Bethlen Miklós Széki Mártonnak, Kővár, 1690. november 2.
Adatlap
Kővár, 1690. november 2.
Szolgálok, és Istentől minden jókat kívánok kegyelmeteknek!
Tegnapi nap érkezvén ide, Istennek hála egészségben akartam kegyelmeteket tudósítani, hogy én mint egy-két napi nyugovás után be akarok indulni, és mivel mind lovas, mind gyalog német és magyar, s itt való hadak felesecskén lesznek, hogy a szegénység kárt és romlást annál is nagyobbat ne valljon kegyelmük, az Includált cédulába specificált Statiókon a megírt mód szerint kívántató élést, és szekereket rendelje el, és fogyatkozás nélkül mindjárt kezdje szállítani, hogy a hadaknak ne kellessék excurálni, s kóborolni, mert bizony kegyelmük ad számot róla, és tisztekül a vármegye elei fizeti meg a szegénység kárát jövendőben. A hajót, és hidat Désről kegyelmetek állítsa jó rendben, sőt több hidasokat is köttessen össze, hogy az had és sok ló szekér előtt való marha ne kényszeríttessék ott mulatozni, és a szénát ott elpusztítani Dés körül, sőt az útban is az hidakat, gonosz utakat igazíttassa meg kegyelmetek. Maga pedig kegyelmetek tisztekül, és dési uraknak az elei jöjjön előmbe Sósmezőre, hogy annál jobban viselhessünk gondot a szegénységre, és hogy kegyelmeteknek magam mondhassam meg, az én országul kegyelmetekért lett fáradtságomnak fűtől való megadatását, melynek summája breviter ez: Hogy az római császár őfelsége Erdélyt minden lelki-testi szabadságaiban solemniter császári, s királyi szava, és hit alatt confirmálja, és én viszem mindazt, mind pedig arról való ordinantiát a felséges Badensisnek, hogy mint kellessék mind kegyelmeteknek, mind más ez nagy szélvészben megtántorodott szegény atyánkfiainak megkegyelmezni, ahhoz képest amint ki-ki és mind hamarább megtér a római császár őfelsége, és kegyelmes Urunk hűségéhez. Quo quis Citius, eo melius. Quo quis tardius, eo pejus. Hallom kegyelmetek rezgelődését, és kivált én utánam való leselkedését, íme édes Uraim, énnekem ti halált készítettetek, én életet küldök, ha veszitek bene, ha nem veszitek, ezt a levelet küldjétek Orlaj és Czollatoni úrnak kezébe, és őkegyelmük is gondolkozzanak mind Besztertzevel együtt, siessenek Nagy Pál úr által a mi kegyelmes urunknál Gratiát nyerni, mely út lesz a császári gratiára is, és tegyék el pro futuro testimonio ezen levelemet, melyet ex bona Conscientia, et Christiana Charitate írtam, úgy áldjon meg Isten, ha ezt kegyelmetek, és őkegyelmük megvetik, és a reconciliátióval nem sietnek, bizony a maradékotok is megsiratja, én pedig ment ember leszek, csak azt bánom, a többi között hogy olyan kevés néhai jóakaróimnak, kik bizony maguk tudják, hogy én is egész jóakarójuk voltam, aztán in die Judicy nem szolgálhatok. Ha pedig kegyelmüknek a fegyverkezéshez vagyon kedve, lássa íme elég ideje vagyon, összegyűlhet, én békességet viszek, de ha kénytelenek lesznek e kísérőim magukat, és engemet is oltalmazni fognak, amennyire Isten segíti. Levelemre választ várok ezen emberem által, mely ha nem lesz, bizony megsiratja kegyelmetek. Isten minden jóra vezérelje mozgásunkat, és a szegény hazát szánja meg.
Kővár 2 szeptember 1690
kegyelmetek szolgáló barátja ha veszi