Rendkívüli jelenet volt ez előttem, mert hasonlót még egész utamban nem tapasztaltam. A porosz kormány alatti tartományokban különösen tilos az utcai koldulás, itt meg a régi spanyol szokás még elég vadon divatoz, a kormánynak minden rendeléseivel dacolva.
27. |: Verviers nevezetes posztógyárral bír. Az aacheni Würth[2] és van Gulpen[3] ajánlásaival megláthatám Manle, Helbigh, Courtain, Laouroux, Lejeune, s Reynier[4] intézeteit, valamint Hodimont-ban Arnold de Thier,[5] Gerdret[6] és Schloss[7] intézvényeit; Hensivalban[8] Godinét.[9] :| Herve-ben láttam a büdös limburgi sajtkészítést. |: Az estvéli téjnek leszedik a fölét, a regveliét meghagyák. A két fejést öszvekevervén borjúgyomorral altatják meg. A többi munka úgy megy véghez, mint minálunk. A sajt igen kövér, s frissében kellemetes ízű, de nem áll el. Rövid idő alatt olyan kellemetlen bűzt támaszt, hogy mindég födő alatt kell tartani, még az asztalon is. :| Miért történik ez éppen a limburgi sajttal, nem tudom magamnak megfejteni, mást is hiába kérdeztem ez eránt.
28. Lüttichbe[10] menet hasonló mód alkalmatlankodtak a koldusok, mint Verviers-be jövet. Az estvéli ájtatosságra a szép főtemplomba menvén négy perselyes, tiszta feketébe öltözött úr zörgetett egymás után mindenki fülébe. John Cockerill,[11] haslingdeni angol itt telepedett meg a Seraing utcában, s vasöntő műhelyeket állított, melyek magok egy kis várost ábrázolnának, innét került ki az alsó-rajnai tartományokban, s itt Németalföldön látott gyártó műszerek töméntelen sokasága. – Lüttich valaha csupa barátfészek lehetett. Sok kolostorok lerontattak már, sok van még fenn, azonban többnyire raktároknak használva templomaik. Sz[ent]. Lambert a székesegyház, roppant, s belül igen díszes egy épület, s harangzenével bír tornya, mint általjában minden németalföldi nevezetesebb helységé is. A népnek itt is igen zavart nyelve van, valamint Aachenban, aszerént ítélve legalább, amint egy napig itt tartózkodó idegen tapasztalhatja. Azonban az ittenieket igen jó franciáknak hallottam mondani, amit én csak egy esetben tapasztaltam, Dubois[12] nagykereskedőnél, aki valóban igen szépen beszélte ezen nyelvet, mint eddig ritkától hallottam.
29. Hesbayen,[13] St. Trondon,[14] s Tirlentuton[15] át Löwenbe[16] utaztam. A híres neerwindeni csatapiac[17] utam baljára esett, azonban egész utamban semmi emlékezetest nem jegyezheték meg a tájékról, mert magos hó fedett mindent, s az egész utazó társaságot majd a hideg vette meg, tán ez okozta, hogy utunkban a koldusok nem alkalmatlankodtak rajtunk.
30. Löwenben egy napot tölték. Keveset tapasztalhattam, de azon keveset sem jegyzem fel most, minthogy alkalmatosb idővel Brüsszelből ide kirándultam.
31. Brüsszelbe téli állomásomra megérkeztem. A székes város legszebb épületének csak puszta falait s oszlopait találtam. Tegnapelőtt a nagy hideg miatt szokottnál erősebben fűtöttek, annak következésében tűz ütött ki az épület belsejében. Gátolni nem lehetett, mert amiről élő emberek még nem emlékeznek, Brüsszelnek minden kútjai befagytak. Az országos archívumból egy darab papirost sem lehetett megmenteni. Mind tűz martalékja lett. Ezen épület a németalföldi rendek gyűlőhelye volt, vagy amint itt nevezik, Palais des etats generaux. Többet Brüsszelről most nem említek. – Egészségem helyrehozásával, s irományaim rendbe szedésével leginkább foglalatoskodtam februarius közepéig, ezen hónap
14-én Antwerpenbe vettem utamat, azt onnét tovább Hollandiába folytatandó.
|: Antwerp, másképp Antorf, nagy és rendesen épült kereskedő város a Schelde partján. Napóleon 80 000 000 frankot költött megerősítésére, nyolc csatornái kijavítására, s három réve ásatására. Rendes, tágas utcái vannak, magos, vagyonosságra mutató házakkal. Legszebb a tengeri utca – Place de Mer – meg a Schelde partja – Quai. Címerén egy vár láttatik két kézzel, ami Antwerp eredetére mutat. :| Azt beszélik t[udni] i[llik] a történetírók, hogy a Schelde partján, hol utóbb Alba[18] fellegvára épült, mely újabb időkben Carnot[19] oltalmazása által annyira elhíresült, már régente egy vár volt, melynek tulajdonosa az egész vidéket rettegésben tartotta, nem elégedvén meg a rablással, hanem akiket hatalmába keríthetett, zsákmányával várába hurcolta, kezeit elvagdalta, s a Scheldébe vetette, még végre egy római ifjú (Salvius Barbo, ahonnét a Brabant név) vele is hasonlót nem cselekedett; amely tettől vette azután a vár körül megtelepedett szállítvány is nevezetét handwerfen, vagyis németalföldiesen Antwerpen.
Az antwerpi gótikus öreg templom sugár tornyával a nagy róna tartományban majd mindenütt meglátszik, meg a városnak is majd minden utcájában, de éppen azért könnyen zavarba hozza az idegent ha magát azután erányozza, mint én, aki ezen templom piacán levő fogadóban szállottam meg. A széles nagy utcák ezen pont felé irányozzák, s torony eránt menni magyar közmondás szerént, itt sokszor nem jónak tapasztaltam, mivel a keresztutcákban sokat kelle a torony miatt kerengenem. Roppant nagyságú belsejét 125 oszlop ékesíti. Benne látható Rubens[20] remeke, mely az idvezítőnek keresztről levételét adja elő. Két mellékoltár képei is remeknek tartatik, egyik Flors,[21] másik Mathis[22] ecsetétől való. Florsé az elkárhozott angyalok leesését adja elő, Mathisé Krisztus környülmetéltetését. Amaz emlékezetes annyiból is, hogy Mathist céljához segíté. Ő kovácslegény volt, s Flors leányát megszerette. Midőn hitvesül megkérné, tudtára adatott, hogy a szép hajadon csak festő neje lehet. Ezt hallván Mathis félre tevé pörölyét, s éjjel nappal ecsetet forgatott, oly sikerrel, hogy rövid idő múlva Flors otthon nem létében az akkor munkában volt leeső angyalok egyikénak tomporájára egy méhet rajzolni bátorkodott. Ezt ő olyan ügyesen tette, hogy Flors haza jövén, azt természetes méhnek tartá, s képéről lelegyezni akarta. Azonban csalatkozását látván a festő után tudakozódott. Hallván, hogy az Mathis munkája, leánya kezére tüstént érdemesnek ítélte. Ámor mindent győz! – Még a kovácsból is festőt tenni képes!
Mathisnak van egy remeke mint kovácsnak is a templom előtt. Ez valaha csigás kút volt. A csigát tartó vas ívek, az azokat tartó négy oszlopok, meg a vas kúptető alatt álló páncélos vitéz Mathis munkája. A kút azonban már régen nem használtatik csupán azért, hogy Mathis míve a romlástól megóvassék.
P[eter]. P[aul]. Rubens oskolája gazdag gyűjteménnyel bír, többnyire az alapító műveiből. Egy nagy feszület annak kezétől, a legszebb amit ezen nemben eddig láttam, s oly természetes, hogy a keresztet szabadon állónak, s öregéből faragott fából lévőnek, a rajta függő Istenembert valóságos emberi testnek vehetni, annyival is inkább, hogy a kép szörnyű nagy lévén, rámája első pillanatban tekéntetbe sem jön. A Mágusok imádása 13 nap alatt készültnek mondatik, ugyan Rubenstől, ami annál csudálatosabb, hogy csaknem minden tárgy természeti nagyságban készült, s az egész keleti fénnyel. Mindamellett nem látszik meg a munkának oly hamar készülte, mint Rubens egyéb mívein, melyeket többnyire tanítványai feltettek, s ő csak a kigondolás, elrendelés, s az utolsó tökély megadása által tett magáévá. A[lbrecht]. Dürer,[23] M[aerten]. Voss[24] a többek jeles művei közt emlékezetes van der Borch-nak[25] egy vastag papirosra rajzolt száraz hala, mely olyan célra szolgál, mint valaha Parhasius szőnyege és Zeuxis szőlőfürtjei.[26] A nevezett képek megfordultak Napóleon múzeumában is, de megént visszakerültek. Sok szép gipszöntések vannak, mind az ó- mind az újabb korból, példának okáért Laocoon csoportja,[27] Canova Magdolnája,[28] etc., melyet egy itteni növendék kisebben, s nagyobban is igen helyesen lemásolt. Bőrrel bevont, s olyan formán, mint a könyv fokát szokás, megaranyozott karszéke Rubensnek, hátán gyopár koszorúval övedzve, övegszekrényben tartatik. Rubens emlékköve Sz[ent]. Jakab templomában van felállítva. Itt Rubens egy oltár forma alkotványon egész családostól együtt szemlélhető.
|: Dr. van den Zande[29] és Some[30] elvezettek az ispotályba, s az amellett levő füvészkertbe. Az ispotály tágas, s igen jól elrendelt, benne egy bujasenyves tele vala szalonnás fekélyekkel egész testén, milyen esetet már Pesten is láttam. Egy asszony hashártya gyulladásban – peritonitis – higanykenőccsel gyógyíttatott, jó kimenetel reményével. :| Több ilyen esete lévén Van den Zande úrnak, utóbb nyomtatásban is kiadta ez eránti tapasztalását. |: Az ispotály mellett lévő Museum egyszersmind auditorium is. A falakon függnek Alibert[31] táblái, mellyek a bőr nyavalyáiról irt munkájából vannak kivéve, egy pár öveges szekrényben kór készítmények, egy harmadikban sebészi eszközök tartatnak. Amazok közt a coniunctiva[32] s epitheliumnak[33] szinte ökölnyi nagyságú hólyagra kiterjedése tett különösen figyelmessé. :| Somme, az ispotály gyógyszerese, a betegek látogatása végeztével letevé nagy jegyzőkönyvét, melybe az orvos úr, mindjárt minden beteg megvizsgálása után, rendeléseit felírta, a füvészkertbe vezetett, mely az ő felvigyázata alatt van. |: Az egész kert igen kicsiny téren van, azért igen célszerűnek találom az egésznek elrendelését. A tér rendes négyszegű lévén, közepébe van ültetve egy kis törpe fa, mely körül minden ágyak csiga forma fordulatban mennek körül, úgy mindazonáltal, hogy a fa állásánál két út, egyenes szeglet alatt keresztül vágja egymást. Ezen rendelkezés által a kerülgetés elháríttatik. Az ispotály déli falához van támasztva egy kis övegház is, amely tele ritka nyövényekkel, melyek mind igen egészségesek; jeléül annak, hogy Sommé úr nemcsak szenvedélyes, hanem egyszersmind igen értelmes kertész is. Vanilla aromaticát[34] sehol se láttam még oly nagyot, mint itt. Sommea calcitrapa[35] a gyógyszeres nevét viseli, begonia macrophylla,[36] több passiflórák,[37] melyek még meghatározva nincsenek fajokra nézve, etc., említést érdemelnek. :| Az ispotályban latin nyelven beszélvén orvos úrral, az ifjú gyakornokok igen figyelmesek lettek reám, s a kertbe is kikésértek. Könnyen folyó deák beszédemről szólalkoztak magok közt, de mégis franciásan, azaz úgy, hogy lassú beszédöknek is minden szavát lehetett érteni. Midőn egyik azt a megjegyzést tevé, hogy kimondásom mégis igen furcsa, mert mindent per us mondok, amit per üs kellene kimondani. Éppen ekkor mutatá Sommé úr a komlót, s latin nevével nevezé, de franciásan, ümülüs lüpülüs,[38] ami nekem szintoly nevetségesnek tetszett, mint a franciáknak az én usom.
Utóbb öt álló esztendő múlva ugyanezen szót hallám Stuttgartban, a királyi kertész szájából, de úgy kimondva, mint mi magyarok szoktuk, Humulus lupulus. Minthogy az említett idő lefolyása alatt füleim igen az ü hanghoz szoktak, ott is, hol a magyar u-t mond, ez a kimondás olyan különösnek tetszett előttem, mintha életemben most hallottam volna legelőször, holott mindég így hallottam, s magam is így mondottam ki, minekelőtte Antwerpenbe jövék. Helytelen volt-e hát egy német tudós észrevétele, midőn azt mondá: Der Mensch ist ein Gewohnheitsthier?[39]
Smeth[40] banquier lakása Antwerp közelében igen híres. A lakház maga egy középkorbeli kis erősséget mutat kívülről, hacsak mostanában készült is. Belseje azonban csupa divatszerű fény, s pompa. A ház előtt van egy szép gyöptér, környéke ritka külföldi regényes csoportozatokba rakott fákkal, s csemetékkel be van ültetve. A gyeptér közepét két fejér márványból készült lóval s ökörrel viaskodó farkas foglalja el. Mind remekmű, s a csalódásig természetes. Későbben Nápolynak chiajai[41] kertében láttam a híres Toro farnese[42] nevű márvány csoportot, de ez távul se tett reám nézve oly benyomást. Nem merném mondani, hogy a szép mestermívek eránti érzésem eltompult volna több szép mesterségi mívek látása által, mert azt inkább élesedni tapasztaltam. Azért hajlandóbb volnék Smeth-ének adni az elsőséget a franesi felett. A […] ház keletső oldalánál vannak az övegházok, nyugotról egy szabadon álló hét emeleti torony nyúlik fel, a pekingi porcolán torony utánzása. A legfelső emeletben van egy nagy víztartó edény, mely minden nap teleszivattyúztatik friss vízzel, amely rejtek csők által egy a torony előtt nem szinte nagy távulságra levő márvány kőmedence közepére vezettetik, ahonnét csak nem oly magosan felszökik, mint a torony magossága. A torony tetejéről igen messze terjedő kilátás van az egész vidékre, s csak a székesegyházról való mérkőzhetik vele, amely még sokkal kiterjedőbb, de amely mégsem oly gyönyörködtető, mivel a legközelebb eső tárgyak Smeth parkjának kies ligeteihez távul sem hasonlíthatók. Ez a torony maga 30000 pengő forintba került.
17. Még a repülő híd a Schelde balpartjáról a jobbra átjött, elég időm volt várakoztomban a vizi kaput tovább szemlélni, s a látottat feljegyezni. Legszebb kapuja ez az egész Németalföldnek, s legnagyobb szerű. (…)
A Scheldén néhány percenet alatt átkelvén a bal partra, Tête de Flandre[43] nevű erősség mellett elballagván, még délelőtt a kalloi[44] fogadóban megszállni kénteleníttettem. A fagyos föld igen engedni kezdett, a sárban leragadván lábbelim, annyira ellankadtam ezen rövid úton is, hogy továbbhaladni nem érzém magamat képesnek egy kis nyugvás nélkül. Utánam nemsokára betért egy félkorbeli vastag ember is, kinek a sáros úton a gyaloglás még inkább nehezére esett. Ő francia beszédességgel panaszkodni kezd a rossz útról, az emberi élet nyomorúságáról, kivált az orvosi állapotban. Csakhamar élénk beszélgetés támad köztünk az itteni jelesebb orvosokról, munkálkodásaikról. Minekutána Dr. Harbaur[45] nevét hallotta tőlem, az én beszédes franciám elnémult. Okát nem gondolhattam el, kérdezni mégsem akarám, de lankadni látván nyögését, jajgatását hallván, nem állhatám meg, hogy ne kérdezzem: mi baja esett oly hertelen? Oh, felkiált ő, valóban szánakozást gerjesztő hangon, de csakhamar kémlő s gúnyos tekéntettel kérdi: Antwerpenbe utazok-é? S válaszomat se várva, más kérdést tesz fel: tán te is concursusra[46] mensz? – száját eltátva, szemeit reám meresztve, belsejében láthatólag küzdve, várta feleletemet. Megesett rajt szívem, s gondolván, hogy vagy társának tart, egészen ellágyulva mondám: nem uram! Én Antwerpből jövök, mint idegen utas, Doelba szándékozom menni, az arenbergi herceg[47] jószágára. Magyar vagyok! – első szavam, a nem, már felderíté, s láthatólag változott egész valójában, úgyhogy öröme szinte az őrültségig magasodva látszott utolsó szavamnál, melyet elfojtott, nyakamba szökvén, öszveszorongatván, csókolván. Csakhogy német nem vagy! – mert – öklét fenyegetően felemelve – azok a négyszegletes fejűek /: így csúfolják a franciák a németeket – tête carré:/. Azoknak Harbaur az istene, az a királynál mindenható! – Ha nem gyanítanám, hogy féltékenység bántja utazónkat, meg kellett volna ijednem, de gyanúmban nem csalatkoztam. Midőn kérdeném, mi baja Harbaurral, a németekkel, mintegy vigasztalódva azt felelé, noha nem egyenesen kérdésemre: áh, azt gondolnám már beszédedből, hogy te is német vagy, Harbaur védence, s ezen esetben hiába fáradnék ismét Antwerpbe concursusra, mert ha német volnál, már akkor – barátom! Félbe szakasztám szavát, fiatal tapasztalatlan létemre hogy mernék versenegni (sic) ilyen tapasztalt férfiúval? – A compliment[48] igen tetszett a szegény falusi seborvosnak, ki jobb helyzetre vágyódott. Szabadulni akarék szíveskedésétől, s noha örömest tovább is nyugodtam volna, szerencsés utat, dolga jó kimenetelét kívánva, továbbballagtam. Egy darabig velem jött, csak erőlködve menekhettem tőle. Mint legjobb barátjától, úgy vált meg szegény, sorsának jobbrafordultát remélve!
Alig vala időm utasunkról, az emberi viszontagságokról, a szegény orvosok sorsáról elmélkedni, Liefkenshoek erőssége, Fort Lillónak átellenében, feltartóztatott. A síkságon nem vevém hamarjában észre az alacsony várt, melynek gyepes töltése felett egy épület sem volt látható. A munkások zajgása, kik részént az árkot mélyebbre süllyeszték, s tágíták, részént az árkot mélyebbre süllyeszték s tágíták, részént a nagy zugónak pilótákat[49] vertek le, hogy az erősség árka a Schelde tükrénél alább szállíttatván, nemcsak a vár árkát, hanem az egész sík földet el lehessen árasztani háború idején. A Schelde bal partja is olyan terv szerént leszen megerősítve, mint a jobb partja, mely Fort Lillótól elárasztható, ameddig csak a szem lát.
Doelba oly korán érkeztem meg, hogy az arenbergi herceg jószágát még ma megtekénthetém. Flandria éjszaki csúcsánál, hol a Schelde két ágra oszlik, 1700 hold földet bír a herceg, 30 majort építtetett reá, s alku mellett haszonbérbe adta valamennyit. Többnyire firól fira száll a haszonbérlés, melyből a hercegnek esztendőnként 30 000 frank állandó jövedelme van. Ezen haszonbérlők közt legértelmesebb s vagyonosabb Goosens,[50] kihez Degen,[51] a herceg titoknoka írt ajánlást, az uraság otthon nem létében. Ő teljes készséggel járta el velem a jószágot, s elvezetett szomszédjai telekére is. |: Az egész gazdálkodásmód előadása előtt meg kell előre jegyeznem, hogy ezen telek sokkal alább van, mint a Schelde folyó színe. Azért alája van vetve mind a folyó árjának, mind a tenger dagályának, amelytől magas töltések által foglaltatott el. Tenger apályakor t[udni]. i[llik]. magas töltések készülnek folyam hosszat, s a tengerjárás ellenében dagálykor megszűnik a munka; apálykor ismét folytattatik, még egy bizonyos telek ilyen magas töltésekkel bekeríttetve nincs. Akkor zúgók[52] tétetnek az ilyen töltésekre, olyan helyen, mely a víz felé leginkább lejt. A zúgó dagálykor zárva tartatik, apálykor kinyittatik, hogy az esővíz fölösét, vagy a folyó időnként megtörténő kiáradásából gyűlt vizet kiereszthessék. Ez, hogy annál bizonyosabban történhessék, a telek leglejtőbb részén, a zúgó felé, csatorna vonatik. A csatorna felfog minden gyülevész vizet, s halastó gyanánt használtatik, s a víz fölöslegét a zár alatt tartatni szokott zúgón apály idején kiereszthetni. Ilyen munkát többnyire egész társulatok visznek végbe, s a birtok 30 esztendő folytáig a társulaté, vagy azé, ki az ilyen vízjárta teleket elfoglalta, s mívelhetővé tette. 30 esztendő eltelte után a koronára száll, s ha az eladja, a vevőnek tulajdonává válik. Azonban megtörténik, hogy 30 esztendő lefolyta előtt a töltést elhordja, s a mívelés alá vett teleket újra vízággyá változtatja az árvíz. Már ha az ilyen föld ismét új töltéssel körülvétetik, s mívelés alá vétetik, a foglaló joga ismét megújul 30 esztendőre. :| Szintaz történik ha a telek a koronára szállott is, de ismét a víztől elboríttatott, s ismét attól visszafoglaltatott. Hogy ez gyakortább megtörténik, könnyen megfogható a hely színén, kivált a gátra állva. Borzadás futott el, midőn a gátra állva jobbomra a Schelde csendes tükrét is magasabbnak találtam, mint a doeli teleket. Az arenbergi hercegnek most is van foglalás alatt egy olyan teleke, mely már mívelve volt valaha, de a víz elnyelte. Az ilyen teleket poldre vagy poldernek nevezik. Termékeny az már magától is ha a folyók mentében vagy elhagyott ágyában történik a foglalás, mivel az többnyire iszapos agyagból, jó termőföldből áll.
Nem olyan a tengertől elfoglalt telek, mert ha a vízapály halakat, csigákat, tengeri nyövényeket hagy is maga után, a föld terméketlen homok lévén, csak idővel, munkával, s bő trágyázással válik termékennyé. – |: A gátkészítés, csatornaásás, s zúgóépítés után első és fő dolog a telek elegyengetése, minekelőtte eke hozatnék fölébe; mivel az ilyen telek szintoly hullámzó alakú, mint a zajos tó, tenger, vagy nagy folyóvíz színe, következőleg némely helyeken emeltebb, máshol hupásabb, amely körülmény miatt, több volna a vízállásos hely a szároznál, s anélkül, hogy megegyengettetnék, eke alá sem vehető. – A telek elegyengetésére egy sajátszerű eszköz használtatik, mely hasonló a hajósok merőcéjéhez, vagy szemétfelfogó réz- vagy bádogedényhez. Rajzolatját majd a függelékben adom. Ezen eszközt mouldebaert-nek, s molbernek mondják. Egy lovat fognak elejébe, s a dombos teleket felmetszvén az eszköz, öblébe fogja fel. :| Mintegy 4-5 mázsáig, s hupásabb helyen a lovat igazgató, s az eszközt tartó ember könnyen kiürítheti, s ismét továbbmenvén, a dombos részt felmetszi.
|: A föld, mívelésre már ezen módon el lévén készítve, ha lehet, erősen megtrágyáztatik először is, hacsak valamely rész nem csupa termékeny iszap; ha nincs trágya, vagy az idő szűkül, anélkül is felszántatik, s jó kora tavasszal lóbabbal[53] vettetik bé. Ennek letakarítása után, kora ősszel búza; esztendő az korra lóher vettetik árpával. A lóher negyedik esztendőre is meghagyatik. Ötödik esztendőben ismét lóbab termesztetik, s a termésváltozás a megírt módon folytattatik. Azonban ezen felállított rendszert sokszor megzavarja az árvíz, valamint az innét származó szükség is, s olyankor káposzta, kerékrépa,[54] s len a segítő termesztvény. :| Goosens ezen termékeket nem vette fel a rendes termésváltozásba, mégis ritka esztendő múlik el, hogy a konyhakertben házi szükségre termesztetni szokott zöldségeken kívül, az emlétetteket nagyban is termesztenie ne kelljen, a feljebb előadott oknál fogva. Hát nem parragol ilyenkor? S nem nyugosztalja földét? – kérdém. Uram, úgy mond, drága itt a föld. A haszonbért meg kell fizetnem. Élnem is kell családostól, marhástul. A jövendőről is gondoskodnom. Nincs hát más mód, mint ismét numerót rakni a lotteriába, ha ternót[55] nyerni akarok.
|: A lóbab lévén a termésváltozás alapja, mint minálunk a kukorica és a kolompér, illő, hogy ennek mívelését, amint itt szokták, különösen feljegyezzem. A lóbab földtisztító, s javító termék lévén, a gabona termésnek elejbe bocsáttatik, minthogy a dudvát elnyomja, s táplálását nagyobb részént a levegőből vévén, a gabona díszlésére szükséges trágyát el nem emészti. Földet olyant legjobban szeret, mint a búza, tehát erős agyagot, de elegendő trágyával, s nedvességgel ellátottak. :| A telek itt ugyan nem mindenütt agyagos, mert a gyeptőzeg gödörnél, hellyel-közzel 3-6 lábnyi vastag iszapos réteget láttam, a torfa felett, melynek vegyítékében ugyan sok agyag látszott, de annál sokkal több fövény. Az ilyen iszapos földben, elegendő nedvessége lévén a földnek, trágya nélkül is elég jól díszlik a lóbab. Azért első esztendőben a trágyázást többnyire elmulasztják, leginkább a földnek dudvától tisztítását vévén célul, de annál erősebben trágyáznak alája a második fordulatban, s ekkor örömest érettebb trágyával élnek, mint frissel, de érett nem lévén, az éretlent is kiviszik. A trágyát ősszel, vagy ha az időből kifogynak, télen hordják ki, mert kora tavasszal szekérrel megjárhatatlan a föld, s az idővel is sietni kell, hogy minél előbb eltakaríthassák a magot. A trágyát, ha csak lehet, még ősszel leszántják. A tavaszi szántás az őszivel keresztben történik, s a vetés mindjárt barázdavonás után megtörténik, vagy, hogy egy barázda ki lévén húzva, abba mindjárt elhintetik a bab, azután két barázda üresen hagyatik, s a harmadikba vettetik ismét, ritkásan, mint az elsőben is, legalább egy hüvelyknyi távulságra egymástól.
|: Mások a friss szántás felett hegyes kapával csinálnak árkokat, ezekbe vetik a babot. azután úgy boronálják bé. Mind a szántást, mind a vetést oly korán kezdik, mint csak lehet; ha pedig nem, márciusban vagy még áprilisban is úgy, hogy május kezdetére a babvetés el legyen végezve, mert másképp a bab későbben érhet meg, s amiatt őszi alá nem lehet a földet annak idejében elkészíteni. :| Ha a bab kihajtott, a földet vasfogú boronával meghordozzák, nem tartván semmit a bab megsértésétől, amit az könnyen eltűr. Nem sok idő múlva azután, ha egy kicsint nevelkedett, megkapálják, hogy a gyom erőt ne vegyen rajta. Utóbb megtöltik, még minekelőtte a virágzás elkezdődnék, s ahol a vetés sűrűebben esett, a nyövényt kitépik. |: Midőn alatt hüvelyek alakulni kezdenek, a nyövény tetejét levagdalják, részént azért, hogy a nyövény erősödjék, s inkább szemtermő legyen, mint meddőn magasra felnyúljon, részént azért, mivel az ily megnyírés által a bab megérlelése siettetik. Mind a kapálás, töltés, s lefejezés, mind pedig a bővebb babtermés tekéntetéből történik a rendbe vetés, azon kívül, hogy ezen móddal sok mag is megkéméltetik. Az elszórt babból sok is elvész, s emellett se a földet nem lehet kelletiképpen a dudvától megtisztítani, se annyi babra, mint a ritka sorba vetettnél, számot nem tarthatni. Nem várják meg, hogy a bab egészen megérjék, mert akkor sok bab kihullana, s elveszne, hanem mihelyt a babhüvelyek nagyobb részént megfeketednek, kaszát fognak, a lekaszált babot 3-4 nap vékony renden hagyják, azután apró kévékbe, de tágan kötve, öt-hatával egy csoportba, föld hosszat felállítják sorba, s a sorok közt mindjárt elkezdik az őszi alá való szántást, a kévéket a szántott földre átrakják, s ott hagyják, még egészen megszáradtak. Azután behordják, kicséplik, s szalmáját kazalba rakván, tüzelésre használják, egyéb tüzelő szerek nem lévén ezen kívül a gyeptőzegnél. :| Ezen babbal nyersen tartják a lovakat, széna mellett, s több látottja van rajtuk, mint kétannyi zabnak lenne. Lovat 12 darabot tart Goosens földmívelésre, s egyéb gazdasági dolgokra. Tehenei ugyanannyi számmal vannak, melyeknek regvel szalmát, délben polyvával meghintett főlt babot, estve szénát ád. Egy darabról kétszeri fejésre 18-20 icce[56] tejet számlál naponként. Van ezen teleken sókút is, melyből Goosens nemcsak házi szükségét pótolja, hanem nevezetes nyereséget is vesz bé. Buzért – rubia tinctorum – nem enged a herceg termeszteni, mert a gyökér kiszedésekor igen mélyen ásatnék fel a föld, s könnyen víz adná fel magát, s a teleket szántásra alkalmatlanná tenné, vagy az árvíz a földet elhordaná. Mások azonban a Scheldétől távulabbi telekeken, hol ezen emlétett következéstől nincs félelem, nagyon mívelik a buzért.
fol. 4-15.
Quart. Hung. 3727/3
1821. február 19-23.
Részlet Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, a nyelvi nehézségek felidézése mellett általános képet nyújtva Rotterdam építészetéről, kereskedéséről, a belföldi közlekedés sajátosságairól, valamint hágai tapasztalatairól
Már estvéledtünk, s Rotterdamtól még távul valánk, s vizeken kelle még átkelnünk. Világ csillámlik egyszerre az útfélen, kalauzomat oda szólítám. Fogadó volt szerencsémre. Szállást kértem. Kalauzom siket gyanánt mutatott be. Szánakozás látszott a jámbor öreg minden arcvonásain, az deli leányén is, kit ágybontásra előszólított, hogy a vacsorát megköszöném. Igaz, nekem arra sokkal kevesebb szükségem volt, mint éhes, szomjas kalauzomnak, de jól esett volna mégis, szintúgy mint a nyugalom, ha inkább a lármától menekedni nem akartam volna. Egy széket tettek ágyam elejbe, melyre felállva a deszkafalak közé felmászhattam,[57] s alvást tetteték.
A háziak tüstént körülülték a kandallóban élesztett tüzet, bőbeszédű kalauzommal együtt. Rólam folyt a beszéd, melyet vélt siketségem miatt többször sajnálkodó sóhajtás szakaszta félbe. A jámbor ábrázatú fogadós felejteté velem a múlt éjjeli szállásomon gyötrő ajtót. Nemsokára elszunnyadtam, a múlt éjjel nélkülözött nyugalmat is pótolva.
20. Újult erővel kora délelőtt megérkeztem Rotterdamba. Kalauzom itt is siketnek mondott be. Első kívánságom volt olyan emberrel szólhatni, aki engem megértsen. A […] fogadós nem tudván maga másképp, mint honja nyelvén beszélni, egy igen szép míveltségű, s valóban jószívű kereskedő fiát a comptoire-ból[58] haza hívatta, s nemcsak kalauzomul rendelte, hanem velem is értetni szíveskedett, hogy általa minden kívánságom pontban teljesülhessen. Az ifjú igen jól beszélt francia nyelven. Lehetetlen volt nem örülnöm ezen változáson, de egyszersmind lehetetlen volt, hogy Wilhelmstadtból idáig tett utamról olyan tudósítást adhassak, milyent óhajtanék. Feljegyzem mégis, amit tapasztaltam. Hollands Diepen átkelvén Beijerland szigetébe érkeztem, már tulajdonképp úgy nevezett Hollandia egy részébe. Amint utam a szigeten keresztülvezetett, mindenhol kertileg mívelt teleket láttam, oly csinnal s tisztasággal míveltet, milyenről még házi kerteinknél fogva sem lehetett fogalmam. Szép gyümölcsösöket is láttam. A termékek közt a buzérföldekre könnyű volt Goosens szavai után reáismernem. Egyéb termékeket nem különböztethettem meg, mert az időszak igen kora volt még arra, hogy a tavaszi termékeket meglehessen különböztetni. Úgy látszott azonban, hogy többnyire tavaszi termékek míveltetnek, az út melléken legalább. Majd minden föld úgy látszott, mintha csak most lett volna elvetve. Ezen mívelése a földnek valóban bámulással tölte el, holott Bergen op Zoomból kiindultom után feszült várakozásom majd csaknem a megvetésig leszállott. – Yssel Monde[59] szigete, melyre Beijerlandból átjövék, egészen más nemű, de sajátszerűleg igen mívelt. Mind csupa rét, amit láttam, annak is a java, magas töltésekkel apróbb szakaszokra oszolva. Meglepő tünemény volt reám nézve, a töltés tetejére ültetett fasorok közt feszült vitorlákat előrenyomulni látni, nem sejdítvén, hogy azon magas töltések egyszersmind vízgátak, hajózható csatornák partjait ábrázolók, melyek egyszersmind száraztó csatornákul is szolgálnak. A száraz telek t[udni]. i[llik]. alacsonyabb lévén sokkal a szigetet körülölelő víz szinénél. |: Dagálykor kivált, ha zajos a tenger, vagy ha a Maas, s Ysel[60] vizei megáradnak, a szárazzá tett teleket elborítják vízzel, de ezen kívül az első hólév is meggyűl esztendőnként. Hogy ezen vizek a teleket termékenyítik, s bő szénatermést hoznak, világos. De nyilván van az is, hogy semmi felé lefolyások nem lévén, végre az egész szigetet eliszaposítanák. Hogy ez ne történhessék, a töltések tetejébe nagy szélmalmok vannak építve, nemhogy lisztet őröljenek, hanem hogy a lapályból a vizet felhajtsák, t[udni]. i[llik]. Archimedes csigája[61] van a malmokkal öszvekötve úgy, hogy alsó vége a lapályig lenyúlik, föle pedig harántékosan a töltés fölötti csatornára hajlik, s ha a szél ereje által a malomkerék megindul, a vele öszveköttetésben levő csiga is forog, s a lapályon elterült vizet a csatornába felhajtja, s kiüríti, ahonnét azután apálykor a folyam vizével együtt a tengerbe takarodik. :| Felejthetetlen fog maradni elmémben örökre ezen két szigeten át tett utazásom!
Rotterdam Rotte folyó partján fekszik, ahol az a Maas vizébe ömlik. Alaprajza háromszegű, egy oldalával a Maasra – itt Merwe – dűlve, melyre a Rotte az ellenébe álló szeglettől lefügg. Merwe felé eső oldala legpompásabb, kivált a dél felül jövőnek, a Merwe széles tükrén át. Egy része a vízparton hársfákkal van beültetve, melyet boompjesnek,[62] vagy minthogy a város belsejében is vannak a főcsatorna hosszat ilyes hársfa ültetvények, azoktól megkülönböztethetés végett onder boompjesnek[63] is neveznek. Régiebb része a városnak, vagyis a belső város, szűk utcákból áll, s azért nagy, fekete vakolatlan házai miatt, komorabb, s néptelenebbnek is tetsző. Újabb része, vagyis a külváros – buiten stad – utcái tágak, szélesek. Legpompásabb azonban azon utca, mely az ó- és újvárost egymástól elválasztja. Közepén egy széles csatorna van, melynek partja hársfa sorokkal van beültetve, s a rendkívül széles utcáknak, szép magas téglaházaknak nemcsak ékességül szolgál, hanem kiszámíthatlan (sic) hasznot is hajt, minthogy a nagy tengeri kereskedőhajóknak bátorságos kikötőhelyet ád, belőle egyenesen a rakhelyekbe hordhatni a portékát, s ennélfogva időt, erőt, s költséget teméntelen megkémélhetni. A város közepén emelkedik fel Szent Lőrinc temploma gótikus buga[64] tornyával, mint egy óriás; belsejében telve a régiebb kor bajnokinak emlékköveivel. Nagy és pompás a […] – hajókészítő műhely – szintúgy az alkuház – börze – meg az admiralitás – zekantoor. Cukortisztító műhelyei, ón-cukor,[65] kanaszter[66] gyárilag emlékezetesebbek. Mindenhol titkolóznak. Gueding[67] úr, minekutána igen udvariasan elmutogatta kanaszter, vagy amint másképpen mondani szokják (sic) carotten fabrikáját (azért, hogy a bepácolt dohánylevelet sárgarépa vagy karotta forma tekercsekbe kötik öszve) egyenesen megmondá tett kérdésemre: ez meg ez titok! – |: Gueding úr éppen új házat építtetett a kikötő partján. Most végeztem el, úgy mond, az épület súlyát, hála Isten! – Hogy hogy, kérdém, hiszen a fal még egy lábnyira sem emelkedett a föld színétől. A föld alatti rész a legnagyobb terhe úgy mond, úgy mond. A pilótázás sok időt, erőt, s költséget nyel el. Épületeink amily nagyok, s magosak, nem kerülnek többe föld feletti részökre nézve, mint a föld alatti, s a munka szaporábban halad. Rotterdam minden épületei valamint általjában Hollandiában pilótákon nyugszanak. (…) :|
Rotterdam igen kellemetes tiszta város, élire rakott téglákból készült, s mindenhol jó karban tartott kövezete nem kevesebbé vonta magára figyelmemet, mint valaha Lady Montaguét,[68] ki itt szállott először szárazra, ahol a hollandus tisztaságnak leghívebb képét láthatá először is. Azonban mégse merném azt állítani, amit ő tán csak emphatice, hogy Rotterdam utcái tisztábbak, mint az angol hálószobák. Én a mostani angolok hálószobáit kivétel nélkül mindenhol igen tisztáknak találtam minden részeiben, úgy hálószobáikat is. Másképp volt-e az a szép Lady korában? Nem tudom, de alig hiszem. Az előbb emlétett ültetvényeken kívül különös sétányai vannak Rotterdamnak; a keleti részen t[udni]. i[llik]. az úgy nevezett Planraadje, a nyugatin a Nieuwe Werk. Mindenik csak a hársak buja növéséről nevezetes.
Rotterdam helyzeténél fogva minden hollandus városok közt a legalkalmatosabb a nagykereskedésre, mert azon kívül, hogy csatornák által minden hollandi várossal könnyen közösülhet, szintúgy Maas és Rajna folyóival, ezen emlétett folyók egybekötik a tengerrel is, mely csak három mértföldnyi távolságra van, s a dagály Rotterdamon felül még messze hat. A tengerrel levő könnyű öszveköttetése igen élénkké teszi kereskedését Angliával, s még inkább Skóciával, amely 1814 óta nemcsak tökéletesen helyreállott, hanem mind a két Indiára is kiterjedt.
22. Rotterdamból Hágába egy óra alatt elmehetni hajón, melyet treck shuytnak neveznek. Ez mintegy 30 lábnyi [1 láb – pozsonyi/párizsi 31,6 cm] hosszú, 6-7 lábnyi széles hajó, melyben többnyire két szoba van; egy közös, mely nagyobb, s egy különös, mely kisebb, s roefnak vagy ruhfnak neveztetik. Teteje lapos, melyet idegen utazók jó időben, szabad kilátás végett inkább kedvelnek. Benn, a fal mellett, melyen ablakok vannak mind két felül, padok vannak, vánkosokkal ellátva. Középen, vagyis az ajtó ellenében, tükör, gyertyatartó, dohány, s goudai pipataró. Még a kwispel door – pökő csésze – sem hibázik.
A hajó hátulján a kormányos, nagy csatos cipőjével, kék harisnyájával, bő öltönyével, kurta cseréppipájával, melynek, hogy meg ne szűnhessen füstje, egy kis izzó tőzekes (sic) edény van előtte, mint a nagy tengeri hajókon a compass.[69] A hajó ormán egy árboc emelkedik fel. Ehhez van kötve egy kötél, melynél fogva a hajó egy ló által vonatik a csatorna parton. Hogy a hajó kiszabott rend szerént minden órában egy német mértföldet [1 német mérföld – 7500 m] haladhasson, egy hajtó – jäger – ül a lovon nyeregben, vagy hidegebb időben gyalog fut a ló után, s a nála levő korbáccsal futva biztatja. Kisebbítőleg het jägertjenek nevezik. Ezen különös nemű utazó hajón Hágába indultam, több idegenek társaságában. Utunknak mintegy közepe táján Delftnél megállánk. Delft egy régi szennyes város, de igen rendesen épült, s valamint egyéb hollandus városok utcái, úgy ezé is csatornákkal s hársfa sorokkal van ellátva. Valaha Hollandia legerősebb városinak egyike volt, vagyonossá és nevezetessé tette a híres delfterzeug készítése s azzal való kereskedés által. Ez a delfterzeug szép kék rajzolatokkal díszes, s vékonysága mellett is erős, s azért is igen becses kerámia edény, de amelyet az angolok igen jól tudnak utánozni, s olcsóbban árulnak, a delftiek tetemes kárával. Korunkban már nem ezen gyármű kedvéért – mert azt nem is engedik megnézni –, hanem az itt létező híres emberek emlékkövei megtekintése végett állnak meg. |: Az úgy nevezett régi templomban van Peter Heins[70] és Tromp[71] emléke. Semmi különös szépség sincs egyikén is. Az új templomban a főajtó átellenében, olyan helyen, hol nálunk az öreg oltár szok (sic) állani, s ugyanazért könnyen annak vehető is, Wilhelm orániai herceg[72] emlékköve hasonló egy mennyezetes ágyhoz. (…) :|
Hága – Haag – valamivel magosabb helyen fekszik, mint az egész környék, mégsem mutat távolról valami nagyot vagy különöst, mindamellett, hogy kezdettől fogva a helytartó, s utóbb a király lakhelye volt. Nagy téglaházai közül csak egy kis, újabb szerű torony tűnik ki. Azonban a bemenet, hajón kivált, a széles Prinsengracht csatornán, igen pompás, több utcák hársfasorokkal ékesítvén. Legnagyobb dísze azonban a városnak, külsőleg, a Voorhout, egy nagy szabad tér, szinte nagy hársfasorokkal sétánynak készítve. Ezek közt a középső kocsin sétálóknak szolgál. Nevezetes ez sok történetekről. A többi közt említést érdemel egy, mely alkalmat adott XIV. Lajos[73] és III. Wilhelm[74] közti személyes gyűlölségnek. Comte d’Estrades[75] XIV. Lajos követe öszvejön Wilhelmmel, ki még akkor orániai herceg volt, kocsin, séta közben a nagy alléban. Mindenik megállítja kocsiját. Kitérni egyik sem akar, tódulás zsibongás támad mind a két részről. Megjelenik egy előkelő hollandus tisztviselő is, kihez a követ fennszóval azt mondja, úgy hogy a herceg is meghallhassa: nem tudom mit akarnak a herceg emberei, eddig még azt tartottam, hogy a hollandus statusoknak nincs királya. Ezt hallván a herceg anyja, a kocsiból leszállott. Utána a herceg maga is, mintha anyja eránt való tiszteletből tenné azt. A kocsi visszafordult, s így a pas d'honneur[76] a’francia követé lett. – Ezen hellyel határos a néhai hollandi grófok lakhelye /:Graves Hagen, ahonnét a város vette nevezetét, mely most közönségesen Haagen vagy Haag:/, mely utóbb helytartói vagy királyi lakká lett, egy nagy tó partján, melynek vizében a nagy hideg ellenére is számos hattyúk úszkáltak. Ezen épület azonban semmi külső kellemmel sem bír, sőt inkább rendetlenül öszvecsoportozott apró épületeivel a többi nagyobb házak szép rendjét megbontja. Nevezetes benne mindazáltal a koronaherceg természettörténeti gyűjteménye, mely Napóleon uralkodása alatt Párizsba vitetett, de azóta ismét visszakerült, s még gazdagabban a kettős példányok kicseréltetése által. Én nem láthattam. – Haag nagy fás téréről, s gyepes telekéről, a királyi lak közelében, rus in urbe,[77] s minthogy se kapuja, se fala, se sánca nincs, falunak is mondatik. 40 000 lakosa lévén, bizonyosan a legnagyobb s legnépesebb falunak kellene lennie, ha csakugyan az emlétett tulajdonok tennék a város és falu közti különbséget, hogy szépségéről és gazdagságáról is szóljunk.
Azonban, ha mind falunak kellene mondani a falatlan, sáncatlan vagy kaputlan várost, mind faluvá kellene azon városoknak lenni, melyek erősségei lerontattak, s helyökbe kényelmes sétahelyek alkottatnak, ami ellen sok német város könnyen ellentmondhatna. Éjszak felé van Haagtól egy kis erdőcske, több vágott utakkal, s egy királyi nyári lakkal. Ide is szép fasor sétány vezet, mint Schewelingbe[78] délnyugat felé, hol halászok laknak, s kedves sétahelyök van a fővárosbelieknek, s azoknak, kik nyílt tengert még nem láttak. Egyéb oldalról szabad Haag köre, s sok szép mezei lakokkal díszes. Haaghoz közel van még két nevezetes hely, Ryswick[79] t[udni]. i[llik]. és Losdunes.[80] (…)
Leidenbe siettem inkább, ott célomra többet remélvén, de jól akarék előbb lakni friss Kabljauval – Stockfisch[81] –, melyre fogadósném már előre hosszú fogat csinált. A pompásan terített tiszta asztalra felhozatott egy nagy tokhal fejet, habart tojás székével megöntve, mint minálunk a borjúfejet szokták. Én vettem először a kerék asztalnál, a háziasszony kínálására, de keveset, mert remélém, hogy még más is lesz, mint a franciáknál Brüsszelben, kik ha salátára hívtak is meg, sok egyéb jó ennivalót adtak salátán kívül is. Aztán azt is kelle tekéntenem, hogy többen is vagyunk az asztalnál, hadd jusson mindeniknek! De alig tisztult le tányérja néhány útitársamnak, kiknek nálamnál több esze volt, fizetéshez fogtak s menni készültek. Én is hasonlót valék kéntelen cselekedni, mert már majd ütött az indulás órája. – Aha, Leidenbe üres hassal, pompásan terített asztal mellül!
fol. 19-27.
Quart. Hung. 3727/3
1821. február 24-26.
Részlet Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, áttekintést adva Leiden európai hírű egyetemének botanikai kertjéről, gyűjteményeiről, különböző természettudósokkal történt konzultációkról, a város művészeti emlékeiről, továbbá Leiden egyik tehenészetének tejfeldolgozási gyakorlatáról
Leyden – Lugdunum Batavorum – Hollandiának nagyságra nézve második, szépségre nézve mindamellett is, hogy 1807-ben legszebb része több hajón meggyúlt puskapor által szétdúlatott, s kellemre nézve legelső; de csendes, mint afféle múzsák széke, az Ó-Rajna felett, mely a haarlemi tenger vizével egyesülve csatornáit öntözi, s némileg a kereskedésbeli mozgás által eleveníti. Először is a várt – Den Borck – kerestem fel, híven azon szokásomhoz, hogy egy magosabb helyről kellő erányt szerezzek magamnak. A borck egy régi erősség, még a rómaiak idejéből valónak tartatik, egy kis csúcsos dombon, inkább mint hegyen, mely a róna város közepén emelkedik fel. Oldala ezen dombnak fákkal van beültetve, teteje bástyával körülvéve. Ezen kerítésen belül semmi épület sincs, mint egy tömkeleg – labyrinth – s annak kellő közepén egy mély, de most száraz kút. A kilátás nagyon szép innét az egész városra s környékére.
|: Dr. Kraus[82] különös szívességgel vezete el az egyetemi ispotályba, de amelynek semmi különösségét se láttam a sebészi eszközök gazdag gyűjteményén kívül. Azután megmutatta a nagy Boerhaave[83] kémikus műhelyét, ahol kevéssel előbb Kerekesünk[84] is megfordult. Különösség benne egy fújtató, melynek csője három ágra oszlik, s annál fogva három tűzre szolgál: csap lévén mindeniken, kény szerént egy, két vagy három helyen is lehet egyszerre tüzet éleszteni, amint a csapokkal a levegő elzáratik, vagy szabadon kimenni engedtetik. A természetiek gyűjteménye rendkívül, de a hely szűk volta miatt minden igen öszve van tömve. Azonban minthogy sok fog még hozzájárulni, úgymint Brugmans[85] és Temminck[86] kabinetjei. Amerikából és Javából vett gyűjtemények, melyeknek, hogy hely adathassék, az épületet nagyobbítani kezdették. A bemenetelnél elől állanak az emlősek. Ezek közt a Simmia Nasicára[87] esett először szemem, mely egy nagyorrú emberhez igen hasonlít. Ritka látogató fogja magát ennek látására a mosolygástól megtartóztathatni. Ez, meg Hippopotamus Amphibius[88] és Moschus Pigmens[89] első a maga nemében, amit itt láttam. A Crocodylus Niloticusnak[90] alig van valahol nagyságára nézve párja. A juhot sehol se láttam annyi fajtában együtt, mint itt. Ovis Angorensis[91] fejér sima szőrével, nagy lekonyult fülével igen szembetűnő, szarva nem olyan mint az angórai kecskéé, de testalkotásra nézve ahhoz nagyon hasonló! Az Ovis Ammon[92] igen kár, hogy magas állása miatt rajta a pej szőrön kívül semmit megkülönböztetni nem lehet. Párizsban utóbb elég szerencsés valék eleveneket is láthatni, melyeknek sűrű barna rövid szőre közt a legfinomabb fürtös gyapjút lehete látni, még a legfinomabb electoralnál is különbet alig találhatót. Ovis Buchanica[93] hasonló bundával bír, mint egy fejér és fekete fürtökkel tarkázott pudli kutya. Egy kis muszka bárány is volt itten, de magyar juh után hiába néztem, s kérdezősködtem. :| Helvetia és Chamony[94] völgye külön gipszből öntve, emelt képben, rajta a vizek, ú[gy]. m[int]. tavak s folyók, tükörrel képezve. – |: A füvészkertet még Boerhaave kezdette, s Brugmans tágította, gyarapította. Amannak ültetéséből még két fa él, melyeknek egyikén, a Lonicera Alpigenán[95] vasabroncsok s szíjkötelek tartják öszve az ágakat, s szorgalmasan őrzik, noha már egészen veszni tért /:mi szorgalmasan őrzik itt, ami egy nagy emberre emlékeztethet! Honomban látám még a serdülő fákat is kivágatni, olyak által pedig, kiknek szájába nem legjobban illett a recedant verera[96] etc.:/. A másikat – Fraxinus ornust[97] – négy esztendő előtt ültették át, s igen jó erőben van. Az árnyékban díszlő növények kedvéért egy alacsony félszer van, melynek északi oldala bedeszkázott, többi oldala pedig szabad, teteje egymástól úgy szegezett vesszőkkel van befedve, hogy egy pár vonalnyi köz maradjon köztök, hogy az eső áteshessen. A kényesebb növények felett öveg borítók vannak vasrámába foglalva. Az övegházban a Bromelia ananas[98] meg a Canna indica[99] cserepekben voltak felfüggesztve, hogy száraz melegjök legyen. Arenga saccharifera, foliis laceris, unica[100] – nagy akcentussal mondá Kraus. Én, az igaz, máshol sehol se láttam. A fajták számát 14 000-re mondják, melyek mind Persoon[101] szerént vannak elrendelve. :| A kertnek ékesítésül szolgál Brugmans büsztje, szabadban, egy igen jeles régi kőkép gyűjtemény, félszer alatt.
Reám nézve különös érdekű volt a füvészkerttel határos élő állatok kertje – menagerie – melyben barbariai, algériai, surinami, izlandi, s asztraháni birkák voltak. Gyapjúmustrát mindenikétől vettem a georgikoni múzeum számára. A barbariai[102] testállásra nézve olyan forma, mint a spanyol juh, de csupa szőr bundája, rövid, fejér, tömött szálakkal, mint a pomerkutya,[103] azonban egy szál gyapjút sem találtam közte. A surinami nagy, mintegy esztendős borjú, csakhogy birka alakú, hosszú, erős, lófark forma szőrrel, hellyel-közzel néhány goromba gyapjúszállal. Az izlandiaknak négy szarva van, barna szőre, gyapjú nélkül. Az astrachani – Ovis steatopyga[104] – faggyas farkú, olyan forma, mint a közönséges német birka, de annál nagyobb. Fekete sima szőre közt, mely rövid, hellyel-közzel hosszú, s elég finom göndör gyapjúfürtök lógnak ki. Farka közepén az alsó s szőrtelen részén olyan domborúság van, mint egy jó fejőstehén fél tőgye. Ezen jegynél fogva nevezte Pallas steatopygia névvel.
A gazdag könyvtárt nem láthattam, valamint az Amphiteatrum Anatomicumot[105] sem; pedig igen lekötelezett volna Dr. Sandifort[106] ha a gondviselése alatt levő Brugmans féle gyűjteményt megmutatta volna. A mutogatás terhét azzal hárította el magától, hogy az egész kabinet rendetlenségben van, de látni lehete, hogy készség hiányával volt. Annál kedvesebb volt van der Boon Mesch[107] és Dr. Bennet[108] szívessége; amaz gazdaságot tanító /:tanítványi többnyire papok:/, emez praktikus orvos, s a veterináriának különös kedvelője. Ezek társaságában örömest tölték el fél napot, s egy éjszakának nagyobb részét. Az elválás mindeniktől nehéz volt, de velök együttlétem felejthetlen (sic). Ezek társaságában néztem meg a városban két tehénistállót, melyek a hollandus tisztaságnak elég tanúi. |: Az épület igen egyszerű, minden pompa nélküli, mint gazdasági épületnek lenni illik. A jászol hosszat nyúlik egyik fal mellett. A marhaállás annak szélességéhez s hosszához képest kivan mérve, s két egymás mellett álló cövekekre húzott karikák, s azokba öltött láncokkal az előtte levő jászolhoz röviden kötve, úgyhogy hátra nem léphetnek, farkok pedig a végébe font madzagnál fogva a padláshoz úgy van kötve, hogy magát, vagy a falat el ne rútíthassa. Szalma helyett száraz homok teríttetik alomnak. Állások megett, a jászollal párhuzamosan, egylábnyi széles csatorna van a ganéjlat és vizelet felfogására, ahonnét tüstént a trágyafészekbe kikuruglyáztatik[109] és sepretik. A folyosó elég tágas, hogy a ki-bejárás kényelmes, s egy asztalnak, két széknek, s egy ágynak helye legyen. Eeldelök a marháknak háromszori szénaadagból, s közben korban, kivált borjazottaknak, olajpogácsa adatik. :| Egyre egyre kétszeri fejés után 24-26 icce tejet számlálnak. |: A tejes kamarának a rendkívüli tisztaságon kívül semmi különössége, de a téjjel bánásnak igenis. A tejet nem hagyják 24 óráig állani, hogy meg ne savanyodjék, a regveli tejet estve, az estvélit regvel fölözik le. Az édes téjfelt rögtön megköpülik, s onnét van a hollandus írós vajnak az a kellemetes íze, s külföldön, az angoloknál kivált oly becse. Amit mi is megtehetnénk, nagyobb számú fejőtéknél. A lefölözött téj sajttá készül borjúgyomorral megaltatva, s tűznél felforralva, s köménymaggal öszvegyúrva. :| A sajteladás azonban nem helyben történik, hanem többnyire nordhollandi vásárokon, nagyban legalább.
|: Az Orániai Vilmos által alapított egyetem épületének – melyben való tanulás már maga ajánlás volt valaha – semmi különössége sincs kívülről. Az épület valaha klastrom lévén, hol falak törettek ki, hol újak vonattak, sőt a templomban emeltek is alkottattak, amiből látható, hogy belseje sem igéző. A nagy szála az itten élt tudósok képeivel van ékesítve. I. Scaliger[110] a tudós sereg vezetője. Utána jönnek Salmasius,[111] Schultens,[112] Alberti,[113] Albinus,[114] Musschenbroek,[115] Boerhaave, Hemsterhuis,[116] Ruhnken,[117] Walkenaer,[118] kik mind leideni születések, s többek. A tanulók száma most alig halad meg olyik esztendőben 300-at. :|
Templomai közt nem külső vagy belső szépségére, hanem nagyságára s jeles emlékeire nézve legelső Sz[ent]. Péteré. |: Boerhaave emléke egy négyszegű fekete márvány talapon álló fejér márványedény – vase – antik formára. Peremén hat, egymástól egyforma távolságra álló fejek vannak igen ügyes kézzel, magasan kiemelt munkában kifaragva, az emberi élet hat évszakát ábrázolók. (…) Peter Camper[119] egyszerű márványoszlopa büsztjével van ékesítve. Nagy és pompás az öreg Meerman[120] emléke. Hasonlíthatatlanul szép s tán egyetlen a maga nemében az ifjú Meermané,[121] melyet özvegye emeltetett. A remény egy gyönyörű asszonyi alak, szokott emblemjára dűlve, jobbjával holt férje képét égre emelt szemekkel tartja fel, fején egy aranyozott láng lobogván. Az egész anyaga keménysége mellett is különös gyengédségű, bájoló alak, egy félkörre homorúan a falba bevájt, s hamuszínre festett üregben van helyezve. :| Ezen szín kellemes ellentétben van a fejér márványképpel. Ki munkája legyen ez a mű, nem tudhattam meg. Canováéihoz[122] hasonlítva, azénak tartanám, de akárkié, csekély ítéletem szerént a legjelesb művek első sorába való. Kár, hogy a templomnak nagy részét a halomra rakott melegítők – stoove vulgo stuff – eldíszteleníttetik. Ezen melegítők egylábnyi nagyságú kocka ládák, deszkából, melyek az ájtatoskodóknak zsámoly gyanánt szolgálnak, de egyszersmind télen lábmelegítőnek, minthogy belül egy cserépedény van elrejtve, amelybe izzó tőzeg rakatik, s melynek melege a felső lapon sok lyukra átfúrt helyeken a rajta nyugvó lábra hat. Itt tudtam meg először, mi a hypocaustum,[123] mely Hoffmann[124] s többek írásaiban gyakorta előfordul. – Egy másik templomban van Hadrianus Vervius[125] kőemléke. A parancsnoka volt Leidennek, midőn Alba a várost megszállotta, s készebb volt a felzendülteknek martalékul átadni magát, mint a várost a spanyoloknak feladni. Van den Bree[126] mesteri kézzel adta elő azon pillanatot, melyben átadja kardját, hogy inkább öljék meg, csak a város feladására, esküje szegésére ne kényszerítsék. Minő dicső karakter az, mely az éhhel halókon szánakodva, a zendülők ostromitól meg nem rettenve, csak kötelessége szentségére emlékezni, rendületlen áll egy kőszirtként. Be felségesen vannak ábrázatán kifejezve az egymással küzdő indulatok, melyeket a férfias szilárdság mind leküzd! Érdemes valóban ilyen képet, ily tett emlékéül, oktatásul, ösztönül a késő maradéknak is átadni. (…)
Leiden 1807-ben február 12-én sokat szenvedett, midőn 70 hordóra osztott 40 000 mázsa [1 mázsa – 56 kg] puskapor, mely Delftbe volt szállítandó, éppen délben meggyulladt. A nagy durranás és földrázkódás mely ennek következésében történt, szinte Amszterdamig, Utrechtig, s Zwolléig elhatott. Helyben úgy tetszett, hogy ég, föld öszveszakadt. Egész utcák házai öszveomlottak, p[éldának]. o[káért]. Rappenburgban, a város legszebb részében, sokan veszedelmesen megsebesültek, többen az omladékok által öszvezúzattak, s ismérhetetlenekké lettek. Sokaknak, kik a levegőbe felvettettek, még szétszórt tagjai sem találtattak meg. Most ezen házak helyét egy részben egy szép, fiatal fákkal beültetett gyöptér foglalja el.
Hajdan híres posztógyárai Leidennek igen megkevesültek. Lelyweldé[127] a még létezők közt legemlékezetesebb. Azonban az épületek mekkoraságát, s kiterjedését mérve, a látottakhoz képest csak kisebb szerű lehet. Lehet, mondom, mert ez csupa véleményem, minthogy Lelyweld úr nem volt oly szíves, hogy ajánlólevelemre vagy csal elfogadta volna látogatásomat. Nem tudom mi bírhatta reá, hogy utóbb a városban felkerestetett, s meghívatott. Megköszöntem figyelmét, de jobban érzém magamat az egyetemi tanítók társaságában, hogysem hivatását elfogadhattam volna, annyival is inkább, hogy a látottak s hallottaknál fogva nem igen remélhetém isméretimnek lényeges gyarapulását.
fol. 27-33
Quart. Hung. 3727/3
1821. március 2-4.
Részlet Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, különös tekintettel Amszterdam tudományos intézményeire, természettudományos gyűjteményeire, kórházi ápolási gyakorlatára, az árvaház és a fenyítőház működésére
Első menetem Dr. Vrolikhoz[128] volt, kitől Dr. Harbaur ajánlása után legtöbbet remélék. Ő azonban hon nem lévén, csak néhány nap múlva váratván, Dr. J[acob]. P[ompejus]. Hoeuffthoz[129] mentem. Csupa jószívűséget és készséget találtam nála, holott távul sem oly magas személy ajánlott hozzá, mint előbbihez. Még a teáról rendelkezett a gondos háziasszony, egy jóbarátjáért is elküldött a háziúr. Érdekes beszélgetés közt észrevétlen meglepett az éj.
|: Amint tervünket megalapítánk, másnap először is a gazdasági gyűjteményt tekénténk meg. Itt a földszinti szobában a jávai házak mintái voltak elrendelve. Ezek bambusznádból voltak olyan formán alkotva, hogy a tetőt tartó oszlopok köze északról egészen, egyéb oldalról pedig csak félig, alulról felfelé voltak bedeszkázva, vagyis inkább bambusznád hasogatvánnyal berakva; nyílásokat hagyván bejárásnak, mely némely, miután egészen szabadon maradt, némelyeken pedig félcserény ajtóval bezárható volt. A fedél szinte úgy volt némelyeken elkészítve, mint a falak, némelyeken pedig ritkábban rakott bambusznádszálak tették a ragokat, melyekre nádlevelek voltak felhányva. Az egész épület tehát csupa bambusznádból készült, s a mi építésmódunkhoz hasonlítva, inkább fészernek, mint lakóháznak mondható. A felső emeletben Hollandiában használtatni szokott műszerek mintái voltak felállítva, melyek mind megvannak Franque Berkey[130] Keszthelyre is megrendelt munkájában. :|
Innét Temminkhez mentünk, hogy meglássuk Cabinetum Ornythologicumát, melyet ugyan igen szépnek s gazdagnak találtam, de korántsem leggazdagabbnak a maga nemében, mint ezt már Berlinben gróf Itzenplitztől, s Hollandiában többektől hallottam. Ami különöst s szembetűnőt találtam benne az, hogy mindenik szekrénybe egy darab szappan volt téve. Miért? Ezen kérdésemre azt a feleletet kaptam, hogy a szappan legbizonyosabban megóvja a madarak tollát a molytól. |: Innét Dr. Hoeufft Bonn[131] kabinetjébe vezetett. Igen sok nevezetességgel bír a természet- s orvosi tudomány kedvelőire nézve. A csontgyűjtemény közt emlékezetes egy szarvas szarv, mely eltörött, s ismét öszveforradt; egy izlandi birka négy szarva, melynek mindenike különös györkérből nőtt ki; egy elefántfog, melybe egy puskagolyó fúrta be magát, s benne megakadt; egy orángután csontváza, s képe, meg kitömött bőre, s belső részei; egy tehénnek csonttá vált veleje; egy tojás három embrióval; egész rendszere a bőrnek, s nyirkos hártyának, melyről /:legalább az ifjú Bonn[132] állítása szerént:/ Bichat[133] a nyirkos hártyák rendszerét kidolgozta, anélkül, hogy megvallaná egész ebbéli tudományát az öreg Bonntól kölcsönözöttnek. :| Az öreg Bonn boncolást tanított valaha, a birkák sántaságáról is írt Rothkrenpel cím alatt, olyan forma képpel, milyent Waldingerünknek[134] e tárgyról szóló munkácskájában láthatni. Kár, hogy ezen jeles gyűjtemény az örökösök birtokában egy elásott kincs. A leideni egyetem közhaszon tekéntetéből ezt is magáévá tehetné.
|: Academia Felix Meritis 1777-ben egyesültek 40 gazdag amszterdami polgárok avégett, hogy foglalatosságoktól üres idejüket a tudományoknak, s szépmesterségeknek szenteljék; tanulás, beszélgetés, s gyakorlás által tökéletesebbülve a szép nemnek is nemesebb éldeletet[135] szerezzenek. :| E célra öszveadtak 1 000 000 forintot, hogy egy pompás épületet emeljenek, mint a tudományok, s szépmesterségek templomát. (…)
Minden héten egyszer más tárgy felett adatik lecke naponként. Ugyan földszint van egy tojáskerekségű koncertszála is, 100 hangásznak helyt adható orchestrummal. A felső emeletben van egy nagy terem leckék adására, s szavalásra, szép oszlopokkal, s egy oly mesterileg faragott szólószékkel, hogy tán nem hibázok ha azt állítani merem, hogy legszebb a maga nemében, amelyből valaha egy tanító szólott. Ezen emeletben van a Museum Physicum is, félkör formára építve, s válogatott eszközökkel ellátva. Egyik falán van egy szélmutató – anemoscopium –, melyen a szélrózsa – windrose – helyett a földtekének északi fele a falhoz van szegezve, közepéből kiér a tengely egyik vége, melyhez egy mutató van kapcsolva, olyan formán, mint az órákon szokás. A teke belsejében levő vége a tengelynek fogaskerékkel van ellátva, ehhez függőlegesen van illesztve egy a falban elrejtett vaspózna, alsó végén levő fogaskerekénél fogva; felső, vagyis a ház tetején kinyúló vége pedig zászlóval – Wind- vagy Wetterhahn – van ellátva. Midőn a szabadban lobogó zászlót a szél valamerre fordítja, a rúdnál fogva megfordul a féltekén lefő mutató is, mely annál fogva a szobában is tudatja, micsoda szél fúj kinn. – A második emeletben van egy terem a festésre, egy másik a szobrászatra, melyben a legjelesebb szobrok másolati gipszöntésben öszvesíttettek. Nevezetes ezen teremek (sic) falain chiraoscuro[136] festés, mely félig kiemelt szobrászati munkát tüntet elő egész a csalódásig. A harmadik emeletben van a csillagászati eszközök gyűjteménye egy szép teremben, melyből egy lépcső vezet fel a csillagásztoronyhoz, meg a fedezetre, ahonnét messze terjed a kilátás, mind a városra, mind a környékre.
Minden szaknak van bizonyos meghatározott napja, melyen nemcsak a részvényesek, kiknek száma az intézet kezdete óta négyszázon jóval is felül szaporodott, a leckékben s egyebekben részt vehetnek, s idegeneket is bevezethetnek, de a társasághoz nem tartozó is közölheti munkáját, s ügyességét, tudományát mutathatni szabad mező engedtetik. Az intézetet csak a részvényesek valamelyike által adott billet mellett láthatni, szabott órákban, minden nap, szombatot s vasárnapot kivéve, nehogy a zsidó és keresztény innep ezen helyet közmulatóvá változtathassa. Én itt Ploss van Amsteltől[137] Dr. Hoeufft által nyert billettel fordultam itt meg ugyan a tisztelt orvos úr társaságában, s azt vevém észre, hogy az ifjú Ploss barátival együtt már megérkeztem előtt idejöttek; egész magok viseletéből ezeknek az tetszett ki, hogy magyart látni jöttek ide. Midőn észrevételemet közlém Dr. Hoeufft úrral, s kérdém, miért bámulnak ezen ifjak annyira reám, s miért követnek, miért nem jönnek velünk, s miért maradnak bizonyos távolságra tőlünk, s olyan bámészkodó állásban? Nekem úgy látszik, hogy tán magyart nem láttak még, s azt jöttek ide látni. Hoeufft úr reám mosolyodott, hogy ő is azt az észrevételt tette.
Szült-e ezen akadémia a természeti tudományokra, a szépmesterségekre vagy kereskedésre, s közjóra valami nevezetest, midőn ennyi fény kifejtése csakugyan nagy tökélyre mutat? Hoeufft úr nem tudott olyast említeni. S ez megfogható olyan dilettánsok részéről, kik itt jobban csak szórakozást, s nemesb éldeletet keresnek. Annyi bizonyos mégis, hogy az itteni dúzsoknak szíve, s elméje lévén itt foglalatoskodtatva míveltebb emberhez méltó tárgyakkal, nemesebb mulatságot szerez nekik, kivált téli komor napokban, mint akármely városi zajgás. S ez már maga nagy nyereség, szeréntem legalább, nemcsak a résztvevőkre, hanem másokra nézve is, ha szinte nem közvetlen is. Pompa, s fényűzés nem teszi ugyan lényegét az ilyen intézetnek, hanem a benne uralkodó szellem; mindazonáltal ha valamiben menthető a vagyonosok fényűzése, az ilyenekben igazán helyén lenni látszik. Felix meritis[138] igen jó mintául szolgálhat akármely nagyszerű kaszinói egyesület gyűlhelyének. (…) Múzeumnak neveztetik Amszterdamban egy olvasó egyesület terme is, de amelyben igen kevés olvasót találtam. Hihető, más órában számosabban vannak azok.
|: Ispotályai Amszterdamnak számosak, jól ellátottak, tiszták, csak a dohányfüst szag volt egy kevéssé alkalmatlan, amit az ahhoz szokott hollandusok éppen nem találnak olyannak. Nevezetes kóresetet, melyet már nem ismértem volna, nem tapasztaltam. Emlékezetes mindazonáltal az itteni ispotályokban az a különös rendelkezés, melynél fogva a kigyógyultak a betegeknek szolgálnak, s ezáltal a sok cselédtartás szükségtelenné tétetik, csak két vagy három cseléd tartatik minden ispotályban. :|
Az úgy nevezett Pesthuys egyvelege a gyógyíthatlanoknak, ragályos betegségben szenvedőknek, meg az őrülteknek. Van ugyan különös kórház a tébolyodottak számára is, azonban ez is oly kevéssé példás, mint amaz. Csak azt a nemleges tanúságot nyújtja az utazónak, mint ne kell az ilyen nemű intézeteket elrendelni.
|: A polgári árvaház ezer árvagyermeknek ád nevelést. Az épület tágas, nappali szobájok a gyermekeknek világos, tiszta, alvó szobájok oly széles ágyakkal vannak ellátva, hogy egyben egyben négy gyermek is fekszik, ami méltán igen helyteleníthető. Külső ruhájok szembe tűnő különösségűnek tetszett, minthogy egyik oldalon fekete, másikon veres színű. Azonban a dolgot közelebbről tekéntve, jónak találom, minthogy ezen ruházatnál fogva az egész városban könnyen megismértethetnek az árva gyermekek, mert az intézet céljával ellenkező azoknak, ha szinte kérnek is, valamit adni. :| Kosztjok egyszerű, s jó. Hat felügyelő van a férfi, s ugyanannyi a leánygyermekek számára. Az intézet belső elrendelését dicsérni, s gyalázni is hallottam, de azt néhány pillanat alatt voltaképpen felfogni, annál inkább a felett bíróskodni egy utazónak nem oly könnyű, hacsak ítélettételében vakmerő, s igazságtalan lenni nem akar. Annyi azonban bizonyos, ahol annyi gyermek együtt van, hogy egykor vagy máskor történjék valami baj, amit megelőzni nem mindenkor lehetséges. Tegye csak az ilyen hívatlan bíró tennen ügyességét kisebb számú gyermekekkel próbára, majd fogja tapasztalni, hogy sokszor a legcélszerűbbnek tetsző intézvények sem vezetnek mindenkor tisztára, ha tán a körülmények miatt valósíthatók is. Amszterdamban több ily nemű intézetek vannak, melyek se a növendékek számára, se az épület kiterjedésére, s elrendelésére nézve a nevezettnél éppen nem alábbvalók. Dr. Hoeufft négy ilyent nevezett meg, de amelyekben én nem fordultam meg egyikében is.
|: A fenyítőházak Amszterdam nevezetességei közé tartozók. A férfiak, kik már a pellengéren megfordultak, s ott megbillegeltettek, vagy arra kárhoztatva vannak s megverettettek, egy intézetbe küldetnek, melynek rasthuys vagy castigatie a neve. Ez egy négyszegű épület, melynek bemenete felett kiemelt faragási munkában szekéren húz egy törzsökfát az oroszlány egy tigrissel. Alatta ezen felírás olvasható: Virtus est domare quae cuncti pavent.[139] A bemenetnél van a felügyelők lakása, s rakhelye azon eszközöknek, melyek a rabok büntetésére szolgálnak. Az udvart környezik a tömlöcök, melyekben vaslécekkel megerősített ajtók s ablakok megett mázsás nehézségű reszelőkkel dörzsölik a brazíliai fát, mindenek közt a legkeményebbik egyikét, hogy abból festék készíttethessék. A csökönyösek egy nedves rekeszben levő kútnál vizet merni kényszeríttetnek, ha abba fulladni nem akarnak. Nincs még példa, hogy a maga megtartása ösztöne a restséget meg ne győzte, s valaki magát itt eláztatta, s fullasztotta volna! :|
Az asszonyok más épületben, a – spinhuys – fonóházban vannak, s fonni kényteleníttetnek. Idehozatnak a kurvák is, kik az utcákon szemtelenkednek: mert noha az örömlányok az úgy nevezett Musicos vagyis játékházakban eltüntetnek, tilos mégis a rossz személyeknek az utcán kóborlása, s csábítása.
fol. 45v-53v.
Quart. Hung. 3727/3
1821. március 2-5.
Részlet Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, áttekintést adva az amszterdami tengerészeti iskolában látottakról, a börzéről, botanikus kertjéről, egy különleges anatómiai gyűjteményről
A tengeri oskola, Marine, a révparton van, egy nagyszerű, s célszerűleg elrendelt épületben, mely 1785-ben emeltetett. A tanuló ifjúságnak egy része az udvaron álló, egészen felkészített fregatton gyakorolta magát. Öröm volt nézni, minő fürgeséggel másztak fel kötéllajtorjákon azok a kis matrózok, a vitorlákat felhúzták, leeresztették, a kosárba felmentek, s a parancsra tüstént a hajó fedezetén (sic) termettek. Más része a szobákban írással, rajzolással, számvetéssel foglalatoskodott. Itt megvan mindeniknek a maga függőágya, mely regvel felsodortatik. Alatta egy kis láda, melyben holmijöket (sic) tartják. Szobájok a házban sem magasabb, mint a hajóban. Kosztjok szinte hajós koszt, melyet a házban is úgy költenek el, mint a hajón. A vagyonosb s szegényebb sorsú szülők gyermekei közt semmi különbség sem tétetik. Kik magok viselete által megkülönböztetik magokat, által tétetnek Feyenoord szigetébe, Rotterdam mellett, ahol 60 tengeri kadét neveltetik, és az angol s francia partokra utazni küldetik. Kik már tengeri utat tettek, kék övet viselnek.
A börze, alkuház, vagy kereskedők csarnoka 1608 és 1613 közt épült fel öt nagy boltozatokra az Amstel árka felett úgy, hogy alatta, mint híd alatt, szabadon folyhat el az Amstel vize az Y öbölbe. Igen egyszerű, hosszas négyszegű épület téglából. Hossza 250, széle 140 láb. Az udvar felül, mind a két hosszabb oldalon egy-egy sor, oszlopokon nyugvó boltozott folyosó járja be a földszinti részt. A kereskedők itt jönnek öszve délben, 12 órától fogva kettőig. Fent az emeletben szobák, írnokok, s Sensalok[140] vannak; s itt, ha ki valamiben egyezségre lépett, azt tüstént írásba teheti. Itt volt valaha a tengeri kereskedés egyik legnagyobb piaca, de azon idő alatt, még Hollandia öszve volt kapcsolva Franciaországgal, fű nőtt az udvarán, még az Orániai ház visszatértével kereskedése ismét feléledt. (…)
|: Hortus Medicus nevű kertje Amszterdamnak az Atheneum Illustre[141] tulajdona, de nem orvosi kert, mint tán nevezete gondoltathatná, hanem botanikus kert, mely mindamellett, hogy szűk téren van, mégis igen gazdag a külföldi növényekben, mely apró övegházakban igen jól díszlenek. Nem emlékezem, hogy csak egy beteges növényt láttam volna. Szabadban van egy nagy Quercus suber,[142] mely nálunk nem tartja ki a telet, meg egy nagy Tempus elephantipes,[143] melyhez hasonló nagyságút még sehol sem láttam. :| Azelőtt különbféle ritka állatok is tartattak itten, de amelyek már több esztendő óta eladattak, s a menagerie teleke a füveskert nagyobbítására fordíttatott. Emlékezetet érdemel itten az, amit utóbb Párizsban tudtam meg, hogy ezen kertből vitetett Párizsba egy kávécsemete, amelyről idővel több tőke szaporíttatván az antillai szigetekbe is átküldetett három bokor, melyeknek ketteje elszáradván az úton, a megmaradott egy tőkéről szaporíttatott el az a kávé, mellyel Amerika Európát ellátja.
Végre megjöve Vrolik úr is, s szerencsém lehetett mind vele személyesen megismerkedni, mind igen nevezetes kabinetjét megláthatni. Ennek alapját még a híres Gaubius[144] vetette meg, utóbbit Dr. Mayer[145] Utrechtben tette magáévá, még végre Vrolik tulajdona lett. Ittlétem annál tanulságosabb volt, hogy a tulajdonos úr maga szíveskedett kalauzolni. |: A gyűjtemény három egymásba nyíló nagy termet foglal el, egyik végén a Belvederei Apollón,[146] a másikon a Medici Venus[147] mása ékesít egy fülkét gipszöntésben. A csontok közt emlékezetes az egész vérrendszernek csonttá válása, a szívet, ütereket sem vévén ki. Egy darab artéria megkoccantatván, olyan forma hangot adott, mint egy vászon korsó cserepe. A retina, lens crystallina,[148] membrana hyaloieda,[149] és arachnoidea[150] szintúgy az uterus[151] is csonttá válva; egy koponya, mely a bujasenyvtől[152] csaknem egészen meg volt csontanyagában emésztve, több vízi betegségben – hydrocephalus[153] – szenvedett csikók feje oldalvást csak hártyákból áll, s csak középen, mintegy másfél hüvelyknyi szélességre ép a csont. :| Egy hatfontos [1 font – 0,56 kg] bélkő, közepén egy zabszemmel, lótól való! Malpighi[154] fekete rostja egy szerecsen beléből. Egy fejér embrió szerecsen asszonytól; egy japáni asszonynak nagy, nehéz, s vízerányos állású medencéje, egy eltörött, s ismét öszvenőtt csípőcsont, kettős nádra[155] egyszerű hüvellyel egy asszonytól; kettős gyermek különös köldökzsinórral s pogácsával;[156] egy púposhátú ember hátgerénce meggörbült aortával;[157] egy aorta aneurysmával;[158] fejetlen gyermekek minden változásban; egyszemű gyermek, melynek szeme az arca közepén; egy hernia congenita[159] a bal arcról lelógó zacskóban levő minden emésztő részekkel; tunica amnion,[160] peritonei propago,[161] mely miatt Vrolik úrnak Bonn-nal és Okennel[162] tollharca volt; egy tengero borjú – phoca vitulina – bajusza gyökerestől kikészítve, annak megmutatására, hogy az állatok bajusza tapintásra szolgál. Hogy ezt tapasztalással is bebizonyíthassa Vrolik úr, a szobában egy tömkeleget csinált könyvekből, s abba egy házinyulat bekötött szemmel beleeresztett. Az állat a tömkelegben hol egyik, hol másik oldalra hajlott, mintha szaglálódott volna, s így tovább, továbbhaladván, a tömkelegből kimenekült anélkül, hogy vagy csak egy könyvet feldöntött volna. Azután elvagdalta bajuszát, s szemét bekötvén ismét a tömkelegbe ereszté. De most rendre eldűltek a könyvek, minekelőtte a tömkelegből egészen kimenekhetett.
5. Soha olyan ködöt nem láttam mint Amszterdamban, kivált a két utolsó napokban. Az esernyő alatt is bőrig áztam. Dr. Hoeufft hallván panaszomat az eső ellen, azt az észrevételt tette, hogy ez nem eső, hanem csak köd, mégpedig nem rendkívül nagy, amely az utcákon való járást is veszedelmessé teszi. Nagy ködben nem valami különösség ha az amszterdami utcákon, s csatornákban holttestekre találnak. Ha úgy van, mondám, akkor én inkább választom a magyar esőt, mint a hollandus ködöt, amely ellen akármi jó esernyő sem oltalmazhat. Én ezen ködöt valóban mindeddig esőnek tartám! – Hoeufft úr mosolygott. Ím ilyen időben vettem utamat Utrecht felé, északi Hollandiára nézve nem lévén most kedvező idő.
fol. 53v-59v.
Quart. Hung. 3727/3
1821. március 5-6.
Részlet Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, leírást adva az Utrechtig vezető úton látottakról, az utrechti egyetemen oktató orvosokkal folytatott beszélgetéséről, valamint az egyetemi botanikus kertről
Ezen utam a legkellemetesebbek egyike lehetett volna jobb idővel, mert a Vecht melléke, melyen menék, csupa díszkertekből áll, s ezeknek egyikében sem hiányzik a Buiten Pleatsen vagyis csinos kerti ház, melyben a dúzs hollandusok egész családja szebb időszakban egész napját tölteni szokta. A kertek többnyire igen kicsinyek lévén ezen épületek sűrűsége különös regényes alakot kölcsönöz a folyó mellékének. Most azonban a shuyt tetejéről is igen keveset lehete látni; annál kevesebbet a roefból, ahová az esős köd, meg a nedves hideg szél engem is csakhamar beszorított, de itt csaknem megfulladtam a katonatisztek pipafüstje miatt, kiktől ugyancsak az út közepe táján megszabadultam. Ők Maarsenbe mentek. Én Utrechtbe folytattam utamat. E városban a shuytból kiszállván, midőn tovább ballagni akartam, a hajós utánam jöve, karomnál fogva visszarántott, s pggyászomért hat stuivert[163] követelt. Én azonban fizetés helyett azt kérdém tőle: ha valami járt ezen csekély terhéért különösen, miért nem fogta ki a helyért adott pénzből? Zavarodását nem titkolhatván, pirongatást kapott arcátlanságáért, s üresen sompolyodott el, anélkül, hogy csak egy szót szólott volna. – Ezen jegyzést azért teszem ide, mert a shuyt hajósokat igen jó hírű embereknek lenni hallottam, kivált a Vechten, de íme egy idegen mást tapasztalt!
6. Utrecht, Ultraiectum, Traiectum ad Rhenum, Nero[164] ideje beli szállítvány. Most nevezetes 1° az 1579-i unióról, mely szerént hét tartomány a spanyol igától függetlennek nyilvánítá magát. 2° A General Satusok gyűléséről, mely itt tartatott 1593-ig, amidőn a kormány székhelye Haagba tétetett által, s utóbb Amszterdamba. 3° Azon békekötésről, mely 1713-ban április 11-én Anglia s Gallia közt létrejött, melynél fogva Angliának a tenger feletti elsőbbség adatott. 4° |: Az 1666-ban megnyitott egyeteméről. Engem ez érdekelvén legközelebb, ennek az emlékezetességeivel kívántam leginkább megismérkedni. Azonban itten nem találtam fel az amszterdamiak szíves készségét, mint egy alább rendeltnél, de ezt is – hála – éppen ott, hol leginkább óhajtottam, az állatorvoslási oskola prosectoránál,[165] ki mindenhová teljes készséggel elkísért ugyan, de nem volt képes mindazt megtenni, amire nekem leginkább szükségem lett volna, hogy felvilágosítást nyerjek mind afelett, ami eránt kérdést támasztottam. Mindemellett szívessége által hálára kötelezett le. Vele tekéntém meg először is a Museum Naturaliumot, amely azonban szegény. A Museum Physicum gazdag a régiekben, szegény az újakban, reám nézve azonban semmi különössége. A Museum Medicum, másképp Bleulandianum igen gazdag, s híres injekcióiról, de van Houte[166] nem szíveskedett se maga velem jönni, se értelmes kalauzt mellém adni. Mégis írásban kívánta tőlem annak megmutatását, vajon Osiander[167] gyűjteménye ér-e többet Göttingában, vagy Bleulandé[168] Utrechtben. :| Ezt ő akkor tevé, midőn a Museumból kijövék, velem találkozott, s magához, hol többen voltak már akkor teára öszvegyűlve, elvezetett. Azonban könnyen észrevehetém, mely viszonyban legyek, kereken kimondám, hogy azt tenni se időm, se akaratom, már csak azon egyszerű oknál fogva is, hogy utazásom célja az ismeretgyarapítás, nem pedig tudós vitatkozások általi fitogtatás. Egyéberánt pedig Béeuland gyűjteményéről csak azt mondhatom, hogy láttam, de korántsem azt, hogy ismerem; amin pedig az öszvehasonlításnál lekerülhetetlenül megkívántatnék. Azonban, mondám, anélkül mindazonáltal, hogy Bleuland gyűjteménye becsét legkevesebbé kisebbíteni akarnám, éppen nem habozok Osianderét többre becsülendőnek nyilvánítani; magamra, s hozzám hasonló utazókra nézve legalább, azért 1° mert Osiander minden készítményein bő jegyzék van, amit én nélkülözhetetlennek tartok, kivált a készítményhez tartozó magyarázó lajstrom /:catalogue raisonnée:/ nem létében, ami által az ilyen készítménynek állandó becse megmarad még akkor is, midőn szerzője már nem él többé, s használhatóvá lehet minden kalauz vagy lajstrom nélkül is. Bleuland múzeumának pedig se jegyzéke, se lajstroma, se magyarázója. 2° Mert Osiander úr maga szíveskedett igen lekötelező készséggel nemcsak megmutatni gyűjteményét, hanem darabonként több napok, s órák folyta alatt, midőn üres időt vehetett magának, elmagyarázni, ami már maga több mint elég, hogy Osiander gyűjteménye előttem különösen becses legyen. Ellenben Bleuland múzeumában csak egy szolga volt kalauzom, az is csak egy tudatlan; amit annál inkább fájlalok, hogy már Leidenben Dr. Bennettől, s Amszterdamban Dr. Vroliktól különösen figyelmezetve voltam.
Kevésbe múlt, hogy ki nem böffentém gyanúmat, hogy az egyetemnél senki sem ért hozzá, minekutána Bleuland maga nem csinált se jegyzéket, se lajstromot. Ezen gyanúm azáltal támadott, hogy kérelmemre se van Houte, se Fremery[169] nem mutattak készséget velem a múzeumba jönni, se értelmesb kalauzt velem adni, holott a klinikumba mindenik szívesen eljött velem, de amelyről szinte nem mondhatok semmi különöst is. A beszélgetés más, s több fordulatot vett, s igen észrevehető volt, hogy nagyobb figyelemmel eresztének el magoktól mint amilyennel fogadának.
Kops[170] mezei gazdaságot s füvészséget tanító, noha délután volt az idő, hálóköntösben, s cigarróval fogadott. Ezen utolsón én nem kevésbé akadtam fel, mint Lipcsében az öreg Hahnemannál,[171] aki szinte jelenlétemkor gyújtotta meg cigarróját. Nem tudom olvasott-e valamit Kops úr ábrázatomon? Elfogadásom után cigarrós szelencéjéhez nyúlt, s megkínált. Minthogy én nem szoktam dohányozni, megköszöntem. Van Houte, ki kevéssel utóbb idejöve, s engem kísérni akart, mint az árnyék /:csak hogy ott nem, ahol én legjobban óhajtottam volna:/, azt kérdé, hogy nincs-e a dohányfüst ellenemre? Éppen nem, mondám. Én azt gondolám, hogy ti más országbeliek ellenérzéssel vagytok a dohány eránt; viszonzá. Ha általjában van a szó, azt igen helytelenül gondolta ön, mert Német- és Magyarországban például, kivált a fiatalabb férfiak a látogatót, ha hasonló sorsúak, vagy a látogató tán valamicskével alantabb álló is, pipával kénálják meg. Azonban van mégis nálunk is, elég a fiatalság közt is, akik a pipafüstöt vagy nem tűrheti, vagy csak nem szereti. Én azonban egyik számához sem tartozom. S mégsem dohányzol? Kérdé. Nem, mondám. Hát Meisnert olvastad-e? Kérdé tovább. Igenis, én Meisner nevű szerző munkáját olvastam, s pedig több ilyen nevűét. De nem tudom uraságod micsoda Meisnert ért? – Azt értem mondá, ki a hollandus orvosokat kicsúfolta, hogy azok még betegjeiket is cigarróval látogatják meg. Erre én nemmel feleltem. Van Houte kikelt Meisner állítása ellen, s felszólított, hogy cáfolnám meg tulajdon tapasztalásomból. Midőn erre nem kapott tőlem feleletet, azt kérdé, vagy tán magad is úgy láttad a hollandus orvosokat betegeiknél, mint Meisner? Erre ismét nemmel feleltem, hozzátévén azt, hogy mely ispotályban megfordultam, többé vagy kevesebbé dohányfüst szagot érzettem, ami nekem nem éppen legkellemetesebb volt. Azt azonban, orvos csinálta-e dohányfüst szagot vagy más? Állítani nem merem, mert nem láttam. Egyéberánt, ha úgy volna is, én az ilyeseken fennakadni nem tudok, mert tudom, hogy minden országban, minden nemzetek közt vannak bizonyos sajátságok, s hogy éppen a hollandusok különcködései közt a dohányzást leginkább divatozni tapasztaltam, minden eddig ismért nemzetbeliek közt, annál kevesebbé csudálatos előttem, mennél inkább bizonyos az történetileg is, hogy az európaiak közt legelőször is a tengeri hajósok dohányoztak leginkább, s tőlök terjedt el a dohányzás egyéb népekre is. Alig kell említenem, mennyit tettek erre a hollandus kereskedők, kiknek mennyire terjedett legyen hatalma már századok előtt, hollandus előtt éppen nem szükséges fejtegetnem. S meglehet, hogy Hollandia nedves ege alatt igen hasznos, sőt tán szükséges is lehet a dohányzás. Annyi bizonyos, hogy ezen, az érzést eltompító szerben nem kis része lehet a hollandusok úgy nevezett flegmájának, mely miatt ők kevesebbé érzékenyek, s izgékonyak, mint például a dohánnyal alig élő franciák. De ez ismét csak általjában lehet való, mert ha egyes személyekről volna szó, már csak azért sem merném ezt állítani, mivel ellenkezőről is van tapasztalásom. De melyik orvos nem tudja azt, hogy az ingerlékenységet emelő vagy csökkentő ok nem csupán egyféle, s nem egy éghajlatnak, népnek vagy egyénnek sajátja. De hogy beszélhetsz így, kérdé van Houte, ki Kopsszal együtt igen figyelmesen hallgatott, s szüntelen jóváhagyólag bókolt, hogy beszélhetsz így ha nem dohányzol?
Dohányoztam eleget valaha, felelék én. Csupa pajkosságból kaptam reá, egy jó pipás pajtásomtól, de amit érettebb ésszel utóbb egészen elhagytam, reám nézve többrendbeli kárát tapasztalván. De ha nem dohányoztam volna is soha, folytatám teázás közben, eleget mondhatnék már csak a német tabagiekban[172] gyűjtött tapasztalásomnál fogva is. Azonban igen sajnosnak találnám, ha egy orvosnak csupán saját tapasztalása köréből kellene okoskodni, s nem lehetne okulnia azokon, amiket el nem fogultak tapasztalása annyi századok óta tanúságul hagyott. Szavaimat azzal végzém, hogy a dohánnyal való élést se javallani, se kárhoztatni nem lehet általjában, valamint más hathatós szert sem. Mert: nihil prodest quod non laedere possit idem,[173] mert a dohánynak hasznos vagy káros voltát, az egyén állapotja, a vele élés mód, s több környülmények határozhatják meg. Hány étvágy hiányról, rossz emésztésről panaszkodónak ellenzettem a dohányt? Hánynak nem ajánlottam ismét azt mind por, mind füst formában, kivált ha szerfelett érzékenyek, s oly helyheztetésben voltak, melyben érdem nélkül is sok keserű labdacsot kelle nyelni? S kivétel nélkül kívánt sikerrel! – Mindemellett, mívelt emberhez illetlennek tartom dohányos szájjal társaságban lenni, vagy idegent elfogadni, mint például Dr. Sandifort Leidenben /:akarva hoztam fel ezen példát, tán ha ezt meghallja, s másképp fogad egy tudomyán után szomjúzó utast:/, s noha sokon, és sokfélén túl tudom magamat tenni, ezen szeréntem legalább illetlenséggel ki nem tudtam engesztelődni, vagy csak azért is, hogy honomban senki se tartja pipáját szájában, ha más eránt legkisebb figyelmet akar is mutatni. De íme itt ismét a szokás hatalma, mely Hollandiában a dohányzást, nálunk a tobákolást, egyenlők körében legalább, elhagyja nézni. Ilyenben alig érnénk véget, de az idő int.
A teázásnak vége lett, a füvészkertet kívánám látni. Van Houte azt mondá: így nem hallottam még veterináriust beszélni. De lehetetlen is, hogy Te uram, csupán veterinárius légy! Úgy van mondám, Anthropoiater,[174] Kteniater.[175] – Mindjárt gondoltam, úgy mond. Belém ragaszkodott (sic), s mentünk Flora tanyájára. Útközben azt az észrevételt tévém, hogy mióta hivatalban vagyok, más nevet nem viseltem még mint veterináriusét /:állatorvosét:/, s ezt azon oknál fogva, mert veterinariae Professor vagyok.
|: A botanikus kertet csakhamar elértük. Kellemetes volt a kert már kívülről. A bemenetnél lévő két kapuoszlopra nagy edényben Phormium tenax[176] volt téve. Minthogy ezek igen szépek, nagyok, egészségesek voltak, s a bemenetnek szinte festői alakot adtak, előttem mintegy ajánlólevélre érdemesíttettek a növények minéműségére nézve. S nem is csalatkoztam, mert valóban minden növényt egészségesnek, ha nem is oly buja növésűnek találtam, mint az amszterdamiakat. Például hozom fel a Coffea arabicát[177] melyet csak itt és Stuttgartban találtam penész nélkülinek, s ezen utolsót egyszersmind gyümölcsözőnek, nem akarván mégis ezzel azt állítani, hogy mindenhol máshol penészes volt a coffea, mert ez tán némely helyeken egészen is elkerülte a figyelmemet, más tárgyak vonzván azt magukra. A Chamerops humilisnek[178] mind hímjét, mind nőjét teljes virágzásban találtam, Gossypium herbaceum[179] és religiosumot[180]valamint Celosia cristatat[181] is nagy mennyiségben, s ezekből egész csoportokat, nem mint füvészkertben, hanem mint dísz vagy úgy nevezett angol kertekben szokás. S úgy látszik, a kertészkedésben az angol ízlés jövén divatba, itt is azt akartak alakítani, ami szeréntem legalább, füvész- és konyhakertekre nézve a legszerencsétlenebb gondolat. :| Erre mutatni látszik pedig a girbe-görbe út, mintha azáltal mindjárt angol kert lenne. Ez, s egyedül ez tetszett vissza, mindjárt a bemenetnél, anélkül azonban, hogy ez eránt észrevételt tettem volna, nehogy a megleckézett van Houte előtt csupa rügyöt kereső fogadatlan bírónak látassam.
fol. 59v-66.
Quart. Hung. 3727/3
1821. március 25-27.
Részlet Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, részletes leírást adva a heringhalászat és sózás technológiájáról, a hollandiai kisvárosi építkezésről, közlekedésről, valamint egy edami sajtkereskedésben szerzett tapasztalatokról
Az öreg Ploss van Amstel[182] az alkuházban Abeg úrral ismérkedtetett meg, ki kereskedéséhez elvezetett, melynek firmája ez: Abeg & Visman Comp. Heringpackery No. 3., s megmutatta a heringgel bánásmódot, s elmondotta, amit ez eránt tudott. Ím ezeket adta elő.
Több társok, minekutána heringhalászatra egyesültek, júniusban kimennek jütlandi partok felé a sík tengerre, 24-30 tonna terhet bíró hajókon /:buisen:/,[183] melyeknek mindenike el van látva 4 ágyúval, 12 mázsa portugallus vagy spanyol sóval új hordóban, s ezen kívül annyi üres hordóval, mennyi a hajón megfér, s bizonyos számú hálóval, melyek lyukjai törvény szerént egy hüvelyknyiek. Kevesebb hajó nem indul ki, mint amelyeknek öszves ereje 20 ágyút tesz. Nem szabad előbb hálót vetni, mint 24. és 25. június között eső éjjelen. Ekkor minden hajó hátulján fáklya gyújtatik, amelynek el kell oltatni, mihelyest egyik hajó legénysége akármi okból a halászattól megszűnik, s ha a társhajók egyike felhagyott a fogással, fel kell hagynia a többinek is. Minden hajónak 100 ölnyi [1 öl – 1,8-2 m] távolságra kell állani egy mástól. |: Amennyit egy húzással kifogtak, azt etsvélig leölik, nyakokat félig bemetszvén; azután belöket kivetik, bennök hagyván az ikrát, lesózzák, s hordóra rakják. A sózás úgy történik, hogy a só előbb vízben felolvasztatik, oly mennyiségben, hogy a sóolvadékba tett tojás fenn ússzon. Ebben a sóban 12 óráig kell a heringnek állani, minekelőtte hordóra raknák. A hordóra rakásban megválogatják a halakat, különb (sic) rakják a fiatalokat, melyek legbecsesebbek, különb azokat, melyek szaporítottak ugyan, de most nem pocakosak, ismét különb azokat, melyek ikrásak. :| De ezek közül az olyanokat, melyeknek ikrája puha, visszadobják a tengerbe, hogy csemert és betegséget ne okozzanak. A halak így hordókban beszállíttatnak. Az úgy nevezett hering packerykban azon hordók, melyek kereskedésre kiszállíttatnak újra megválogattatnak, s rétegenként elrakatnak a hordóba ismét; minden réteg fölé egy marok só hintetik, s a hordó ismét befenekeltetvén, kereskedésbe szállíttatik. Azon kérdésemre: mitől van az, hogy mindenhol a hollandus hering legbecsesebb? Egy kevéssé büszke tartással azt mondá: Myn Heer! Az két okból történik: 1° A Nord- és Zuyderzee-ben fogott hering kövérebb, mint az Ostsee-ben, az Atlanticumban, etc., fogott. Miért van ez így? Nem tudom, de úgy van. S mi a Nord- és Zuyderzee-ben halászunk heringet. 2° A sózásban mások fösvénykednek, s inkább főtt sót, tengerit használnak, mi pedig kősót, ami jobb. 3° Az edény minőségére nézve, mi tölgyfa edénybe rakjuk heringünket, amint látod, mások pedig fenyőfa hordókba, amelyektől kellemetlen gyanta ízt és szagot kap a hal. 4° Sok függ a bánásmódtól is. Mi az első és egyik fő ok miatt nincs mit féltenünk, lám azért semmi titkot sem csinálunk dolgunkból. A többire nézve pedig igyekezünk, hitelünk fenntartása végett, hogy kezünkből csak jóféle hering menjen kereskedésbe.
Még így beszélgeténk a packery előtt Abeg[184] és Visman[185] társaknak egy halászhajója, mely Zuyderzee-ben fogott heringgel s szardellával volt terhelve, az Y partjához kikötött. Mutatványt hoznak tüstént a fogásból. Abeg úr mindenikből egyet kíváncsian kivett, két ujjai közt széttépett, s jóízűen megevett. Nekem is készséggel szolgált, s hogy példáját kövessem kért. Mindenikből egy csipetet, kóstolás kedvéért lenyeltem, de azt is – nem tehetek róla – csak undorodással. Be nagy a szokás ereje, és de gustibus…
26. Még gyermek koromban hallám Broek hírét. Nagytudományú és érdemű tanítóm, T[ekintetes]. Deáky Károly[186] kegyes szerzetbeli áldozó pap, jelenleg a kegyesrendi líceum direktora Szegeden, kire csak hálaérzéssel emlékezhetem vissza, a jelesebb latin klasszikusokon kívül több jeles magyar könyveket is megrendelt néhány nehány tanítványi számára, a közt volt A tudományok rövid sommája[187] is. Ennek nevetlen szerzője, a föld leírási részben, Broeknál példáját akarván adni a hollandus tisztaságnak, s csinosságnak, azt jegyzi meg, hogy az utasokat a helységbe be sem eresztik, vendégfogadót sem tűrnek a helységben, útjaikat csigaházakkal, etc. Azóta több ilyenfélét olvastam, még csodálatosbakat hallottam. Már csak ez maga is elegendő inger lett volna északi Hollandiába egy kis rándulást tenni, ha arra egyéb okom nem lett volna is, most az idő igen kedvező volt ezen útra. Elbeszélem tehát ezen kalandomat, s a kegyes olvasó látni fogja, hogy az el nem fogódott vizsgáló más fogalmat nyer a helyszínén, mint sok előítélettel írt munkák olvasása, vagy hasonlók hallása után remélhetni.
Átkelvén a két Y öblön, egy óra negyed alatt, gyalog ballagtam a sárga téglával – kinker – kirakott úton, melyen gyalog is fizetnem kellett útvámot. Lábbelim mindamellett csakhamar elég sáros lett, mert az idő egy kevéssé csepergős volt reggel. Utam mellett egy hajókázható csatorna volt nyugat felől, amelyen Broeknál egy magas boltozatú fahíd vezet át. Az út ezen túl a csatorna keleti oldaláról a nyugatira tér, a keletin csupa rét lévén minden út nélkül. Ezen hídon kelle hát átmennem, ha szinte Broekba nem szándékoztam volna is, mivel az út észak felé a csatorna nyugati partján folytatódik. Ezen út mellett nyúlik el nyugat felől egy sor ház, melyek közül az utolsó a vendégfogadó, amint címeréről mindjárt megismérhetni. Az első szegletház, a hídnak átellenében egy közönséges parasztház, milyent máshol is láthatni, s ezen faluban csupán öt ház kivételével mind ilyen. Alapja téglafalból áll, mely a földön felül mintegy kétlábnyira emelkedik. Ezen felül fából van az egész épület, kívülről zöld színű olajos festékkel bekenve. Az első szegletház előtt három szennyes, s rongyos parasztot láttam, beszélgetésben annyira elmerülve, hogy reám egyike sem ügyelt, pedig azt gondolám, hogy sáros csizmám miatt majd megtámadnak. Mindazonáltal feléjük tarték, mert a hídról láthatám, hogy csak néhány ház van a kocsiút mellett, s a falu csaknem egyenes vonalban, kétsoros házaival függőlegesen a hídra dűl. A parasztok mellett kelle elmennem. Nem köszöntém őket, ők reám se néztek. Hibáztam tehát véleményemben, hogy ők, ha magok rondák is, tisztaságra vagy rendre, bátorságra ügyelők. Továbbhaladván tapasztalám, hogy az egész falu egy keskeny utcából áll, melynek kövezetén alig mehet el két ember egymás mellett. Közepe felé azonban egy kevéssé tágasabb, nyugatsó végén egy rendes négyszegű térrel végződik. Amabból dél felé nyúlik egy sor ház, egy kevéssé görbécskén. Ezen egyes sor ház előtt van egy holdnyira terjedő tó, melyet itt Broeker-meernek neveznek. Alakja kerékded, partja néhány ölnyi szélességre gyepes. Belőle minden házhoz egy csatorna van húzva, egy csónakkal, minden háznak tulajdon használatára. Mindezen egyes csatornák a falu megett rézsút menővel egyesülnek, s azzal egyetemben a falu előttivel közösülnek. Az utca, kivált keleti végén oly keskeny lévén, látni való, hogy az nem kocsiútnak készült. De arra szükség sem volt, minthogy ezen a vidéken a kocsi hiányát a hajók pótolják, valamint Velencében. A kocsik használata újabb időbeli, valamint a kocsiút is, t[udni]. i[llik]. Napóleon korából való. De valamint mellékes kocsiutak mai napiglan sem léteznek, úgy a kocsik használata is északi Hollandiában csupán a közutakra van szorítva. Innét érthető, miért van a fogadó is a falu végén, s az út mellett, s miért nem a faluban.
|: Az utca általjában sárga téglákból, élökre rakottakból van; a falu közepén azonban fekete téglák is láthatók, s pedig a sárgák közé olyan formán lerakva, hogy rendes kép alakul a két színű téglából; s ím ez az, amit némely utasok mozaik kövezetnek neveztek. Az út mind a két mellékén vannak a házak, s azok köze többnyire nyírve tartott eleven sövénnyel beültetve. Ezeknek az eleven sövényeknek tövébe van hosszat öntve tengeri csigahéj – die gemeine europäische Strandmuschel[188] –, hogy esős időben a fekete posványos föld az út kitéglázott részére ki ne mosattassék, s ennél fogva elundokíttassék. A csigaházak, melyeket a tenger halomszámra hány ki partjára, göbécs, vagy murva gyanánt használtatik itten. Alább majd meg fogjuk látni, hogy mészkő nem létében mészégetésre is használják. :| Talán az, amit egy utazó csigaház díszítménynek gondolt, éppen nem rég leöntött, s tiprás által még öszve nem zúzott csigaházak lehettek. – De lássuk a házak belsejét is. Albert Kock[189] fűszerárus boltjába mentem be legelőször. Némely, nem éppen szükséges aprólékságokat vásárlék nála csupán, hogy valamely falubelivel beszédbe eredhessek. Még ő a kívántakat előadta, kívánságom várakozáson felül teljesedett, mert Kock nemcsak minden szegletét megmutatta házának, s tájékának, hanem még lerajzolni is engedte. S mindezt, ha hollandus flegmával is, de csakugyan mégis teljes készséggel. Többet mondok. Két festett övegtábláit is kiverette ablakai közepéből. Önként értetődik, hogy pénzért, de mégis illendő áron. Egyik Jákob megáldatását, a másik annak álmát ábrázolja. Még az öveges előjött, s a dolgát végezte, megtekéntém az Armenhuyst,[190] melynek udvara közepén egy oszlopot láttam tengeri csigaházakkal beraggatva (sic), azután egy kertet, melynek hossza 13, szélessége 8 lépés, s terméke csupa puszpáng, asztal s rajta csésze, körüle szarvas, nyúl, kutya, s páva formákra kimetélve. Az utak mind csigaházakkal terítvék, s tiszták, mert se a növény lehulló levele, se az állatok emésztete nem rondíthatja be azokat.
A faluvégen, e feljebb emlétett négyszegű tér nyugotsó oldalán emelkedik fel a legnagyobb, s legszebb ház egy holdnyi nagyságú kert közepén. Déli oldalról magas nyárfák vannak néhány egyébbel vegyülten, melyek már távulról valami angol parkot gyaníttatnak. Egyéb oldalról szép gyöptér, hellyel-közzel néhány külföldi csemetékkel, s díszbokrokkal beültetve, útjai apró csigaházakkal beterítve, kerítés fala egyenes, s csak négy lábnyira legfeljebb, emelkedő, melyen át a kertnek minden dicsőségét megláthatni. A bemenetet egy kis vaskapu gátlá, melyet könnyű volna annak átnyomni, kit az illendőség, vagy négylábú leláncolt őr vissza nem tartóztatna. Én a csengetőt rántám meg egyszer, mindennemű fogadtatásra elkészülve. Egy tenyeres talpas hajadon, kinek mindene rengett a kövérségtől, megnyitotta a kaput, bevezetett egy tágas pitvarba, mely a szép kőház északi oldala mellett elnyúlott, s egy karszékbe, mely mindjárt az ajtó mögé volt helyhezve, izmos karjaival lenyomott, sáros csizmámat letisztította, fölébe egy nagy papucsot húzott, s urához szaladt, engem maradásra intvén. Intvén, mondom, mert még egy szavát sem vettem neki. Tán néma volt. Azonban nem tudom bizonyosan. De mimikája igen könnyen érthető volt. Amint a hosszú folyosó másik végén az ajtó felnyílik, lármás beszéd hatott füleimbe, s úgy tetszett, hogy házvigalom volt. A cseléd bemente után csakhamar kijött egy félkorbeli szép nyúlánk férfiú. Ez a házi úr, Ditmar[191] úr volt. Egész szelédséggel közelíte hozzám. Én tüstént felkeltem ülő helyemből ezen tisztes férfiú megláttára, de csak ügyetlen tudtam a nagy papucsban előbbre csoszogni. Könyörületes arcvonásaiból, s azon szánakozó hangból, mellyel megszólított, úti koldusnak látszott tartani, annyival is inkább, hogy a szobából kijövet nadrágzsebjére tapintott, s azután bele is nyúlt; de hogy én beszélni kezdettem, kivette zsebjéből jobbját, s a ballal együtt hátra vonta. Engedelmet kérék először is, hogy idegen létemre, minden ajánlás nélkül, bátorkodtam alkalmatlankodni, s tán dolgában, vagy társalkodási örömében feltartóztatni, de úri lakja már távulról annyira ingerlé kíváncsiságomít, hogy legalább kertjét megtekinthetni engdelmet kérjek. Kívánságomat egész készséggel teljesíté, s midőn egy házicselédet kértem néhány pillanatra kíséretül mellém adatni, karon fogott, a grádicson le, a kertajtóig elkísért, s szinte franciás udvariassággal, s hajlongással megnyita egy kis cserény ajtót, mondván: mulasson uram kénye szerént, ameddig tetszik, senki sem fogja háborgatni.
A kert nem volt oly nagy kiterjedésű, mint vélém, mert csak a ház hosszat nyúló rész volt külön becserényezve, s csak a déli oldalon, sem oly jó ízléssel elrendelt, mint a házba menet a valóban egyszerű szép gyöptérből, s már távulról a magosan felnyúlt fákról, az épület szépségéről s magasságáról gondolám. A szép magas fák alja nem volt oly tiszta, mint az előbb látott puszpáng kert, vagy a ház s köre egyébhol. Egy kis hegyecske, melynek szikláit mind könnyen zsebre rakhattam volna, nem volt oly magas, hogy belvederének használhattam volna; egy kis tavacska, melynek zöld, s bűzhödt vizét az a kutya, mely a tó partján levő házikója előtt guggolt, könnyen kiihatta, ha szomjas és eleven, s nem deszkából faragott, úgy festett mégis láncra tett nem lett volna; meg az a kis hajócska, mely a vízen úszott, s tulajdonképp csak egy élire állított, hajó formára kimetszett s befestett volt, nem volt oly tágas, hogy hajókázással az időt soká tölthettem volna. Néhány percenet elég volt, hogy a hegy, völgy, álló, s folyóvíz, állat, s növények emlékezetességeit kivehettem. Mégis úgy látszott, hogy a néma hajadon szemmel tart, mert kifelé fordulván, a cserény ajtó megett egy kis távulságra állani, s felém fordulva engem vizsgálni látszott. Jól van, gondolám magamban; amint illett, s ezen vidék szokása szerént meg is kívántatott /:noha némán, dicséretére legyen mondva, a kívánság még mimice sem tudatott velem:/, megajándékoztam az ácsorgót, s általa Ditmar úrnak szíves köszönetemet beizentem, nem akarván rajta többé alkalmatlankodni. Jóízűen kelle mosolyognom a velem történteken, a nagyszerűséggel szomszédos Liliputiádon!
Azalatt fűszerárusomhoz visszaérkeztem. Az övegfestések, s vett aprólékságok már öszve voltak rakva, becsinálva; a kivett övegtáblák helye más fejér öveggel pótolva. Ezt látván csodálkozásomat jelentém azon, hogy a tronácajtó nemcsak zárva van mindenhol, hanem hogy küszöbe is oly magas, hogyha nem lehetetlen is azon által a házba jutás, s kimenés, de mégis igen alkalmatlan; továbbá azon, hogy noha a dél már közelgetett, se füstöt a kéményen, se az ebédhez készület egyéb jelenségét észre nem vettem. Az elsőre azt vevém feleletül, hogy itt a közönséges bejárás a boltajtón van, meg a csatorna mellett lévő kis ajtón, ha csónakról jönnek a kis udvarra, vagy csónakra szállani akarnak. A tornácajtó csak menyegzőkor, vagy temetéskor, vagy valamely jeles házi innep alkalmával nyittatik meg, s akkor egy háromlépcsős grádics tétetik ki az utcaajtó eleibe. S ez minden háznál ilyen formán van. Csak Ditmaréknál nem, mondám szavába vágva. Hja, felele ő, az nem is hollandus ház, inkább angolnak mondható. Ami a főzést illeti, ma nincs főzés napja, tehát tűzre sincs szükség. Mi csak vasárnap és csütörtökön szoktunk sütni, s főzni.
Mind a házúr, mind a háziasszony készsége, majd mondhatnám igazi szívessége oly merésszé tett, hogy csaknem arra vetemedtem, hogy sajátszerű ünnepélyes ruházatjokat is megmutatni kérjem. De részént tartottam attól, hogy majd a sokat valóban megsokallani fogják, s tán majd az utánam jövő eránt idegenebbek lesznek, rész szerént mivel Amszterdamban úgyis láttam olyan bő és hosszú köntöst, olyan kerekes nagy arany csatot, mellyel övöket öszveszorítják, olyan széles aranyabroncsot, mellyel mint a lovak homlokszíjával homlokaikat ékesítik, s hajokat öszvetartják, olyan aranykígyókat, milyeneket függőikbe raknak, s nemcsak fülöket, hanem egész halántékokat, sőt szép arcoknak nagy részét is elfedik a broeki nőszemélyek. Láttam olyan csinos, keskeny peremű kerék kalapot, olyan hosszú, csaknem bokáig érő kabátot, olyan kék harisnyákat, s nagy csatos cipőket, milyeneket a broeki férfiak használnak; szándékomtól önként elállék. Megköszöném egy idegen vándorhoz mutatott szivességöket; azon úton, melyen bejöttem – mert máson nem is lehetett volna – a faluból kiballagtam, a fogadó előtt el, a Mönikendamra[192] vezető úton továbbhaladván. Most nem láttam a három rongyos embert, s így ezek voltak egyedül, kiket Broekban a házon kívül láttam. (…)
Broekból Mönikedamon át Edamba mentem. Ezen utamban látám a szénatakarulást már végéhez közelíteni. Hajón hordták a szénát egy fejőtéhez. Ide betértem, s szíves fogadtatást találtam. Egy csinosan öltözött félkorbeli embert, szinte csinos szobájában találtam olvasgatva. Szándékomat megértvén szavaimból, egy ajtót, azzal, melyen bejöttem, ellenben átlevőt kinyitott. Egy tágas, hosszas négyszegű szálában vélém magamat, annyival is inkább, hogy a falakat csigaházakkal kirakva, a pallót félig fejér márvánnyal, félig zöldre festett deszkákkal fedve találtam, s mindent igen tisztán. Az istállóban vagyunk, mondá vezetőm, s ezzel egy álláshoz vezetett, melyre az istállói eszközök, ú[gy]. m[int]. lapát, villa, kuruglya, mind esztergályozott, befestett, s megaranyozott fából; meg egy másikhoz, melyre fejő sajtárok, vagy séfők,[193] s téjszűrők, kívülről tarkán, belülről fejéren befestve, állottak. Egy ágy, egy asztal, s két szék volt még a tágas, márványozott folyosón, az emlétett bútorok alatt finom gyékénnyel beterítve. Hogy a pornak, szennynek nyoma sem volt, alig kell érintenem! Innét a tejes kamarába menénk. Éppen köpültek. Marhájoknak egyikét sem láthatám az istállóban, mert azok mind kinn vannak a legelőn, éjjel, nappal. A téj kezeléséről etc., mondandók megegyeznek a mindjárt mondandókkal.
Egész utam Edámig magas töltés volt, mely mellett hajózható, és nádtermő csatornák ágaztak el. Egy csatorna szinte magas töltésen vonult el, rajta több helyen szélmalom volt látható, mely öszveköttetésben volt Archimedesről nevezett csigákkal, melyekkel a lapályon meggyűlt eső vagy árvizet a csatornába felhajtani, s apály idején a tengerbe kiereszteni szokták. Több helyen csapatszámra, noha kisebb számban egy helyen, szép tehenek legelésztek. |: A földmívelésnek másképp itt semmi nyoma. Edamban Theodor Telting[194] elmutatta istállóját, tejes pincéjét, vagyis inkább kamaráját. Ez tiszta, csinos fejér falu, de minden pompa nélkül volt, egyébként olyan formán elrendelve, mint a Broek közelében látott. Telting úr a regveli tejet estve, a regvelit estve felezteti le, s azt mindjárt kiköpülteti, még a téjfel meg nem savanyodik. A többi tejet pedig sajttá csinálja. Azonban északi Hollandiában ezt kevesen cselekszik, mivel többnyire itten kövér sajtot csinálnak. Ez így történik: mihelyt kifejetik a téj, tüstént szopós borjú megszáraztott gyomra vegyíttetik közibe, s azzal megaltatván, öszvegyúrják, még savó facsarodik belőle. Azután egy kelyhe forma faedénybe, melynek fenekén négy lyuk van, beleteszik és lenyomtatják; ha a savótól egészen megszabadult, ruha közt présbe rakják. Onnét kivévén megsózzák, s állásra rakják, ott gyakorta megforgatják, s ha megszáradt eléggé, külső szinét simára vakarják s befestik. A festésre turnizolt /:tournesol,[195] melyet kereskedés útján déli Franciaországból kapnak:/ használnak. Déli Hollandiában ellenben, neveztesen Delft és Leidenben, az északi vidéken csak ritka helyen, a regveli tejet csak estve, az estvélit másnap reggel fölözik le, s a téjfelt mindjárt megköpülik, amint éppen alább, s korábban Leidenről szóló cikkelyben említém. :| A közel levő népes városokban eladják, a túrót pedig köménymaggal öszvegyúrják, s az alkmari vagy edami sajtvásárokra nagyobb részént felhozzák. Úgy tesznek a Gouda tájbeliek is, kik középszerű sajtot csinálnak, egyik fejésbeli tejet lefölözvén, a másik fejésbelivel, melyet lefölözetlen hagynak, öszvevegyítvén, s úgy a mondott módon sajttá készítvén.
Telting úr a jelesebb sajtkereskedők egyike. Sajtos kamarája maga egy nagy kincs. Ez maga egy roppant nagyságú szoba, de amelynek magassága szobának véve nem volna illő erányban annak térségeivel. A falak minden oldalról két egymás felett menő sor ablakokkal, s ezek táblákkal vannak ellátva, olyan formán, mint minálunk az emeletes magtárak. Kívülről legalább olyannak látszik az épület, ha belülről nem olyan is az alakja. Belülről állásokkal – stellagen – van ellátva, s pedig nemcsak a fal mellett körös-körül, hanem az épület közepén is. Ezen állásokon van a sajt rendbe rakva, még nagyban bizonyos vevője nem találkozik, ami többnyire csak vásár alkalmával szokott történni, amidőn nemcsak bel-, hanem külföldiek is, leginkább pedig franciák szoktak megjelenni. A belföldi kereskedők is ilyenkor szokják (sic) magukat ellátni. Telting úr az utolsó edami vásár alkalmával 60000 darabot vett meg, s ez rakhelyébe volt letéve. Mindegyike nyom a mi értékünk szerint két fontot. Elgondolhatni minő rakhely ez! – Ittlétemben északról minden ablakok táblái be voltak zárva, s minden egyéb oldalról kitámasztva. Azon kérdésemre, miért éppen így, az volt a felelet, hogy ládd uram, most északi szél fúj. Ha ellenkező fújna, a déli oldalon levőket záratnám be, s az északi oldalon levőket kinyittatnám. De miért ismét ezt? A szél a sajt megrepedezését okozza, úgy mond Telting úr, azért amely oldalról fúv a szél, azon oldalról záratom be a táblákat, de mivel a levegő mozgása megkívántató ahhoz, hogy a sajt meg ne penészedjen, minden más oldalról kinyittatom a táblákat. Nekem, mint sajtkereskedőnek, mindig fő ügyeletemnek kell a széljárásra lenni.
fol. 76-88.
Quart. Hung. 3727/3
1821. április 4-5.
Részlet Európa miveltebb tartományiban tett utazási jegyzések Gerics Pál által c. átdolgozott naplóból, rövid leírást adva a brüsszeli városképről, parkokról, magyar vonatkozású színházi élményéről, a város nevezetes épületeiről, valamint a hulladék hasznosításáról
|: Bruxelles – Brüssel – Németalföldnek egyik fővárosa, s Amszterdam után a legnagyobb, s népesebb, melyben a király s minden főhivatalok évenként váltva lakoznak. Nagyobb része egy hegyoldal lejtőjén fekszik, régiebb része annak lábánál, egy sík téren, melyet a Senne vize foly át, s melyen levő hídtól /:Bruck Senne:/ vette a város is nevezetét, ha csakugyan lehet az üstökénél fogva húzott szószármaztatásnak hinni. Legszebb, s legegészségesebb része azonban a városnak a hegyháton van, hol Károly[196] lotaringiai herceg, mint németalföldi helytartó, akkorában, midőn Bruxelles az ausztriai Németalföld városa volt, tervezett, s nagyobb részént el is készíttetett. Áll ez egy gyönyörű négyszegű térből, melyet minden oldalról a legnemesb izlésben készült egyforma magas házak vesznek körül. A déli oldal közepét S[zent]. Jakab temploma ékesíti, szép szabad oszlopzatos homlokzatával, mely felett egy nyolcszegű kúptetős torony emelkedik fel, carillonnal, az az harangzenével, de amely csak nagy innepeken hallható, ellátva. Ennek átellenében nyílik az északi sor közepén S[zent]. Magdolna utcája, s a hegyoldalon lejtve nyúlik le egyenes vonalban, pompás házakkal díszesítve. A postaház oszlopzatai a kövezettől kezdve, szinte az épület felső pártázatjáig megaranyozvák. Egyszerűbb, de mégis pompás a legnevezetesebb gyógyszerárus háza. S ez magyar származékú, Károlyi család féle, kinek elei Rákóczy idejében Németalföldre vándoroltak ki, s Brüsszelben telepedtek meg. Ennek testvére a város egyik legnevezetesebb orvosa, s egyszersmind a nagy ispotály kormányzója. A térnek, mely Place Royale nevet visel, keleti sora közepén nyílik egy másik utca, a Királyi utca, mely csak egy sor házból áll, minthogy déli oldalát a park gyönyörű oszlopzattal, s azok közt megaranyozott vas cserénnyel készült kerítése képezi, valamint az ellenben át levő Rue Ducale északi oldalát is. :|
Ezen két utca között nyúlik el hosszat a rendes négyszegű park, Brüsszelnek egyik fő dísze, melynek kerülete fél óra járásnyi, s emlékezetes arról, hogy a napnak akármely részében is árnyékos, vagy ha kívánatos a napsugarak által világított, s melegétett sétánynak örvendhetni. Elrendelése igen szép, mind a négy oldalról buján díszlő hársfasorok vannak, ilyen van hosszában s keresztben is. A hosszat nyúlót képszobrok fejér márványból, s szökőkutak díszesítik. Ezeknek egyikét Nagy Péter[197] moszka cár akaratlan szentelte meg s nevezetessé tette az által, hogy boros fővel belebukott. A hársfasorok sorok közti tér angol ültetvényből áll, melyekben egész családok találhatnak magány mulató helyet. Még most is szép nagy tölgyek láthatók ezen részekben, noha azok javát nagyobb részént, brüsszeliek bosszúságára kiszedette Napóleon, s az antwerpeni hajógyárba szállíttatta.
A park délkeleti sarkán van egy takaros játékszín, nagy árnyas fák alá építve, melyben a többi közt először is egy magyar melodrámát, s jelesen előadva hallottam. Önként érthető, hogy nem magyar, hanem francia nyelven. Címe ez: Tékely, ou le siége de Montgátz.[198] Benne a magyar jellem igen ajánlólag volt kitüntetve. Ezen park keleti oldalának átellenében levő sor közepét az ország háza – Palais des États Genereux – foglalja el, de amelynek Bruxelles-ben létemkor csak puszta falai, s kormos oszlopzata állottak fenn, minthogy két nappal ide érkeztem előtt a vigyázatlan fűtés miatt kigyulladt, s a nagy hideg miatt, mely minden kutakat befagyasztott, a tüzet eloltani nem lehetett. Itt tartózkodásom alatt még semmi készületet sem tettek az újraépítéshez, minthogy a park nyugati végén, a szóban levő palotának átellenében levő királyi lak újraalakítása a kőmívesek s ácsok jelesebbjeit foglalkodtatta. Ezen épület homlokzata a park felül igen egyszerű, kétemeletes épület. Most azonban déli oldalról az elhányt, s most egyengetés alatt volt erősítvények, töltések, s árkok helyén egy szép angol ízlésű kert alakul, s a királyi laknak oldalrésze igazán pompás palotai alakot, s oszlopzatos díszítvényt nyer.
A Palace Royale-t képző nyugatsó sorépületek közepén van a füvészkertbe járás, s ennek északi sarkán a néhai kormányzói lakhely. Palais d’Orange-nak nevezik. Homlokzata dél felé fordítva, csak kétemeletes, de igazán palota alakú. Észak felé a lejtőn elnyúló része pedig olyan magas, hogy azt a homlokzatánál kétszer is magosbnak mondhatni. Azonban ezen roppant épület csak mellékutcákból látható, minthogy mind a nagy tért, mind a Magdolna utcát képző magos épületek az arra látást elfogják. Ezen palota is kizsákmányoltatott, minekutána Dumouriez[199] Belgiumot, s azzal Bruxelles-t is elfoglalta, de egy spanyol származású jeles férfiú, La Serna Santander[200] a francia kormányférfiakkali öszveköttetésénél fogva elég szerencsés volt több eltörlött kolostorok könyveit s képeit megmenteni, mindazt ezen épületben egyesítette, úgyhogy most az Orange palota a tudományok s a művészet temploma. (…)
Két jeles temploma van Brüsszelnek, a nagy számúak közt. Egyik a Place Royale-n levő, s már emlétet Sz[ent]. Jakabé tiszta nemes görög stílben, ily nemes egyszerűséget, s mégis vonzó szépséget, minden tarkaság nélkülit kívánnék minden templomban, mely a bemenő figyelmét a szórakozástól megóvva áhítatra gerjeszti. A másik roppant gót épület, két csonka toronnyal, s nevezetes üvegfestésekkel, mely a republikánus vandalizmustól csakugyan menten maradt, noha mindenikben mindent öszveromboltak, s kiszórtak, azután az észnek szenteltek. De az eszelősködés megszűntével ismét régi rendeltetésének visszaadtak. Amazt t[udni]. i[llik]. Sz[ent]. Jakab, emezt Sz[ent]. Gudula[201] tiszteletére.
A városháza is igen jeles gót épület, teteje aranyozott, tornya szörnyű magasságával az egész városban legkitűnőbb, s rajta Sz[ent] Mihály aranyozott képe szélkakas gyanánt szolgál. Az ezen épület előtti téren vérzett el ártatlanul gróf Egmont és Hoorn,[202] mint Alba, s II. Fülöp bosszújának áldozatja.
|: Az antwerpi kapunál, de a város falán belül emlékezetes a Mestbak, vagyis franciásan fosse a fumier – trágyagödör, melybe utcái s térei sepredéke öszvegyűjtetik, s ha megérett, eladatik, mind a száraz trágya, mind annak esővízzel vegyült leve. Különösen, s nemcsak a város tisztogatása költségét födözi, hanem még tartalék is marad belőle. Alkotása igen egyszerű. Négy hosszas négyszöget ábrázol az egész egymás mellett. A gödör feneke lejtős, s közösülése lévén valamennyi gödörnek egymással, a legmagasabb két szélsőből, melyekbe a szemét hányatik, a lév a két alantabb levőbe leszivároghat, melyből annak idejében a szeméthalmaz meg is öntöztetik. Egyik esztendőben a két szélső gödör tartalékát adják el, a amásikban a másikét, minekutána azt egész év alatt érlelték. :|
f. 97v-105v
- ↑ Könyörüljön!
- ↑ Würth, Johann Nepomuk (1781-1842), gyáriparos, vállalkozó.
- ↑ Guelpen, Christian Gustav van (?-?), gyáriparos, vállalkozó.
- ↑ Manle (?-?), Helbigh (?-?), Courtain (?-?), Laouroux (?-?), Lejeune (?-?), Reynier (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Thier, Arnold Jacques de (1764-1847), gyáriparos.
- ↑ Gerdret, Louis Augustine (1774-?), párizsi születésű posztógyáros.
- ↑ Schloss (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Helyesen: Ensival.
- ↑ Godin, Pierre de (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Liége, fr., Luik, flam.
- ↑ Cockerill, John (1790-1840), gyáriparos.
- ↑ Dubois (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Hesbay (?), azonosíthatatlan.
- ↑ Sint-Truiden
- ↑ Tienen
- ↑ Leuven, flam., vagy Louvain, fr.
- ↑ A francia köztársasági csapatok előrenyomulását itt állították meg az osztrák szolgálatban álló Friedrich Josias (1737-1815) szász-coburgi herceg csapatai 1793. március 18-án.
- ↑ Alba harmadik hercege, Don Fernando Álvarez de Toledo y Pimentel (1507-1582), II. Fülöp (1556-1598) spanyol király uralkodása idején Németalföld helytartója.
- ↑ Carnot, Lazare Nicolas (1753-1823), katona, matematikus, Napóleon száz napja idején Antwerpent biztosította.
- ↑ Rubens, Peter Paul (1577-1640), festő.
- ↑ Helyesen: Floris, Frans (1517-1570), flamand festő.
- ↑ Helyesen: Matthyssen, Abraham (1581-1649), kortárs németalföldi festő.
- ↑ Dürer, Albrecht (1471-1528), festő, grafikus, író.
- ↑ Vos, Maerten de (1532-1603), a korszakban főként Antwerpenben alkotó németalföldi festő.
- ↑ Helyesen: ter Borch. Borch, Gerard ter (1617-1681), németalföldi festő, a régió „aranykor”-ának egyik jeles alkotója.
- ↑ Utalás két Kr. e. 5. században élt ókori festő vetélkedésére. Zeuxis oly valóságosnak tűnő szőlőfürtöket festett, hogy a madarak csipegetni akarták, míg Parrhasius egy szőnyeget festett, melyet vetélytársa el akart húzni.
- ↑ A rodoszi eredetű Laokoón-csoport, Kr. u. 1. századból, jelenleg a Vatikáni Múzeumban található.
- ↑ Canova, Antonio (1757-1822), itáliai szobrász, utalás Bűnbánó Magdolna c. alkotására.
- ↑ Zande, Jan Bernaert van den (1777-1833), orvos, könyvgyűjtő.
- ↑ Helyesen: Sommé. Sommé, Claude Louis (1772-1855), orvos, gyógyszerész, botanikus.
- ↑ Alibert, Jean-Louis-Marc (1768-1837), francia orvos, bőrspecialista.
- ↑ Kötőhártya.
- ↑ Hámszövet.
- ↑ A kosborfélék családjába, Orchidaceae, lat., tartozó közép-amerikai eredetű növény.
- ↑ Brazíliai erdetű növény, mai tudományos elnevezése Acicarpha bonariensis, Lat.
- ↑ Begónia-féle, Begoniaceae, lat., a tökvirágúak (Cucurbitales) rendjébe tartozó trópikus és szubtrópikus dísznövény.
- ↑ A Malpighiales, lat., rendjébe tartozó golgotavirág-félék.
- ↑ Helyesen: Humulus lupulus, Lat.
- ↑ Az ember a megszokás rabja.
- ↑ Smeth, Theodorus de (1779-1859), báró, bankár.
- ↑ Helyesen: Gardino Chiaiano.
- ↑ III. Pál (1534-1549) pápa családi nevéről, Farnese, elnevezett ókori szoborcsoport.
- ↑ A Schelde bal partján épített erőd Antwerpen védelmére.
- ↑ Kallo mellett zajlott le a harmincéves háború egyik nagy ütközete a spanyol és az Egyesült Tartományok csapatai között 1638-ban.
- ↑ Harbaur, François-Joseph (1774-1824), orvos, a löweni egyetem tanára.
- ↑ Gyűlés, tanácskozás.
- ↑ Arenberg, Prosper Ludwig von (1785-1861), herceg, nagybirtokos.
- ↑ Bók.
- ↑ Cölöp.
- ↑ Goosens (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Degen (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Zsilip.
- ↑ Vicia faba, Lat.
- ↑ Brassica rapa, Lat., vagy más néven tarlórépa.
- ↑ Találat.
- ↑ Nem eldönthető, hogy melyik iccére utal, feltehetően a Magyarországon általánosan ismert 0.95 l mennyiséget veszi alapul 1 iccére.
- ↑ Hálófülke.
- ↑ Számviteli iroda.
- ↑ Ma: IJsselmonde.
- ↑ Ma: IJssel.
- ↑ Vízkiemelő szerkezet.
- ↑ Liget.
- ↑ Másik liget.
- ↑ Csonka.
- ↑ Fekete cukor.
- ↑ Csomagoló.
- ↑ Gueding (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Montague, Mary Wortley (1689-1762), írónő.
- ↑ Iránytű.
- ↑ Helyesen: Hein, Piet (1577-1629), holland admirális, kalóz, a spanyolok elleni szabadságharc egyik katonai vezetője.
- ↑ Tromp, Maarten (1598-1653), holland admirális, a spanyolok elleni szabadságharc, majd pedig az angolok elleni első háború katonai vezetője.
- ↑ Orániai Vilmos (1533-1584), herceg, a protestáns németalföldi szabadságharc emblematikus alakja, akit II. Fülöp spanyol uralkodó által felbujtott francia merénylő, Balthasar Gerards agyonlőtt Delftben.
- ↑ XIV. Lajos (1643-1715), Franciaország királya.
- ↑ III. Vilmos (1688-1702), Anglia királya.
- ↑ Estrades, Godfroi de (1607-1686), francia diplomata, katona.
- ↑ Tisztelet adás, tisztesség.
- ↑ Falu a városban.
- ↑ Helyesen: Scheveningen.
- ↑ Rijswijk, holl., az itteni kastélyban írták alá a pfalzi örökösödési háborút lezáró békekötést 1697-ben.
- ↑ Helyesen: Loosduinen. A templomban van eltemetve a középkori legenda szerint egy koldusasszony által megátkozott Hollandi Margit grófnő, aki 365 gyermeket szült.
- ↑ Tőkehal.
- ↑ Kraus, Johann Carl (1759-1826), orvos, egyetemi tanár.
- ↑ Boerhaave, Herman (1668-1738), orvos, egyetemi tanár, a klinikai orvoslás iskolateremtő alakja.
- ↑ Kerekes Ferenc (1784-1850), vegyész, matematikus, természettudós, a Debreceni Református Kollégium tanára.
- ↑ Brugmans, Sebald Justinus (1763-1819), botanikus, fizikus.
- ↑ Temminck, Coenraad Jacob (1778-1858), természettudós.
- ↑ Borneói nagyorrú majom.
- ↑ Viziló.
- ↑ Pézsmaszarvas.
- ↑ Nílusi krokodil.
- ↑ Angórajuh.
- ↑ Argali juh, lat.
- ↑ Azonosíthatatlan.
- ↑ Helyesen: Chamonix.
- ↑ Alpesi lonc, lat.
- ↑ Az igazak megmaradnak, lat.
- ↑ Virágos kőris, lat.
- ↑ Ananász, lat.
- ↑ Kánna, lat.
- ↑ Cukorpálma, leveleit letéped, különleges, lat.
- ↑ Persoon, Christiaan Hendrik (1761-1836), dél-afrikai születésű orvos, botanikus, a leideni és a göttingeni egyetem egykori hallgatója.
- ↑ Sörényes juh, Ammotragus lervia, lat., Észak-Afrikában őshonos állat.
- ↑ Pomerániai törpespicc.
- ↑ Zsírfarkú juh.
- ↑ Anatómiai színház, boncterem.
- ↑ Sandifort, Gerard (1779-1848), orvos, természettudós
- ↑ Mesch, George Johannes van der Boon (1786-1822), mezőgazdász, egyetemi tanár.
- ↑ Bennet, Jan Arnold (1758-1828), orvos, egyetemi tanár.
- ↑ Nyeles vonóeszközzel kihúzzák.
- ↑ Scaliger, Joseph Justus (1540-1609), francia hugenotta klasszikafilológus, leideni egyetemi tanár.
- ↑ Saumaise, Claude (1588-1653), francia filológus, a heidelbergi egyetem egykori hallgatója, leideni egyetemi tanár.
- ↑ Schultens, Albert (1686-1750), filológus, a sémi nyelvek professzora a leideni egyetemen.
- ↑ Alberti, Johannes (1698-1762), filológus, ógörög szótárszerkesztő, teológus, egyetemi tanár.
- ↑ Albinus, Bernhard Sigfried (1697-1770), német származású orvos, sebész, szakíró, leideni egyetemi tanár.
- ↑ Musschenbroek, Pieter van (1692-1761), matematikus, orvos, csillagász, a kondenzátor feltalálója, leideni egyetemi tanár.
- ↑ Hemsterhuis, Tiberius (1685-1766), filológus, történész, kritikus, leideni egyetemi tanár.
- ↑ Ruhnken, David (1723-1798), német származású jogász, filozófus, matematikus, Immanuel Kant körének tagja, a leideni egyetem könyvtárosa.
- ↑ Helyesen: Valkenaer, Lodewijk Caspar (1715-1785), filológus, leideni egyetemi tanár.
- ↑ Camper, Peter (1722-1789), orvos, anatómus, fiziológus.
- ↑ Meerman, Gerard (1722-1771), jogász, utazó, könyvgyűjtő.
- ↑ Meerman, Johan (1753-1815), író, könyvgyűjtő.
- ↑ Canova, Antonio (1757-1822), az európai klasszicista szobrászat meghatározó alakja.
- ↑ Légfűtés.
- ↑ Hoffmann, Friedrich Eduard (1818-1900), feltaláló, műszaki fejlesztő.
- ↑ Utalás Leiden 1574. évi második ostromára, amikor Pieter Adriaansz van der Werff (1529-1604), Leiden polgármestere az ostromló spanyolokkal szembeni kitartás emblematikus alakjává vált.
- ↑ Bree, Mattheus Ignatius van (1773-1839), historizáló festő, az Antwerpeni Akadémia igazgatója.
- ↑ Lelyweld, Willem van (1762-1823), gyáriparos.
- ↑ Vrolik, Gerard (1775-1859), orvos, természettudós.
- ↑ Hoeufft, Jacob Pompejus (1779-1835), tanácsos, mezőgazdász.
- ↑ Berkey, Franque (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Bonn, Andreas (1738-1817), orvos, anatómus, sebész.
- ↑ Bonn, Andreas Coenraad (1783-?), orvos, természettudós.
- ↑ Bichat, Marie François Xavier (1771-1802), francia orvos, patológus, a szövettan megalapozója.
- ↑ Waldinger, Hieronymus (1755-1821), csehországi születésű gyógyszerész, állatorvos, bécsi egyetemi tanár. A hivatkozott Waldinger mű: Wahrnehmungen an Schafen, um über ihr Befinden zu urtheilen. Wien, 1815.
- ↑ Szórakozás, élvezet.
- ↑ Fény és árnyék együttes hatását alkalmazó módszer.
- ↑ Amstel, Johanne Ploos van (1779-1859), teológus.
- ↑ Érdem által boldog.
- ↑ „A hősiesség a mindenki által rettegett dolgok legyőzésében rejlik.” Idézet ifjabb Seneca Herkules őrültsége c. művéből. Fitch, John G.: Hercules Furens. A Critical Text with Introduction and Commentary. Ithaca-London, 1987. 81.
- ↑ Alkusz, ném.
- ↑ A város által fenntartott „illusztris” iskola.
- ↑ Paratölgy.
- ↑ Törzses jukka.
- ↑ Gaubius, Hieronymus David (1705-1780), német származású vegyész, orvos, a leideni egyetem egykori hallgatója.
- ↑ Mayer (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ A Kr. e. 3. századból származó alkotás a Vatikánban látható.
- ↑ Ma a firenzei Uffizi gyűjteményben látható.
- ↑ Szemlencse.
- ↑ Üveghártya.
- ↑ A központi idegrendszer egyik burka, pókhálóhártya.
- ↑ Anyaméh.
- ↑ Szifilisz.
- ↑ Vízfejűség.
- ↑ Malpighi, Marcello (1628-1694), orvos, anatómus, a korábban róla elnevezett vesetestecske leírója.
- ↑ Méhlepény.
- ↑ Burok.
- ↑ Verőér.
- ↑ Tágulat.
- ↑ Rekeszsérv.
- ↑ Amnion szalag.
- ↑ Hashártya nyúlvány.
- ↑ Oken (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Váltópénz, 30 stuiver ért egy aranyforintot.
- ↑ Római császár, uralkodott 54 és 68 között.
- ↑ Kórboncnok.
- ↑ Houte, Hendrik Johannes van (1789-1821), sebész.
- ↑ Osiander, Friedrich Benjamin (1759-1822), orvos, szülész, egyetemi tanár.
- ↑ Bleuland, Jan (1756-1838), orvos, természettudós, egyetemi tanár.
- ↑ Fremery, Nicolaas Cornelis de (1770-1840), orvos, természettudós.
- ↑ Kops, Jan (1765-1849), mezőgazdász, szakíró.
- ↑ Hahnemann, Samuel (1755-1843), orvos.
- ↑ Dohányzó szoba.
- ↑ Semmi sem lehet előnyös, ami egyúttal károsra fordulhat. Idézet Publius Ovidius Naso (Kr.e. 43-17) latin költőtől.
- ↑ Emberorvos.
- ↑ Állatorvos.
- ↑ Tengerparti vászonliliom.
- ↑ Etiópiából származó kávéfajta.
- ↑ Törpepálma.
- ↑ Gyapot.
- ↑ Hegyvidéki gyapot.
- ↑ Tarajos celózia.
- ↑ Ploos van Amstel (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Buise, halászhajó.
- ↑ Abeg (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Visman (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Deáky Károly (?-1839), piarista tanár.
- ↑ Szőke Ferenc: A tudományok rövid summája: a kissebb oskolabéli gyermekeknek számára készíttetett olvasni való könyv. Pozsony, 1806.
- ↑ A közönséges európai kagyló.
- ↑ Kock, Albert (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Szegényház.
- ↑ Ditmar (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Monnickendam.
- ↑ Fejőke, fejő kanna.
- ↑ Telting, Theodor (?-?), azonosíthatatlan.
- ↑ Napraforgó, fr.
- ↑ Lotaringiai Károly (1643-1690), herceg, a Magyarországot felszabadító törökellenes háború kiemelkedő katonai vezetője.
- ↑ I. Péter (1682-1725), orosz cár.
- ↑ A darab pontos címe: Tékéli, ou le siège de Montgatz. Szerzője René Charles Guilbert de Pixérecourt (1773-1844), nyomtatásban megjelent 1804-ben Párizsban.
- ↑ Dumouriez, Charles-François (1739-1823), katona, előbb a forradalmi hadsereg tábornoka, majd királypárti.
- ↑ La Serna y Santander, Carlos Antonio de (1752-1813), könyvtáros, filológus.
- ↑ Brüsszel és az egyedülálló nők védőszentje.
- ↑ Egmont, Lamoraal van (1522-1568), katolikus vallású főnemes, katona, a spanyol Habsburg II. Fülöp híve, azonban az erőszakos kormányzati módszereket elvető magatartása miatt társával, Philippe de Montmorency–Nivelle (1526-1568), Hoorne grófjával együtt Alba hercege, Németalföld teljhatalmú kormányzója kivégeztette.