Bethlen Miklós Alvinczi Péternek, Bethlenszentmiklós, 1693. május 17.

From wikibase-docker

Adatlap

Alvinczi Péternek

Bethlenszentmiklós, 1693. május 17.

Mint kedves komámuramnak szolgálok, és Istentől minden áldásokat kívánok kegyelmednek etc.

Kegyelmednek minden levelét, és legközelebb május 6-án keltet is elvettem becsülettel, adok Istennek hálát rajta, hogy ez az utolsó vidámabb stílussal láttatik lenni, adná Isten, hogy az az kegyelmed megvigasztalódása ugyan valóságos lenne, és hamar itthon is vidáman láthatnám kegyelmedet. 29. praeteriti kelt kegyelmed levelében írja kegyelmed a Dankelmann uram számára való lovakat, de nem írja kegyelmed, szekeres ló kell-e, vagy paripa, mert itt a szekeres ló igen elaprósódott, maga semmit felőle nem ír, bizony bajosnak tartom igen olyan messze földre lovakat venni, az úton is egy bénulás, vagy micsoda érje, pedig igen sokba kerül, nagyobb világosítást és securitást kívánnék abban a dologban őkegyelmétől. Komornyk uramtól amaz 6000. forintról én testimoniálist küldöttem csak solicitálja kegyelmed mellette azt a pénzt, ha pedig kegyelmedet ez a levél útban, vagy indulófélben találja, küldje kegyelmed a Szentkereszti uram kezébe, hadd solicitálja őkegyelme. Én kegyelmednek most semmit egyebet nem írhatok, hanem 21. praesentis összegyűlünk Balázsfalvára, és onnét küldünk egy falyka pénz solicitáló memoriálét őfelségének, mert itt az őfelsége commissariátusa számtalan pénzzel maradt adósa az országnak, csak vehetnénk meg, pro praegustu felküldöttem kegyelmednek a generalis computus párját, de hogy kegyelmed sollicitálja addig, míg a gubernium levelét nem veszi kegyelmed felőle, nem javallom; Amint pedig ebben a computusban Komornyk uram ledefalcált tizenhétezer egynéhányszáz forintot, az bezzeg a mi fogunkra nem fér. Amint ötvenkétezer egynéhányszázat hagyott fenn, azonkívül vagyon Hueber uram adóssága, mely is több 250.000 rhenes forintnál, csak az ország számára. Azonkívül a 40.000 köböl búzának az ára, akit ez idén adtunk, melynek is harmadát sem fizette még meg. Ezenkívül vagyon az százezer forint a fiscalitásra, vagy mire. Ezenkívül amaz 6.000 forint, a tizenkétezer köböl zabnak az ára. Még ezenkívül Hueber uram tavalyi búzának az árával is sok szegény embernek adós. In genere sollicitalni a ministereket, hogy a sokféle adósságokat őfelsége méltóztassék küldeni, igen szükséges, de particulariter kegyelmed memorialét róla nem adhat, míg a gubernium levele oda fel nem érkezik kegyelmedhez. Komámasszonynak én a kegyelmed leveleit mind megküldöttem, aki most érkezett, azt is holnap megküldöm. Őkegyelme levelét is ezelőtt egy héttel adtam a postára. Még eddig Istennek hála békével vagyunk. Tavasz olyan jár, hogy ebben az esztendőben nagy bőségét várhatjuk mindennek, mind ősz, tavasz vetéseknek, szőlőknek. Ezzel ajánlom Istennek kegyelmedet.  

Bethlenszentmiklós, május 17., 1693.

Kegyelmed szolgáló komája

Bethlen Miklós

Kérem tudósítson kegyelmed, vagyon-e még Stratman uramnak hajadon leánya.

Én szakasztottam volt fel az Inclusák miatt.