Bethlen Miklós Teleki Mihálynak, Bethlenszentmiklós, 1690. március 17.
Adatlap
Bethlenszentmiklós, 1690. március 17.
Mint kedves bizalmas uramnak, kötelesen szolgálok, uram, kegyelmednek etc.
Tegnap délután érkezvén Enyedről haza, mindjárt küldtem Küküllővár felé szolgámat, hogyha kegyelmedről valami hírt kaphatnék, mert addig mind vélekedtem hogy kegyelmed melyre megyen. Későn jött meg szolgám, ha olykor tudtam volna meg, hogy Küküllővárig megelőzhettem volna, bizony odamentem volna, kiváltképpen emiatt a Tótfalusi dolga miatt, de ezt is egy radnóti gyalog ember este felé hozta, kötelességemnek, hogy mind tartozásom, mind akaratom szerint, hogy meg nem felelhettem, ez az oka, és a kegyelmed jó akaratjától bocsánatot várok.
Ezt a Tótfalusi dolgát kegyelmed látja, az ördög latorsága mibe hozta, de bízzunk Istenben, tudom kegyelmed munkáját nem szánja, és amint kegyelmed mondta, hogy Okolicsányit szintén küldeni akarta, de a Tótfalusi írására nézve tartóztatta meg, immár uram kegyelmed jóakarata és tetszésére hagyom, ha csak avval a készülettel elindítja-e kegyelmed Okolicsányi uramat, avagy újabb levelekkel és Instructióval amint Tótfalusi írja. Én írtam egy Minutát a királynak (noha az emberük nyelvére nézve nem örömest Cancelláriázok parancsolatlan, de a dolog hamarább voltáért.), ha kegyelmednek tetszik, el küldheti Udvarhoz a Nagyari, Pataki uraméknak írt levéllel együtt, és procurálják őkegyelmük.
Énnekem pedig szükségesnek látszik, hogy amely Minutát Prajnernek és a kamarának minutáltam, az is expediáltassék, mind a becsület azt kívánván, hogy ember megköszönje az eddig való jóakaratukat, mind pedig hogy procurálja tovább Magyarországon való általbocsátását, ha amonnét menekedhetik is. Az én Kassai sós munkámhoz képest ugyan akadályosan esik a Prajnerek és kamarának való írás, mert abból meglátják, hogy én már megjöttem, és csudálni fogják, hogy a Tótfalusi dolgáról ír, és emberét is bocsátotta őnagysága, emerről pedig altum silentium, írnék is én Prajnernek, ha nem egyebet, legalább azt, hogy 4. április kezdődik a gyűlés, és onnét tudósíttatik de summa rei, talán nem is árt uram, ha Okolicsányit erre dirigálja kegyelmetek énfelém, és én is szólhatok vele a dolgokról. Bezzeg uram jól megismertem egynéhány apróbbszerű barátomat, hogy most egy kicsidég kivontam volt lábamat az hazából, egynéhány ezer forintig akart némelyik megkárosítani, némely végbe is vitte, melyet kegyelmednek nem lehet meg nem panaszolnom Sorostélyon. Az én homoródszentpáli tiszttartóm írja énnekem, hogy az ott Udvarhelyszéken quartelyozó hadak nagyrészt mind pénzül rándították fel a szénát, a messze lakó adstransoktól, és immár ott a szegénység szénáját mind elélték s élik, azonban ahol szénát látnak, elfoglalják, amint nekem is két helyen való kevés szénámat megtiltották, hogy a tiszttartóm sem el ne költhesse sem el ne adhassa, arról írtam Szebenbe Absolon uramnak és a Generalnak ezen szolgámtól. Kérem, ne sajnálja uram kegyelmed is recommendálni; Ezen szolgám pedig ismét arra kegyelmed felé jön vissza. A máramarosi kamaraispán meg ide nem jött, bizony eddig sem sokat használt nekünk a Cunctatio, de egyszer ugyan megárt. Ajánlom Isten kegyes oltalmába uram kegyelmedet. Bethlenszentmiklós. 17. március. 1690.
Kegyelmed köteles szolgája sógora komája