Bethlen Miklós Teleki Mihálynak, Bethlenszentmiklós, 1686. január 14.
Adatlap
Bethlenszentmiklós, 1686. január 14.
Kötelesen szolgálok, és Istentől minden áldást kívánok uram kegyelmednek kedveseivel együtt.
Akartam uram kegyelmedet látogatni, tudósítani, Isten sok jót adjon uram kegyelmednek mind ottlétemben tapasztalt, mind azután hallott hozzám való kegyes Compassiójáért. Én uram a fiamat valóban betegen találtam az orbáncban az elmúlt csütörtökön, azelőtt pedig annál is rosszabbul volt, már ugyan Istennek hála megtért, de a dagadása lassan apad, most is arca, s kivált a bal szeme rútul kidagadott, az hideg is harmadnaponként, s néha minden nap borzongatja miatta, bízom ugyan Istenben, hogy nem csak megmarad, de talán egy hétre helyre is áll, melyet bizony alig várnék, és ha Isten adja, mindjárt be is megyek pereputtyostól kegyelmetek közé, mert noha ugyan a bagolyként itt inkább szeretném, de tudja Isten, hogy magam fájlalom, hogy ha úgy, amint tartoznék, nem szolgálhatok ebben a szoros ügyben, mert a véremmel is jól tennék, ha lehetne utolsó spitzre jutott ecclesiankal, hazánkkal.
Tudom, uram vékony tetszésem nélkül is el nem felejti kegyelmetek, de talán ne múljon el a lengyelnek aperta, és azalatt másoknak, kikhez quovis respectu bízhatunk occulta requisitioja informatioja. Úgy hallom, Ubrisi Váradra jött, hihető, ott dolgozik, talán jó volna nekünk is hadat fogadnunk. Kegyelmed prudentiájára bízom, és Istenért kérem, írásomat magyarázza jóra, bizonyítottuk őfelségével uram, hazám, ecclesiam féltése izgat éjjel-nappal, mikor a szomorúságtól annyira menekedhetem, és félek attól, ezt az Istentől a tanácskozásra adott telet a többi után ne veszejtsük a mi szokott negligentiánkkal, s értéktelenségünkkel. Ezekről kívánok vala kegyelmeddel beszélni, melyet adja Isten hamar és jól lehessen. Kérem uram kegyelmedet, írásom csak kegyelmednél legyen, tudja kegyelmed az én boldogtalanságomat. Azonban legyen jó mentőm kegyelmed, ha igen hamar be nem mehetek, mely kegyelmed Istenes jóakaratát is minden kötelességgel meg igyekezem szolgálni.
Ajánlva Isten kegyes oltalmába uram kegyelmedet. Bethlenszentmiklós. 14. január Anno 1686.
Kegyelmed köteles szolgája komája. Bethlen Miklós