Bethlen Miklós Teleki Mihálynak, Marosvásárhely, 1686. március 16.
Adatlap
Marosvásárhely, 1686. március 16.
Kötelesen szolgálok, és Istentől minden áldást kívánok uram kegyelmednek kedveseivel együtt. Egy szolgám mondta, Csáki László felől hallotta ugyan maga egy Lengyel György nevű szolgájától Kolozsvárott, hogy nem sokára Kaplyanba várják, az a Lengyel György Redei István uram szolgája volt régen, és aztán házasodott Csákyné Asszonyom udvarából, a felesége Kaplyanba vagyon, maga is ott fog lenni most, kegyelmed el hívathatja s végtére mehet tőle, oda (fogott) járt mostani útján is Csákynak vele együtt. Kérem kegyelmedet legyen csak kegyelmednél ez, hogy én írtam kegyelmednek. Azonban egy Veres György nevű hadnagy, talán kolozsvári, az egész hosdat mellett rettenetes pusztítást, sarcoltatást visz végbe a falvakon, és a többi között az én jószágomon, melyet most sietvén particulariter meg nem írhatok, kérem uram kegyelmedet, ha lehet orvosolja meg, nem állhatja az a föld a sarcoltatását. én ha Isten engedi Beszterce tájékára igyekezem, jobban is mennék, ha a mászó lovak engednek.
Ajánlom Isten Szent áldásába uram kegyelmeteket. Marosvásárhely. 16. március reggel 7. órakor. 1686.
Kegyelmed köteles szolgája komája sógora.