HISTORIA 4

From wikibase-docker
Revision as of 09:31, 23 April 2022 by Legomate (talk | contribs)

REGESZTA

Budai Ézsaiás (1766 – 1841) a Debreceni Református Kollégiumban eltöltött évek után 1792 és 1794 között Göttingenben, Hollandiában és Oxfordban járt peregrinációs úton, útja során itt közölt értekezésével 1792-ben szerzett „doctor philosophiae” címet a göttingeni Georgia Augusta egyetemen. Az értekezés központi kérdése az, hogy az ókortól a kortárs időszakig tekintve miért volt lassabb a kulturális tudásáramlás és -terjedés Európa északi részein, mint a délieken. Válaszában hivatkozik a klímaelméletre, kulturális földrajzi adottságokra, kereskedelmi kapcsolatokra, vallási vonatkozásokra, kivételes kulturális személyiségek szerepére. Véleménye szerint a tudásáramlás dinamikája a 18. század végére megfordult, az anyanyelvi kultúra propagálása és a lelkiismereti szabadság elismerése miatt Észak-Európa került előnybe. Az értekezés eredeti formájában lábjegyzeteket tartalmaz, ezek a szövegközlésben az eredeti szövegbeli helyükre beszúrva, szögletes zárójellel keretezve, kisebb betűmérettel elkülönítve jelennek meg.

COMMENTATIO DE CAUSIS CULTURAE, TARDIUS AD AQUILONARES, QUAM AD AUSTRALES EUROPAE PARTES PROPAGATAE, QIAM AUCTORITATE AMPLISSIMI ORDINIS PHILOSOPHICI IN ACADEMIA GEORGIA AUGUSTA[1] PRO SUMMIS IN PHILOSOPHIA HONORIBUS OBTINENDIS, EXAMINI PUBLICO SUMMITTIT ESAIAS BUDAI[2] HUNGARUS. D. XXVI. IULII A. MDCCXCIV. GOTTINGAE,[3] LITTERIS IO. GEORGII ROSENBUSCHII,[4] ACAD. TYPOGR.


Felix, quit potuit rerum cognoscere causas. Vergilius[5]


Venerabili Consistorio superintendentiae Helv. Conf. in Hungaria Tras-Tibiscanae,[6] item metirissimis Ecclesiae Helv. Conf. Debrecinensis[7] Moderatoribus, Fautoribus suis omni observantia prosequendis, opusculum hoc qualecunque gratus dedicat Auctor.


Certa haec est Europae nostrae gloria, nullius non suffragio stabilienda, nitere illam inter omnes. Orbis terrarum partes, multumque his, sive cultu humanitatis et literarum, sive varietate artium, antecellere. Neque tamen diffiteri licet: fuisse tempus, cum, laude tanta, nulla minus, quam haec Orbis pars, insignienda videretur. Plurium demum Seculorum id obtinuit decursus: vt cultus vitae, ingeniorumque, Aegyptiis Asianisque ademtus, Europaeos ornaret. Atque quemadmodum nihil, quod magnum sit, momento temporis oritur aut perficitur; verum paulatim, nunc his mox illis auctum incrementis, ad eam, quam admiremur, perfectionem exsurgit: ita hoc Europae Decus, a tenuibus initiis profectum, suos gradus, suaque habuit intervalla; populis quibusdam mature illud adeptis; aliis contra, in antiqua inveterataque barbarie perseverantibus. Quem enim, nisi cui Historia antiquior penitus sit ignota, fugit: partes illas Europae, quae Meridiem versus iacent, plena iam luce, idque a longo tempore; gavisas fuisse; rebusque omnibus, quae, sive necessitatibus vitae inservirent, sive commoditates eiusdem spectarent, ad luxum usque adfluxisse: cum regiones ad Septemtrionem sitae, spissis adhuc tenebris involutae, omnibusque vitae cultioris praesidiis atque ornamentis destitutae, vix de nomine cognoscerentur? Nam, quid decantati illi Veterum Hyperborei[8] aliud, quam crassam eorum de terrarum Septentrionalium situ et incolis ignorantiam, indicant, in quas, quidquid incognitum habuissent, tuto collocarent? [Plin.[9] Hist. Nat. L. IV. 26, Fischeri[10] Quaestiones Petropol. Num. IV. Brunck[11] in Notis ad Apollonii Rhodii[12] Argonaut. L. IV. vers. 286.] Atque, ut ad tempora aetati nostrae propiora, ipsamque adeo rem: statim explanandam, accedam: terras ad Septemirionem vergentes, Seculo demum post Christum natum IX, culturae ita dictae semina, quae in Australibus regionibus, laetissimos iam fructus, per plus quam mille annos, protulerant, recepisse, vulgo notum est. Enimvero, quibus hoc causis adscribendum sit, quidve partem Europae, plus quam dimidiam, diu adeo, inertia quadam ac torpedine oppressam tenuerit? Cum id non aeque sit vulgare: non male operam, in re, attentione omnino dignissima, nec, quod sciam, a quoquam ex professo hucdum pertractata, mihi videor locaturus. Cum limites, qui Europam Aquilonarem ab Australi dividant, a nemine definiti sint; [Ill. Schlözeri[13] Allgem, Nord. Geschichte, in Allgem. Welt-Hist. T. XXXI. p. 2I2.] nec momentum rei tractandae ab hac ακριβεία vel hilum dependeat; quandoquidem non id, quam late cultura in hac aut illa Europae parte protensa sit? sed, cur ea, sedem in Europa Aquilonari, generaliter accepta, tardius, quam in Australi, repererit? quaeritur: rem prorsus impeditam intactam relinquere, et, vtriusque Europae, non tam terminos, quam situm illum, ex quo ad propositum nostrum usus aliquis redundare possit, exponere malumus. Quod quidem nulla alia ratione commodius fieri posse censemus; quam si in meridie Mare Mediterraneum,[14] in Sepiemtrione autem Balticum,[15] pro capite primario habentes, terras, quae ad illud vergant, Australem regiones autem huic circumdatas, Aquilonarem Europam nuncupemus; aut si mavis, nomen hoc terris cis Rhenum[16] et Danubium[17] sitis: illud, regionibus trans flumina haec positis, tribuamus. Brevi hac descriptione Geographica, quam, in generali, qualem instituimus, rerum contemplatione, ad specialia extendi necesse non est, quamque, ambiguus forte vnius aut alterius regionis situs, inutilem minime reddit, praemissa: nunc iam ad ipsam rem expendendam transibimus, investigaturi, quaenam impedimenta culturae, mature adeo in Australibus Europae partibus lacertos moventi, tristem in Septemtrione moram obiecerint. Quo in opere ita versabimur, vt inter Europam Aquilonarem et Australem comparatione instituta, quibus haec commodis usa, illa autem incommodis, sive a natura; sive a fortuna profectis, adfecta fuerit, explicemus, ex iisque rationes culturae huc maturius, illuc tardius propagatae, derivemus. Cum vero cultura alia sit humanitatis, alia artium, alia denique literarum: et illa quidem in progressu a barbariae immanitate ad animorum mansvetudinem, a rapinarum iniuria ad innocuas artes, a Nomadum erroribus ad certam et fixam vitae civilis coniunctionem, consistat; ista rerum tam necessitatibus quam commoditatibus vitae inservientium copia, commerciorumque usu contineatur; haec denique, divinum illud scientiarum beneficium, nobilesque ac generosos mentis humanae, ad incognita detegenda, cognita autem in usus communes transferenda, nisus complectatur: cur haec omnia quae felicitatem humanam nisi sola constituunt, fundamentum certe eius ac fulcrum in primis sunt, tardius in Aquilonares, quam in Australes Europae partes penetraverint? diligenter indagabimus.

Quodsi itaque ad ultimas usque Septemtrionalium Europae nationum origines redire libet; nec probabilitas; in re, quam certis ex Historia prisca documentis evincere in cassum laboraveris, repudianda est: cum nihil sit verisimilius, quam, primos Europae Septentrionalis incolas Asiae Aquilonari deberi [Remers[18] Handbuch der ältern. Geschichte. p. 49.]; hanc autem, tristissima semper barbarie pressam, ne una quidem gente, vel mediocriter culta, conspicuam unquam fuisse, satis constet: primos in Europa Septemtrionali advenas, non alios, quam feros agrestesque prorsus mores, ut quibus vix vel molliendis, nedum exuendis ac penitus abiiciendis, numerosi omnino seculorum orbes sufficere possent, secum attulisse, nimium sit probabile. Atque primigeniam hanc, animorum feritatem, aut si mavis, barbariem, ad sera usque tempora perdurare, eo magis necesse fuit: quod, nulla coloniarum ex cultioribus terris, in Septemtrionem missarum, aut sponte migrantium, vestigia, in antiquis Historiarum monumentis deprehendimus.

Diversa Australis Europae, multoque felicior, iam in ipsis incunabulis, fuit sors ac conditio. Cum enim ea, colonos ex Occidentali Asia, studiis artium atque literarum nobilissima accepisset, neque etiam culturae Aegyptiacae expers fuisset: facilis ei ad gloriam, qua tam diu excelluit, adipiscendam via patuit. Magnam porro discriminis dicti rationem, in diverso terrarum, de quibus agimus, climate, ponendam esse existimamus. Quamquam enim ii non sumus, qui, sive cum Montesquieu,[19] sive cum Du Bos,[20] illustribus Galliae[21] nominibus, omnia fere, quae rerumpublicarum sortem determinent, ex hoc fonte solo derivanda putemus [Flögels[22] Geschichte des menschlichen Verstandes §. 54. pag. 62.]; neque etiam Vitruvio,[23] vim climatis in ingenia humana, in iniuriam Septentrionalium populorum explicanti [Propter tenuitatem, inquit, Coeli, Meridianae Nationes, ex acuto fervore, mente expeditius celeriusque moventur ad Consiliorum cogitationes: Septemtrionales autem Gentes infusae crassitudine Coeli, propter obstantiam aeris humore refrigeratae, stupentes habent mentes. Vitruvius,[24] Lib. VI. Cap. I. ubi adhuc plura, quae huc faciant, legi possunt.], omnino adstipulemur: tamen, ratione aliter inita subductaque, Europam Australem, ipsa Coeli, aeris, solique natura, Culturae recipiendae, Europa Aquilonari aptiorem longe fuisse censemus. Quidquid enim hic ingrata regionum asperitas, diuturnus hyemis rigor, horrida silvarum densitas, foeda paludum frequentia, verbo, natura ipsa, tantis sepserat difficultatibus: ut aegre improbo etiam labore superari posset; id omne, illic, temperies Coeli, foecunditasque terrae laetissima, ad consequendum facilius, ad fruendum autem suavius salubriusque reddidere. Ipsa sane Germania,[25] qualem nobis eam Tacitus[26] exhibet, quam horridam olim Europae Septentrionalis oportuerit fuisse faciem, abunde praebet coniciendum. Rara illa Graeciae,[27] et vel Musis ipsis celebratissima amoenitas, grata Siciliae[28] Italiaeque,[29] et ad invidiam usque laeta fertilitas; Galliarum[30] pingue solum, Hispaniarumque[31] divitiae, nihil hic in saltibus Hercyniis,[32] in asperis Cimbrorum,[33] Svionum[34]  [Taciti[35] Germ. Cap. 44. 45.], Nerigique[36] [Plinii[37] Hist. Natur. IV. 16. extrem.] sedibus commune, nihil omnino simile habuere; ut prodigentiam naturae in Meridie luxuriantem, languida in Septemtrione sterilitas moderari velle videretur. Quodsi iam terris ita comparatis, magna hominum frequentia, Nomadum vitae alioquin etiam inimica, apte congruenterque adsignari minime possit; quin contra, ex ipsa soli natura, tenuem hic, tam diu, quoad iis, quae diximus, malis medela adferretur, habitatorum fuisse numerum, potiori iure autumandum sit: quis varium illum, quem descripsimus, cultum, in ipsa tantum hominum multitudine, ubi puncta, ut loquuntur, contactus plura sint, gigni, propagari, atque invalescere solitum, a terris Aquilonaribus antiquioris aevi exspectaverit? Dici quidem ad haec non sine specie possit: solum ipsum, quo illud ingratius fuerit, eo magis industriam hominum alere, mentesque, ipsa illa victus querendi difficultate, acuere; atque adeo propagandae culturae non tam iri pedimento, quam occasioni esse; idque exemplo Phoeniciae,[38] Atticae,[39] nostrisque temporibus Hollandiae[40] abunde firmari. Verum enimvero, hanc culturae excitandae, alendae, atque roborandae rationem, nonnisi tunc habere locum, cum, ad infoecunditatem terrarum, nimia hominum atque exuberans frequentia accessisset: ipsa illa, quae adlata sunt, regionum exempla, satis probant. Alias, sterilitatem soli artis esse magistram ingeniique largitricem, dici minime potest. Quamdiu enim terra, quantumvis ingrata, colonis suis, vt vt parcissime alendis sufficiat: tamdiu naturam, si a cultu remota est, paucis contentam, ad praesidia artis atque industriae minime confugere, barbarorum novi Orbis exemplis novimus. Cum itaque, nihil, vt dictum, verisimilius sit, quam, multitudine incolarum Europam Aquilonarem minime laborasse: sterilitatem locorum, nobili illo, quod laudari solet, effecto carere hic debuisse, per se intelligitur. Atque ita inculti ad Septemtrionem mores, barbaraque vivendi ratio tam diu mansere, donec silvis excisis, paludibus exsiccatis, terraque ipsa vomere subacta, ipsum Clima mutaretur: ut ubi antea uri, iubatique bifontes [Caesar[41] Bell. Gall. V. 28. Plin.[42] Hist. Nat. VIII. I5.] vagati fuissent, alcesque [Caesar[43] Bell. Gall. VI. 27.] delituissent; oppida illic exstarent, urbes superbirent, campi denique laetissimi luxuriarentur.

Ipsa dein illa diversitas, quae nobis, situm Europae tam Australis quam Aquilonaris contemplantibus, obiicitur, rationes culturae huc serius, quam illuc, propagatae, insigniter videtur aperire. Quodsi enim via, per quam gentes integrae poliantur atque erudiantur, eo est impeditior, quo magis illae a societate aliarum nationum seclusae sunt; nihil contra, sive morum asperitatem, sive artium ignorantiam , ac superstitionem, facilius tollit, quam creber cum nationibus diversis concursus, frequensque commercium: profecto Europam Australem, tanto maturius culturae omnis participem fieri oportuit; quanto commodiorem ad commercia cum varis gentibus exercenda situm, a natura, prae Europa Aquilonari ; est consecuta. Incomparabilis videlicet illa semper fuit Europae Australis opportunitas: ut ea, Asiae Africaeque vicina, ad commercium cumdiversissimis populis ineundum, non tam invitaretur, quam vel invita raperetur. Cui quidem praesidio ad culturamsive excitandam, sive conservandam atque ad augendam, validissimo, annon et insularum, peninsularumque, ac portuum frequentia, nimium quantum favisse putanda est? Annon ipsi etiam Mari Mediterraneo,[44] nunquam non libero, partes hic praecipuae tribuendae surit? cum contra, Europam Aquilonarem, et mare Balticum,[45] magna anni parte gelu constrictum: et eorum omnium, quae statim enumeravi, commodorum defectus, seclusam quasi a reliquo orbe tenuerit; exteros certe ad loca haec frequentanda, indigenas autem, ad remotas orbis partes invisendas, haud incitarit. Quod quidem consideranti, Europam Aquilonarem, ad sera usque tempora, incognitam mansisse, mirum minime videbitur. Quae enim, de Phoenicibus,[46] electri causa [Herodot.[47] Thalia: seu Lib. III. 115.], ad Prussiae[48] usque littora penetrantibus [Ill. Schlözeri[49] Versuch einer richtigern Auslegung der geographischen Nachrichten des Plinius von Norden. In Allgem. Welt. Hist. Tom. XXXI.], quae de Himilcone[50] [Remers[51] Handbuch der ältern Gesch. pag. 220.], Pytheaque Massiliensi[52] [Bougainville[53] sur la vie et sur les voyages de Pytheas. In Memoir. de l'Acad. des Inscript. Tom. XXX. item Murray[54] de Pythea Massiliensi[55] in Comment. Soc. Reg. Götting.[56] Tom, VI.], regiones has invisentibus, relata legimus: eius sunt generis, vt nihit aliud, quam levem, exiguam, vixque ultra littora progressam eorundem notitiam demonstrent. Quis iam culturam, progeniem illam celebritatis, populos, qui lateant, qui notitiam exterorum omnem fere fugiant, poscere ansit?

Europam Aquilonarem, tanta in obscuritate langventem; Romanum Imperium, quaquaversum gliscens, videbatur excitaturum. Fuit nimirum hoc Romanorum, vt, quemadmodum regiones cultas, in barbariem tristem coniecissent: ita barbaras agresresque; ad culturae gloriam eniti, vel invitas compelrent. Quid enim urbes, in regionibus singulis Romano Nomini subiectis fundatae? quid coloniae in eas missae? quid silvae, partim apertae ac perviae factae, partim excisae ? quid viae immenso labore stratae? quid denique ipsum Ius Romanum in provincias omnes introductum, aliud, quam validissima culturae Romanae, vel inter nationes maxime agrestes, propagandae, adminicula fuerunt? Enimvero, cum felices et stabiles Romanorum progressus Rhenus[57] terminaverit: culturam quoque eorum hoc limite coerceri necesse fuit. Atque sic tota, quam Aquilonarem dicimus, Europa, omni culturae fomento destituta, illiberalem, in quo torpebat, statum retinuit: Australibus interim regionibus, Romano cum iugo, cultum etiam humanitatis, artium, ac literarum, recipientibus [Robertson’s [58]A view of the State of Europe pag. 2.]. Cum vero Urbes, propter arctiorem, qua in iis vivitur, coniunctionem, maioremque auxili tam mutui quam externi necessitatem, et quae inde oritur, civium industriam, atque aemulationem, vti in moribus expoliendis, animisque ad humanitatem traducendis; ita in artibus omnis generis diligentius tractandis, acerrimo sint incitamento ac praesidio [Anderson’s[59] Account of the Hebrides an western Coasts of Scottland;[60] in cuius praestantissimi operis introductione, Articulus: Large and Small Towns compared with regard to their effects on society: multa, quae huc pertinent, continet.]: seriorem earum in terris Aquilonaribus ortum, praecipuum etiam culturae omnis, in primis tamen eius, quam humanitatis et artium vocamus, fuisse impedimentum, quis inficiabitur? Quod enim Tacitus[61] de Germanis sui temporis refert [De moribus Germanorum Cap. 16.]: nullas illorum populis Urbes habitari, ne pati quidem inter se iunctas „sedes"; nihil, quominus id de aliis etiam nationibus Aquilonaribus credamus, vetat. Et primam quidem urbium in Germania[62] cis Rhenum[63] originem, ab Henrico demum I.[64] esse repetendam satis constat [Ill. Pütteri[65] Historische Entwickelung der heutigen Staats-Verfassung des Deutschen Reichs. parte I. pag. 105. 107.]: quam, in alis etiam ad Septentrionem regionibus non multo altius ascendere, ex historia Medii Aevi novimus. Quamquam enim Hamburgum,[66] Erfurtum,[67] Sigtuna,[68] Upsala,[69] Novgorodum,[70] Kiow-ia,[71] et aliae quaedam ad Septemtrionem Urbes, altioris sint aetatis: paucae tamen illae adeo fuere, vt ingentibus, quarum capita fuissent, regionibus, ad cultius vitae genus, exemplo suo pertrahendis, minime sufficerent. Maior itaque Urbium, quae quidem serioris aevi fuit felicitas, requirebatur numerus: vt cultura, tamquam alveos suos sortita, cum singulis regionum Aquilonarium partibus, communicaretur. Non raro accidit, vt evectum Viri vnius supra communem sortem ingenium, si par huic sollertia atque industria accesserit; integrae Urbi, aut etiam Nationi, in ipsis adhuc barbariae sordibus haerenti, nec facile, si ipsa sibi relicta fuisset, ad insignem culturae gradum eluctaturae, miro prorsus cum successu, salutare incrementum adferat. Fuit haec Asianorum fortuna, inter quos Sinensibus Con-fu-tsee,[72] ad Orientem incolentibus Sommona Kodom,[73] Persis Zerdutsch,[74] magistri ac duces ad humanitatem amplectendam, vitamque cultiorem sectandam, exstitere. Neque etiam Australis Europae incolis felicitas haec defuit, ex quibus, Cretenses Minoem;[75] Argivi Phoroneum;[76] Athenienses Cecropem,[77] Draconem[78] et Solonem;[79] Spartani Lycurgum;[80] in Italia, Thurini Charondam;[81] Locrenses Zaleucum;[82] Romani denique Numam,[83] optime de se, hoc nomine, meritos, habuere. Soli tantum Europae Aquilonari, Virum eum fortuna invidit, cuius haec consiliis ac monitis, longo, quo sepulta iacuerat, somno expergefacta, ad culturam sibi prae aliis orbis partibus vindicandam, studio ferretur aemulationis. Ergo, hac etiam de causa, necesse fuisse, vt ea, non nisi remotis Europam Australem passibus sequeretur, facile intelligitur.

His omnibus, optimo tandem iure accenseas: regiones Europae, quarum situs Septentrionem spectet, infortunatas adeo fuisse: vt luce religionis Christianae, non prius, quam nono demum Aerae vulgaris Seculo, illustrarentur. Ex quo, quantis eae, culturae adiumentis caruerint, quis non videt? Sane enim negari non potest, fuisse hoc Religionis Christianae, vt, in quibuscunque stabilita fuisset regionibus: novam illis, eamque cultiorem, formam indueret. Doctrinam nimirum Evangelicam, in animos hominum se seinsinuantem, nom immanitatis tantum sublatio, vitaeque ac morum ad mansuetudinem et aequitatem conformati: sed, cum ea libris comprehensa esset, et iis quidem, ad quos intelligendos interpretandosve non mediocris subtilitas requireretur: literarum quoque studium, lectionis certe ac scriptionis, antea prorsus ignotae, exercitium est subsecutum. Hac igitur etiam via, Europae Aquilonaris incolis, tam diu interclusa, tardius eos ad culturam pervenisse, quis mirabitur? Id potius mirandum est, regiones, de quibus, vt natura, ita et fortuna, peius, quam de Europa Australi, providisset, barbarie semel detersa, eum brevi splendorem rapidis omnino gressibus adeptas esse: vt gloriam cultus, sive humanitatis, sive artium, sive literarum, Europae Australi, si non praeriperent, dubiam certe redderent, tarditatemque adeo gravitate compensarent [Ill Schlözeri[84] Welt-Geschichte, I. Theil. pag. 48.]. Duo vero sunt inprimis, quae, Europam Aquilonarem, cultura semel parta, Australi, melius fuisse usam, luculenter demonstrant. Unum, quod lingvam vernaculam, princeps illud culturae, in natione quavis, ad plebem usque infimam propagandae vehiculum, ad res publicas tractandas atque scripto consignandas, mature transtulerunt; vti hoc Annalibus Islandicis Russicisque, tabulis item regionum harum antiquioribus, docemur. Alterum, quod nobilem in sentiendo libertatem, excusso dominii in conscientiam iugo, primum receperunt.

Quod vero ad tempora nostra attinet: annon cultum, ad quem nunc perventum est, Aquilonaribus magis, quam Australibus Europae regionibus, iure optimo tribuendum putemus? aliis relinquo diiudicandum.

Scripsi Gottingae,[85] in Academia Georgia Augusta.[86] d. 17. Iulii. 1794.

  1. Georg-August Universität: egyetem Göttingenben, Németország Alsó-Szászország szövetségi tartományában, a korszak egyik legjelentősebb európai tudományos központja. 1737-ben II. György brit király – született Georg August, Braunschweig-Lüneburg hercege – alapította.
  2. Budai Ézsaiás (1766 – 1841) író, történész, református lelkész, teológus, a Debreceni Református Kollégium professzora, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke.
  3. Göttingen: város Németország Alsó-Szászország szövetségi tartományában, a korszakban a Braunschweig-Lüneburgi Választófejedelemséghez tartozott.
  4. Johann Georg Rosenbusch: Friedrich Andreas Rosenbusch (1773 – 1790) göttingeni nyomdász és könyvkiadó fia és örököse, aki 1790-1799 között folytatta e mesterséget ugyanott.
  5. Publius Vergilius Maro (Kr.e. 70 – Kr. e. 19) az augustusi aranykor legismertebb római epikus költője.
  6. Tiszántúli Református Egyházkerület: a legnépesebb kerület a Magyarországi Református Egyház négy egyházkerülete közül, mely nevéből fakadóan Kelet-Magyarországon, a Tiszántúlon helyezkedik el, 1557 óta. Központja Debrecen.
  7. Debrecen: magyarországi város, ma Hajdú-Bihar megye és a Debreceni járás székhelye, a korszakban szabad királyi város.
  8. Hüperborea: ’a Boreaszon túli’, mitikus északi földrész vagy szigetcsoport, görög és indiai mítoszok Grönland környékére tájolták.
  9. Caius Plinius Secundus Maior (Kr. u. 23/24 – Kr. u. 79) római író, polihisztor, ókori enciklopédista, idézett műve: Naturalis Historiae.
  10. Johann Eberhard Fischer (1697 – 1771) német történész és nyelvész, említett műve: Quæstiones Petropolitanæ I. de origine Ungrorum, II. de origine Tatarorum, III. de diversis Shinarum Imperatoris nominibus titulisque, IV. de Hyperboreis. Edidit Aug. Ludovicus Schloezer. Academiæ Scientiarum Petropol. Socius Historiarumque Prof. P. O., Göttingen, Gotha, Dieterich, 1770.
  11. Richard François Philippe Brunck (1729 – 1803) francia klasszikafilológus, Johann Heinrich Heinzcel közös, említett szövegkiadása: Apollonii Rhodii Argonautica. E Scriptis Octo Veteribus Libris Quorum Plerique Nondum Collati Fuerant, Argentorati, 1780.
  12. Apolloniosz Rhodiosz (Kr. e. 295 – Kr. e. 215) görög hellenisztikus eposzköltő, említett műve: Argonautika.
  13. August Ludwig von Schlözer (1735 – 1809) német történész, göttingeni professzor. Említett művei: Allgemeine nordische Geschichte, Halle, 1772; Weltgeschichte nach ihren Haupttheilen im Auszug und Zusammenhange, Göttingen, 1792–1801.
  14. Földközi-tenger: az Atlanti-óceánhoz a Gibraltári-szorossal kapcsolódó tenger, amelyet északról Európa, keletről Ázsia, délről pedig Afrika határol.
  15. Balti-tenger: Észak-Európa tengere, a Skandináv-félsziget, az európai kontinens, illetve a dán szigetek határolják.
  16. Rajna/Rhein: Svájcban eredő, az Északi-tengerbe ömlő folyam.
  17. Duna/Donau: a németországi Fekete erdőben eredő, a Fekete-tengerbe ömlő folyam, Európa leghosszabb folyója.
  18. Julius August Remer (1738 – 1803) német történész, a Helmstedti Egyetem egyetemes történelem professzora, említett műve: Handbuch der ältern Geschichte. Von der Schöpfung der Welt bis auf die große Völkerwanderung, Braunschweig, 1794.
  19. Charles-Louis de Secondat, La Brède és Montesquieu bárója (1689 – 1755) francia író, filozófus, klímaelméletét a De l'esprit des lois, Paris, 1748 kötetében fejtette ki.
  20. Jean-Baptiste Du Bos, abbé (1670 – 1742) francia diplomata, filozófus, a francia akadémia titkára, klímaelméletét elsősorban Réflexions critiques sur la poésie et sur la peinture, Paris, 1719 kötetében fejtette ki.
  21. Franciaország: a korszakban Francia Királyság, nyugat-európai nagyhatalom.
  22. Karl Friedrich Flögel (1729 – 1788) német történész, a Königlichen Gesellschaft der Wissenschaften in Frankfurt tagja, említett műve: Geschichte des menschlichen Verstandes, Breßlau, 1765.
  23. Marcus Vitruvius Pollio (Kr. e. 80-70 – Kr. e. 15) római építész, hadmérnök, említett műve: De architectura libri decem.
  24. Marcus Vitruvius Pollio (Kr. e. 80-70 – Kr. e. 15) római építész, hadmérnök, említett műve: De architectura libri decem.
  25. Germania Inferior: a Tacitus által bemutatott tartomány a Római Birodalom egyik provinciája volt a Rajna bal partján, a mai Hollandia egyes részei és Észak-Rajna-Vesztfália tartoztak ide.
  26. Publius / Caius Cornelius Tacitus (Kr. u. 55 – 117 / 120) római történetíró, említett műve: De origine, situ, moribus ac populis Germanorum.
  27. Görögország: ókori viszonylatban Hellász, a Balkán-félsziget déli részén elterülő, városállamok által benépesített terület.
  28. Szicília: a Földközi-tenger legnagyobb szigete, jelenleg Olaszország része, az ókorban városállamok népesítették be, pl. Szürakuszai.
  29. Itália: a modern Olaszország létrejötte (1860) előtt az Appennini-félszigeten fennálló államalakulatok gyűjtőneve.
  30. Franciaország: a korszakban Francia Királyság, nyugat-európai nagyhatalom.
  31. Spanyolország: a korszakban Spanyol Királyság, dél-európai nagyhatalom, jelentős gyarmatbirodalom ura.
  32. Hercynia: kelta elnevezés, az ókorban a Galliától a Kárpátokig, főként délnémet területeken húzódó erdős vidék elnevezése, a korszakban szűkebb értelemben a bajor erdőségek megnevezésére is szolgált.
  33. A cimberek Germania provinciától északra élő népcsoport voltak az ókorban, Jütland, Schleswig-Holstein tartományok, zömmel a mai Dánia területén.
  34. Suiones: az ókorban a mai Svájc területén élő népcsoport.
  35. Publius / Caius Cornelius Tacitus (Kr. u. 55 – 117 / 120) római történetíró, említett műve: De origine, situ, moribus ac populis Germanorum.
  36. Nerigos: Plinius idézett szöveghelye szerint a Germanicum mare legnagyobb szigete, mások szerint a mai Norvégia, melynek déli csúcsát szigetnek nézték az ókorban.
  37. Caius Plinius Secundus Maior (Kr. u. 23/24 – Kr. u. 79) római író, polihisztor, ókori enciklopédista, idézett műve: Naturalis Historiae.
  38. Főnícia: ókori civilizáció Kánaán északi részén, mely a mai Libanon, Izrael, Szíria és Palesztina bizonyos régióit foglalta magába, számos kolóniával (pl. az észak-afrikai Kárthágó).
  39. Attika: a görög Athén városállam körül elterülő régió.
  40. Hollandia: ekkor Spanyol Németalföld vagy Dél-Németalföld néven ismert északnyugat-európai állam.
  41. Caius Iulius Caesar (Kr.e. 100 – Kr.e. 44) római hadvezér és politikus, említett műve: Commentarii de bello Gallico.
  42. Caius Plinius Secundus Maior (Kr. u. 23/24 – Kr. u. 79) római író, polihisztor, ókori enciklopédista, idézett műve: Naturalis Historiae.
  43. Caius Iulius Caesar (Kr.e. 100 – Kr.e. 44) római hadvezér és politikus, említett műve: Commentarii de bello Gallico.
  44. Földközi-tenger: az Atlanti-óceánhoz a Gibraltári-szorossal kapcsolódó tenger, amelyet északról Európa, keletről Ázsia, délről pedig Afrika határol.
  45. Balti-tenger: Észak-Európa tengere, a Skandináv-félsziget, az európai kontinens, illetve a dán szigetek határolják.
  46. Főnícia: ókori civilizáció Kánaán északi részén, mely a mai Libanon, Izrael, Szíria és Palesztina bizonyos régióit foglalta magába, számos kolóniával (pl. az észak-afrikai Kárthágó).
  47. Halikarnasszoszi (Kr.e. 484 – 425) görög történetíró, említett műve: Hisztoriai, melynek kilenc könyvét a kilenc múzsáról nevezték el, itt a Tháleiáról elnevezett 3. részre utal Budai Ézsaiás.
  48. Poroszország: 1534 és 1934 közötti időszakban fenálló közép-nyugat-európai állam, királyság, mely a Brandenburgi Választófejedelemség és a Porosz Hercegség uniójából jött létre.
  49. August Ludwig von Schlözer (1735 – 1809) német történész, göttingeni professzor. Említett műve: Weltgeschichte nach ihren Haupttheilen im Auszug und Zusammenhange, Göttingen, 1792–1801.
  50. Himilco (Kr.e. 6-5. sz.) karthágói főníciai utazó, felfedező, a Mediterraneum bejárása mellett egészen a brit szigetekig hajózott.
  51. Julius August Remer (1738 – 1803) német történész, a Helmstedti Egyetem egyetemes történelem professzora, említett műve: Handbuch der ältern Geschichte. Von der Schöpfung der Welt bis auf die große Völkerwanderung, Braunschweig, 1794.
  52. Pütheasz ho Massziliotész / Pytheas Massiliensis (Kr.e. 350 – 320/306) görög geográfus, csillagász és felfedező, aki a mai Marseille területén lévő görög kolóniából származott, főként észak-európai vidékeket járt be, körbehajózta az ír és brit szigeteket Kr.e. 325-ben.
  53. Jean Pierre de Bougainville (1722 – 1763) francia író, a felfedező Louis Antoine de Bougainville testvére, említett értekezése: Eclarissemens sur la vie et sur les voyages de Pytheas de Marseille, Mémoires de littérature de l'academie des inscriptions & belles-lettres, 19 (1753), 146-165.
  54. Johann Philipp Murray (1726 – 1776) német történész, göttingeni professzor, említett értekezése: De Pythea Massiliensi, Novi Commentarii Societatis Regiae Scientiarum Gottingensis, 6 (1775), 59-98.
  55. Pütheasz ho Massziliotész / Pytheas Massiliensis (Kr.e. 350 – 320/306) görög geográfus, csillagász és felfedező, aki a mai Marseille területén lévő görög kolóniából származott, főként észak-európai vidékeket járt be, körbehajózta az ír és brit szigeteket Kr.e. 325-ben.
  56. Göttingen: város Németországban, Alsó-Szászországban.
  57. Rajna/Rhein: Svájcban eredő, az Északi-tengerbe ömlő folyam.
  58. William Robertson (1721 – 1793) skót történész, az edinburghi egyetem professzora, említett, de nem pontosan idézett műve: View of the Progress of Society in Europe from the Subversion of the Roman Empire to the Beginning of the Sixteenth Century, London, 1769.
  59. James Anderson (1739 – 1808) skót író, történész, említett műve: An Account of the Present State of the Hebrides and Western Coasts of Scotland, Edinburgh, 1785.
  60. Skócia: a Brit-szigetek északi harmadát elfoglaló állam, a korszakban már Nagy Britannia királyságának része.
  61. Publius / Caius Cornelius Tacitus (Kr. u. 55 – 117 / 120) római történetíró, említett műve: De origine, situ, moribus ac populis Germanorum.
  62. Germania Inferior: a Tacitus által bemutatott tartomány a Római Birodalom egyik provinciája volt a Rajna bal partján, a mai Hollandia egyes részei és Észak-Rajna-Vesztfália tartoztak ide.
  63. Rajna/Rhein: Svájcban eredő, az Északi-tengerbe ömlő folyam.
  64. I. Henrik (1068 – 1135) Anglia királya 1100-tól haláláig.
  65. Johann Stephan Pütter (1725 – 1807) német író, jogtörtnész, göttingeni professzor, említett műve: Historische Entwickelung der heutigen Staatsverfassung des Teutschen Reichs, Göttingen, 1786.
  66. Hamburg: németországi kikötőváros, Németország északi részén, az Elba folyam hatalmas tölcsértorkolatának kezdetén fekszik, a korszakban szabad birodalmi város.
  67. Erfurt: németországi város, Türingia székhelye, 1803-tól lesz Poroszország része.
  68. Sigtuna: a Mälaren tó mellett fekvő svéd város.
  69. Uppsala: Svédország középső részén, a Fyris folyó mellett fekvő város.
  70. Velikij Novgorod: az egyik legrégibb orosz város, Moszkva és Szentpétervár között, a Volhov folyó mentén fekszik.
  71. Kijev: Ukrajna legfontosabb városa, a Dnyeper folyó partján fekszik.
  72. Konfuciusz (Kr.e. 551 – 479) kínai bölcs, a konfuciánus iskola alapítója.
  73. Sommona-Kodom (Kr.e. 6. sz.) legendás sziámi törvényhozó.
  74. Zarathustra / Zoroaster / Zerdutsch (Kr.e. 7-6.sz.) ókori iráni pap, Ahura Mazdá prófétája, a zoroasztrizmus alapítója.
  75. Minósz: a görög mitológia alakja, Kréta királya, Zeusz és Európé fia, a Minószi Királyság legendás alapítója.
  76. Phoroneusz: mitikus peloponnészoszi uralkodó, argoszi király.
  77. Kekropsz: Attika első királya, Athén mitikus alapítója, aki a földből született, alsóteste kígyó volt.
  78. Drakón (Kr.e. 7. sz.) athéni politikus, az első írásos görög törvények alkotója és szentesítője Kr. e. 621-ben.
  79. Szolón (Kr.e. 638 – Kr.e. 558) ókori athéni politikus, hadvezér, költő, a hét görög bölcs egyike, Kr. e. 594-ben bevezetette a róla elnevezettt szolóni alkotmánnyal a timokratikus államberendezkedést Athénban.
  80. Lükurgosz (Kr.e. 8. sz.) spártai arkhón, törvényhozó, a spártai állam alkotmányának megalkotója, vitatott, mitikus vagy történeti személy volt-e.
  81. Kharóndasz (Kr.e. 7. sz.) mitikus szicíliai törvényhozó.
  82. Zaleukosz (Kr.e. 7. sz.) az itáliai Locri város legendás törvényhozója.
  83. Numa Pompilius (Kr.e. 753 – Kr.e. 672) Kr.e. 715-től az ókori Róma második, mitikus uralkodója.
  84. August Ludwig von Schlözer (1735 – 1809) német történész, göttingeni professzor. Említett műve: Weltgeschichte nach ihren Haupttheilen im Auszug und Zusammenhange, Göttingen, 1792–1801.
  85. Göttingen: város Németország Alsó-Szászország szövetségi tartományában, a korszakban a Braunschweig-Lüneburgi Választófejedelemséghez tartozott.
  86. Georg-August Universität: egyetem Göttingenben, Németország Alsó-Szászország szövetségi tartományában, a korszak egyik legjelentősebb európai tudományos központja. 1737-ben II. György brit király – született Georg August, Braunschweig-Lüneburg hercege – alapította.